Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Emlékező Közösség!

Az 1919-es csornai mártírok emlékművén egy édesanya és gyermeke gyertyát gyújt szeretteik emlékére. A gyertya lángjának minden felelős magyar ember szívében jelképesen mindörökre lángra kell lobbannia azért, hogy a politikai terrorizmus soha többé ne szedhessen áldozatokat Magyarországon, azért, hogy egyetlen magyar nemzedékkel se történhessen meg többé soha az, ami 1919-ben nagyszüleinkkel és dédszüleinkkel megtörténhetett.

Az első világháborúban, 1914 és 1918 között, a haza hívó szavának eleget téve, idegen földön, idegen ellenséggel harcolva 660 ezer magyar katona lelte a halálát, akik közül 220-an Csornáról indultak a Nagy Háborúba.

1919-ben, amikor a világháborús frontokon a harcok véget értek, idegen országokban kiképzett, mérgezett eszméket magyar nyelven hirdető, gátlástalan terroristák 133 napra magukhoz ragadták az állami főhatalmat.

Rövid, de tragikus következményekkel járó uralmuk alatt több száz embert öltek meg kegyetlen módon – ebből kilenc embert itt, Csornán –, több ezret bebörtönöztek és megkínoztak, több százezret kifosztottak, milliókat pedig rettegésben tartottak. A XX. században ez volt az első alkalom, amikor a kommunizmus rátört Magyarországra, amikor pár ezer kommunista milliók életét terrorizálhatta az országban.

Miért vált mindez lehetségessé, Tisztelt Hölgyeim és Uraim? Száz esztendő után kötelességünk pontos választ adni a nyomasztó kérdésre.

Mindez azért volt lehetséges, mert Magyarország 1918 őszére nemcsak az első világháborút veszítette el, hanem egy hosszú folyamat következményeként elveszítette szellemi, politikai és katonai önvédelmi képességét is. 1919 tavaszán ezen állapotok tették lehetővé, hogy a kommunista terroristák túszul ejtsék Magyarországot.

Az 1919-es magyarországi vörös diktatúrát” azon szellemi terroristák készítették elő, akik már az 1900-as évektől kezdődően egyetemeken, tudományos körökben és a korabeli sajtóban hirdették haladónak, progresszívnek nevezett, istentelen és embertelen, a magyarság értékeitől és érdekeitől idegen eszméiket.
Bevallott céljuk az volt, hogy – miként fogalmaztak – „átgyúrják a magyar gondolkodást”.

Már 1901-ben például egy bizonyos Pikler Gyula jogbölcseleti professzor azt hirdette a budapesti egyetemistáknak, hogy – idézem – „az én célom az, hogy az Önök szívéből az olyan kicsinyes fogalmakat, mint a haza, nemzet kiirtsam”. Ugyanő hirdette azt is, hogy „egészen helytelen nézet, hogy egészséges, ép lelkű és haladó emberek nyelvükhöz és műveltségükhöz azért ragaszkodnának, mert azt őseiktől örökölték vagy, mert az faji tulajdonságuk. A ragaszkodás a saját nyelvhez és kultúrához beteges és haladásellenes tény”.

Ugyanebben az időben egy másik budapesti jogászprofesszor, bizonyos Somló Bódog azt hirdette a tanítványainak, hogy a parlamentarizmus múló jelenség, és hogy minden, ami új, az egyben magasabb rendű is a réginél, hogy lehet elnyomással küzdeni a szabadságért, rossz eszközökkel is lehet jó célokat szolgálni.

Egy Lukács György nevű filozófiaprofesszor azt hirdette, hogy – idézem – „a mi nagyszerű sorsunk vállalni a terrort (...) a lélek megváltásához éppen a lélek feláldozására van szükség (...) a NE ÖLJ abszolút parancsát meg kell szegni”.

A szellemi terrorizmusnak ezek a képviselői új világrendet akartak, s – ennek megfelelően – új rendet akartak Magyarországon is. Tevékenységükkel ők nyitottak utat az olyan véres kezű bolsevik terroristáknak, mint Kun Béla, Szamuely Tibor vagy Korvin Ottó.

