A magyarság küldetése hídnak lenni Kelet és Nyugat között
A magyarság a történelemben mindig is küldetésének érezte, hogy híd legyen Kelet és Nyugat között - emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, amikor a Parlamentben fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit.
Példaként a Szent Korona zománcképeit említette, amelyeken mind latin, mind pedig görög nyelvű feliratok megtalálhatók, csodálatos módon egyesítve a Nyugat és a Kelet hagyományát.
Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra - fogalmazott Kövér László.
A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert "a földi méltóság teendőit" - mai szóval a politikát - nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani.
Ha ezzel egy szentként tisztelt uralkodó is így volt, akkor talán a mai politikus nemzedékek is remélhetnek némi megértést az egyházi vezetőktől - tette hozzá.
Kövér László megjegyezte, "mi, keresztény emberek a nagyvilágban napjainkban mindannyian epekedünk a tiszta forrásért, amely élteti lelkünket, hitünket és reményünket".
Szent László királyunk írta egykor: "hiszek abban, hogy szent férfiak imái nemegyszer segítették győzelemre gyenge karomat a pogányok ellen" - emelte ki beszédében a házelnök.
Kövér László úgy fogalmazott: napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat - tette hozzá.
Az Önök imái, az Önök biztatása és példamutatása ezért sokat jelentenek számunkra, hogy ki-ki a maga rendelt helyén - mi, képviselők itt az Országházban - kellő lelki vértezettel állhassunk ellent e kihívásoknak, megerősítve keresztény hitünket, közösségeinket és Istentől rendelt hazánkat - mondta.
Külön köszöntve mások mellett a szomszédos országokból érkezett egyházi vezetőket, az Országgyűlés elnöke kijelentette: "az ő jelenlétük azt tanúsítja, hogy a keresztény hit ma is összefogja térségünk nemzeteit, s erre a közös alapra érdemes - s ezért szükséges is - építenünk".
Kövér László teljes beszédét itt olvashatják!
MTI / Sajtóiroda