Az Országgyűlés fideszes elnöke keresztényi alapon nem híve a halálbüntetésnek, de elfogadhatatlannak tartja, hogy bármi tabutéma legyen a demokratikus Európában. Kövér László beszélt arról is, hogy amit a Gyurcsány-­kormány idején, csak a titkosszolgálatok körében elkövettek, azt a világ minden táján hazaárulásnak nevezik. Kovács Béla kémbotrányáról pedig úgy vélekedett: az önmagában szimbóluma annak, milyen zavaros hátterű párt a Jobbik. Elmondta: miközben sokak szerint a Fidesz politikájának köszönhető a Jobbik megerősödése, nem veszik észre, hogy ez alapvetően 2010-ben kezdődött, a szocialisták nyolcéves nemzetietlen és szociálisan érzéketlen politikájának következményeként. A Fidesz népszerűségvesztése kapcsán megjegyezte, át kell gondolni a párton belüli munkamegosztást. Ezt azzal indokolta, hogy a kormányzás túlságosan igénybe vette a Fidesz erejét.

– Az Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulóján rendezett emlékkonferencián Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan arról beszélt, hogy eddig a romeltakarítás és az alapozás zajlott, most van lehetőség a polgári Magyarország felépítésére. Mit jelent ez pontosan?

– Sokan azt gondolták 1990 körül, hogy pusztán a demokratikus intézmények létrehozásával megtörtént a rendszerváltozás. Akik így gondolták, azok nem vettek tudomást arról, hogy a magyar társadalom még a posztkádári arculatot viselte magán. A polgári társadalom – amelynek törzsét a saját lábukon megállni képes, relatív létbiztonságban élő családok, vagyis a középosztály adja – nem tudott kiépülni, mivel az utóbbi 25 évet a régi rendszer ellenérdekelt haszonélvezőivel folytatott küzdelem határozta meg. Négy év romeltakarítás és alapozás után a polgári Magyarország építése tehát valóban most kezdődik.

– Ezt a célkitűzést egyszer már megfogalmazták, méghozzá kormányprogram szintjén, 1998 és 2002 között.

– Így igaz, és az első Orbán-kormány működésének vége felé, 2002-re úgy tűnt, hogy tizenkét év küszködés után magunk mögött hagytuk a rendszerváltozás átkos örökségét, a szó szerint értendő, illetve a szimbolikus adósságokat, és megkezdhetjük a felzárkózást Európa szerencsésebb feléhez. Azután visszatértek a hatalomba a szocialisták és a liberálisok, jött az általuk is előidézett válság, és szertefoszlottak a remények.

– A magyar emberek többsége ma is csalódott, óvatosan fogalmazva sem érzi sikertörténetnek az utóbbi 25 évet.

– A társadalom egy jelentős része azért csalódott, mert gyorsabb felzárkózásban hitt, úgy gondolta 1990-ben, hogy ha nem is négy vagy nyolc év alatt, de belátható időn belül megközelítjük az európai átlagos életszínvonalat. Arra a legpesszimistábbak sem gondoltak, hogy eltelik negyed évszázad, és a különbségek nem csökkennek, sőt bizonyos szempontból még nőnek is. A csalódás másik oka pedig az, hogy elmaradt a történelmi igazságtétel, nem vonták felelősségre azokat, akik a diktatúra képviselőiként emberek életét tették tönkre vagy egyenesen hóhérkézre adtak tisztességes embereket. Megúszták az elszámoltatást az országot eladósítók is, akik a csőd szélére sodorták hazánkat 1990-re, de azok is, akik ugyanezt művelték a 2002-es kormányváltást követő nyolc évben is, hatalmuk megtartása érdekében tönkre téve a rendszerváltozás addig keservesen elért eredményeit.

– Az előbbiekhez képest talán elméleti kérdésnek tűnhet, de a mindennapokat erőteljesen befolyásoló tényező az, hogy a magyar társadalom – mint nemzeti közösség – milyen állapotban van, egységesebb és szolidárisabb-e, mint a rendszerváltozáskor volt?