Az önmagát „szabadgondolkodónak”, polgári radikálisnak és „haladónak” nevező társaság már a századfordulón kibontakozó szellemi terrorjának lényege a nemzeti eszme és a hazaszeretet tagadása, a keresztény erkölcs és a vallások társadalomszervező szerepének elutasítása, valamint a családi élet rendjének szétzilálása volt.

Tisza István miniszterelnök minderről így vélekedett: „A hypermodern jelszavakból táplálkozó félműveltség terrorizmusa ez, amelynek vásári lármája betölti a modern kultúra egész épületét…, s a félműveltség egész türelmetlenségével és elbizakodottsággal hurrog le minden ellenvéleményt. Nekünk a gondolkodás szabadságát a ’szabadgondolkodók’ ellen kell megvédenünk.”

Ma, száz esztendő távlatából pontosan tudjuk, hogy Tisza Istvánéknak ugyan igazuk volt, azonban nem sikerült megvédeniük a gondolkodás szabadságát, hiszen maga a miniszterelnök is gyilkosság áldozatává vált – pontosan úgy, ahogy egy másik korabeli szellemi terrorista, bizonyos Jászi Oszkár ezt megjövendölte - idézem – „a demokrácia útja Magyarországon csak Tisza István hulláján át vezet”.

1919 tavaszán azonban a sokat emlegetett népuralom, a demokrácia helyett a legsötétebb bolsevik rémuralom köszöntött az immár nemcsak szellemi, de politikai önvédelmi képességeitől is megfosztott Magyarországra.

Tisztelt Emlékező Közösség!

„A csornai járás lakossága nem hajlandó tovább tűrni a kommunista bandák garázdálkodását, azt a rémuralmat, amelyet az emberi jogok és a szabadság ürügye alatt folytatnak, s amelyben a hazug jelszavak alatt minden szabadságot elfojtani igyekeznek, a valódi népuralom helyébe mindenféle munkakerülő, csirkefogó népség rémuralmát ültetik és az országot a teljes gazdasági csőd szélére juttatják” – 1919. június 7-én a szabadságot, a hazájukat és a településüket szerető csornai ellenállók ezzel a felhívással fordultak polgártársaikhoz.

Amikor a kommunisták által túszul ejtett állam a polgárai ellen fordult, amikor vörös terroristák gyilkoltak ország-szerte, voltak bátor csornai és Csorna környéki emberek, akiket nem bénított meg a cselekvésképtelenség, akik emberéletek kioltása nélkül, a józan ész, a keresztény erkölcs és a jogszabályok alapján cselekedni akartak, és ellent állni a Gonosznak, amiért életükkel fizettek. Viszont ezért váltak ők mindörökre érdemessé minden tisztességes magyar ember kegyeletteljes emlékezésére.

Az 1919-es csornai mártírok – Akóts Gyula, Glaser Ferenc, Laffer Lajos, Németh Gyula, Németh Lajos, Pozsgai Bálint, Takács Ferenc, Tarcsay István, Rátz Alfonz – életáldozata száz esztendővel ezelőtt és napjainkban is ugyanazt üzeni: a gonoszság csak akkor győzhető le, ha szembeszállunk vele, ha mindenkor megcselekedjük, amit megkövetel a Haza.

A magyar nemzet nevében örök hálával tartozunk a csornai mártíroknak!


Tisztelt Emlékező Közösség!

Napjainkban is akadnak, akik mentegetik a világszerte százmillió áldozatot követelő kommunista terrort, akik mentegetik a magyarországi Tanács-köztársaságnak nevezett terrorista rémuralmat, akik az áldozatok számának lebecsülésével vagy az elkövetők nehéz társadalmi helyzetével, kirekesztettségével vagy egyéb morálisnak beállított megfontolásokkal igyekeznek csökkenteni a gyilkosok felelősségét. Ne legyenek kétségeink, ők azok, akik nosztalgiát éreznek a kommunista diktatúrák iránt, s – ha tehetnék – ott folytatnák, ahol Szamuelyék abbahagyták.

Napjainkban is akadnak szellemi terroristák, akik Európa és benne Magyarország szellemi és politikai önvédelmi képességének felszámolása érdekében dolgoznak, akik kísértetiesen pontosan arra buzdítanak mint elődeik száz esztendővel ezelőtt: tagadjuk meg az Istent, a hazát és a családot azért, hogy végső soron önmagunkat is megtagadhassuk.

