A Ruszin Művészet remekei - Kövér László köszöntője
Stefánia Palota
Főtisztelendő Püspök Atya! Tisztelt Szószóló Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kormánybiztos Úr! Tisztelt Ünneplő Közösség!
Aki kultúrával foglalkozik, az közösséget is épít. Azok között, akik könyvet írnak és olvasnak, akik zenélnek és zenét hallgatnak, akik képet és szobrot alkotnak illetve gyönyörködnek benne, óhatatlanul egy közösség jön létre: egy irányba fordul a figyelmük, azonos élményből fakadó gondolataik és érzéseik születnek, amelyek észrevétlenül is összekötik őket.
Térségünkben a gyötrelmes XX. század a túlélőknek megtanította a megmaradás törvényeit: a család, a templom, az iskola adják legfontosabb természetes kereteit életünknek; a közösségek, amelyekben részt veszünk, s amelyek megtanítanak bennünket az élet legfontosabb dolgaira: beszélni és gondolkodni, különbséget tenni jó és rossz között. Ezen közösségeket a legtöbben megörököljük, ám aztán életünk egy bizonyos pontján határozottan döntenünk kell mellettük, s nekünk is hozzá kell adnunk a magunkét az életükhöz.
A mai kiállítás egy közösség sikere: a ruszin nemzeti közösségé, amely óriási erőfeszítéseket tesz nemcsak a megmaradásért, hanem önmaga építéséért, kultúrájának megerősítéséért.
A Családok évében, itt és most gyermekek éneklik anyanyelvükön a nagymamák dalait. Megtaláljuk itt azokat a tárgyakat, amelyek azt a rendkívül nehéz életet, amelyet a ruszin emberek többsége élt, szebbé és ünnepélyesebbé tették; a Bibliát, amelyet nemzedékről nemzedékre adtak az apák a fiúk, az anyák a lányok kezébe, s talán - amint a mi vidékünkön szokás - nemzedékről nemzedékre beleírták a gyermekek születési dátumát; az ünnepi viseletet, amelyet nagy szeretettel készítettek a lehető legjobbra, és díszítettek széppé. De meghallgathatjuk a Hodinka vonósnégyes muzsikáját is, amely arról is beszél, hogy miként kapcsolódik a kárpátaljai kultúra a nagy egyetemes magaskultúrába – miként jelenik meg klasszikus formákban az együtt élő ruszin illetve magyar lélek és gondolat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„Ezer éven át egy kis nép, mely nagyhatalmak állandó viharzónájában él, megtanulja, hogy egyetlen kötelessége van önmagával és a világgal szemben: megmaradni. Túlzással, igazságtalansággal, méltánytalansággal, vad indulatokkal, kegyetlenséggel lehet hódítani; megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet.” – írja rólunk, magyarokról Márai Sándor. Olyan tanulság ez, amelyet egyetlen felelős Kárpát-medencei politikus sem hagyhat figyelmen kívül.
Ezért rögzíti az Alaptörvény – melyre egész államéletünket építjük –, hogy „A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők”.
Ezért mondja ki a Nemzetiségek Napjáról szóló Országgyűlési határozat, hogy „A nemzetiségek sokszínű kultúrájának, szellemi, tárgyi emlékeinek, hagyományainak megőrzése anyanyelvük ápolása és fejlesztése az egész nemzet számára pótolhatatlan, védendő értéket jelent.”
Nem szabad elfelednünk, hogy az európai nemzetek közösségét a nemzeti közösségek Európájaként alapították meg a második világháború – vagy mondjuk talán a rendkívül szemléletes német kifejezéssel –, az európai 0 pont után, amikor Normandiától Sztálingrádig romokban hevert a kontinens.
Akkor, amikor mindenki jól értette, hogy milyen fontos a béke, amely a szabadságban gyökerezik, milyen értékes mindenkinek a nemzeti nyelve és kultúrája. Jól értette ezt a diktatúrák megszállásától megszabadult nyugat, amely kereszténydemokrata alapokra húzta fel a közös európai ház épületét – és jól értette a keleti fele, amely egy újabb diktatúra terrorgépezetének rombolását volt kénytelen elszenvedni, mely semmilyen közösséget nem tűrt meg a maga alkotta mesterséges szervezeteken kívül.
