Beszéd a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján

Kossuth tér – Kovács Béla szobor

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Emlékező Közösség!

Huszonharmadik alkalommal emlékezünk február 25-én a kommunista diktatúrák áldozataira. Mindig azzal a reménnyel tesszük, hogy a diktatúrának véget vető 1990-es első szabad parlamenti választások óta Magyarország minden esztendővel egyre távolabb kerül mindattól, amit a múltban a hazánkra szakadt kommunizmus jelentett.

Miközben mi évről évre emlékezünk, és bízunk benne, hogy visszafordíthatatlanul távolodunk a keleti kommunizmus múltbéli pusztításának velünk maradt következményeitől is, azonközben Nyugatról új kommunista eszmék közelednek hazánkhoz, az elmúlt időszakban évről évre egyre közelebb és egyre fenyegetőbben.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja ezért nemcsak arra alkalom – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy fejet hajtsunk sokat szenvedett elődeink előtt, hanem arra is, hogy kinyilvánítsuk akaratunkat: nem hagyjuk, hogy a gyerekeink és unokáink újabb mérgezett eszmék és újabb diktatúrák áldozataivá váljanak – bármilyen égtájról sodorja is felénk ezeket a világpolitika szele.

Nekünk, magyaroknak a kommunizmussal szembeni veszélyérzetünk nagyobb sok más európai nemzeténél. Azért van ez így, mert a XX. században a magyar államot két alkalommal is túszul ejtette a kommunizmus. Előszőr 1919-ben 133 napra, másodszor 1947-ben, több mint negyven évre. Mindkét alkalommal külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erőszakkal támadó, idegen érdekeket szolgáló ügynökhálózatok voltak a magyarországi kommunizmus szálláscsinálói. Ezek a hálózatok az első világháború után a magyar társadalom meggyötörtségből fakadó szétziláltságát, a második világháború után pedig a világhatalmi geopolitikai játszmákból fakadó kiszolgáltatottságát használták fel arra, hogy magukhoz ragadják az államhatalmat.

Dühödt keresztényellenesség, buzgó internacionalizmus és heves nemzetgyűlölet, tudatos családrombolás, az emberek kíméletlen kifosztása, hazug jelszavak és fizikai terror, megtévesztés és megfélemlítés – ez volt az első, az 1919-es magyarországi kommunista uralom lényege.

Az 1945 tavaszától kibontakozó demokratikus államszervezési kísérlet kisiklatása, a politikai ellenfelek egyre brutálisabb kiiktatása, majd 1956-ban a magyar szabadságtörekvések idegen katonai túlerővel való vérbefojtása, nemzeti öngyűlölet és meghasonulás szítása, körmönfont vallásellenesség és egyházüldözés, a szovjet birodalmi érdekek cselédi kiszolgálása, a magántulajdon elvonása, majd később a családok önkizsákmányolásának ösztönzése, az állam uzsorás eladósítása és valóságidegen ideológiák uralma az élet minden területén – ez volt a második, a több mint negyven évig tartó kommunista berendezkedés lényege.

Mi, magyarok ezért pontosan tudjuk, hogy a nyugati világban napjainkban elharapózó megdöbbentő keresztényellenesség, az alapvető biológiai, gazdasági és kulturális tényeket tagadó valóságidegen ideológiák tobzódása, az egyre nyíltabb magántulajdon-ellenesség vagy éppen az „antifasizmus” nevében fizikai erőszakot alkalmazó politikai terrorcsoportok megjelenése nem más – illessék gazdái bármilyen új névvel is –, mint a kommunista eszme és gyakorlat visszatérési kísérlete.

Tisztelt Emlékező Közösség!

A kommunista eszme Nyugatra nem pusztán visszatér, hanem valójában hazatér.
Az ennek alapvetését jelentő Kommunista Kiáltvány ugyanis a német kultúrán nevelkedett két nyugati ember tollából született, és Londonban látott először napvilágot 1849 februárjában. 1917-ben pedig az oroszországi bolsevik vezér és harminckét társa németországi politikai exportáruként, egy vasúti szerelvény lezárt vagonjában tér vissza Oroszországba, hogy államcsínyt végrehajtva megkezdje az eszme gyakorlatba ültetését. „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el” – írták egykor a Kommunista Kiáltvány szerzői, akiket napjainkban a nyugati politikai elitben sokan nem szellemi terroristáknak, hanem tiszteletre méltó filozófusoknak tartanak, s akiknek ma is szobrokat emelnek Nyugaton.

