Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégek!

Akik figyelemmel követik az Európai Unió jogfejlődését, néhány esztendeje tapasztalhatják, hogy egyfajta új és különös emberi jog van születőben: a felejtéshez való jog.

Az európai emberek azt szeretnék, hogy az egyéni önrendelkezésük jegyében a digitális világban, azaz az interneten fellelhető idejétmúlt magánadataik letörölhetőek legyenek. A felejtéshez való jogért heves küzdelem folyik, mert az európai emberek saját személyes adataihoz fűződő érdekei ütköznek az internetes keresőprogramokat uraló, Európán kívüli nagy cég üzleti érdekeivel.

Furcsa világban élünk, kedves Barátaim! Más tekintetben ugyanis az adott cég által is reprezentált globális üzleti érdekek éppen abba az irányba nyomnak bennünket, hogy felejtsünk. Az úgynevezett szabadság és minél teljesebb személyes önrendelkezés jegyében felejtsünk el mindent: Istent, hazát, családot – minden értéket, hagyományt, amely természetadta közösségeinkhez köt bennünket, amelyek a valódi szabadság megélésének és az emberi személyiség valódi kiteljesedésének egyedül lehetséges kereteit jelentik. A globális üzleti érdekek által megteremtett és fenntartott virtuális világban, álvalóságban minden a feje tetején áll: meg akarnak szerezni és őrizni rólunk minden adatot, amellyel manipulálni tudnak bennünket; és a közösségi emlékezet szisztematikus rombolásával meg akarnak fosztani bennünket azoktól a közösségeinktől, amelyek a leghatásosabb védelmet nyújtanák számunkra, éppen ezekkel a manipulációkkal szemben is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A paszabi szőttesnapok alkalmából is elmondhatjuk: az európai polgároknak – és így a magyar polgároknak is – nemcsak a felejtés, hanem az emlékezés joga is jár.

A valóságos világunkban időtálló dolgokra való emlékezés joga, a szellemi gyökereinkre, történelmi múltunkra és kulturális értékeinkre való emlékezés joga.

Az emlékezés joga olyan európai jog, amely nélkül Európának – a mi Európánknak – nincs jövője. Olyan európai jog ez, amelyet Önök itt Paszabon a szőttesnapokon büszkén és okosan gyakorolnak.

A magyar néprajztudomány feljegyezte, hogy a szőttes miként kísérte el az embert a bölcsőtől a koporsóig. A menyasszony elkészítette a különböző, gazdagon virágozott szőttes kendőket a kis- és nagyvőfélynek, a násznagyoknak, a papnak, a kocsisoknak, úgy, hogy minden darabon lehetőleg más díszítmény hirdesse készítője ügyességét. Egy-egy nagyobb lakodalomban százon felüli kendőt is kiosztottak. A fiatalasszony már a komakendőről gondoskodott, hogy abban vigyen ennivalót, amikor valamelyik szomszédhoz komának hívják. Saját gyereke bölcsőjébe csak pirossal szőttet terített, hogy azzal távol tartsa a rontást. A halált a templomtoronyban zászlószerűen kitűzött szőttes adta hírül. Ravatalozáskor a pap asztalára feketével szőtt terítőt tettek; ha fiatal volt az elhunyt, arcára gazdagon díszített szőttes szemfedél borult.

A szőttes népművészet, a népművészet pedig a néplélek tükre.

Akkor is így van ez, ha Európában vannak olyanok, akik nem hisznek sem a népben, sem a lélekben, akik úgy gondolják, hogy nép már nincs, csak fogyasztói tömeg, akik szerint a XXI. században a falu csak egy eltörlendő középkori maradvány, akik úgy vélik, lélek sohasem volt, csak az anyag létezik, amely mindent uralma alá hajt.

