Iskolaavató
Nagybány
Főtiszteletű Csűry István Püspök Úr! Nagytiszteletű Bak László Lelkipásztor Úr!
Tisztelt Vida Noémi Alpolgármester Asszony, tisztelt Kelemen Hunor elnök úr, tisztelt Váradi Izabella Igazgató Asszony! Tisztelt Szülők, Tanárok és kedves Gyerekek!
A mai iskolaavató és tanévnyitó kettős ünnepen a jövőt köszöntjük bizakodással, nem feledve azt a tapasztalatot sem, hogy közösségi dolgainkban mindig minél messzebbre tekintünk hátra, annál messzebbre látunk előre.
Ha ezen a nagybányai iskolaudvaron csak hat emberöltőnyit, azaz 169 esztendőt tekintünk vissza a múltba, akkor a korabeli református nagybányai iskola könyvében 1849-ből a következő feljegyzést olvashatjuk: „Az 1848. március 15-én kiütött, s 1849. augusztus 17-én siralmasan bevégzett magyar forradalom (…) sebes tűzként borítá el az országot, örvényként sodorva magába mindenkit és ezreket nyelt el és temetett el az örvény örökre!!! ... Üresek lettek az iskolák, tudományt tanítani és tanulni senki nem érzett kedvet – oda kellett hagynia ifjainknak az iskola szűk körét. Csengettyű szó helyett trombita hívta őket.”
A túlerő által vérbefojtott szabadságharc után nehéz évek következtek a magyarságra. A megtorlásokat követően az volt a hatalom célja, hogy Magyarországot és a magyarságot teljesen beolvassza a Habsburg birodalomba. A magyarellenes idegen önkénynek ez az időszaka a korabeli bécsi belügyminiszter, Alexander Bach nevét viselve maradt meg a közemlékezetben.
Ez volt az a kor – ez is egy olyan kor volt –, amikor az idegen hatalmat a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgák hada tartotta fenn, amikor a magyarokat kiszorították a hivatalokból, amikor a magyarokról a megkérdezésük nélkül törvénykeztek, amikor az oktatásban és a közigazgatásban eltörölték a magyar nyelvet, amikor úton-útszélen becsmérelték a magyarokat és magyarellenes hangulatot keltettek birodalom szerte s a magyarországi nemzetiségek körében, amikor a kártalanítással járó jobbágyfelszabadítás során a szabadságharcban résztvevő magyarokat értéktelen állampapírokkal semmizték ki, ellenben a magyarokra telepített jövevényeket nagy vagyonokhoz juttatta a bécsi udvar.
Egy évtized alatt azonban kiderült, hogy a magyarokat nem lehet megtörni. A rendszer pénzügyileg is összeomlott és 1859-ben megbukott, mert – ne feledjük – soha, semmilyen önkény sem tart örökké.
Az akkor tizenegyezer fős lakosságú Nagybánya lelkileg is felszabaduló hatezer fős magyarságának az első dolga az új iskola építése volt. Meggyötrötten, anyagilag kifosztva bár, de a nagybányai magyarság összefogott a magyar jövő érdekében és 1859. szeptember 5-én elhelyezték annak az iskolának az alapkövét, amelynek udvarán most állunk. Egy esztendő múlva, 1860 szeptemberére az iskola a magyarok önerejéből elkészült, és meg is kezdték benne a magyar nyelvű oktatást.
A városi krónikák feljegyezték, hogy az új, emeletes iskolaépület hét ezer forintba került, mely iskola részére néhai Szilágyi István nagybányai polgár telket adományozott, a legnagyobb közadakozónak pedig – 4200 forinttal – özvegy Bogdán Györgyné és Kelemen Sára bizonyult. Az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül mi, mai magyarok nem nyithatnánk ma tanévet ezen a helyen, mint ahogyan a Nagybánya Óvárosi Református Egyházközség önzetlensége és nagytiszteletű Bak László lelkipásztor kitartása nélkül sem lehetnénk ma itt, akinek személyesen is köszönöm mindazt, amit az új iskola érdekében tett.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
A múltba tekintésünk mindig segít abban, hogy felismerjük: a Kárpát-medencében, Erdélyben, Nagybányán soha, egyetlen nemzedéknek sem volt könnyű magyar jövőt teremteni, de az egyéni és közösségi kitartás és erőfeszítés – végső soron – még a legnehezebb, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakokban sem volt eredménytelen. Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és küzdünk, dolgozunk érte, ha mindenki megteszi azt, ami tőle elvárható.
