Beszéd a Petneházy Történelmi Konferencián

Felsőházi ülésterem

Tisztelt Miniszter Úr, tisztelt Várkapitány Úr! Kedves Vendégek! Isten hozta Önöket a Felsőházban.

Őszinte öröm végre személyesen találkozni, együtt lenni, és végre megfelelő időben közösen emlékezni, folytatni a magyar sorskérdéseket taglaló felsőházi konferencia-sorozatunkat, tekintettel arra is, hogy a világjárvány a 2020-as esztendőben sajnos ezt megszakította, tehát van pótolnivalónk.

Köszönjük a Petneházy Alapítványnak, hogy ma összehívott bennünket, köszönjük az alapítvány létrehozójának, Tordáné dr. Petneházy Juditnak és a kuratórium tagjainak, hogy önzetlen és szakszerű munkájukkal nemcsak a vitézségéről híres Petneházy Dávid emlékezetét éltetik, hanem kuruc családi ősük és hősük személyes története, valamint Budavár 1686-os visszafoglalásának felidézése által éltetik a keresztény és nemzeti emlékezetet is, mindezt olyan időkben, amikor a keresztényellenesség, a nemzetellenesség és a felejtés egyre inkább elhatalmasodik Európában és a nagyvilágban.

A magyar történelmi emlékezetben mély nyomot hagyott három megszállás – az oszmán hódoltság, a náci, majd az ezt követő szovjet megszállás emléke.

Három különböző időtartamú idegen uralom, különböző történelmi korszakokban, különböző ideológiák jegyében; ám közös bennük, hogy mindhárom tragikus – bizonyos vonatkozásokban végzetes – következményekkel járt a magyar életre.

Az oszmán megszállás talán legsúlyosabb, történelmi értelemben napjainkig kiható – bízunk benne, nem végzetes, de mégis nagyon súlyos – következménye a magyarság népesedési helyzetének a megrendülése lett. A XVI. század hajnalán a magyarság demográfiai mutatói nagyjából egyezőek voltak Angliáéval, ám a 143 esztendős török uralom és a folytonos háborúskodás megtörte a magyar népesség természetes gyarapodását, elindítva azt a folyamatot, melynek eredményeként a magyar etnikum elvesztette abszolút dominanciáját a Kárpát-medencében. Mindennek tragikus történelmi következményei lettek, erre is emlékeztet bennünket a mai konferencia egyik kiváló előadója. A náci megszállás végzetes következménye zsidó honfitársaink százezreinek elpusztítása lett. A világháborúban nyílt hadszíntérré tett ország és főváros épített öröksége – a lerombolt hidak, szétlőtt épületek – helyreállíthatóak, de a kioltott életeket nem adhatjuk vissza.

Míg az oszmán hódoltság a magyarok lélekszámában okozta a legnagyobb károkat, a több mint négy évtizedig tartó szovjet gyarmatosítás a nemzet lelkében. A kommunizmussal együtt léleksorvasztó idők szakadtak a magyarság nyakába, ám az – sok szenvedés és áldozat árán – mégis erősebbnek bizonyult a lélektlenség rendszerénél.

Az oszmán megszállásnak jelképesen Budavár visszafoglalása vetett véget, a náci megszállás végét a szovjet bevonulás, a kommunista megszállás végét pedig az 1990-es rendszerváltoztatás hozta el.

E megszállások azonban mélyebben élnek a magyar emlékezetben, mint az alóluk való felszabadulás élményéé.

Mi lehet ennek az oka, tisztelt Konferencia?

A meghatározó ok talán az lehet, hogy – egyfajta századokon átívelő magyar fátumként – a három idegen megszállás alól nem önerőnkből szabadultunk fel, hanem mások ereje és akarata által.

Az oszmánok alól a nemzetközi keresztény hadak szabadítottak fel, a nácik alól a Vörös Hadsereg, a kommunizmus alól pedig egy hasonló nemzetközi alku, mint amilyen alku az alávetésünkhöz vezetett. Mindez semmit nem von le a néhai Petneházy Dávid és magyar társai vitézségének értékéből, nem csökkenti a második világháború után egy jobb magyar világban reménykedők, és ezért demokratikusan küzdők érdemeit, nem csorbítja a rendszerváltoztató politikai elit józanságának és jóhiszeműségének az értékét, mégis, mi, magyarok azt tanultuk meg, hogy soha nincs köszönet abban, ha mások szabadítanak fel bennünket, mert az soha nem vezet el önrendelkezésünk teljes visszaszerzéséhez.

Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk – tisztelt Konferencia –, olyanra, amilyenre Tamási Áron novellájának főhősei is vártak, ha még emlékeznek a székely író remek történetére.

Rendes feltámadás pedig mindig csak akkor van, a magyar balsors mindig csak akkor törik meg, ha mi, magyarok saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon.

Ez a magyarázata annak, hogy az országból a törököt kiverő Habsburgokkal szembeszálló Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelmünket és kurucait jobban szeretjük, mint az oszmán megszállás alóli nemzetközi felszabadítóinkat; ez a magyarázata annak, hogy az ötvenhatos pesti srácokat jobban szeretjük, mint a náci megszállás alól felszabadító szovjeteket, és ez a magyarázata annak is, hogy a magyar életről mindig a háttérben döntő nemzetközi alkuknál, vagy a nekünk diktálni akaró nemzetközi szervezeteknél jobban szeretjük, ha mi, magyarok dönthetünk a saját sorsunkról.

Tisztelt Konferencia!

A magyar választópolgárok megbízásából és támogatásával 2010-ben közösen megkíséreltük megtörni a magyar fátumot, lehetővé tenni a rendes magyar feltámadást.

Örömmel jelentem, hogy ez a kísérlet sikerülni látszik!

A rendszerváltoztatást követő két évtizednyi posztkommunista korszakot – 2010-től kezdődően napjainkig – önmagunk demokratikusan szervezett erejéből zártuk le.

Hogy ez a rendes magyar feltámadás milyen nemzetközi ellenszélben zajlott, arról Martonyi János külügyminiszter úr tud mesélni nekünk.

Hogy ezen feltámadás részeként miként tért magához és született újjá Budapest, mint a nemzet fővárosa, arról Tarlós István főpolgármester úr tudna a leghitelesebben nyilatkozni, megértve, ugyanakkor sajnálva az ő távollétét ezt majd egy másik alkalommal fogjuk tőle meghallgatni.

Hogy e feltámadás során az elmúlt évtizedben miként állt és áll helyre nemzeti épített örökségünk, arra két jelképes bizonyíték a Kossuth tér és az Országház épületének újjászületése, valamint a budai Várban zajló újjáépítés, amelyről Fodor Gergely várkapitány úr naprakészen tájékoztathat bennünket.

Az elmúlt évtizedben közösen megerősítettük a magyar nemzeti összetartozást és azt a nemzeti szellemi erőt, amely nélkülözhetetlen mindannak megvédésében, fenntartásában és gyarapításában, amit közösen létrehoztunk.

Budavár visszafoglalásának 335. évfordulóján az emlékezés mellett okunk van kifejezni örömünket is afelett, hogy hosszú évszázadok után a XXI. században talán eljött a rendes magyar feltámadás ideje.

Isten óvja a magyarságot újabb idegen megszállásoktól és újabb idegen felszabadítóktól!

Jó egészséget, hasznos tanácskozást és kellemes együttlétet kívánok a konferencia minden résztvevőjének.

Sajtóiroda