Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum

Beszéd az Országházban

Tisztelt Pittenger Képviselő Úr! Tisztelt Paulsen Képviselőházi Elnök Úr! 
Tisztelt Szijjártó Miniszter Úr! Tisztelt Fórum!

Isten hozta Önöket az Országházban, a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum 19. ülésén. 
Örömmel köszöntöm a több mint 50 országból személyesen résztvevő közel 220 képviselő hölgyet és urat! 

Köszönöm mindannyiuknak a bizalmat, hogy a világjárvány dacára ellátogattak Európa egyik legbiztonságosabb országába, Magyarországba. 

Kívánom Önöknek, hogy töltsenek kellemes és hasznos napokat Budapesten! Köszöntöm továbbá mindazokat, akik a Fórum honlapján online követik a mai megbeszéléseinket, örülünk, hogy ők is velünk tartanak a mai napon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy amerikai képviselőtársunk régóta szívügyének tekintette azt, hogy a nemzetközi politikában felhívja a figyelmet: a demokratikus államok hírszerzői közösségének a legfőbb ereje a XXI. században is a közhatalom, a közjó és a közérdek szolgálatában rejlik. 

Képviselőtársunk ezen mély meggyőződéséből fakadt 2014-ben azon kezdeményezése, amely a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum megszervezéséhez és nemzetközi szintre emeléséhez vezetett.

Kérem, közös elismerésünk jeleként köszöntsük tapssal a Fórum kezdeményezőjét, Robert Pittenger képviselő urat! 

Tisztelt Fórum!

A XX. századi nemzetközi politikát alapvetően az államok mint közhatalmak politikai, gazdasági, technológiai és katonai versengése, összeütközése illetve együttműködése határozta meg. 
Az államok hírszerzési és biztonsági szolgálatai ebben a történelmi paradigmában látták el feladatukat.

A XXI. században ez a paradigma változóban van: a szuverén közhatalmak mellett magánhatalmak mint önálló tényezők is színre lépnek a globalizálódó világ minden területén, a pénzügyektől a gazdaságig, a politikától a geopolitikáig, a tömegkommunikációtól az energetikáig.
Ezek a magánhatalmak, melyek az országok és földrészek határait átívelő, szupranacionális módon szerveződnek meg, természetes következményei a pénzügyi, technológiai és információs erőforrások koncentrálódásának a globálissá váló világban. 

A magánhatalmakat nem a közérdek vagy a közjó, hanem a magánérdek vezérli, érdekérvényesítő erejük pedig ma már vetekszik a közhatalomként működő legerősebb államok erejével. 
Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedekben a nemzetközi politikát az államok mint közhatalmak és az államok fölött szerveződő magánhatalmak versengése és összeütközései fogják alapvetően meghatározni, és – nagyon bízom benne – ezen folyamatok végül a közhatalmak és magánhatalmak racionális kiegyezéséhez és együttműködéséhez fognak vezetni, mert az emberiségnek csak így lesz esélye talpon maradnia az előtte tornyosuló civilizációs kihívásokkal szemben.

Mindezen folyamatok napjaikban új működési paradigmát teremtenek nemcsak a politikusok, hanem a hírszerzői és biztonsági szakma számára is: mindenkinek el kell döntenie, hogy közhatalmat vagy magánhatalmat akar-e szolgálni?

Mindkettő legitim döntés lehet mindaddig, míg a döntést hozók vállalják hovatartozásukat, és nem élnek azzal vissza. 

Nem legitim és nem elfogadható azonban, ha valakik a közhatalom politikai vagy hírszerzési-biztonsági kötelékeiben a magánhatalmak érdekeit szolgálják, mint ahogyan – minden hangzatos szólam dacára – a magánhatalmak szolgálatában állóktól sem azt várják a megbízóik, hogy a közhatalmak és a közjó érdekeit szolgálják. 

Ezen Fórum résztvevői meghozták a maguk döntését.

