Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közösség!

A ma esti ünnepi előadás rendezői és szereplői a Lélek útjaira vezettek bennünket, arra az útra, amelyen mindig csak az anyanyelvünkön megélt hitünk és kultúránk vezethet célba.

Ravasz László püspök szavai szerint nekünk az anyanyelvünk a legnagyobb kincsünk, amely mindig nagyobb, mint a földünk, mert régibb. S akkor is él, amikor a föld már nem a miénk. Nagyobb, mint a történelmünk, mert a történelem a nyelvben elfér, de a nyelv nem mindig fér el a történelemben.

A magyar nyelv az egyetlen nemzeti vagyonunk, amelyből a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a gazdagnak, csak annak nincs belőle semmije, aki önmaga lemondott róla. Anyanyelvünk egy olyan titkos jegy, amelyről bármilyen bábeli zűrzavarban egymásra ismernek a különböző történelmi korok magyar nemzedékei.

A magyar kultúra napja a himnuszunk születésnapja, mert himnuszunk a magyarság sorsának imába foglalt számvetése. Ahogy Babits Mihály fogalmazott: „nemzeti himnuszunk a szabadság himnusza, amelyet káromlás szolgaszívvel énekelni”.

A magyarság történetében voltak olyan idők, amikor önálló államiságunk hiányában évszázadokon keresztül csak anyanyelvünk és kultúránk éltette a magyar nemzetet, csak anyanyelvünk és kultúránk nyújtott támaszt és menedéket mindazokkal szemben, akik szolgaszívűekké akartak bennünket tenni.

Történelmi tapasztalatunk, hogy nemzeti kultúránk ugyan az önálló magyar államiság hiányában is tudott időtálló értékeket teremteni, ám a magyar állam a nemzeti kultúránk szolgálata nélkül soha nem tudott időtálló teljesítményt nyújtani.

Ezért, nekünk, mai magyaroknak – Tisztelt Hölgyeim és Uraim – az a kötelességünk, hogy olyan nemzeti államot építsünk, amely keretet, lehetőséget és esélyt ad a magyarság nemzeti teljesítményének növelésére, és ezáltal erőforrást biztosít Európa politikai és szellemi önmeghatározásához és önépítkezéséhez.

Ez az önmeghatározás és önépítkezés – vagy inkább újjáépítés – pedig a XXI. századi kihívások – ú. m. az európai gyökerű népesség vészes demográfiai fogyása; s vele párhuzamosan az eltérő civilizációs modellt reprezentáló bevándorlók számának és összlakosságon belüli arányának növekedése; s a társadalmi beilleszkedésük egyre nyilvánvalóbb zavarai által okozott konfliktusok; az ennek szélsőséges megnyilvánulásaként fellépő terrorizmus; Európa versenyképességének gyengülése; az európai jóléti társadalmi modell egyértelmű tarthatatlansága; Európa erősödő kiszolgáltatottsága az egyre asszimetrikusabbá váló transzatlanti szövetségi rendszeren belül; az Európai Unió válságkezelési és kifelé történő érdekérvényesítési képességének elégtelensége, ugyanakkor az uniós döntéshozatal egyre gyakoribb szembekerülése a tagállami keretekben megfogalmazódó demokratikus népakarattal; s mindennek tetejében a fenntarthatatlan globális gazdasági rendszer okozta környezeti katasztrófa fenyegető közelsége – nos, mindezek árnyékában ez, a nemzeti kultúrák alapján történő európai újjáépítés gyermekeink és unokáink számára a szó legszorosabb értelmében élet-halál kérdése.

Mi hiszünk abban, hogy kultúrában és politikában a nemzeti és a nemzetközi nem egymás ellentétei, hanem egymás kiegészítői lehetnek, hogy az egyetemesség helyi értékek nélkül gyökértelenné és rombolóvá válik, míg a helyi értékek az egyetemesség távlatai és igénye nélkül haszontalanná zsugorodnak.

Mi hiszünk abban, hogy az európai nemzeti kultúráknak keretet adó nemzeti államok értékek, hogy az Európai Uniónak ezen nemzeti államok szövetségeként kell működnie.

Számunkra egy állam nem azért nemzeti, mert a területén számbeli többségben élőknek eszközt ad arra, hogy jogaikban korlátozzák és megalázzák a más nyelvet beszélő, más vallást gyakorló, más nemzetiségű számbeli kisebbségben élőket, hanem azért érték a nemzeti állam, mert szükség szerint és a közjó érdekében képes megvédeni a területén élők érdekeit a területén kívüli különféle nemzetközi ellenérdekekkel szemben is.