– Ellentmondásosnak látom a helyzetet. Amikor természeti katasztrófa sújtja az országot, mint a legutóbbi nagy árvíz idején, akkor példás összefogásra vagyunk képesek, amire még az egyébként hagyományosan összetartó, szolidáris németek is elismeréssel tekintettek. Máskor viszont ugyanez a magyarság képes megtagadni a saját fajtáját, ahogy az 2004. december 5-én történt a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Azt a tendenciát látom, hogy a magyar társadalom képes tanulni a saját hibáiból, sokan megbánták azt, amit tettek vagy éppen nem tettek azon a gyászos december 5-én. Ha van egy olyan kormány, amely hitelesen és érthetően el tudja magyarázni, miért szükséges az összefogás, az együttműködés, ami tulajdonképpen a nemzeti lét lényegét jelenti, akkor a társadalom többsége hajlandó ezt a politikát támogatni. Az emberek szeretnék érteni, hogy mi zajlik körülöttük, várják az iránymutatást a vezetőiktől. S persze kellenek a közös sikerélmények.

– Mi lehet az oka, hogy ekkora fordulatokra képes a magyar társadalom néhány éven belül?

– Az alapvető ok és egyúttal az elmúlt 25 év tragédiája az, hogy a szemben álló felek – a posztkommunisták és az antikommunisták – között mély szakadék tátongott, nem volt közös nevező az alapértékek tekintetében. Ez pedig abból eredt, hogy a politika a szellemi élet megosztottságát tükrözte: egyik oldalon a népben, nemzetben gondolkodók, másikon a kozmopoliták és internacionalisták. Nincs átjárás és nincs kompromisszum. A magyar társadalom 1990 óta folyamatosan orientációs válsággal küzdött. Nem tudta, merre haladjon, 180 fokos fordulatokra kényszerült a politikai változásokat követve. Talán a 2010 óta bekövetkezett változások elindítottak bennünket egy tartósan felfelé ívelő pályán – nem csak gazdasági értelemben.

– A jelenben olyan új típusú problémákkal is szembesülünk, mint például az Európába beözönlő menekültek kérdése. Ez Magyarországra is egyre súlyosabb terhet ró, miközben Brüsszel sajátos kvótarendszerrel próbál megoldást találni a gondokra. Ezt a javaslatot több ország vezetője – köztük a magyar miniszterelnök is – őrültségnek nevezte.

– Első ránézésre valóban őrültségnek látszik, de ha jobban szemügyre vesszük, akkor kifejezetten sunyi törekvésnek is nevezhetjük. Illeszkedik abba a sorba, amelynek a lényege, hogy a nemzetállamokat az Európai Unió bürokráciája alá rendeljék, kvázi tartományi státusba. A menekültstátusra jogosult létszámot nevetségesen alacsony, húszezres kvótában határoznák meg, amelyből Magyarországra mindössze 307 fő jutna, miközben az év első három hónapjában már 43 ezer menedékkérelem érkezett hazánkba. Ez a kvótarendszer csupán csali, amivel horogra akarják akasztani a tagállamokat, hogy az uniót a föderalizáció irányába tereljék.
Front a bevándorlási kvóta ellen. Az EU által tervezett bevándorlási kvótákkal szemben kialakult európai frontról nyilatkozott Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára a La Stampa olasz napilap tegnapi számában. Az Elég a bevándorlókból − Magyarország fogja vezetni a kvótaellenes frontot című interjúban elmondta, a kelet-európai országok azon dolgoznak, hogy a lehető legszélesebb legyen a kötelező kvótával szembeni front. Magyarország szövetségeseket keres a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által szorgalmazott tervvel szemben − idézte Takács Szabolcsot a La Stampa. A magyar kormánynak a bevándorlásról tervezett nemzeti konzultációjával kapcsolatban rámutatott, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a lakosság véleményét.

