Beszéd Sárvár város 50 éves évfordulóján

Sárvár

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Ünnepi Közgyűlés! Tisztelt Emlékező és Ünneplő Sárvári Közösség!

A mai ünnepnapon, a magyar állam ezredéves alapítása évfordulójának küszöbén, a magyar nemzet határokon átívelő közjogi egyesítésének hetedik esztendejében, Sárvár városi rangja visszaszerzésének félévszázados jubileuma alkalmából adódik a kérdés: itt a Kárpát-medencében, itt Európában, miként őrizheti meg önmagát a történelmi időben egy város, egy ország, egy nemzet?

Önmaga maradhat-e egy város, amelyet évszázadnyi időre megfosztanak városi rangjától? 

Önmaga maradhat-e egy ország, amelyet történelmi korszakonként területileg feldarabol, megcsonkít az idegen túlerő, és önmaga maradhat-e egy nemzet, melynek részeit szétszakítják és egymástól való elidegenedésre ítélik?

Ezen létkérdésekre a magyarok számára éppen itt, Sárváron született meg az örökérvényű válasz: az anyanyelven megélt keresztény hit és öntudat a legnehezebb időkben is megőrzi az embert, a várost, a nemzetet és az országot. 
“Lelki kenyér vagyon itt, melyben mikor eszel, örökké élsz.“ – írta a magyar néphez címzett ajánlásként a partiumi Szinérváralján született magyar tudós, Sylvester János, a Budán született magyar főúr, Nádasdy Tamás által a Sárvár-Újszigeten létrehozott nyomdában 1541-ben megjelent első magyar nyelvű teljes Újszövetséghez, a száztizenöt fametszettel megjelent első itthon nyomtatott könyvhöz. 

Két esztendővel korábban, 1539-ben ugyancsak a sárvár-újszigeti nyomdában jelent meg a magyar nyelvtudomány első alapműve, melyet hasonlóképpen a humanista tudósnak, Sylvester Jánosnak és a sárvári nyomda mellett iskolát is alapító Nádasyd Tamásnak köszönhetünk.

A túlélés feltétele az istenhit és nemzeti öntudat, a kereszténység és a magyar anyanyelv – ezt üzente a korabeli Sárvár a magyarságnak egy olyan korban, amikor a keresztény Európát védelmező középkori magyar királyság a keresztényellenes idegen túlerő nyomása alatt Mohácsnál megroppant, majd másfél évtized múltával szétesett.

A független, szabad, önrendelkezésre és népének, nemzetének oltalmazására képes szent-istváni magyar állam valósága Mohácsnál elveszett, és csak eszményként élt tovább az eljövendő magyar nemzedékekben. 
Ez az eszmény lelkesítette Rákóczit és a kurucait a XVIII. században; ez az eszmény lobbantotta lángra Kossuthék forradalmát a XIX. században; ez az eszmény vezérelte a pesti srácokat az 1956-os antikommunista forradalom barikádjaira a XX. században, ezt az eszményt követtük az 1990-es politikai rendszerváltoztatásban, és ezen eszmény segített abban, hogy a XXI. században, 2010-ben demokratikus módon végleg lezárjuk Magyarországon a posztkommunizmus korszakát. 

Ezt az eszményt évszázadokon keresztül a magyarok hite és öntudata éltette. Egy nemzet életében a hit és az öntudat olyan, mint az ember életében az egészség: ha van, ez önmagában még nem jelent mindent, de ha hiányzik, akkor minden egyéb is semmivé foszlik.

A nagy küzdelmekkel elért katonai sikerek vagy a nehéz munkával elért gazdasági jólét semmit sem érnek, ha a jólétben és biztonságban élő nép időközben elveszíti hitét és öntudatát, mert a lélekben zsugorodó népek előbb-utóbb lélekszámban is apadni kezdenek, és a hanyatló népek helyét a történelemben mindig elfoglalják a hitük és öntudatuk ereje által felemelkedő népek.

Mindez nem pusztán a mögöttünk hagyott európai történelmi múlt tanulsága, hanem az előttünk álló európai jövő figyelmeztetése is. Minden ellenkező híresztelés dacára ugyanis – tisztelt Hölgyeim és Uraim – a XXI. században is azok a nemzetek bizonyulnak majd sikeresnek, amelyeknek erős lesz a hite és öntudata. 

Az ellenkező híreket – miszerint, hogy a történelem a liberális demokráciák földi mennyországában véget ért, hogy az istenhit már teher, a nemzeti öntudat pedig csak akadály lenne – éppen azok terjesztik, akik pontosan tudják, hogy globálissá váló világunkban, a digitalizáció és robotizáció korában is a legerősebb versenyképességi tényező változatlanul az emberi teljesítmény marad. 