Azok, akik napjainkban a világot akarják egyetlen állammá gyúrni, hogy aztán majd befolyásuk alá vonják, mindenekelőtt az identitásuktól akarják megszabadítani az embereket: mindattól, ami valahová köti őket. A közösségektől, ahonnan jönnek: a családtól, a nemzettől, az egyháztól. A kultúrától, amely megtartja ezeket a közösségeket.
A kor, amelyben élünk világosan megmutatja, hogy kultúra nélkül nemcsak nemzeti közösségek nincsenek, de veszélybe kerülnek a demokrácia alapvető értékei is. Olyanok, mint a szólásszabadság, a lelkiismereti szabadság, a szabad választás joga, a sokat hivatkozott tolerancia megélésének lehetősége, a jogállamiság. Ezért mindenki, aki kultúrát és közösséget épít, az egyszersmind az európai és a nemzeti megmaradást és a szabad élet lehetőségét is szolgálja.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetén láthatjuk, mit jelent az, amikor választások közeledtével egy népszerűtlen és felelőtlen politika harminc esztendős nemzeti egyetértést, harminc esztendeje működő jó szomszédsági viszonyt rúg fel azért, hogy a nemzetiségek elleni uszítással növelhesse belpolitikai népszerűségét. Az efféle politika csak olyan nemzetben találhat visszhangra, amely nem hisz önmagában. Nem hisz a saját kultúrájának és közösségének befogadó és megtartó erejében.
Meggyőződésem, hogy térségünk nemzetei hisznek önmagukban és saját kultúrájukban, ezért az előttünk álló időben minden olyan politika kudarcra lesz ítélve, amely az etnikai méltányosságra való törekvés helyett az etnikai kirekesztésre tör.
Magyarország minden körülmények között megvédi a területén élő minden nemzeti közösségét, és minden erejét és befolyását latba fogja vetni annak érdekében is, hogy támogassa a külhoni magyar közösségeket abban, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, hogy egyidejűleg legyenek lojális állampolgárai azon államoknak, amelyben élnek, és hűséges tagjai maradjanak a magyar nemzetnek.
Közép-Európa előtt nemcsak régi veszélyek, hanem új esélyek is állnak: új minőségű együttműködés jöhet létre a térségben. A XXI. század új veszélyeinek árnyékában és új lehetőségeinek fényében szemmel láthatóan maga mögött hagyja a XX. század balítéleteit, maga mögött hagyja a Párizs környéki békékből következő szembenállást, a Trianon szindrómát: nemzeti közösségeink megerősödésének idejét éljük. Lépésről lépésre jutunk előre, s miközben kiállunk önmagunkért, lehetőség szerint összehangoljuk cselekvésünket: közös terveket készítünk, közösen tárgyalunk, és műveljük közös keresztény gyökerű kultúránkat. Tudjuk jól: csak közösségek, egymással együttműködésre kész és képes közösségek képesek megtartani a kultúrát és a szabad, európai életformát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A ruszin és a magyar nemzet összetartozik. A sorsunk összefonódott – jó időkben és rossz időkben, a nagy pillanatokban és a hétköznapokban egyaránt. Nem feledjük el, hogy a ruszinság a Nagyságos Fejedelem „gens fidelissimája”, leghűségesebb törzse, amely a legvégső pillanatokig kitartott a magyar szabadság ügye mellett.
S ez a mai napig olyan fontos számukra, hogy az Országos Ruszin Önkormányzat a maga zászlajának kibontását is Rákóczi Ferenc zászlóbontásának napjára igazította. Emlékezünk arra is, hogy az 1. világháború egyik legnehezebb frontszakasza – a Verdunhöz vagy Doberdóhoz hasonlatos pokol – a Kárpátokban húzódott, s hogy egy helyen nyugszanak közös őseink, közös hőseink.