– A menekültáradat viszont valós és súlyos probléma

– Valójában nem menekültkérdésről van szó. A fehér ember által meghatározott európai modell és mutációinak elterjedésével létrejött globális civilizáció válságjelenségeivel állunk szemben. A menekültproblémát nem fogjuk tudni megoldani a következő harminc évben, ha figyelembe vesszük a demográfiai mutatókat, a kibocsátó térségek – Afrika, a Közel-Kelet, valamint Ázsia – népesedését, illetve az európai adatokat. A probléma nem az, amit kezelni akarunk. Ideje számot vetni magunkkal: kik vagyunk, és mi dolgunk a világon? Mi az, ami európaivá teszi az embert, ami összeköti az európai nemzeteket? Bizonyos nézőpontból szemlélve az anyagi javak bővített újratermelé­sében és elosztásában tapasztalható fölényünk tett olyan mérhetetlenül magabiztossá minket, hogy azt gondoljuk, mivel mindez az önzés egyre korlátlanabb szabadságával jellemezhető „remek” gazdasági és politikai rendszerünkből fakad, ezért ezt a szisztémát mindenhol el kell terjeszteni, ha kell, erőszakkal is. Bár ezt a programot ma elsősorban az Egyesült Államok ültette át a gyakorlatba, Európa is lelkesen vagy legalábbis szolgalelkűen támogatja.

– Mi az, amin változtathat Európa?

– A legfontosabb feladatunk a kultúránk védelme, már amennyi megmaradt belőle, illetve amit még vissza lehet építeni. Meg kell tanítani a gyerekeinket, az utánunk jövő generációkat a munkára, méghozzá a valódi munkára, és nem az annak látszó pénzkereseti lehetőségek keresésére vagy az állami segélyek igénybevételére. Miért van az, hogy miközben egyes országokban rekordokat dönt a munkanélküliség, azonközben bizonyos munkákat csak bevándorlók hajlandók elvégezni? Az áldozatvállalásra szintén meg kell tanítani a fiatalokat, mert értük is áldozatot vállaltak korábban annak a jólétnek a megalapozásában, amelynek ma ők a haszonélvezői. Talán nem ártana arról is beszélni az európai vezetőknek, hogy a mai életnívónk a mai életmódunk mellett nem tartható fenn. Elsősorban a gyermekvállalás fontosságát kell tudatosítani, mert ez meghatározó a munkaerő megteremtésben is. Az Európai Bizottság legutóbbi dokumentumában például az a cinikus mondat szerepel: a bevándorlók kérdését úgy kell kezelni, hogy ne riasszuk el azokat a migránsokat, akikre az európai gazdaságnak potenciális munkaerőként szüksége van. Ez az álláspont azt jelenti, hogy miután elszívtuk ezen országok erőforrásait, kiaknáztuk az ásványkincseiket, most még az ott kinevelt kevés szakképzett munkaerőt is elhozzuk, hogy ők is Európának hajtsák a hasznot.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (Fotó: Napi Gazdaság)– Európa különös állásponton van a demokratikus párbeszéd kérdé­sében is. Orbán Viktor miniszterelnök egy karcagi trafikoslány brutális meggyilkolása után kijelentette, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Úgy tűnik azonban, hogy az Európai Unió még a vitát sem tűri ezzel kapcsolatban.

– Európa liberális fele nem tűri a vitát. Totalitáriusabb és hazugabb ideológia nem nagyon létezik, mint a liberalizmus – legfeljebb édestestvére, a bolsevizmus. A bolsevikok is azt mondták, hogy legfőbb érték az ember, miközben tízmilliókat zártak koncentrációs táborokba, és tettek el láb alól, mert származásuk, vallásuk, meggyőződésük szerint nem illettek bele a szocialista embertípus kategóriájába. A liberálisok az egyén szabadságát – pontosabban: mindenféle korláttól és közösségtől való mentességét – és toleranciát – pontosabban: minden érték relativizálását – hirdetik, közben nem tudják elviselni mások véleményét, ezért kiépítették a maguk tudatellenőrző és tudatformáló mechanizmusait, hogy egyfajta terrort alkalmazzanak minden eltérő vélemény, tőlük különböző gondolkodás megjelenésével szemben.

