Beszéd a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny díjkiosztó ünnepségén

Országház, Felsőházi ülésterem

Tisztelt Elnök Úr! Kedves Fiatalok! Tisztelt felkészítő Tanárok! 

Isten hozta az Országházba a szakmai versenyek legjobbjait, egy olyan helyszínre, amelynél nehéz volna alkalmasabbat találni a szakmai kiválósági díjak átadására.
Ez az épület ugyanis önmagában a szakmai kiválóság háza. Nem feltétlenül a politikai kiválóságé – bár, hála Istennek, ez utóbbit igazoló példák is voltak a magyar történelemben – hanem egy másik szakmáé, a szélesen értelmezett építőiparé.

Csaknem hetven építőiparhoz köthető szakma átlagosan évente ezer képviselőjének tizenhét esztendőn keresztül tartó munkájának eredménye az idén százhúsz esztendős Országház felépítése.

A magyar nemzet évszázados vágya teljesült ezzel, ám fontos tudni, hogy hiábavaló lett volna a szerencsés történelmi idő, amikor egyidejűleg állt rendelkezésre az építkezéshez a közösségi akarat és a költségvetési pénz, ha nem állt volna rendelkezésre a megfelelő magyar szaktudás.
Ha annak idején az országban nincs kellő építőipari szakmai teljesítmény, ha nincsenek megfelelő magyar mérnökök és iparosok, akkor ma nincs ez a világraszóló épület, amely a hazai és a nemzetközi utókor számára egy új minőségi mércét teremtett. 

Ez a minőség azonban nem itt, az egykori országházi építkezési munkatelepen született, itt csak szerencsés módon megtestesült, kiteljesedett. Ez a minőség a XIX. század második felében működő magyar iskolákban és szakképzőhelyeken született, a tanárok, az oktatók, a mesterek önzetlen és szakszerű munkája, valamint a korabeli magyar tanuló ifjúság tehetsége révén. 

Kedves Fiatalok!

A minőség ezen magasra állított magyar mércéje az, amely mindig biztonsággal segítheti Önöket abban, hogy legyőzzék az útjukban álló szakmai akadályokat.
Az, hogy ki milyen pályát tud befutni életében, honnan hová tud eljutni, mit tud elérni, és mit tud megalkotni, két dologtól függ igazán: önnönmagától és a körülményektől.
Az ember készségeitől és képességeitől. A tehetségtől és a befektetett munkától. A jól felhasznált időtől és lehetőségektől. Tanítványként a segítség elfogadásától és a tanítás befogadásától. Önök a maguk dolgát nagyszerűen intézik: kemény munkával verekedték be magukat a legjobbak közé.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy senki sem áll önmagában: közösségekben élünk, amelyekkel szorosan összekapcsolódik az életünk. 

Családjuk, szüleik példája, a tanáraik által átadott tudás, az iskoláik által kínált lehetőségek nélkül ma nem lehetnének itt – amint egyikünk sem.

Kedves Fiatal Barátaim!

1867 és 1914 között, a boldog békeidőknek nevezett korszakban Budapest nagyjából tizenkét négyzetkilométerre tehető egységes városmagja a historizáló építészeti műfaj világélvonalába került.

Ha erre a teljesítményre gondolunk, általában az építészek nevét említjük. A kor tervezői azonban tisztában voltak azzal, hogy az építkezés csapatmunka. Hauszmann Alajos a királyi vár megálmodója ezt írta: „A tervező-építész legfőbb gondjai közé tartozik, hogy ki fogja tervét végrehajtani. […] kik lesznek azok az iparosok, akik megértik eszméjét, és nemcsak a vállalkozó szempontjából ítélik meg a munkát, hanem belemélyedve annak lényegébe, örömmel és szeretettel végzik a reájuk bízott részt.”
Nem véletlen, hogy a sok lehetőség nagyszerű szakembereket termett, akik komoly karriert csináltak a magyar fővárosban. Elég, ha Thék Endrére, Zsolnay Vilmosra vagy Scholz Róbertre gondolunk, akik két kezük munkájával kisvállalkozásokból építettek piacvezető, Európában is jegyzett cégeket.

Ha körülnéznek, ebben a teremben is megtapasztalható e csapatmunka ereje: igazi iparművészeti csoda, nagyszerű szakmunkások mesterségbeli tudásának csodája, amit itt látunk. 

Ami a szakma egykori magyar kiválóságainak sikerült, az Önöknek is sikerülhet a jövőben, hiszen a legjobb úton indultak el a cél irányába.

Kedves Fiatalok!

A mostani, vészterhesen forrongó világban a magyarság legfontosabb döntése, hogy boldog békeidőket akarunk élni. Békét, amelyben a munka alakítja az életünket és nem a háború – a romba dőlő városok kiégett falai közt folyó élet-halál harc. Alkotómunka csak béke idejében teljesedhet ki, s hozhat gyarapodást mindenki számára.
Önök az út kezdetén járnak – egy új században, egy új évezredben képviselnek régi szakmákat, amelyeket azonban korszerű eszközökkel művelnek. Az Önök indulása nagyszerű volt, s ha a folytatásra tekintünk, mindenhol komoly lehetőségeket, nagy ígéreteket látunk. Azt kívánom Önöknek, kedves szüleiknek, felkészítő tanáraiknak, leendő munkaadóiknak vagy megrendelőiknek és végső soron az egész országnak, hogy hozzák ki magukból mindazt, ami Önökben van. Fussák meg a szakmai pályájukat úgy, hogy teljes életet élhessenek, és gyarapítsák családjukat éppen úgy, mint közös hazánkat!

Szívből gratulálok minden díjazottnak és résztvevőnek, köszönjük a szülőknek, tanároknak és oktatóknak a támogatást és az elvégzett munkát!

Isten áldja meg Mindannyiukat!

Sajtóiroda