Azt sem felejtjük el, hogy az első világháború után, Magyarország idegen katonai megszállása és területi szétszakítása küszöbén, 1918 november 9-én, Ungváron létrejött a Magyar-Rutén Néptanács, amely a rutén nemzeti közösség képviseletében kinyilvánította, hogy ragaszkodik Magyarországhoz és annak területi integritásához.
Emlékezünk a békeidőkre is. Arra, hogy nem volt építkezés az Alföldön a Kárpátokból leúsztatott fa nélkül, s hogy nem volt olyan konyha Magyarországon – talán csak a Székelyföldet leszámítva – ahová legalább alkalmanként ne került volna só Szlatináról vagy Máramarosból a ruszin tutajosoknak köszönhetően. Nem volt aratás ruszin aratók nélkül, és a tokaji bor nagy részét is ruszin fuvarosok vitték Lengyelországba, ruszin mesteremberek munkája is beépült az Országházba.
Számon tarjuk az egymással megosztott évszázadokat. Ez pedig azt jelenti: nemcsak közös múltunk van, hanem közös jelenünk, amelyben azért dolgozunk, hogy közös jövőnk is legyen.
A magyarság tisztelettel és rokonszenvvel követi mindazokat az erőfeszítéseket, amelyekkel Önök a megmaradásukért és gyarapodásukért dolgoznak. Az életet, amelyet közösen élnek.
Szeretném itt és most is elmondani: a ruszin nemzeti közösség mindig számíthat a magyar nemzetre és számíthatnak Magyarország Kormányára. Mindaz a támogatás és anyagi erő, amelyet hozzáadunk az Önök erőfeszítéseihez – egyebek mellett az oktatás, a hitélet, a közösségépítés és a kultúra ügyéhez – azt a célt szolgálja, hogy az Önök közössége sikeres legyen Magyarországon.
Engedjék meg, hogy a ruszin himnusz szavaival kívánjak minden jót Önöknek a mai találkozáshoz, és ahhoz a Kárpát-medencei úthoz, amelyen közösen járunk:
„Szabadon, békében
Éljen ruszin népem
Ott lakozzék az igazság
És távol a háború”
Isten éltessen Bennünket, magyarokat és ruszinokat együtt a kárpát-medencei közös hazánkban a következő ezer esztendőben is!
Aki kultúrával foglalkozik, az közösséget is épít. Azok között, akik könyvet írnak és olvasnak, akik zenélnek és zenét hallgatnak, akik képet és szobrot alkotnak illetve gyönyörködnek benne, óhatatlanul egy közösség jön létre: egy irányba fordul a figyelmük, azonos élményből fakadó gondolataik és érzéseik születnek, amelyek észrevétlenül is összekötik őket.
Térségünkben a gyötrelmes XX. század a túlélőknek megtanította a megmaradás törvényeit: a család, a templom, az iskola adják legfontosabb természetes kereteit életünknek; a közösségek, amelyekben részt veszünk, s amelyek megtanítanak bennünket az élet legfontosabb dolgaira: beszélni és gondolkodni, különbséget tenni jó és rossz között. Ezen közösségeket a legtöbben megörököljük, ám aztán életünk egy bizonyos pontján határozottan döntenünk kell mellettük, s nekünk is hozzá kell adnunk a magunkét az életükhöz.
A mai kiállítás egy közösség sikere: a ruszin nemzeti közösségé, amely óriási erőfeszítéseket tesz nemcsak a megmaradásért, hanem önmaga építéséért, kultúrájának megerősítéséért.
