Főtisztelendő Püspök Úr, Polgármester Úr!
Kedves Simaságiak!
Tisztelt Emlékező és Ünneplő Közösség!

Közép-európában, a Kárpát-medencében, hadak útjában és idegen birodalmak örök ütközőpontjában 750 évig egy tájegységen belül, egy településen belül közösségként bárkinek fennmaradni és megmaradni már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény.
Fennmaradni és magyarként megmaradni –mindez különösen nagy teljesítmény, amely nem pusztán szerencse, hanem mindig akarat, áldozat és hűség dolga is volt.

A napjainkban hatszáz lelket számláló simasági magyarok elmúlt 750 esztendejét is ez fűzi egybe: akarni otthon lenni és otthon maradni ebben a tájban, a megmaradásért – ha kellett – mindenkor áldozatot vállalni és hűségesnek lenni Istenhez, hűségesnek lenni a Hazához.
Egy 1265-ből való oklevélben találkozhatunk először a település nevével. Sághot mint királynői birtokot tartották számon, vagyis lakói akkor a királynőnek szolgáltak.

Szolgálták az Istent is, hiszen 1338-tól Egyházasság néven említik a települést, mert már temploma volt.
Újabb negyven év múltán Pecsenyesütőságra, újabb bő két évszázad elteltével pedig Kenyérsütőságra változott a falu neve, utalva arra, hogy bármilyen feladatot bíztak is az itt lakókra, kötelezettségeiknek mindig híven, becsülettel eleget tettek.

Ság falu későbbi párja, Simonháza az 1600-as évek végén nyer történelmi jelentőséget, nevezetességet. A kisebb, köznemesi családok birtokai helyén ekkor kezd kialakulni a Festetics család birtoka.
A Festeticsek építtettek Ságon kastélyt, ők határozták meg a falu új szerkezetét, arculatát.

Simaság pedig mindezt a Festetics családnak azzal viszonozta, hogy megosztotta velük a magyar sorsközösséget.
A horvát gyökerű nemesi család sokáig a Habsburg császár szolgálatába állt. A Rákóczi-szabadságharc idején az akkor császárpárti várost, Sopront védték az ostromló kurucok ellen. Festetics Pál és felesége, Bossányi Julianna a feljegyzések szerint nagy szeretetben és békességben éltek egymással sági kastélyukban. Hét gyermekük született, közöttük György már nem osztozott atyjával a Habsburgok iránti hűség tekintetében, ő már a sorsközösségből fakadóan magyar hűségre tért. Kezdetben II. József híve volt – azonban a kalapos király néhány rendelete hamar kiábrándította. Például az, amelyik a német nyelvet tette hivatalos nyelvvé.

Ság szülöttének szívügye volt a magyar nyelv, a magyar szellem, a magyar kultúra sorsa. Mint a magyar irodalom nagy mecénása, ő hozza majd létre Keszthelyen a Helikon-ünnepségeket, többek között Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor részvételével.
Mindezért a bécsi udvar Festetics Györgyöt a nemzeti lázadás szélén álló magyar nemesség egyik veszedelmes képviselőjének tekintette, ezért hadi törvényszék elé állíttatta. Úgynevezett „különös uralkodói kegyből” ugyan felmentették, de száműzték.
A fejlemények egyértelműen kifejezésre juttatták: őseivel ellentétben Festetics György hűsége és bátorsága immár a magyar hazát szolgálta, és nem egy számára idegen uralkodóház érdekeit.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Száműzetéséből hazatérve, azt tűzte ki célul, hogy hatékonyabbá teszi birtokai gazdálkodását. Ám felvilágosult, igazi hazafiként ennél messzebb nézett és tovább látott: az egész magyar, agrárgazdaságot kívánta korszerűsíteni. 1797-ben hozta létre az ország első magas szintű, tudományos, gazdasági iskoláját, a Georgikont – és további iskolákat is alapított.