 
Mi mindannyian – a közérdek és közjó alapelvein nyugvó demokratikus közhatalom választott politikusaiként illetve a közhatalmi ellenőrzés alatt álló hírszerzési és biztonsági intézmények szakembereiként – azért találkozunk ma, hogy megvizsgáljuk az előttünk álló biztonsági kihívásokat, kicseréljük tapasztalatainkat, hogy közös erővel a legjobb tudásunk szerint láthassuk el vállalt feladatainkat.

Tisztelt Fórum!

A biztonság napjainkban elsőrendű versenyképességi tényezővé vált az élet minden területén – a közbiztonságtól a nemzetbiztonságig, az egészségügyi biztonságtól az élelmezési biztonságig, a kiberbiztonságtól az energetikai biztonságig, a monetáris biztonságtól a demográfiai biztonságig –, ezért akinek ellenfelei a versenyképességét rontani akarják, annak a biztonságát is igyekeznek valamilyen vonatkozásban megingatni.

A világon pedig jelenleg mindenhol nő a verseny és a teljesítménykényszer, ezzel együtt pedig – nem véletlenül – fokozódik a bizonytalanság is, minden területen egyre gyakrabban tapasztalathatunk elbizonytalanítási kísérleteket. 

Akarjuk vagy sem, ez is a verseny velejárója.

Ilyen körülmények között létfontosságú, hogy a demokratikus államok – mint közhatalmak – információs fölényben és ezáltal cselekvési előnyben legyenek a nem demokratikus államokkal szemben, a szervezett magánhatalmakkal valamint minden terrorista csoportosulással szemben.
Az információs fölényt a hírszerzési és biztonsági szakma hivatott biztosítani, amelyre alapozva a közhatalom szolgálatában álló demokratikus politika döntéshozatali és cselekvési előnyt teremthet.
E tekintetben napjainkban sokakban merülnek fel kétségek.

A hírszerzés igaz vagy téves, esetleg hamis híreket szállít a politikai döntéshozóknak? 
A politika használja vagy esetleg tudatosan mellőzi a hírszerzés információit? 
Néhány nappal a szövetségesek afganisztáni kivonulása után – azt hiszem – pontosan érezzük e kérdések jelentőségét.

Nem pusztán elméleti, hanem szó szerint élet-halál kérdések ezek, miként ezt napjaink kabuli történései is bizonyítják. 

A katonai, pénzügyi és technológiai fölény önmagában nem elegendő, ha nem társul a politikai döntéshozatalban hasznosítható információs fölénnyel, vagy ha a politikai döntéshozók nem megfelelő módon élnek a megszerzett információkkal. 

Az előttünk álló idők egyik izgalmas kérdése tehát, hogy az államok mint közhatalmak és a szolgálatukban álló hírszerzési és biztonsági szervezetek versenyképesek maradnak-e a globális világ információs küzdelmeiben? 

A közeljövő egy másik hasonlóan izgalmas kérdése, hogy napjaink lenyűgöző technológiai fejlődésének – a mesterséges intelligenciának, a nanotechnológiának, a biológiai génszerkesztésnek, a kvantumszámítógépeknek – az emberek, a társadalmak a nyertesei vagy az áldozatai lesznek-e?

A közhatalmaknak lesz-e elég információs és cselekvési erejük (és tegyük mellé zárójelben: lesz-e elég erkölcsi erejük), hogy a technológiai fejlődés eredményeit a közjó és a közérdek szolgálatába, azaz a társadalmak, az emberek szolgálatába állítsák? 

Vagy ezen eredményeket a magánhatalmak fogják kisajátítani a maguk hasznára és az emberek kárára?

Meggyőződésem, hogy ezen alapkérdésekre csak közösen találhatjuk meg a jó válaszokat.
A régi bölcsesség szerint – tisztelt hölgyeim és uraim – mindig hasznosabbak a megalapozott kérdések, mint az elsietett válaszok.

Bízom benne, hogy a Fórum budapesti ülése közelebb visz mindannyiunkat a megalapozott válaszok megtalálásához is.

Eredményes tanácskozást és kellemes együttlétet kívánok mindannyiuknak! 

Sajtóiroda