A világtörténelem legkártékonyabb szellemi mérge, a Kommunista Kiáltvány 1896-ban, a millennium évében jelent meg először magyar nyelven, majd 1906-ban másodszor, 1913-ban harmadszor, 1918 tavaszán Moszkvában negyedszer és ősszel ötödször Budapesten, majd az 1919-es bolsevik rémuralom alatt hatodszor, díszkiadásban. Ahogy terjedt magyar nyelven a kommunista eszme mérge, úgy vált egyre veszélyeztetettebbé a balsorsába menetelő századfordulós Magyarország.
Mi, magyarok azóta pontosan tudjuk: ahol felüti a fejét a vörös pestis, ott nyomában mindig érkezik az erőszak, a szenvedés, az elnyomás és a kifosztás.
1920-ban a korabeli nyugati politikai elitek által megbélyegzett és megalázott Magyarország ezért is segített 75 millió lőszerrel a Nyugat által magára hagyott Lengyelországnak, mely segítséggel lengyel sorstársaink el tudták hárítani annak veszélyét, hogy a bolsevik Oroszország csapatai elfoglalják Varsót.

„Ha az emberek szívéből az isteneszmét tudatosan kilopják, akkor azoknak a szenvedélyei féktelenül kirobbannak a legsötétebb barbárságokban” – hirdette 1937-ben IX. Piusz pápa a Divini redemptoris című enciklikájában, az istentelen kommunizmus és az ennek eszmeileg megágyazó liberális materializmus veszélyeiről. Kár, hogy a világ nem figyelt a pápai intelemre.

Ma már pontosan tudjuk, hogy a Szovjetunió és kommunista csatlós államainak politikája el nem évülő emberiesség elleni bűntettek tömkelegét foglalta magába. A kommunizmus bukása óta eltelt három évtizedben a nyugati politikai elit nagy része folyamatosan relativizálja a kommunizmus bűneit – ugyanazok teszik ezt, akik napjainkban azt állítják magukról, hogy a demokráciák nevében az autokráciák ellen lépnek fel. Ők azok, akiknek politikai elődei a második világháború után szabad prédaként dobták oda Kelet- és Közép-Európa népeit és a Kovács Bélához hasonló demokrata hazafiakat Sztálinnak.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Napjainkban azt halljuk a legnagyobb európai uniós tagállam külügyminiszterétől, hogy országa külpolitikájának alakításában őt nem érdekli a saját országa választópolgárainak a véleménye. Egy másik miniszteri tanácsadótól azt halljuk, hogy meg fogják fosztani az országuk polgárait attól az álmuktól, hogy gépkocsijuk és saját otthonuk legyen. A globális magánhatalmi hálózatok egyik szócsöve, egy nyugati világpolgár pedig azt üzeni mindenkinek, hogy „semmitek nem lesz és boldogok lesztek”. Zárójeles megjegyzés: a régi kommunisták legalább ígérni azt ígérték, hogy egyszer majd mindenünk meglesz…

Demokrácia- és magántulajdonellenes, tőről metszett kommunista gondolatok ezek, bármilyen új ideológiai köntösbe is próbálják bugyolálni őket. Közben meg a nyugati világban szakadatlanul zajlik a férfi és a nő biológiai sajátosságának valóságát tagadó propaganda, amelynek legfontosabb célja az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló család fogalmának és intézményének szétzúzása. Egyre hangosabb a Nyugat korábbi gazdasági felemelkedését biztosító magántulajdon és értékteremtő munka gazdasági valóságának tagadása, melynek célja a nyugati középosztályok kifosztásának előkészítése. Egyre nyíltabban és agresszívabban zajlik a Nyugat korábbi szellemi erejét biztosító keresztény kulturális értékrend megsemmisítési kísérlete azzal a céllal, hogy meghasonulásba taszítsák a nyugati társadalmakat. A nyugati világ országaiban napjainkban – hasonlóan, mint egykor a keleti kommunista országokban – folyamatos ostrom alatt áll a józan ész, a közjó és a közérdek.