– Ön támogatná a halálbüntetés bevezetését?

– Én a halálbüntetés ellen voltam és vagyok. Keresztényi alapon gondolkodom erről. Véleményem szerint az élet szentsége nem engedi meg azt, hogy emberek életét elvegyük. Hozzá kell azonban tennem, hogy azoktól, akik ma nem keresztény alapon támadják a kormányfő felvetését, várom, hogy legyenek következetesek, és az eutanázia, valamint az abortusz kérdésében is hasonlóan karakteres és radikális álláspontot foglaljanak el. A legkevésbé sem fogadom el ugyanakkor, hogy az emberi méltóságra hivatkozva követelnek egyesek egyre humánusabb büntetést azoknak, akik rettenetes, emberi ésszel felfoghatatlan bűncselekményeket követnek el. Nem fogadható el tehát, hogy erről vitatkozni se lehessen, hiszen ha elfogadjuk, hogy vannak tabu kérdések, akkor eljuthatunk odáig, hogy Európában lassan törvényi tilalma is lesz a vitának.

– A sajtónyilatkozatok alapján azt látni, hogy az utóbbi időben konfliktusok alakultak ki a Fideszben az idősebb generáció tagjai között, illetve a régi garnitúra és a fiatalabbak között is. Kezdjük talán az elsővel: miként lehet az, hogy harmincéves barátok, kollégiumi szobatársak vesznek össze végérvényesen?

– Ami a Simicska Lajos által tulajdonolt sajtóportfóliónál történt, a Fidesz számára nagy kihívás és nehézség, de minden rosszban van valami jó. A kormányfő és Simicska konfliktusa ugyanis ékes bizonyítéka annak, hogy szemben az ellenzéki beállításokkal a Fidesz soha nem volt megvásárolható és megzsarolható külső gazdasági vagy politikai erőcsoportoknak. Mindig is azt tettük – ellenzékben is –, amit a lelkiismeretünk diktált, és amit az országnak hasznosnak gondoltunk. Ha egy gazdasági csoport a közjó érdekében tett intézkedéseink miatt – legyen szó akár a reklámadóról, az agrártámogatások rendszeréről vagy az építőipari közbeszerzési szabályok alakításáról – sérelmet szenved, azt kénytelen lesz elviselni a jövőben is. Ahogyan mi is kénytelenek vagyunk elviselni azokat a nemtelen támadásokat, amelyeket emiatt ellenünk indítanak, legyen szó akár Simicska Lajosról, Brüsszelről vagy bármelyik uniós tagállamról, amelynek a politikai támadásokba csomagolt gazdasági érdekérvényesítési kísérleteit mi is elszenvedtük az utóbbi években.

– A Fideszben az idősebb generáció kritizálta a fiatalabbakat is, az utóbbiak urizálása miatt.

– A Fidesz felelőssége is, hogy az elmúlt 25 évben nem fordított elég figyelmet annak tudatosítására: a polgári társadalomhoz az is hozzátartozik, hogy vannak, akik legálisan és tisztességesen meg tudnak gazdagodni. Ma már a társadalom jelentős része elfogadja, hogy ilyen emberek vannak a gazdasági élet szereplői között, és őket már nem tekinti eleve potenciális börtöntöltelékeknek. Huszonöt év elég ahhoz, hogy már családi örökség révén is sokkal magasabb anyagi színvonalról lehessen kezdeni az önálló élet, az egzisztencia építését. Ezt azonban – úgy tűnik – a politikában, a politikusok részéről még nem fogadják el az emberek.