Ha gyermekeink, lányaink és fiaink hisznek a család erejében és tesznek érte; ha a magyar családok keresik és elfogadják a legfőbb életáldást, azaz a gyermekeket; ha a magyar gyermekeket a pedagógusaink nemcsak versenyképes tárgyi tudásra oktatják, hanem magyar szellemben is nevelik; ha írástudóink szellemi muníciót, egyházaink pedig lelki vértezetet nyújtanak a feléjük forduló magyaroknak; ha politikusaink képviselni, érvényesíteni és védeni tudják a magyar érdekeket; ha a magyarok hisznek abban, hogy munkájuk a szülőföldön teremti a legtöbb értéket, és megtapasztalhatják, hogy ennek az értékteremtésnek ők maguk lehetnek a legfőbb haszonélvezői; ha olyan magyar államunk van, amely mindebben segíti a magyarságot, olyan magyar állam, amely szolgálja és nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, akkor a Kárpát-medencében, Erdélyben és Nagybányán nemcsak jelene van a magyaroknak, hanem mindig lesz megújuló jövője is.
Németh László a magyar szellemi minőség forradalmára volt; az ő nevét viselő iskolában tanulni és tanítani nemcsak megtiszteltetés, hanem nemes kötelezettség is arra, hogy a minőség mércéjét sem a tanulók, sem a tanárok soha el ne veszítsék. Minden magyar gyermek, aki elolvasta már az Egri csillagokat, megkapta Gárdonyi Dobó István szájába adott, egész életünkre szóló útravalóját: a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ez nemcsak a várfalakkal, hanem az iskolafalakkal is így van.
Mi több: igaz mindez közösségi életünk egészére. Csak azt érhetjük el, amire képesnek tartjuk magunkat, s csak arra vagyunk képesek, amire önbecsülésünkből futja.
A magyar állam nevében biztosíthatom Önöket, hogy miként eddig, ezután is megadunk minden szükséges támogatást annak érdekében, hogy bővüljenek a nagybányai magyar oktatás terei, hogy lehetőség szerint a közeljövőben a Németh László Líceum valamennyi tagozata egymáshoz közel létezhessen, itt a város főterén, ahol a piros kupolás református templom „ásító tornyával” figyeli a történelmi időt, és ahol a római katolikusok Szentháromság temploma mellett a Szent István torony magasodik az égbe.
Köszönöm Nagybánya városának, köszönöm Polgármester úrnak azt a támogatást, amelyet a magyar iskola megnyitásához nyújtottak, és ami által példát is mutatnak arra, hogy a tanuló ifjúságot nem zaklatni, az anyanyelvükön történő oktatásukat nem korlátozni, hanem támogatni kell, mert ez szolgálja a város, és a város minden polgárának – románoknak és magyaroknak egyaránt – az érdekét.
Köszönöm Nagybánya magyar közösségének az önbecsülésből példát mutató összefogást, amely nélkül ma nem avathatnánk magyar iskolát, és köszönöm minden szülőnek, aki gyereke boldogulásának biztosítékát a magyar iskoláztatásban látja.
Tanévnyitás lévén, engedjék meg, hogy az Országház elnöki csengőjének másolatát adományozzam az iskolának, bizonyára Önök is hasznát fogják venni.
Jó tanulást kívánok a diákoknak, és jó tanítást a tanároknak! Leljék örömüket a tudásszerzésben illetve gyönyörű hivatásuk kiteljesítésében! Használják egészséggel az új iskolát, Isten segítse Mindnyájukat!
