Tisztelt Konferencia! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszöntöm Önöket az Ország – és egyben a Nemzet Házában, tavalyi találkozásunk után jó viszontlátni a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének tagjait.

Jó tudni azt, hogy bármilyen nehéz esztendő is áll mögöttünk, az Önök által szervezett magyar Családlánc mozgalom folyamatosan bővül és erősödik Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt.

Teher alatt nő a pálma – mondták már az elődeink is, és ma sincs ez másként. A pálmafa levelei a törzs csúcsáról hajlanak le, így minél nagyobbak és nehezebbek, a növény annál erősebb és vastagabb törzset növeszt a súly hordozásához. Minél nagyobb a pálmafa terhe, annál dúsabb a koronája is.

Terhekből a családoknak is bőven kijut. Így van ez Európa szerte. És nem pusztán a mindennapi megélhetés terheiből, hanem az elmúlt időszakban felerősödő olyan európai értékvita terheiből is, amelyek már megkérdőjelezik a család fogalmát és létét is.

Vannak olyan európaiak, akik a családot – és vele együtt a nemzetet és a vallást – a múlt részének tartják, és vannak olyan európaiak, velünk együtt, akik részére a család, a nemzet és a vallás változatlanul a jövő zálogai.

Vannak olyan európaiak, akik nem hisznek a szerves közösségekben – a családi, a nemzeti vagy a vallási közösségekben, a közösségek helyett tömegeket akarnak képezni. Úgy gondolják, hogy az egyén a tömegben boldogulhat. És vannak olyan európaiak, velünk együtt, akik hisznek a szerves közösségekben, akik hisznek abban, hogy az egyéni életek nem a tömegben, hanem csak a közösségekben, a családi, nemzeti, vallási közösségekben tudnak igazán kiteljesedni.

Sokak számára elvontnak tűnhet ez az európai értékvita, de annak kimenetele nemzedékek életét, és végső soron – minden túlzás nélkül – Európa sorsát is befolyásolhatja.

Mert Európa sorsa az esetleges közhiedelem ellenére nem a tőzsdei árfolyamokon múlik, hanem azon, hogy az európai nők és férfiak vállalják-e a megszületendő gyermekeiket, a megszületett gyermekek pedig milyen családi és nemzeti közösségekben nőnek fel, milyen közösségi értékrendet sajátítanak el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma itt, az Országház falai között azok találkoznak, akik összetartoznak. Ma azokról lesz szó, akik az életért dolgoznak. Azokról, akik vállalják mindazt, ami az élet továbbadásával jár. Akik szülőkként bátran mondanak igent egymás életére, s ezért igent tudnak mondani gyermekeik életére is. Azokról, akik életüket egymás szeretetére teszik fel.

Azokról, akik tudnak elkötelezetten és alázattal dolgozni egymásért. Kitartanak jóban-rosszban – s ha valami elromlik, nem kidobják, hanem megjavítják. Tudnak örülni, vigasztalni, erőt adni, tudnak szomorúak lenni, megvigasztalódni, ajándékot adni és kapni.

Azokról lesz szó, akik a mindennapokban általában nagyon tudatosan, ám sokszor szinte észrevétlenül bontják ki az élet örök, mégis nagyon egyszerű, hétköznapi titkait. Azokról, akik szeretettükkel nyomot hagynak a világban: nem csak gyermekeik, nem csak egy család, hanem a nemzet életében is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hosszasan sorolhatnánk a statisztikákat a közös élet hasznosságáról. Arról, hogy a család egy egészségügyi, lelki védőpajzs: azaz sokkal egészségesebbek és várhatóan tovább élnek azok a férfiak és nők, akik családban élnek, mint akik egyedül. Ha a nagy egészet, a nagy összképet nézzük hasznos a statisztika: láthatjuk, hogy amikor a családokról beszélünk százmilliárdokat mozgató nemzetgazdasági ágazatról van szó, az adófizetők újratermeléséről van szó, az inaktívak – gyermekek és nyugdíjasok – szociális jólétéről.

Ám a megmaradás sokkal többet jelent gazdasági és szociális problémák megoldásánál. Meggyőződésem, hogy a családban átadott értékek, a magyar anyanyelvünk, a hagyományaink, az összetartozás gyakorlati megélése teszi igazán alkalmassá a közösségi életben való részvételre az embereket. Ezért aztán – egyebek mellett – a családok a demokrácia alapvető iskolái is.

Tisztelt Konferencia!

Ha a családokat támogatni akarjuk, nem szabad elfelednünk, minden emberi élet egyedi: saját gondokkal, saját nehézségekkel, saját lehetőségekkel, saját örömökkel. Budapesttől Gyimesbükkig, Temerintől Nagyszőlősig, Kassától Pélmonostorig nagyon nehéz olyan szabályozást találni, ami minden élethelyzetben, minden társadalmi szinten, minden vagyoni állapotban egyformán jó válaszokat hoz. Természetesen, ami nehéz, azzal érdemes igazán próbálkozni. Soltész államtitkár úrtól és Répás államtitkár asszonytól ezzel kapcsolatban azt gondolom, hallanak majd tartalmas beszámolót.

Ám ha a Kárpát-medence családjaihoz el akarunk jutni, szükségünk van olyan civil kezdeményezésekre, amilyen az Önöké is. Azokra, akik nem tévednek el Brüsszelben sem és el tudnak jutni a legutolsó zsákfalvakba is. Tudják, hogyan lehet és kell segíteni helyben vagy éppen Budapesten.

Köszönjük Önöknek, hogy vállalkoznak erre a feladatra.

Köszönjük azoknak, akik támogatják ezt a vállalkozást – családosként vagy egyedülállóként. Köszönjük, hogy segítenek összekötni a nemzet legfontosabb közösségeit, hogy segítenek a Kárpát-medence magyar családjait egymáshoz közelebb hozni.

Kívánom, hogy munkájuk elérje célját, hogy ez a nagyszerű ügy legyen sikeres, s kívánom, hogy tegye boldogabbá mindazokat, akik részt vesznek benne. Isten segítse mindannyiukat!