– A Fidesz népszerűségvesztésének nyilván ez csak az egyik oka, a másik a rossz döntésekben, illetve a döntések rossz kommunikációjában keresendő. Korábban ön is bírálta az internetadó tervezetét, valamint arról is beszélt, hogy higgadtabb, megfontoltabb kormányzati munkára van szükség.

– Megítélésem szerint az újabb kori magyar történelem egyik legsikeresebb, az utóbbi 25 évnek pedig mindenképpen a legeredményesebb négy esztendején vagyunk túl. Minek okán azonban ez a súlyos és összetett válság kezelésében, a katasztrófa elkerülésében nyilvánult meg, nem pedig a konszolidált viszonyok közötti gyarapodásban, építkezésben, csak egy nagyon törékeny társadalmi többséget tudott létrehozni a kormány mögött. Most, hogy – úgy tűnik – megszűnt a közvetett fenyegetettségünk, s a politikai baloldal is belső válsággal küzd, csökkent a kormánytábor harci kedve. S ha már nem „élet-halál” kérdések vetődnek fel nap mint nap, akkor korábban szóra sem méltatott ügyek is képesek meghatározni a közbeszédet, miközben nőnek az elvárások a kormány teljesítményével szemben. Ráadásul minden egyes kedvező döntés, amellyel valamely társadalmi csoport helyzetén javítani próbálunk, automatikusan elégedetlenséget és követeléseket vált ki azon más csoportokból, amelyekre még nem tudtunk sort keríteni. Van, lesz tehát feszültség a politikai rendszerben magától is bőven, nem érdemes, nem szabad ezt nem kellően átgondolt intézkedésekkel, rossz ötletek bedobásával vagy szükséges és jó döntések rossz kommunikációjával növelni. Higgadtságot kell sugároznunk, annál is inkább, mert ma mi vagyunk az egyetlen nyugodt, kiszámítható és kormányképes erő.

– A Fidesz táborának elbizonytalanodását okozhatja az is, hogy Orbán Viktornak a kormányzati munka mellett nem marad elég ideje és energiája a párt „karbantartására”, építésére. Erre megoldást jelenthet a miniszterelnöki és a pártelnöki pozíció szétválasztása? Van ilyen szándék?

– Ezt már egyszer kipróbáltuk, 2000 és 2002 között. Először én voltam, aztán pedig Pokorni Zoltán lett a Fidesz elnöke. Ennek ellentmondásos eredménye volt. Nem az a kérdés, ki a pártelnök, hanem az, hogyan sikerül megoldani a munkamegosztást. Ez pedig a miniszterelnök és pártelnök felelőssége, egy személyben. Mindenki más csak hozzá tud járulni ehhez, a képességei és jobb tudása szerint. Nem tartom ezt fontos kérdésnek, mindkét esetben működhet jól és rosszul is a kormány mellett a párt irányítása. Az elnökségben persze felvetődött ez a kérdés, hiszen mindannyian látjuk, hogy most is bekövetkezett az, ami 1998 és 2002 között. A kormányzás túlságosan igénybe vette a párt erejét. Sok ember vállalt szerepet államtitkárként vagy más kormányzati pozícióban, akinek a szervezőkészsége, energiája hiányzik a párt működtetésében. Mivel a választási kampányban a pártok szoktak versenyezni, 2018-ra egy jó állapotban lévő Fidesszel van csak esélyünk, ha a jó kormányzást meg akarjuk védeni, és ennek a folytatására akarjuk kérni az embereket.

– Miközben a Fidesz népszerűsége csökkent, az időközi választások eredményeit és a közvélemény-kutatásokat nézve a Jobbik népszerűsége nőtt. Sőt, sokan a Fideszt okolják a Jobbik népszerűségének növekedéséért.