Az emberi teljesítmény pedig a jövőben is az emberi öntudatból, az identitásból fakad. Akit gyengíteni akarnak, annak összezavarják az öntudatát, önismeretét és önképét, akit erősíteni akarnak, abban pedig mindezen értékeket megerősítik – ez az alakuló XXI. századi új világrend egyik alapszabálya, amelynek érvényesítésére a történelemben korábban soha nem tapasztalt hatékonyságú tudatbefolyásoló eszközök állnak rendelkezésre.

Tisztelt Honfitársaim!
Mi, magyarok, akik történelmi értelemben elveszítettük a XX. századot, megakarjuk nyerni a XXI-et. Ha megőrizzük és megerősítjük hitünket és anyanyelvünkön keresztül megélt és továbbadható önazonosságunkat, akkor meg fogjuk nyerni a XXI. századot.

Megnyerni a XXI. századot azt jelenti, hogy emberhez méltó természeti, gazdasági és társadalmi életfeltételeket tudunk biztosítani minden magyarnak a szülőföldjén; hogy a Kárpát-medencében szomszédainkkal együtt meghaladjuk a történelmi viszálykodások korszakát, és egy mindannyiunk számára biztonságot adó Kárpát-medencét és Közép-Európát teremtünk, amely nemcsak az itt élő nemzetek és országaik megerősödéséhez járul hozzá, hanem a keresztény örökségében erőteljesen támadott Európa önmagára találásához és újbóli megerősödéséhez is.

A nemzetét szolgáló és nem kiszolgáltató új magyar állam 2010-ben megkezdett újjáépítésével, a száz esztendővel ezelőtt erőszakkal szétszakított magyar nemzet szövetének újbóli összeforrasztásával azzal, hogy a szülőföldjén maradva már több mint egymillió külhoni magyar közjogilag is gyarapítja közös erőinket, azzal, hogy késznek mutatkoztunk államhatáraink fizikai és kultúránk szellemi erővel történő védelmére, Magyarország elindult a XXI. század megnyerésének az útján. 

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Ezen az úton akkor érünk célba, ha mindenhol, mindenki elvégzi a rá váró feladatot. Ha fiataljaink vállalják a családalapítást és a gyermekáldást, ha a pedagógusaink nemcsak jól oktatják, hanem jóra is nevelik a gyerekeinket, unokáinkat, ha egyházaink segítik közösségeink lelki megerősítését, ha önkormányzataink olyan eredményesen dolgoznak közösségeikért mint például a sárvári önkormányzat teszi a sárvári polgárokért, ha az állam gondoskodik arról, hogy a magyarok által végzett munka haszna az országban maradjon és a munkának legyen becsülete, ha a hazai politika nem a külföldi érdekeket képviseli Magyarországon, hanem a magyar érdekeket külföldön, nos akkor minden bizonnyal célba fogunk érni.

Márai Sándor szerint mi, magyarok, mindig annyira élünk, amennyire Magyarország él. Sárváron is így volt ez mindig.

A történelem sodrában az 1328-tól városi jogokkal rendelkező Sárvár földjét sokszor tiporta az ellenség, emésztette tűzvész, sújtotta bosszú, igazságtalanság, de az egyik legfájóbb méltánytalanság mégis az volt, hogy gazdasági ereje kibontakozásának teljében – miután 1868-ban megkezdődtek a vasút Sárváron keresztül történő építésére irányuló tárgyalások, miután 1869-ben megalakult az első városi takarékpénztár és az első Polgári Olvasókör  – Sárvárt  1871-ben, csaknem száz esztendőre megfosztották több mint ötszáz esztendős városi rangjától.  

Egy város azonban soha nem a mások által megadott vagy önkényesen megvont titulusoktól, hanem lakói öntudatától és önerejétől marad meg vagy vész el. Sárvár nemcsak a Nádasdyak korában, hanem a XX. században és napjainkban is példát és mintát nyújt mindenkinek közösségi kitartásból, alázatból és szorgalomból.

A városi jogát ötven esztendővel ezelőtt visszaszerző Sárvár költségvetése 2010-ben 5,8 milliárd forint volt, ma 8,5 milliárd forint. 2010-ben a városnak még 2 milliárd forint adóssága volt, ma ez nulla forint, és az elmúlt nyolc esztendőben 15 milliárd forint összegű fejlesztéseket valósítottak meg a városban. Sárvár turisztikai vonzereje napjainkban a legerősebbek közé tartozik az országban. 

Ezen statisztikai számok mögött azonban ott van valami, amit nem lehet számszerűsíteni: a sárváriak azon hite és akarata, hogy – a szükségből erényt kovácsolva, a hátrányból előnyt szerezve – elégtételt vegyenek a méltánytalanságért.

Köszönet érte mindenkinek, aki megtette a magáét! Isten éltesse Sárvárt ötvenedik újkori városi születésnapján, Isten éltesse erőben, egészségben, egymás iránti szeretetben és barátságban a sárváriakat!
 

Sajtóiroda