A Családok évében, itt és most gyermekek éneklik anyanyelvükön a nagymamák dalait. Megtaláljuk itt azokat a tárgyakat, amelyek azt a rendkívül nehéz életet, amelyet a ruszin emberek többsége élt, szebbé és ünnepélyesebbé tették; a Bibliát, amelyet nemzedékről nemzedékre adtak az apák a fiúk, az anyák a lányok kezébe, s talán - amint a mi vidékünkön szokás - nemzedékről nemzedékre beleírták a gyermekek születési dátumát; az ünnepi viseletet, amelyet nagy szeretettel készítettek a lehető legjobbra, és díszítettek széppé. De meghallgathatjuk a Hodinka vonósnégyes muzsikáját is, amely arról is beszél, hogy miként kapcsolódik a kárpátaljai kultúra a nagy egyetemes magaskultúrába – miként jelenik meg klasszikus formákban az együtt élő ruszin illetve magyar lélek és gondolat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„Ezer éven át egy kis nép, mely nagyhatalmak állandó viharzónájában él, megtanulja, hogy egyetlen kötelessége van önmagával és a világgal szemben: megmaradni. Túlzással, igazságtalansággal, méltánytalansággal, vad indulatokkal, kegyetlenséggel lehet hódítani; megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet.” – írja rólunk, magyarokról Márai Sándor. Olyan tanulság ez, amelyet egyetlen felelős Kárpát-medencei politikus sem hagyhat figyelmen kívül.
Ezért rögzíti az Alaptörvény – melyre egész államéletünket építjük –, hogy „A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők”.
Ezért mondja ki a Nemzetiségek Napjáról szóló Országgyűlési határozat, hogy „A nemzetiségek sokszínű kultúrájának, szellemi, tárgyi emlékeinek, hagyományainak megőrzése anyanyelvük ápolása és fejlesztése az egész nemzet számára pótolhatatlan, védendő értéket jelent.”
Nem szabad elfelednünk, hogy az európai nemzetek közösségét a nemzeti közösségek Európájaként alapították meg a második világháború – vagy mondjuk talán a rendkívül szemléletes német kifejezéssel –, az európai 0 pont után, amikor Normandiától Sztálingrádig romokban hevert a kontinens.
Akkor, amikor mindenki jól értette, hogy milyen fontos a béke, amely a szabadságban gyökerezik, milyen értékes mindenkinek a nemzeti nyelve és kultúrája. Jól értette ezt a diktatúrák megszállásától megszabadult nyugat, amely kereszténydemokrata alapokra húzta fel a közös európai ház épületét – és jól értette a keleti fele, amely egy újabb diktatúra terrorgépezetének rombolását volt kénytelen elszenvedni, mely semmilyen közösséget nem tűrt meg a maga alkotta mesterséges szervezeteken kívül.
Azok, akik napjainkban a világot akarják egyetlen állammá gyúrni, hogy aztán majd befolyásuk alá vonják, mindenekelőtt az identitásuktól akarják megszabadítani az embereket: mindattól, ami valahová köti őket. A közösségektől, ahonnan jönnek: a családtól, a nemzettől, az egyháztól. A kultúrától, amely megtartja ezeket a közösségeket.
A kor, amelyben élünk világosan megmutatja, hogy kultúra nélkül nemcsak nemzeti közösségek nincsenek, de veszélybe kerülnek a demokrácia alapvető értékei is. Olyanok, mint a szólásszabadság, a lelkiismereti szabadság, a szabad választás joga, a sokat hivatkozott tolerancia megélésének lehetősége, a jogállamiság. Ezért mindenki, aki kultúrát és közösséget épít, az egyszersmind az európai és a nemzeti megmaradást és a szabad élet lehetőségét is szolgálja.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetén láthatjuk, mit jelent az, amikor választások közeledtével egy népszerűtlen és felelőtlen politika harminc esztendős nemzeti egyetértést, harminc esztendeje működő jó szomszédsági viszonyt rúg fel azért, hogy a nemzetiségek elleni uszítással növelhesse belpolitikai népszerűségét. Az efféle politika csak olyan nemzetben találhat visszhangra, amely nem hisz önmagában. Nem hisz a saját kultúrájának és közösségének befogadó és megtartó erejében.
Meggyőződésem, hogy térségünk nemzetei hisznek önmagukban és saját kultúrájukban, ezért az előttünk álló időben minden olyan politika kudarcra lesz ítélve, amely az etnikai méltányosságra való törekvés helyett az etnikai kirekesztésre tör.
Magyarország minden körülmények között megvédi a területén élő minden nemzeti közösségét, és minden erejét és befolyását latba fogja vetni annak érdekében is, hogy támogassa a külhoni magyar közösségeket abban, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, hogy egyidejűleg legyenek lojális állampolgárai azon államoknak, amelyben élnek, és hűséges tagjai maradjanak a magyar nemzetnek.