– Mennyiségét tekintve szerintem még nem drámai azoknak a szavazóknak az aránya, akik kiábrándulva a Fideszből átszavaznak, átáramlanak a Jobbikhoz. A probléma azonban létezik, ezért érdemes komolyan venni potenciális veszélyként. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a Jobbikot nyolc év nemzetietlen és szociálisan tökéletesen érzéketlen kormányzása emelte 2010-re komoly rendszertagadó erővé. A baloldal végzetesnek tűnő megroppanása összefüggésben van azzal, hogy szavazóik jelentős részét a Jobbik maga mellé tudta állítani. Mindenkinek tehát először a saját háza táján kell söprögetnie, ha a felelősséget vizsgálja a Jobbik megerősödése kapcsán. Mi felvesszük a kesztyűt a Jobbikkal szemben. A baloldal ugyanakkor álságos módon megpróbálja összemosni a Fideszt a Jobbikkal, sőt együttműködik vele, miközben, ha támadni kell minket, sok esetben egy platformra kerül az általuk szélsőjobboldalinak tekintett párttal. Erre számos példát lehetne hozni Dunaföldvártól Veszprémig, Tapolcától Gyöngyösig. Nem a Fidesznek kell tehát magyarázkodnia, amikor a Jobbik előretöréséről beszélünk.

– A Jobbik egyes vélemények szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen az európai parlamenti képviselője, Kovács Béla ese­tében felmerült, hogy az oroszoknak kémkedik. A baloldalon pedig a volt titokminisztert, Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját ítélték el hasonló okból, kémkedésért. Mi a véleménye erről a Fidesz egykori titokminisztereként?

– Egy olyan országban, ahol az elit meghasonlott abban a kérdésben, hogy mi a viszonya a saját nemzetéhez és hazájához, nem kell csodálkozni azon, hogy az államigazgatás legkényesebb pozí­cióiban dolgozó emberek sem tudják, mit jelent a nemzeti elkötelezettség. Amit a Gyurcsány-kormány idején csak a titkosszolgálatok körében elkövettek, azt a világ minden táján hazaárulásnak hívják, és eszerint is járnak el velük szemben. Legyen szó a kémügyről, legyen szó a cigánygyilkosságokban való zavaros szerepvállalásról, legyen szó a 2006. október 23-i rendőrterrort megelőző manipulációkról vagy az állítólagos szlovák terroristákkal való állandó riogatásról, amely egyfajta háborús pszichózissal igyekezett ellehetetleníteni a jobboldal politikai kampányát. Ami pedig Kovács Bélát illeti, ő egymagában is szimbóluma annak, hogy milyen zavaros hátterű párt is valójában az amúgy hangzatos hazafias szólamokkal operáló Jobbik.

– Érzékelhető a hazánk iránti „érdeklődésnek” egy másik vonulata is. Az amerikaiak pénzén különböző civil szervezetekkel „ellenőriztetnék” a magyar kormány működését, miközben ezek a szervezetek nagyon aktívak az utcai tüntetések megszervezésében is.

– Szeretem, amikor az amerikaiak kioktatnak bennünket a fékek és ellensúlyok rendszeréről, de azt a költői kérdést azért feltenném, hogy az Egyesült Államoknak hol a fék és mi az ellensúly? A világban Iraktól kezdve Ukrajnán és Magyarországon keresztül, Latin-Amerikáig és Afrikáig „védik” az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket, és ha erről van szó, nem válogatnak az eszközökben. A magyar kormányzat egyértelművé tette: Magyarország mindig teljesíteni fogja szövetségesi kötelezettségeit, s önmagára mint teljes jogú és egyenrangú szereplőre tekint az euroatlanti viszonyrendszerben, nem pedig mint egy birodalom segédnépére és felvonulási területére. Éppen ezért e keretek között a jövőben is jogot formál saját nemzeti érdekeinek érvényesítésére, és megköveteli a magyar emberek számára azt a tiszteletet, amit mi is megadunk másoknak. Különösen a barátainkkal vagyunk így.