Mi lehet mindennek az oka, tisztelt Hölgyeim és Uraim? A „peresztrojka” idején a Szovjetunióban a politika azt hirdette, hogy a vodka minden bajnak a forrása; és egyben a megoldása is – tette hozzá a szkeptikus népi reakció. Abban a globális pénzügyi pilótajátékban, amit napjainkban nemzetközi pénzügyi rendszernek nevezünk, a nyugati világban az adósság látszik minden baj forrásának és megoldásának. A nyugati világban az államok kivétel nélkül adósságcsapdákban vergődnek, ezért közhatalmakként cselekvőképességükben gyengülnek, és a hitelezői magánérdekek kiszolgáltatottjaivá válnak. A nyugati középosztályok mindenhol roskadoznak az adósságterhek alatt, és mindenhol velük együtt inog a parlamentáris demokrácia társadalmi talapzata is, hiszen stabil középosztályok nélkül nincs stabil demokratikus politikai rendszer sem. A közérdeket és közjót szolgálni hivatott nyugati államokkal mint közhatalmakkal szemben érdekérvényesítési erőfölénybe kerültek a magánérdekeiket követő, és államhatárok, kontinenshatárok fölött szerveződő magánhatalmak.

Tisztelt Honfitársaim!

Tegnap volt egy éves évfordulója a szomszédságunkban kitört tragikus európai háborúnak, annak a háborúnak, amelynek nem lesz katonai vagy politikai győztese, de pénzügyi nyertesei már vannak: az Európán kívüli hitelezői érdekcsoportok. A háború addig fog tartani, amíg nem fog nagyobb hitelezői érdek fűződni a békéhez, mint a háborúhoz, ezért a békekötés ideje még távol van.
Napjainkban a nyugati államok nem alakítói, hanem csak elszenvedői a történelemnek. 

Ha az előttünk álló időkben a globális magánhatalmak végleg maguk alá gyűrik a nyugati államokat mint közhatalmakat, akkor fog végleg berendezkedni a nyugati világban a kommunista eszmén alapuló nyíltan keresztényellenes, családellenes és magántulajdonellenes diktatúra, nevezze önmagát bárhogyan is, használjon is bármilyen új jelmezeket vagy jelszavakat, jelenjen is meg akár kék, akár zöld zászlók alatt. 

Tisztelt Emlékező Közösség!

Mit kíván tőlünk elődeink áldozata és utódaink reménysége annak érdekében, hogy a kommunizmus soha ne térhessen vissza Magyarországra, hogy többé senki ne válhasson politikai diktatúrák áldozatává? Azt, hogy mi, magyar állampolgárok minden körülmények között védjük meg a közjó, a közhatalom és a nemzeti érdekeink szolgálatába állított államunk demokratikus legitimitását és politikai cselekvőképességét. Azt, hogy a hazánkban a józan ész pártján álló társadalmi többséget soha ne engedjük megfosztani attól a jogától, hogy társadalmi többségét politikai többségre válthassa, azaz soha senki ne számolhassa fel a magyar parlamentáris demokráciát. Azt, hogy Magyarország, a lehetőségei és az ereje szerint járuljon hozzá ahhoz, hogy új erőegyensúly alakuljon ki a nyugati világban az államok és a globális magánhatalmak között, hogy az Európai Unió megmaradjon a szuverén és egyenrangú államok együttműködési keretének, és ne váljon semmiféle globális birodalomépítési törekvés játékszerévé.

Tisztelt Honfitársaim! 

Kovács Béla, Barankovics István, Kéthly Anna, Bibó István és megannyi társuk erőfeszítéseit, áldozatvállalását és mártíriumát a Gondviselés azzal jutalmazta, hogy 1990-ben megadta nekünk az esélyt a független, demokratikus és keresztény Magyarország megteremtésére. Egy véres és gonosz XX. század tapasztalatainak birtokában soha többé nem engedhetjük, hogy ezt újra elorozzák tőlünk!

Kegyelet a kommunizmus áldozatainak, tisztelet a kommunizmus ellen küzdő hősöknek!

„Ha Isten velünk, ki ellenünk?”