Közép-Európa előtt nemcsak régi veszélyek, hanem új esélyek is állnak: új minőségű együttműködés jöhet létre a térségben. A XXI. század új veszélyeinek árnyékában és új lehetőségeinek fényében szemmel láthatóan maga mögött hagyja a XX. század balítéleteit, maga mögött hagyja a Párizs környéki békékből következő szembenállást, a Trianon szindrómát: nemzeti közösségeink megerősödésének idejét éljük. Lépésről lépésre jutunk előre, s miközben kiállunk önmagunkért, lehetőség szerint összehangoljuk cselekvésünket: közös terveket készítünk, közösen tárgyalunk, és műveljük közös keresztény gyökerű kultúránkat. Tudjuk jól: csak közösségek, egymással együttműködésre kész és képes közösségek képesek megtartani a kultúrát és a szabad, európai életformát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A ruszin és a magyar nemzet összetartozik. A sorsunk összefonódott – jó időkben és rossz időkben, a nagy pillanatokban és a hétköznapokban egyaránt. Nem feledjük el, hogy a ruszinság a Nagyságos Fejedelem „gens fidelissimája”, leghűségesebb törzse, amely a legvégső pillanatokig kitartott a magyar szabadság ügye mellett.
S ez a mai napig olyan fontos számukra, hogy az Országos Ruszin Önkormányzat a maga zászlajának kibontását is Rákóczi Ferenc zászlóbontásának napjára igazította. Emlékezünk arra is, hogy az 1. világháború egyik legnehezebb frontszakasza – a Verdunhöz vagy Doberdóhoz hasonlatos pokol – a Kárpátokban húzódott, s hogy egy helyen nyugszanak közös őseink, közös hőseink.
Azt sem felejtjük el, hogy az első világháború után, Magyarország idegen katonai megszállása és területi szétszakítása küszöbén, 1918 november 9-én, Ungváron létrejött a Magyar-Rutén Néptanács, amely a rutén nemzeti közösség képviseletében kinyilvánította, hogy ragaszkodik Magyarországhoz és annak területi integritásához.
Emlékezünk a békeidőkre is. Arra, hogy nem volt építkezés az Alföldön a Kárpátokból leúsztatott fa nélkül, s hogy nem volt olyan konyha Magyarországon – talán csak a Székelyföldet leszámítva – ahová legalább alkalmanként ne került volna só Szlatináról vagy Máramarosból a ruszin tutajosoknak köszönhetően. Nem volt aratás ruszin aratók nélkül, és a tokaji bor nagy részét is ruszin fuvarosok vitték Lengyelországba, ruszin mesteremberek munkája is beépült az Országházba.
Számon tarjuk az egymással megosztott évszázadokat. Ez pedig azt jelenti: nemcsak közös múltunk van, hanem közös jelenünk, amelyben azért dolgozunk, hogy közös jövőnk is legyen.
A magyarság tisztelettel és rokonszenvvel követi mindazokat az erőfeszítéseket, amelyekkel Önök a megmaradásukért és gyarapodásukért dolgoznak. Az életet, amelyet közösen élnek.
Szeretném itt és most is elmondani: a ruszin nemzeti közösség mindig számíthat a magyar nemzetre és számíthatnak Magyarország Kormányára. Mindaz a támogatás és anyagi erő, amelyet hozzáadunk az Önök erőfeszítéseihez – egyebek mellett az oktatás, a hitélet, a közösségépítés és a kultúra ügyéhez – azt a célt szolgálja, hogy az Önök közössége sikeres legyen Magyarországon.
Engedjék meg, hogy a ruszin himnusz szavaival kívánjak minden jót Önöknek a mai találkozáshoz, és ahhoz a Kárpát-medencei úthoz, amelyen közösen járunk:
„Szabadon, békében
Éljen ruszin népem
Ott lakozzék az igazság
És távol a háború”
Isten éltessen Bennünket, magyarokat és ruszinokat együtt a kárpát-medencei közös hazánkban a következő ezer esztendőben is!
Sajtóiroda
17 novembre 2018