Akik így gondolkodnak, sohasem fogják megérteni, miért érték és a hagyomány ereje által miként lehet közösségi erőforrás az Önök paszabi szőttese.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A paszabi szőttes története hasonlatos annak anyagához: azaz sok szálon fut, amelyek csodálatos összhangban találkoznak.
Az egyik ilyen múltbéli szál a Tisza szabályozásának története, amelynek következtében elterjedt e tájakon a szőttes alapanyagának, a kendernek művelése és felhasználása. 170 esztendeje, azaz 1845 júniusában látott napvilágot Vásárhelyi Pál terve a Tisza folyó általános szabályozásáról. A munkálatok elkezdődtek, egy egész nemzedék alkotó ereje irányult nemcsak a magyar szellemi élet megújítására, hanem a magyar tájvédelem megteremtésére is. A korszak legkiműveltebb magyarjai támogatták a tervet, Széchenyi Istvánnal az élen. Minden bizonnyal ezek között volt az 1819-ben született paszabi Váradi Antal is, akiről a krónikások feljegyezték, hogy esküvőjén két barátja, Petőfi Sándor és Jókai Mór voltak a tanúk.

Az 1848-49-es szabadságharcban azonban a magyarok nem a gátakra, hanem a csataterekre mentek. A levert szabadságharcunk után 1850-ben az idegen önkényuralom megakasztotta Vásárhelyi tervét is, a munkálatok pénzhiány miatt leálltak. Azokban az években a szikesedés miatt az állatállomány közel 80%-a pusztult el a Tisza mentén. Az 1879-ben bekövetkezett szegedi árvíz tragédiája kellett ahhoz, hogy ismét visszatérjenek a Vásárhelyi Pál féle Tisza szabályozási tervhez és azt részben megvalósítsák az Országgyűlés által 1884-ben elfogadott tiszai vízjogi törvény alapján.

Ezt követően jöttek létre Paszabon is a kender művelésének és megmunkálásának feltételei. De a nagy országos szál mellett kellett egy másik, nélkülözhetetlen helyi szál is a történetben.
Kellett néhány nagyszerű paszabi közösségépítő ember, mint az 1910-ben született Túri Sándor kántortanító és egyben helyi szellemi mindenes valamint a lánya, Túri Margit, az első magyar kézimunka tanfolyam megszervezője 1938-ban; vagy mint Kiss Lajos paszabi múzeumigazgató, akik céltudatos munkája nélkül a paszabi néplélekben rejtőző csodálatos motívumvilág nem ölthetett volna testet a kenderből készült szőttesekben.

A XX. században politikai rendszerek váltakoztak, háborúk dúltak, diktatúrák dühöngtek, de a paszabiak szükségből erényt kovácsoltak, a szűkösségből kulturális gazdagságot és megélhetést teremtettek, példát mutatva arra, hogy aki segít magán, azt az Isten is megsegíti.
A mai paszabiak öntudatosan őrzik ezt a hagyományt és éltetik az emlékezés jogát. A paszabi szőttes mellett a bodrogközi, a baranyai, a palóc, a sárközi valamint a kalotaszegi, mezőségi, csángó és bukovinai székely szőttesek mind-mind színes magyar fonalak a sokszínű európai emlékezetben, múltbéli és jelenbeli apró hírnökei egy élhető európai, Kárpát-medencei és magyar jövőnek, bizonyságai a XXI. században is megőrzött szép és természetes iránti emberi vágynak.

A paszabi szőttes ma is segít abban, hogy a magyar vidék, különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészeti értékei ismertté és közkinccsé váljanak. S már nemcsak belföldről, de külföldről is szép számban érkeznek látogatók, hogy megcsodálják népművészeti remekeink kínálatát, s hogy elkészítésük módjába, fogásaiba, titkaiba is bepillantást nyerhessenek.
Köszönet ezért a 10. Paszabi Szőttesnapok szervezőinek, támogatóinak – és minden részvevőjének.

Tisztelt Honfitársaim!

Kívánom, hogy a Paszabi Szőttesnapok kulturális programjai idén is és a jövőben is éltessék a magyar emlékezés jogát, mindig erősítsék a lokálpatrióta büszkeséget és a nemzeti közösségi tudatot, az összetartozás és a közös cselekvés örömteli érzését. Mert a paszabi szőttes sokkal több annál, mint aminek látszik. Nem csupán érdekes és szép rekvizituma múltunknak, de az utánunk következőknek is otthont adni tudó, normális világ egy nagyon apró, de pótolhatatlan építő eleme is egyúttal. Vigyázzanak rá a jövőben is!