Tisztelt Vida Noémi Alpolgármester Asszony, tisztelt Kelemen Hunor elnök úr, tisztelt Váradi Izabella Igazgató Asszony! Tisztelt Szülők, Tanárok és kedves Gyerekek!
A mai iskolaavató és tanévnyitó kettős ünnepen a jövőt köszöntjük bizakodással, nem feledve azt a tapasztalatot sem, hogy közösségi dolgainkban mindig minél messzebbre tekintünk hátra, annál messzebbre látunk előre.
Ha ezen a nagybányai iskolaudvaron csak hat emberöltőnyit, azaz 169 esztendőt tekintünk vissza a múltba, akkor a korabeli református nagybányai iskola könyvében 1849-ből a következő feljegyzést olvashatjuk: „Az 1848. március 15-én kiütött, s 1849. augusztus 17-én siralmasan bevégzett magyar forradalom (…) sebes tűzként borítá el az országot, örvényként sodorva magába mindenkit és ezreket nyelt el és temetett el az örvény örökre!!! ... Üresek lettek az iskolák, tudományt tanítani és tanulni senki nem érzett kedvet – oda kellett hagynia ifjainknak az iskola szűk körét. Csengettyű szó helyett trombita hívta őket.”
A túlerő által vérbefojtott szabadságharc után nehéz évek következtek a magyarságra. A megtorlásokat követően az volt a hatalom célja, hogy Magyarországot és a magyarságot teljesen beolvassza a Habsburg birodalomba. A magyarellenes idegen önkénynek ez az időszaka a korabeli bécsi belügyminiszter, Alexander Bach nevét viselve maradt meg a közemlékezetben.
Ez volt az a kor – ez is egy olyan kor volt –, amikor az idegen hatalmat a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgák hada tartotta fenn, amikor a magyarokat kiszorították a hivatalokból, amikor a magyarokról a megkérdezésük nélkül törvénykeztek, amikor az oktatásban és a közigazgatásban eltörölték a magyar nyelvet, amikor úton-útszélen becsmérelték a magyarokat és magyarellenes hangulatot keltettek birodalom szerte s a magyarországi nemzetiségek körében, amikor a kártalanítással járó jobbágyfelszabadítás során a szabadságharcban résztvevő magyarokat értéktelen állampapírokkal semmizték ki, ellenben a magyarokra telepített jövevényeket nagy vagyonokhoz juttatta a bécsi udvar.
Egy évtized alatt azonban kiderült, hogy a magyarokat nem lehet megtörni. A rendszer pénzügyileg is összeomlott és 1859-ben megbukott, mert – ne feledjük – soha, semmilyen önkény sem tart örökké.
Az akkor tizenegyezer fős lakosságú Nagybánya lelkileg is felszabaduló hatezer fős magyarságának az első dolga az új iskola építése volt. Meggyötrötten, anyagilag kifosztva bár, de a nagybányai magyarság összefogott a magyar jövő érdekében és 1859. szeptember 5-én elhelyezték annak az iskolának az alapkövét, amelynek udvarán most állunk. Egy esztendő múlva, 1860 szeptemberére az iskola a magyarok önerejéből elkészült, és meg is kezdték benne a magyar nyelvű oktatást.
A városi krónikák feljegyezték, hogy az új, emeletes iskolaépület hét ezer forintba került, mely iskola részére néhai Szilágyi István nagybányai polgár telket adományozott, a legnagyobb közadakozónak pedig – 4200 forinttal – özvegy Bogdán Györgyné és Kelemen Sára bizonyult. Az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül mi, mai magyarok nem nyithatnánk ma tanévet ezen a helyen, mint ahogyan a Nagybánya Óvárosi Református Egyházközség önzetlensége és nagytiszteletű Bak László lelkipásztor kitartása nélkül sem lehetnénk ma itt, akinek személyesen is köszönöm mindazt, amit az új iskola érdekében tett.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
A múltba tekintésünk mindig segít abban, hogy felismerjük: a Kárpát-medencében, Erdélyben, Nagybányán soha, egyetlen nemzedéknek sem volt könnyű magyar jövőt teremteni, de az egyéni és közösségi kitartás és erőfeszítés – végső soron – még a legnehezebb, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakokban sem volt eredménytelen. Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és küzdünk, dolgozunk érte, ha mindenki megteszi azt, ami tőle elvárható.
