Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Kollégák!
Hölgyeim és Uraim!

Az Európát elöntő tömeges migráció – szinte egy csapásra – nemcsak az első számú témává vált a belpolitikában, a parlamenti vitákban, háttérbe szorítva egyéb más súlyos kérdéseket, de minden másnál jobban rávilágított az európai közösség és az európai intézményrendszer válságára. Nem a tömeges illegális migráció okozza ezt a válságot, de ha ezt nem tudjuk megfékezni, akkor az, könnyen a ma ismert és mások számára is vonzó európai világunk végét hozhatja el.

A megoldás szempontjából a legnagyobb nehézséget az jelentheti, hogy nem hogy a megoldás módozataiban nincs egyetértés, de még a probléma leírásában, lényegének meghatározásában sem.

Ha az elmúlt egy esztendő vitáiban mégis kialakult bizonyos egyetértés a teendők mibenlétéről, akkor ezeket nem ültetik át a gyakorlatba, az egyetértés övezte döntéseket nem hajtják végre, ellenben megpróbálnak olyanokat keresztül erőszakolni, amelyek mögött nincs és nem is lehet konszenzus. A legkirívóbb példája ennek az Európai Bizottság által javasolt automatikus menekültelosztási mechanizmus. Az ebből fakadó politikai konfliktusok pedig aláássák nemcsak a nemzetközi intézmények – így például az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament – tekintélyét, de megrengetik az egyes államok belső politikai intézményrendszerét is.
Mivel is állunk szemben tisztelt kollégák?

Vannak, akik csakis menekültekről hajlandóak beszélni. A mindannyiunk számára irányt adó nemzetközi jogi normák szerint menekültnek tekinthető az, aki faji, vallási, nemzeti hovatartozásával, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásával, avagy politikai meggyőződésével összefüggő üldöztetés vagy attól való megalapozott félelme miatt nem az állampolgársága szerinti országban tartózkodik.
A tények azt mutatják, hogy a migráns válság eszkalálódása óta Európába özönlött több, mint másfél millió ember jelentős része jogi értelemben nem minősül menekültnek, ők nem tartoznak a nemzetközi jog védelme alá, helyzetük kezelése kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik.

Ezen illegális migránsokat csak annyiban érintik a nemzetközi szerződések, hogy az Európai Unió határainak védelméről szóló megállapodások egyértelműen előírják, hogy kinek a felelősségi körébe tartozik megállítani őket már az EU határai előtt. Minden ország szuverén döntése, hogy mennyi és milyen hátterű embert fogad be közülük, milyen feltételekkel, mi okból és mi módon.
Azok az államok pedig, amelyek a befogadás mellett döntöttek, azok ne akarják a felesleget a többi országba trükkös jogi eljárásokkal, zsarolásig menő nyomásgyakorlással szétosztani.

Minden országnak magának kell eldöntenie, hogy számára a migráció többlet értékkel vagy többlet kockázattal jár-e. Az sem árt, ha az adott ország kormányzata e tekintetben meghallgatja és komolyan veszi saját polgárainak véleményét. Magyarország parlamentje és kormánya éppen ezt teszi majd az október másodikára kitűzött népszavazáson, melyen a polgároknak abban a kérdésben lehet véleményt nyilvánítaniuk, hogy akarják-e, hogy az Európai Unió a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését?

Tisztelt Kollégák!

Egy ilyen bonyolult – jogi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális, biztonsági és humanitárius kérdéseket egyaránt felvető – probléma megvilágítására nemcsak az előadó számára rendelkezésre álló tíz percnyi idő elégtelen, de a két napos tanácskozásunk teljes ideje is kevés lenne.

Különös tekintettel arra, hogy – amint az a tikárság egyoldalú és szélsőséges álláspontot tartalmazó háttéranyagából sokak számára kiderülhet – nem látszik esély arra, hogy ma itt közelebb jussunk a konszenzushoz. Mi több, a tanulmány azon javaslata, hogy vessünk véget a gazdasági migránsok és menekültek illetve menedékkérők közötti különbségtételnek, és adjunk – úgymond – árnyalt megoldásokat az – úgymond – vegyes bevándorlásra, még a vitában eddig biztos kapaszkodóknak tűnő kategóriákat is használhatatlanná tenné, ellehetetlenítve az értelmes vitához szükséges minimális egyetértést is.

Ezért, ha megengedik, a tárgykörben a magyar álláspont ismertetésére szorítkoznék. Nem kergetek olyan illúziót, hogy bárkit is meg tudok győzni azok közül, akik szerint az Európába történő tömeges betelepülés jó dolog, nem veszélyforrás, hanem lehetőség. Akik szerint a betelepülők integrációját csak a befogadó társadalmak előítéletessége és félelmei gátolják, s akik szerint, ha honfitársaink nem gondolkodnak politikailag eléggé korrekt módon, akkor a politikusoknak mindössze az a teendőjük, hogy elmagyarázzák nekik, hogy az vezet a boldogabb jövő felé, ha Európa egy gigantikus menekülttáborrá változik, ahol bárki újjáépítheti az életét.

