A XXI. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitójának köszöntése
Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaink!
Köszönöm a lehetőséget, hogy ma együtt lehetünk a délvidéki magyarság egyik meghatározó kulturális seregszemléjén. Egy olyan korszakban, amikor politikai rendszerek és országok omlottak össze, amikor közösségeket vérrel és vassal ziláltak szét, akkor a Magyar Ünnepi Játékok hagyományának felélesztésével és ápolásával a magyarok megerősítették és gyarapították saját közösségüket.
A délvidéki magyarság az elmúlt évtizedekben nem legyőzni akart senkit, hanem meggyőzni mindenkit arról, amit a hertelendyfalvi néhai Borsos Tamás tanító bácsi így öntött szavakba: „Mi rájöttünk arra, hogy a világ szebb velünk, mint nélkülünk.”
Ez a délvidéki magyar hitvallás egyetemes eszmei üzenettel bír, és erőt adhat Európában az értékeihez és önazonosságához ragaszkodó minden nemzeti közösségnek, függetlenül attól, hogy számbeli kisebbségben vagy számbeli többségben él szülőföldjén.
Az európai jövő, a magyarok, szerbek és szomszédai jövője ugyanis – a divatos közhiedelemmel ellentétben és a történelmi tapasztalat alapján – nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.
Európát – miként a múltban, úgy a jövőben is – nem területének nagysága, még csak nem is lakosságának lélekszáma, hanem az európai nemzetek által alkotott és vallott értékek és az ezeken alapuló nemzeti teljesítmények emelték fel, és tették naggyá a világban.
Mi, magyarok ezért úgy gondoljuk, hogy a Kárpát-medencében és a nagyvilágban bárhol élő magyarok anyagi, szellemi és lelki erejének összpontosítása, azaz a magyar nemzetnek a határokon átívelő, békés és alkotó egyesítése nem pusztán magyar belügy, nem pusztán a magyar emberek és a magyar állam nemzetpolitikai ügye, hanem egyben európai kérdés is, az európai összteljesítmény növelésének ügye is.
2011-ben azért alkottuk meg Magyarország új alaptörvényét, hogy megteremtsük a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének közjogi keretét annak érdekében, hogy erősítsük a magyarok teljesítményét, növeljük hozzájárulását Európa versenyképességéhez.
Olyan magyar államot építünk, amely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, amely megbízható és kiszámítható tagja a nemzetközi együttműködéseknek, olyan államot, amely – ha szükséges – nemzetközi porondon is képes megvédeni igazát, és mindenkitől ugyanazt a tiszteletet várja el a maga számára, mint amelyet tanúsít mások iránt.
Olyan magyar nemzetet akarunk erősíteni, amelyben nincs többé határon túli és határon inneni magyar, csak egyetlen, szerves magyar ügy van, amelynek szolgálata nem sérti senki érdekét, nem veszélyezteti, hanem erősíti a Kárpát-medence politikai stabilitását.
Ennek érdekében biztosítottuk a magyar állampolgárság megszerzésének és a szavazati jog gyakorlásának lehetőségét a nagyvilágban élő minden magyar ember számára.
2014-ben a magyar választópolgárok, így Önök, délvidéki magyar választópolgárok is, azzal a felelősséggel ruháztak fel bennünket, hogy folytassuk a 2010-ben megkezdett politikát.
Történelmi volt a 2014-es magyarországi országgyűlési választás, mert csaknem egy évszázad után Önöknek is lehetősége nyílott, hogy szavazati jogukkal élve végre ne csak elszenvedői, hanem alakítói is legyenek Magyarország sorsának.
A magyar állam képviseletében köszönöm Önöknek, köszönöm a délvidéki magyarságnak, hogy felelősséggel éltek ezzel a lehetőséggel.
Köszönöm a Vajdasági Magyar Szövetségnek és személyesen Pásztor István elnök úrnak is az összmagyar választások sikere érdekében a Délvidéken vállalt munkát, amit nagyon, nagyon jól végeztek el.
A magyar összefogás nagyszerű eredménye volt 2014-ben az is, hogy az európai parlamenti választásokon a külhoni magyar közösségek jelöltjei is erősítették a FIDESZ-KDNP pártszövetség európai parlamenti jelöltlistáját, így a délvidéki magyarság már Szerbia európai uniós csatlakozása előtt képviseletet nyert az Európai Parlamentben is.
Fontos, hogy a magyar érdekeket közösen jelenítsük meg Brüsszelben és a nagyvilágban, mert helyettünk mások, idegenek a mi érdekeinket soha nem fogják képviselni.
