Pohárköszöntő
Balatonfüred
Tisztelt Házelnök Kollégák, tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Vendégek, kedves Barátaink!
Örömmel köszöntöm a Visegrádi Négyek parlamenti elnökei informális találkozójának állandó résztvevőit és meghívottait, köszönöm Bóka István polgármester úrnak, mint házigazdánknak a szívélyes vendéglátást, és köszönöm a V4 országok parlamenti labdarúgó csapatainak, hogy elfogadták a meghívásunkat a holnap délután kezdődő balatonfüredi tornára.
A Visegrádi Négyek együttműködésének közelmúltjából a szerintem három legfontosabb eredményt szeretném kiemelni.
Az első eredmény, hogy számos ellenérdekelt külső erőcsoport nyílt és rejtett törekvésének dacára a Visegrádi Négyek néven ismert közép-európai regionális államközi együttműködést sem Nyugatról, sem Keletről nem sikerült megtörni, nem sikerült megbontani. Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot nem sikerült egymással szembefordítani, nem sikerült a megosztás és a bizalmatlanság sárkányfogait elhinteni közöttünk.
A második fontos eredmény, hogy Közép-Európában a földrajz felülírja az ideológiát, azaz a geopolitikai egymásrautaltságunk tudata végre erősebbnek bizonyul, mint a pártideológiai különbözőségeink vagy a történelmi múltból táplálkozó bizalmatlanság. Ez egy olyan pozitív fejlemény, amely a XXI. század előttünk álló időszakában teljesen új alapokon szilárdíthatja meg a közép-európai együttműködést.
A harmadik fontos eredmény – tisztelt Kollégák –, hogy a normalitás és az abnormalitás civilizációs összecsapásának a jegyében zajló európai értékvitákban és érdekkonfliktusokban a normalitást képviselő Közép-Európának erősödik a hangja, a közép-európai politika egyre népszerűbb az európai uniós tagországok társadalmaiban, a Visegrádi Négyek pedig fontos politikai szövetségesekre lelhetnek az Európai Unió önvédelmének biztosítása és demokratikus megújítása érdekében.
Ennek a lehetséges közép-európai erőgyarapodásnak egyik üzenetértékű jele például az is, hogy Wolfgang Sobotka úr, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke és munkatársai ma itt vannak velünk, és akiket a Visegrádi Négyek nevében megkülönböztetett barátsággal köszöntök: Isten hozta körünkben Elnök Urat!
Végezetül, engedjenek meg egy bíztató gondolatot a jövőről. Abban az európai térségben, amelyet Keletről Nyugatnak, Nyugatról pedig Keletnek tartanak – azaz Közép-Európában – az ismert történelmi okokból hosszú ideig illúziónak bizonyult az egymás mellett élő nemzetek és országok stabil, a kölcsönös érdekek felismerésén alapuló államközi együttműködése, és a térség regionális érdekeinek érvényesítése. A kommunizmus bukásával ez az illúzió reménnyé vált, majd az elmúlt huszonnyolc esztendő tanulságai ezt a reményt reális lehetőséggé érlelték.
Az előttünk álló nem könnyű időkben nekünk adatik meg, hogy ebből a lehetőségből közösen teremtsünk egy mindenki számára megkerülhetetlen valóságot, mindezt a nemzeteink, országaink javára és Közép-Európa, valamint egész Európa érdekében.
Ehhez kívánok mindannyiunknak bölcsességet, erőt, kitartást, egymás iránti bizalmat és barátságot.

Sajtóiroda
21 giugno 2018