Talán nem is meglepő, hogy a stafétát Széchényi István vette át Ság szülöttétől. A legnagyobb magyar Festetics György nővérének, a rendkívül művelt Júliának és jó barátjának, Széchényi Ferencnek volt a fia. Festetics Júlia egyébként kiválóan beszélt és írt magyarul, németül, olaszul, franciául és angolul. Az apja által alapított sági és keszthelyi könyvtár, valamint öccse, Festetics György udvarának szellemi hatása alól ő sem vonhatta ki magát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hely nemes szelleme Ság későbbi történelmi korszakaiban is hűségre, bátorságra, a haza szolgálatára sarkallta az itt születőket, itt élőket.
E kicsiny település négy katonája is vitézi címet és rangot kapott a második világháborúban mutatott hősiességéért.
A simasági emberek minden tragikus történelmi helyzetben képesek voltak a helytállásra. A szovjet megszállás alatt, az ÁVH terrorja idején is számosan akadtak itt olyanok, akik az idegeneknek való behódolás, a megszállókkal való együttműködés helyett az ellenállást, a szabadságharcot, az életük feláldozását választották.

Hála a Vas Megyei Honismereti Egyesület, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Recski Szövetség Nyugat Dunántúli Szervezete közös kiadványának, az Emlékkönyvnek köszönhetően még sokan emlékeznek Kőmíves Sándorra, aki a szeme világának elvesztése után is szervezte a kommunistákkal szembeni ellenállást. Nem simaságiak, nem helybéliek, hanem egyik segítőjük fővárosi szállásadója juttatta őt és társait az ÁVH kezére, majd kötélre.

Szívünk szerint fogalmazott Molnár László polgármester úr a tavalyi ’56-os megemlékezésen, amikor a vidék forradalmáról, a helyi hősökről szólva elmondta: a szabadság eszméje egyaránt fordítható jóra és rosszra. Fordítható a magunk egyéni, önös érdekeink szolgálatára, de fordítható a közösség, a település javára is.

Napjainkban a szabadságért már nem életáldozatot, hanem csak munkaáldozatot kell hozni.
Simaság lakói a munkaáldozatból is derekasan kivették és kiveszik a részüket. A jó gazda gondosságával vezetett település gazdálkodása adósságoktól mentes. A közösség tudatában van értékeinek és őrzi azokat, élhető világot kínálva a következő nemzedékeknek.
Az előttünk álló közös munkánk eredményességének mércéje, hogy Budapesttől Simaságon át országszerte tudjuk-e bővíteni a munkalehetőségeket; tudunk-e olyan feltételeket teremteni, hogy növeljük a magyar emberek által végzett tisztes munka tisztes hasznát és növeljük ezáltal a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét, növeljük a nyomainkba lépő új magyar nemzedékek esélyét a fennmaradásra s a magyarként való megmaradásra.

Tisztelt Honfitársaim!

Magyarország öt esztendővel ezelőtt történelmének egyik legmélyebb és legösszetettebb válságát élte. Az összeomlás szélén állt a pénzügyi rendszerünk, ennek következtében egész gazdaságunk, az állam és az önkormányzatok kezelhetetlennek tűnő eladósodottsága mellett emberek milliói rettegtek a családokat sújtó devizaadósság fenyegető következményeitől.

Magas munkanélküliség, kevés adófizető, a nemzetközi monopóliumok által Magyarországról kiszivattyúzott extraprofit, rossz közbiztonság, válságban lévő oktatásügy, egészségügy, egyre nyilvánvalóbban a működésképtelenség határára sodródott állam – s mindenek foglalataként, s részben okaként – egy mély erkölcsi, szellemi válság melynek állomásai a 2004. december 5-i népszavazást megelőző gyalázatosan uszító és nemzetellenes baloldali kampány, az őszödi beszéd és az ennek következtében kirobbant politikai válság utcai rendőrrohammal, gumilövedékekkel történő – úgymond – megoldásának kísérlete voltak.

