Beszéd a "MUNKÁCSY – Egy világsiker története" című kiállítás megnyitóján

Szépművészeti Múzeum

Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Szépművészeti Múzeum utóbbi két évtizede az intézmény közel 120 éves történetének legszebb fejezetei közé tartozik, a mai Munkácsy kiállítás pedig megkoronázza ezt a sikertörténetet. 
Ez a múzeum napjainkra a maga területén törleszteni tudta a XX. század háborúi és diktatúrái által okozott kulturális adósságokat. 

A múzeum szakmai teljesítménye világszínvonalú annak ellenére, hogy a pénzügyi lehetőségei nyugat-európai mércével mérve még mindig korlátozottak. Ez is azt bizonyítja, hogy nem minden a pénzen múlik, sőt a pénz néha nem sokat ér – mi több: még árthat is –, ha nincs szakmai elkötelezettség és lélek az elvégzett munkában. 

Köszönjük Baán László főigazgató úrnak és a múzeum minden dolgozójának, hogy elkötelezettséggel és lélekkel a lehetőségeik között magas színvonalon teljesítik küldetésüket. 

Reményeink szerint a múlt gerincroppantó, szellemellenes korszakait végleg magunk mögött hagyva, a Szépművészeti Múzeum a XXI. században zászlóshajója marad a magyar és egyetemes képzőművészet bemutatásának; kiállításai nemcsak idehaza szólítanak meg százezreket vagy milliókat, de a nagyvilágból is idevonzzák a művészet barátait, hogy találkozzanak mindazzal, amit Magyarország ma a kultúra terén nyújtani tud.

A mai Munkácsy tárlat méltó állomása ennek a nagyszerű korszaknak, és őszintén örülök, hogy a Honfoglalás című festmény vagyonkezelőjének, az Országgyűlés Hivatalának a képviseletében személyesen is hozzájárulhattam a mai kiállítási anyag teljessé tételéhez. Mint talán tudják, 1929 óta a Honfoglalás helye a szerzőjéről elnevezett patinás országházi teremben van, ám a festmény biztonsági és műkincsvédelmi okokból csak korlátozottan látogatható az Országházba érkező évi több mint félmillió turista számára. Tervünk, hogy a Kossuth téren folyamatban lévő épületfelújítások révén egy olyan megfelelő helyszínt biztosítsunk a közkincsnek számító festménynek, ahol azt a látogatók korlátozások nélkül megtekinthetik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Munkácsy Mihály életútja és életműve a géniusz példázata. A géniusz több mint tehetség, a géniusz maga a sors. A tehetség kibontakozását ugyanis a kedvezőtlen körülmények megakadályozhatják, a sors beteljesedését azonban sohasem.

Ezért volt törvényszerű, hogy a legárvább élethelyzetből, a legmostohább személyes és történelmi körülmények közül Munkácsy Mihály a magyar képzőművészet legmagasabb régióba emelkedhetett. 
A nyolc éves korára árván maradt kárpátaljai fiú beteljesítette sorsát.

Hogyan volt mindez lehetséges? 

A válasz metafizikai természetű, és a géniusz fogalmának kettős jelentésében keresendő.
A géniusz ugyanis nemcsak a napjaink értelmezése szerinti zseniális, kiemelkedő alkotót jelenti, hanem az ókori rómaiak szerint védőszellemet, az ősök szellemének a jelképét is jelenti, amely végig kíséri, és védelmezi az egyént az életútján.

Munkácsy ezen őserőkből sarjadó géniusza egyetemes értékűvé emelte a művész alkotását, amely mindig hitéből, emberszeretetéből a szülőföldhöz való kötődéséből táplálkozott. Apropó szülőföldszeretet, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!  Kortársai feljegyezték Munkácsyról, hogy a Krisztus trilógia készítésekor a modell helyett önmagát helyezte a keresztre azért, hogy testileg átérezhesse Jézus szenvedését. 

Napjainkban Munkácsy szülőföldjét, Kárpátalját feszítette keresztre a történelem. Munkácsyra is gondolva fohászkodjunk a Történelem Urához, hogy Kárpátalja számára is legyen feltámadás, hogy a huszonegyedik század új Munkácsy Mihályai, új magyar géniuszai kitörhessenek a kárpátaljai sorstalanságból, és beteljesíthessék értékteremtő sorsukat.     