Azért azt mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy a világon mintegy három milliárd ember él napi két dollárnál kevesebb bevételből, s ez a tömeg évente nyolcvan millió fővel nő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar kormány és – a felmérések szerint – a magyar emberek döntő többségének az az álláspontja, hogy az Európára zúduló illegális migránsáradat veszélyezteti országaink gazdasági, szociális és politikai stabilitását és egyensúlyát. Aláássa a biztonságát, továbbá belátható távlaton belül megváltoztatja a kontinens etnikai, kulturális, vallási arculatát – azaz, lezárva Európa elmúlt kétezer éves történelmét, megszünteti önazonosságát.

Az elhibázott európai migránspolitika következtében is ez a népvándorlás magától nem fog megállni. Meg kell tehát állítani. Ha ez mégsem történik meg – ahogy jelen pillanatban a dolgok állnak –, annak két oka lehet: vagy nem vagyunk rá képesek (ami rémisztő hír Európa önvédelmi képességéről), vagy, akiknek ez lenne a dolguk azok ezt valamilyen okból nem akarják. Magyarország mindenesetre világossá tette, hogy úgy a menekültekre vonatkozó nemzetközi szabályokat, mint az Európai Unió külső határainak védelmére vállalt szerződéses kötelezettségeit betartja – ahogy eddig, úgy ezután is.

2015-ben, a zöldhatár lezárása előtt Magyarországra 390.638 migráns érkezett, míg azt követően napjainkig kevesebb, mint húszezer fő próbálta illegálisan átlépni az ország határait. Mára a magyar hatóságok gyakorlatilag minden illegális határátlépőt feltartóztatnak és visszakísérnek a határ legális belépésre nyitva álló pontjaira. A határok védelme, tehát lehetséges, ha van hozzá politikai akarat. Mindez természetesen csak előfeltétele annak, hogy hozzákezdhessünk a válság hosszabb távon történő kezeléséhez, melynek elemei a következők és egyébként ismertek.

1. Támogatni kell a konfliktuszónákkal közvetlenül határos országok erőfeszítéseit a menekültek befogadására és ellátására.

2. A kibocsájtó országokhoz legközelebb létre kell hozni azt a szűrőmechanizmust, amely lehetővé teszi a menekültek és a gazdasági migránsok szétválogatását, s a terroristagyanús személyek Európába jutásának megakadályozását.

3. Hozzá kell járulni a menekültáradatot kiváltó konfliktusok lehetőség szerinti minél gyorsabb lezárásához, egyúttal szakítani kell a nagyhatalmak más országokat destabilizáló beavatkozásának gyakorlatával.

4. Egy erőteljesebb, összehangoltabb, hatékonyabb és a terheket arányosabban elosztó nemzetközi fejlesztéspolitikával hozzá kell járulni a háború sújtotta országok újjáépítéséhez, illetve a gazdasági migránsok tömegeit kibocsájtó országok élhetőbbé tételéhez – különös tekintettel az ezen térségekben zajló demográfiai robbanás jövőben várható még súlyosabb következményeire.
Összefoglalva a segítséget kell a bajbajutottakhoz oda vinni, nem pedig a bajt Európába hozni.

Tisztelt Kollégák!

Magyarország, a kormány és az országgyűlés döntéseinek eredményeképpen a migrációval összefüggésben fellépő többletkiadásokat, illetve a humanitárius célú támogatásokat és felajánlásokat tekintve, 2015-ben illetve 2016-ban költségvetéséből körülbelül 530 millió eurót fordít a válság kezelésére. Ez az összeg nem tartalmazza a nemzetközi katonai koalícióban való iraki részvételünk költségeit.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem kétséges, személyes sorsukban, bizonyos értelemben még a gazdasági migránsok is áldozatok. Hiszen elveszítik szülőföldjüket, gyökértelenné lesznek, és sokuk számára még a legnagyvonalúbb ellátás sem valósítja meg a számukra is rövid idő alatt elérhető jólétről szőtt álmaikat. De egyre több európai ember érzi úgy, hogy előbb-utóbb ők, a befogadók is áldozattá válnak. Mert elveszítik szülőföldjüket abban a formában, ahogy azt századokon át vérrel, könnyel és verítékkel, fegyveres harccal vagy szorgalmas munkával, generációról generációra az utódokra örökítettek. Egy, az erdélyi Székelyföldön született magyar író, Tamási Áron egy könyvében így ír: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

Meggyőződésünk szerint az embereket és közösségeiket megilleti a szülőföldhöz való jog, az a lehetőség, hogy nyelvüket, vallásukat, kultúrájukat megőrizve boldogulhassanak őseik földjén. Akarata ellenére senkit ne lehessen elűzni a szülőföldjéről, illetve egyetlen közösség szülőföldje se lehessen másokkal betelepíthető. A nemzetközi közösségnek és intézményeinek minden erővel erre kellene törekedniük.
Ha ebben egyetértünk, akkor már tettünk egy lépést az egyetértésen alapuló közös megoldások felé.