Ahogy a Trianonban halálra ítélt Magyarország feltámadása történelmi csoda volt, úgy kevesen hitték, hogy a csőd szélén álló Magyarország nem jut Görögország sorsára.

Az új magyar kormány a magyar választók egyértelmű felhatalmazásával a politikailag nehezebbnek tűnő, mert az országot folyamatosan méltatlan támadásoknak kitevő, de a válság megoldására egyedül sikerrel kecsegtető utat választotta.
2014-ben a magyar emberek ismét meggyőző fölénnyel a közös munka folytatása mellett döntöttek, mert a változások a 2010-ben hozott választásuk helyességét igazolták: az ország pénzügyi-gazdasági stabilitása helyreállt, megindult a gazdaság és vele az emberek jövedelmének emelkedése; a rendszerváltozás óta soha ennyien nem dolgoztak, s nem fizettek adót; a közteherviselésbe sikerült bevonni a külföldi tőkét úgy, hogy a befektetések nem csökkentek; kimentettük az államot, az önkormányzatokat és a családokat az adósságcsapdából; s átalakítottuk a közszférát: az oktatást, az egészségügyet, az államigazgatást; növeltük a közbiztonság fenntartására rendelt rendőrség létszámát, s a közmunka lehetőségének kiterjesztésével a becsületes megélhetés esélyét kínáltuk mindenkinek.

Mindemellett – nem mellékesen – a baloldal mély sebeket ejtő nemzetellenes politikája helyett a nemzet határok feletti újraegyesítésének programját megvalósító döntéseket hoztunk.

Nem sokáig reménykedhettünk azonban abban, hogy végre a felemelkedést szolgáló békés építkezés évei következnek. Újabb világméretű krízis ért el bennünket – ezúttal a tömeges illegális bevándorlás formájában.

Látva az európai államok többségének tanácstalanságát és zavarodottságát e válság kezelésében lehet csak annak jelentőségét értékelni, hogy 2010 óta sikerült a magyar államot ismét működőképessé tenni és a magyar emberek, a nemzet szolgálatába állítani.
Magyarország kész a bajba jutott valódi menekülteken önzetlenül segíteni, ahogy tette ezt akár a második világháború kitörésekor idemenekült lengyelekkel, vagy a kilencvenes évek elején dúló balkáni háború kárvallottjaival.

Készek vagyunk a válság nemzetközi szintű kezelésében részt venni. De ragaszkodunk ahhoz, hogy törvényeink és az általunk vállalt nemzetközi – így európai uniós – szabályok betartását minden ideérkezőtől megkövetelhessük.
Hiábavalóan eltelt ötszáz esztendő után már nem várunk hálát azokért a tragikus következményekkel is járó áldozatokért, amelyeket a történelem során Európa szabadságáért és valódi értékeiért, kultúrájának és keresztény hitének védelméért is hoztunk – Nándorfehérvártól az ’56-os Budapestig. De a magunk szabadsága, kultúrája, keresztény hite és értékei védelmének jogát fenntartjuk magunknak – mindenkivel szemben.
Mi azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké maradhatna.
Mi nem hisszük, hogy Európa demográfiai problémáit a tömeges bevándorlással lehetne megoldani. Mi családjaink támogatásában bízunk, azt reméljük, hogy a jövőben is magyarok tudják benépesíteni e földet. Tamási Áron erdélyi írónk szerint: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Nekünk a Teremtő ezt a kis hazát adta, Európában, benne Simasággal. Nekünk ezt kell megőriznünk. Ez a mi kötelességünk.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Kívánom Önöknek, kívánom Simaság minden lakójának, hogy hűség és közösségszolgálat dolgában továbbra is híven és bátran kövessék méltó elődjeik példáját.

Kívánom, hogy megfogyva bár, de törve nem, Simaság és minden magyar település közössége lélekszámában újra gyarapodjon, lélekben pedig a nemzettel együtt erősödjenek, mindannyiunk és a magyar jövő érdekében.