Klebersberg Kuno szavai szerint „egy nép csak azzal szerez jogot a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és az alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.”
Munkácsy Mihály életműve ezért és ily módon a hazát teremtő és azt fenntartó alkotóerő, a nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Munkácsy a szó korabeli, vagy különösen mai divatos értelmében nem volt modern ember. Ő nem menekvést keresett a szerelemben, hanem szeretett, nem menekvést keresett a reményben, hanem remélt, és nem dogmákba menekült, hanem hitt. Mélyen hitt a Teremtőjében, és szenvedélyesen szerette hazáját. 
Noha sokan úgy tartják, hogy nincs olyan ostobaság, amelyben a modern ember ne volna képes hinni azért, hogy ezáltal kitérhessen a Jézus áldozatában rejlő kihívás elől, mégis napjaink emberét is megrendíti Munkácsy Krisztus trilógiája. A művésznek sikerült – szavai szerint – az emberi alakban megjelent Istent ábrázolnia, és mindezért a trilógia látványának hatására talán a ma embere is megérzi, hogy minél inkább elfordul az ember Jézus Krisztustól, annál embertelenebbé válik a világ.

Másik – az országszerzést megörökítő – monumentális festményében, a hazaszeretet remekművében Munkácsy a Kárpát-medencei magyar otthonlét érzését teszi nemcsak átélhetővé minden magyar ember számára, hanem egyetemesen is értelmezhetővé és érthetővé teszi a magyarság több mint ezredéves európai küldetését.

Ha Munkácsy csak a Krisztus trilógiát és a Honfoglalás-t festette volna meg, azzal is beírta volna magát az egyetemes és a magyar kultúrtörténetbe. De életműve – természetesen – ennél sokkal bővebb, miként azt a mai kiállítás is bizonyítja.

Munkácsy Mihály alkotásai 125 éve a nagyvilágban mindenhol minden nyitott lélekhez utat találnak, művészi teljesítménye ezért világsiker. Amint James Joyce írta az „Ecce homo” láttán: „A művész szemléletmódja emberi, mélyen, megrázóan emberi”. 

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez az „emberi” hozott ma bennünket ide.  Napjainkban, a szédítő technológiai fejlődés korában sokan az úgynevezett „technológiai szingularitás” bekövetkezésének időpontját latolgatják, vagyis azon időpontot fürkészik, amikor a gépi intelligencia meg fogja haladni az emberi intelligenciát, ami majd egyedi fejezetet nyit a világtörténélemben.

Sokan azonban elfeledkeznek arról, hogy a legmagasabb rendű földi szingularitás évezredek óta létezik, és az nem más, mint a lélekből táplálkozó emberi alkotóerő.  Szophoklész Antigonéjában, Michalengelo Pietájaban, Mozart zenéjében vagy Munkácsy vásznain ott van a semmilyen gép által soha felül nem múlható, soha le nem győzhető emberi lélek szingularitása, a maga derűjével, drámájával, tragédiájával és katarzisával.

Köszönjük a Szépművészeti Múzeumnak, hogy a mai kiállítással is erősíti hitünket az emberi alkotóerőben. 
Köszönjük mindazoknak a munkáját, akik hosszú időn át dolgoztak azért, hogy ez a Munkácsy tárlat itt megszülethessen. Mindenkinek, aki nagy lélekkel álmodott, és aki hatalmas szakmai alázattal részt vett a megvalósításban: a koncepció megalkotásában, a képek kiválasztásában, a kölcsönadásról és biztosításról szóló tárgyalásokban vagy a hatalmas értékek szállításában. Köszönjük az alkotások tulajdonosainak, hogy mindannyiunk számára lehetővé tették, hogy láthassuk ezeket.

Az advent küszöbén a Szépművészeti Múzeum mai kiállítása lélekerősítés az embereknek. Adjon Isten még sok ilyen erőt adó alkalmat számunkra! 

Sajtóiroda