Mi hiszünk abban, hogy Európa szellemi sőt: gazdasági teljesítménye is az egymásra is reflektáló európai nemzeti kultúrák értékőrző és értékalkotó teljesítményén alapul, mert nincs, sehol nem lehet valós és fenntartható gazdasági fejlődés kultúra, kulturális teljesítmény nélkül.

Németh László szerint az újkori magyarságnak az európai eszmékkel sokkal több szerencséje volt, mint az európai történelemmel, hiszen az önálló magyar államiság Mohács után történt elveszítése óta a magyarság fölött egy különös történelmi végzet függött, amely sohasem engedte, hogy amit a magyarok a maguk javára elkezdtek, azt be is fejezhessék. Így volt ez Rákóczi Ferenc nagyszerű szabadságharcával, és így volt a XIX. és XX. századi dicső forradalmainkkal, 1848-cal és 1956-tal is. Szabadságharcaink, forradalmaink hatalmas nemzeti erőfeszítések voltak a magyar politikai önrendelkezés, a független magyar állam megteremtése érdekében, amely törekvéseket a korabeli európai politika ugyan meghiúsított, ám a magyar életerő, a magyar szellem a legnagyobb politikai legyőzetéseink idején is legyőzhetetlennek bizonyult és a magyar kultúra által, azt mindig megtermékenyítve adott új erőt és új reményt a magyar nemzedékek sorának.

Mi, magyarok tehát saját bőrünkön alaposan megtanulhattuk, hogy csak azok a közösségek járhatnak sikerrel, amelyek összetartozásukban képesek összpontosítani anyagi, szellemi és lelki erejüket, energiáikat.

Most is olyan idők járnak, amikor Beregszásztól Budapesten át Lendváig szükség van a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyar emberek akaratának és erejének, azaz a magyar életerőnek az összefogására.

Ezt a munkát soha nem a politika, hanem mindig csak a kultúra s a vele kölcsönös meghatározottságban létező közösségek tudják elvégezni. A politika ennek a közösségi építkezésnek szerencsés esetben is csak a kereteit és alapfeltételeit tudja megteremteni, a magyar szellem és a magyar lélek megerősítését azonban csak a kultúra tudja biztosítani.

A magyar kultúra ezért – napjainkban is változatlanul – a magyar önmegváltás, sorsunk jobbra fordításának legnagyobb esélyét jelenti. Így van ez akkor is, ha az elmúlt négy esztendőben gazdasági és politikai önrendelkezésünk lehetőségének védelméért folytatott harcaink, illetve a magyar családok milliói egzisztenciájának megmentéséért, a 2010-ben örökül kapott válság – a gazdasági, szociális és államszervezeti összeomlás közvetlen veszélyének elhárításáért tett küzdelmünk le is kötötték az erőnket.

Meggyőződésem szerint az előttünk álló esztendők nemzeti önépítésében, azaz a Kárpát-medencében élő magyarság életlehetőségeinek védelmeként és gyarapításaként megfogalmazott nemzetpolitika megvalósításában jól felfogott érdekünk és egyben kötelességünk nemzeti kultúránkat az őt megillető helyre tennünk.

A saját munkánk elvégzésével elégtételt adhatunk az előttünk járó magyar nemzedékeknek, reményt az utánunk érkezőknek, és esélyt adhatunk Európának, az európai értékek XXI. századi fennmaradására és megerősödésére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar állam nevében köszönöm Önöknek, muravidéki magyaroknak, hogy részt vesznek és helytállnak ebben a sorsdöntő magyar és európai építkezésben, hogy számíthatunk Önökre, mint ahogyan Önök is számíthatnak a magyar állam felelősségvállalására.

Köszönöm, hogy itt, Lendván is éltetik a magyar szót és a magyar kultúrát, s vele egy emberhez méltó európai jövő reményét, amely jövő addig él, ameddig hiszünk benne, ameddig teszünk érte.

Ha hiszünk a közös sikerünkben, a hit valósággá válik, és a lélek útján célba érkezünk.

Gratulálok a ma este szereplőinek éppúgy, mint díjazottjainak, köszönöm, hogy együtt lehettünk.

Isten áldd meg a magyart!