Különösen fontos, hogy ott, ahol ezidáig a magyar érdekképviselet korlátokba vagy értetlenségbe ütközött, ott ne visszavonulót fújjunk, ne mondjunk le jogainkról, ne kössünk önbecsapó kompromisszumokat, hanem erősítsük a magyar jelenlétet, erősítsük a magyar álláspontot és az érdekérvényesítő erőt.
Nekünk, magyaroknak történelmünk során semmit sem adtak ingyen. Mindenért meg kellett küzdenünk, sokszor mások érdekében kellett szenvednünk. Ma is ki kell magunkért állnunk, ha kell, konfliktusokat is vállalva; nyelvünkért, kultúránkért, önrendelkezésünkért; de mindig békés és demokratikus eszközökkel, de az igazság és a jog talaján egy tapodtat sem hátrálva.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
2014 nem csak Európában és Magyarországon, hanem Szerbiában és a délvidéki magyar közösség körében is fontos választási évnek bizonyul.
A 2014. március 16-ai parlamenti választásokon Szerbia Európát, az európai utat választotta.
Nem lesz rövid és nem lesz könnyű ez az út Szerbiának, de ez az egyetlen út, amely biztonságot jelenthet Szerbia népének az egyre bizonytalanabbá váló világban. Mindenben készek vagyunk segíteni szerb társainkat, hogy minél rövidebb idő alatt érjenek célba, s hogy ne kövessék el azokat a hibákat, amelyeket mi, magyarok elkövettünk az európai uniós csatlakozásunk során.
Támogatásunknak egyetlen feltétele van: a két nép és a két állam közötti kölcsönös tisztelet biztosítása, amelybe beletartozik a délvidéki magyarságnak nyújtott tisztelet is.
Az új Alaptörvényünk szerint a magyarországi szerb közösség államalkotó tényező, a nemzetiségi önkormányzatukban megnyilvánuló kulturális autonómiájukat a magyar állam nem korlátozza, hanem segíti. Ugyanazt a tiszteletet szeretnénk a Kárpát-medence minden magyar közössége számára elérni, mint amelyet mi is megadunk a Magyarországon élő nemzeti közösségeinknek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A délvidéki magyar közösség október 26-án, a Magyar Nemzeti Tanács megválasztásával erőt adhat a magyar érdekek képviseletének, és számonkérhető felelősséggel ruházhatja fel a magyar jelölteket.
Kérem Önöket, tisztelt Hölgyeim és Uraim, adjanak erőt a délvidéki magyar politikának, mindannyian menjenek el szavazni, és buzdítsák minden magyar társukat ugyanerre!
A borúlátókat, akik joggal kifogásolhatják, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak szerények a hatáskörei és gyenge a pénzügyi ereje, győzzék meg, hogy akkor van esély erősíteni a Magyar Nemzeti Tanács hatásköreit, és akkor van lehetőség növelni a pénzügyi erejét, ha az arra irányuló erős magyar akarat a szavazatokban is megnyilvánul.
A Magyar Nemzeti Tanács közös erővel, magyar összefogással és együttműködéssel a délvidéki magyarság kulturális autonómiájának legitim, erős és eredményes közképviseleti intézményévé emelhető.
Győzzék meg a közönyösöket és az esetleg csalódottakat, hogy csak annak van igazán erkölcsi joga számon kérni a bizalmat, számon kérni a magyar politikusok, közösségi képviselők munkáját, aki él a szavazati jogával, s ezzel maga is hozzájárul a közösség erejéhez.
Mondják el, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a Nemzeti Tanács idei választásán minden magyar maradéktalanul élhet a választás szabadságával, választhat az általa támogatható magyar szervezetek, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének jelöltjei között. A magyar érdekérvényesítésnek, a magyar politikának mindig annyi ereje lesz, amennyit Önök, választópolgárok adnak neki.
Én a magam részéről ezúton is megköszönöm a Magyar Összefogás képviselőinek az elmúlt négy esztendőben a Magyar Nemzeti Tanácsban végzett munkáját, köszönöm a Vajdasági Magyar Szövetségnek és a délvidéki magyar közélet képviselőinek együttműködését a Magyar Összefogásban, és tisztelettel javaslom a délvidéki magyar szavazópolgároknak, hogy a jövőben is minden választáson keressék a magyar összefogás lehetőségét és éljenek vele, erősítsék meg hitükkel, munkájukkal és nem utolsó sorban szavazatukkal.
Ebben az összefogásban mindig számíthatnak Magyarország, a magyar kormány és a FIDESZ-KDNP pártszövetség támogatására.
Isten áldjon mindannyiunkat!

Sajtószolgálat
28 settembre 2014