„Szakma Sztár” – parlamenti díjátadás
Országház
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Hölgyek és Urak! Tisztelt Szülők!
Tisztelt Mesterek és Kedves Fiatal Tanítványok!
Isten hozta Önöket az Országházba, ahol immár nyolcadik alkalommal olyan nagyszerű csillagok, azaz fiatal magyar szakmasztárok előtt tisztelgünk, akik nem felejtik József Attila intelmét, hogy „...dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”
Az utóbbi évtizedekben a munka becsülete sok helyütt elveszett a nagyvilágban és Európában. Sokan gondolták úgy, hogy egy olyan korszakba érkeztünk, ahol a történelem véget ért, amelyben már nem az értékteremtő munka, hanem a kényelmet nyújtó spekuláció biztosítja az emberi lét alapjait.
A történelem azonban természetesen a XXI. században sem ért véget, és – minden ellenkező látszat ellenére – az ember értékteremtő munkája a jelenben és a jövőben sem mellőzhető, és semmivel ki nem váltható.
Világszerte sokan ringatták magukat a munka helyébe lépő spekuláció fenntarthatóságának hamis látszatában, és attól tartok, nem a 2008-as pénzügyi világválság volt az utolsó, amely sokakat fog fájdalmas módon ráébreszteni a valóságra.
2010 óta Magyarország azt hirdeti, hogy a munka helyetti spekulációnak bealkonyult, további erőltetése globális és lokális, világméretű és helyi válságokat okoz. Magyarország ezért választott magának egy jól járható saját utat. Ez a saját út: a munka alapú társadalom.
Ezt az utat járjuk hét esztendeje, ezen az úton csökkent az államadósság, és nőtt a foglalkoztatottság, csökkent az államháztartási hiány és nőttek a beruházások, vagyis ezen az úton állt növekvő pályára a gazdaság, ezen az úton állt ismét talpra Magyarország.
Azzal a ténnyel, hogy a szakmai versenyek ünnepélyes díjkiosztásának az Országház ad helyet, azt kívánjuk jelképesen is megerősíteni, hogy a közjóért végzett, magas színvonalú munkának kitüntetett szerepe van és kitüntetett szerepe lesz a magyar társadalomban. A magas színvonalú szakmunkában jártas fiataloknak – akárcsak szüleiknek és felkészítő iskoláiknak, tanáraiknak – kitüntetett szerep jut a magyar jövő építésében, Magyarország és a magyar nemzet helytállásában az egész világra kiterjedő éles versengésben.
Kedves Fiatalok!
Gróf Széchenyi István szavai ma is irányt mutatnak: „Az ember annyit ér, amennyit használ.” Aki a lehetőségeit, adottságait és jogait kizárólag csak a maga hasznára igyekszik kiaknázni, nem törődve a szűkebb és tágabb közössége elvárásaival, szükségleteivel, jövőbeli boldogulásával, az a közössége számára haszontalan ember.
A jól elvégzett, magas szinten művelt munka öröme már magában is jutalom, az eredménye pedig önmagában is felér egy dicsérettel, azaz, ahogy mi, magyarok mondjuk, a munka dicséri a mesterét. A kétkezi munkát végző ember büszke lehet a saját tudására, kiválóságára, teremtő munkájára, és az egész társadalom is jó okkal érez örömöt, büszkeséget a gondos, színvonalas munka láttán.
A gondos, színvonalas munkában seregnyi olyan személyiségvonás testesül meg, amelyekre a saját életünket, és a közösségi életünket is bátran építhetjük. Amikor Önök, kedves Fiatalok, a szakmák közötti versenyben az első helyek valamelyikét érdemelték ki, akkor nem csupán a szakmájuk fortélyaiban jeleskedtek, hanem a munkaszeretetükről, szorgalmukról, értékrendjükről és felelősségteljes gondolkodásukról is tanúbizonyságot tettek.
Ennek köszönhetően válhattak a több mint negyvenféle szakma országos – sőt az országhatáron is túlnyúló – versenyében sztárrá, csillaggá. A jövőben Önökre fognak figyelni, az Önök szakmai fogásait, munkakultúráját fogják ellesni mindazok, akik Önök után indulnak a pályán.
Jó szakmunkásnak lenni azonban nemcsak helyes értékrendet tükröz, hanem helyes érdekfelismerést is jelent.
Ma már nem a szakmunkások kilincselnek munkáért, hanem a jó szakmunkásokért állnak sorba a megrendelők és a munkaadók, és ez a munkájuk erkölcsi és anyagi megbecsülését is növeli.
A felmérések, statisztikák pedig azt mutatják, hogy a munkavállalók közül ma a szakmunkások életkilátásai a legjobbak a biztos munka és jó kereseti lehetőségek tekintetében. Habár ma még mindig jelentősek a bérek közötti különbségek Európa nyugati és keleti fele között, mégis biztató, hogy a munkaalapú társadalom építésével, az értékteremtő gazdaság megerősítésével Magyarországon is megindult a szakmunkások, technikusok fizetésének, jövedelmének számottevő növekedése.
A célunk az, hogy mindenkinek megérje itthon maradni, és hogy mindenkinek megérje hazajönni.
Ezt a célt akkor tudjuk elérni, ha a gazdasági élet, az egész közélet alapjává az értékteremtő munka válik. Ekkor jó esélyünk van arra, hogy a jogok és kötelességek, a magán- és a közérdekek kibillent egyensúlya is visszaálljon, hogy Magyarország minden értelemben egyensúlyban maradjon. Ezt a célt kell szolgálja a politika, mert nemcsak az emberre, hanem a politikára is igaz, hogy annyit ér, amennyit használ.
Tisztelt Megjelentek!
Valamennyiüknek köszönöm az ehhez nyújtott segítségüket, részvételüket. Köszönöm a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának a gondos és sikeres szervezőmunkát. Kellemes ünnepi együttlétet kívánok Önöknek, és sok sikert álmaik, terveik megvalósításához, és egy olyan szakmát, amelyik boldogulásukat elősegíti, családjuk megalapítását lehetővé teszi.

Sajtóiroda
26 мая 2017 г.