Napjainkban is vannak, akik a szellemi terrorizmus módszereivel ki akarják forgatni embertársaikat a vallási, nemzeti, családi és már nemi identitásukból is.

Szét akarják zúzni az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családokat, a keresztény egyházakat és a nemzeti államokat, azaz mindazon intézményeket, amelyek lelki, anyagi és politikai védelmet nyújthatnak az embereknek mindazon sötét érdekek képviselőivel szemben, akik a globalizmus mint új világ nevében politikai alávetésükre és gazdasági kifosztásukra törekszenek.

Az új világot hirdetők száz esztendővel ezelőtt „retrográdnak” nevezték mindazokat, akik nem értettek velük egyet, ma „populistáknak” nevezik őket.

Száz esztendővel ezelőtt az új világként osztálynélküli társadalmat hirdettek, ma nyitott társadalmat hirdetnek. Száz éve az egyesült világproletariátus nevében akarták nemzetközivé tenni a világot, ma az egyesült pénzvilág megbízásából tennék ugyanezt. A történelem azonban csak akkor ismételheti önmagát, ha hagyjuk, hogy cselekvőképtelenekké váljunk.

1990-ben békés és demokratikus módon lezártuk Magyarországon a kommunizmus rendszerét, 2010-ben pedig hasonló módon lezártuk a posztkommunizmus korszakát is.

2011-ben a több mint hatvan évig toldozott-foltozott, 1949-es kommunista alkotmány helyett új alaptörvényt alkottunk Magyarországnak, amely nemcsak szilárd közjogi, hanem értékrendi kerete is államunk újjáépítésének és nemzetünk megerősítésének; alapvető jogi biztosítéka a magyarság szellemi és politikai önvédelmi képessége megőrzésének és megerősítésének a XXI. századra.

A kunbélák, szamuelyk és lukácsgyörgyök XXI. századi szellemi és politikai leszármazottai által tönk szélére juttatott gazdaságunkat talpra állítottuk, pénzügyeinket rendbe szedtük, hogy az állam újjászervezésének ne csak a közjogi, de az anyagi alapjai is stabilak legyenek.

Megerősítettük a családokat, mert születendő gyermekek nélkül nincs magyar jövő. Helyre állítottuk a közbiztonságot, s megállítottuk az utóbbi évtizedek legnagyobb külső kihívását jelentő tömeges illegális migrációt.

Elhárítottunk minden illetéktelen külső beavatkozási kísérletet, irányult az akár a gazdaságpolitikánkra, akár a külpolitikánkra, akár alkotmányos szuverenitásunk korlátozására.

Olyan nemzetpolitikát hirdettünk és valósítunk meg, amely nem tehertételt, hanem erőforrást lát az elszakított területek magyarságában, nem konfliktusforrásnak, hanem összekötő kapocsnak tekinti őket egy kölcsönös előnyöket ígérő szomszédság-politikában.

Hazánk ma egy emelkedő pályán mozgó, gyarapodó, biztonságos, vonzó befektetési és idegenforgalmi célpontot jelentő, mértéktartó erőt sugárzó, népességbeli és gazdasági adottságai fölötti nemzetközi tekintéllyel és befolyással bíró ország, amely képes megvédeni a határait, a gazdaságát, a szabadságát és a benne élő embereket.

Mindez mindaddig így marad, amíg nem felejtjük el 1918 és 1919 történelmi leckéjét; amíg a maihoz hasonló lelkülettel emlékezünk és emlékeztetünk azokra, akik nemcsak tisztán láttak, de cselekedni is készek voltak, ha kellett; amíg mi is készek és képesek leszünk felelősséget vállalni önmagunkért, családjainkért és közösségeinkért, a hazánkért.

Tartozunk mindezzel nemcsak a megmaradásunkat áldozatvállalással biztosító előttünk járó magyar nemzedékeknek, de a szülőföldjükön szabadságot, méltóságot, biztonságot és jólétet remélő jövendőbeli nemzedékeknek, gyerekeinknek és unokáinknak is.

A Történelem Ura adjon mindehhez kellő erőt, kitartást és bölcsességet mindannyiunknak!