Ha gyermekeink, lányaink és fiaink hisznek a család erejében és tesznek érte; ha a magyar családok keresik és elfogadják a legfőbb életáldást, azaz a gyermekeket; ha a magyar gyermekeket a pedagógusaink nemcsak versenyképes tárgyi tudásra oktatják, hanem magyar szellemben is nevelik; ha írástudóink szellemi muníciót, egyházaink pedig lelki vértezetet nyújtanak a feléjük forduló magyaroknak; ha politikusaink képviselni, érvényesíteni és védeni tudják a magyar érdekeket; ha a magyarok hisznek abban, hogy munkájuk a szülőföldön teremti a legtöbb értéket, és megtapasztalhatják, hogy ennek az értékteremtésnek ők maguk lehetnek a legfőbb haszonélvezői; ha olyan magyar államunk van, amely mindebben segíti a magyarságot, olyan magyar állam, amely szolgálja és nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, akkor a Kárpát-medencében, Erdélyben és Nagybányán nemcsak jelene van a magyaroknak, hanem mindig lesz megújuló jövője is.
Németh László a magyar szellemi minőség forradalmára volt; az ő nevét viselő iskolában tanulni és tanítani nemcsak megtiszteltetés, hanem nemes kötelezettség is arra, hogy a minőség mércéjét sem a tanulók, sem a tanárok soha el ne veszítsék. Minden magyar gyermek, aki elolvasta már az Egri csillagokat, megkapta Gárdonyi Dobó István szájába adott, egész életünkre szóló útravalóját: a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ez nemcsak a várfalakkal, hanem az iskolafalakkal is így van.
Mi több: igaz mindez közösségi életünk egészére. Csak azt érhetjük el, amire képesnek tartjuk magunkat, s csak arra vagyunk képesek, amire önbecsülésünkből futja.
A magyar állam nevében biztosíthatom Önöket, hogy miként eddig, ezután is megadunk minden szükséges támogatást annak érdekében, hogy bővüljenek a nagybányai magyar oktatás terei, hogy lehetőség szerint a közeljövőben a Németh László Líceum valamennyi tagozata egymáshoz közel létezhessen, itt a város főterén, ahol a piros kupolás református templom „ásító tornyával” figyeli a történelmi időt, és ahol a római katolikusok Szentháromság temploma mellett a Szent István torony magasodik az égbe.
Köszönöm Nagybánya városának, köszönöm Polgármester úrnak azt a támogatást, amelyet a magyar iskola megnyitásához nyújtottak, és ami által példát is mutatnak arra, hogy a tanuló ifjúságot nem zaklatni, az anyanyelvükön történő oktatásukat nem korlátozni, hanem támogatni kell, mert ez szolgálja a város, és a város minden polgárának – románoknak és magyaroknak egyaránt – az érdekét.
Köszönöm Nagybánya magyar közösségének az önbecsülésből példát mutató összefogást, amely nélkül ma nem avathatnánk magyar iskolát, és köszönöm minden szülőnek, aki gyereke boldogulásának biztosítékát a magyar iskoláztatásban látja.
Tanévnyitás lévén, engedjék meg, hogy az Országház elnöki csengőjének másolatát adományozzam az iskolának, bizonyára Önök is hasznát fogják venni.
Jó tanulást kívánok a diákoknak, és jó tanítást a tanároknak! Leljék örömüket a tudásszerzésben illetve gyönyörű hivatásuk kiteljesítésében! Használják egészséggel az új iskolát, Isten segítse Mindnyájukat!
Sajtóiroda
11 septembre 2017