Excellenciás Püspök Úr!
Főtisztelendő, Tisztelendő Atyák!
Tisztelt Polgármester úr!
Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves Barátaim!

Olyan időkben, amikor az emberek és népek teljesítményét csak anyagi mércével mérik, óhatatlanul háttérbe szorul a lélek. Ma ilyen időket élünk.

Az anyagi mennyiségek háttérbe szorítják a szellemi és lelki minőséget. Az anyagi értékek egyetlen kifejezőjévé váló pénz már nem szolgálja, hanem rabul ejti az embert, a korlátlannak tűnő fejlődés nem segíti, hanem áldozattá teszi a társadalmakat. Amikor az anyag háttérbe szorítja a lelket, az emberek között mindig felüti fejét a közömbösség. A jövő és embertársaink iránti emésztő reménytelenség.

Tibód közössége Sarlós Boldogasszony búcsúünnepének keretében a mai szoboravatással dacol a mindent eluraló reménytelenséggel szemben, ugyanis Csaba királyfi a székely néplélekben fogant reménység királyfija.

Vannak, akik a történelmi valóság, és vannak, akik a mondavilág részének tartják Csaba királyfit.

Akár a rögvalóságot, akár a csillagösvényt járta a királyfi, a székelyek mindörökre szívükbe fogadták Csabát, mert az ő sorsa a székely sors ősjelképe.

Bámulatos életerő és önpusztító testvérharc, mostoha számkivetettség és a visszatérés álma – Csaba királyfi történetének elemei egyben a székely sors évszázados mérföldkövei is. Csaba nemzetségében a hun-székely életerő mindenki legyőzésére képes volt, ám ezen életerő hordozói önmaguk becsvágyát nem bírták legyőzni: Attila halála után a testvérek egymás ellen fordulnak, az addig legyőzhetetlen birodalom porba hull, a vesztes testvér elhagyni kényszerül a földjét, és útra kél az idegenségbe, számkivetetten, magában hordozva a visszatérés örök vágyát.

Az évszázadok során hány székely nemzedék, hány székely ember járta be Csaba királyfi útját? Hányszor tudtak eret vágni a teremtő székely életerőn az idegenek azért, mert a székelyek közben testvérharcot vívtak egymással? A szülőföldjét elhagyni kényszerülő hány székely ember táplálta magában a reményt, hogy egyszer méltósággal hazatérhet?

Tisztelt Honfitársaim!

Mi, mai székelyek és magyarok, azért szeretjük különösképpen Csaba királyfi legendáját, és azért vagyunk Tibódtól Budapestig éppen itt ma együtt, mert ezekre a kérdésekre szavak nélkül is tudjuk, érezzük a választ.

Az avatandó szobor talapzatán a Csaba királyfihoz intézett fohász áll:

„Vezesd még egyszer győzelemre néped…”

Szép gondolat, de a székely szókimondás kérdezi: milyen győzelmet várunk mi Csaba királyfitól és ugyan mikor lesz az?

Napjainkban a szülőföld megőrzésének és a testvérharc megszűnésének győzelmét várjuk Csaba királyfitól, mert ha ebben a csatában győzelemre viszi a népét, a székelység minden idegenség által mindörökre legyőzhetetlenné válik.

Ez a győzelem akkor fog bekövetkezni, ha Csaba királyfi serege gyarapodni fog, azaz napjaink minden székely embere, aki teheti, családjában legalább három gyermeket keresztény hitben és magyar nyelvben, magyar öntudatban Székelyföldön felnevel és megtart. Mert Csaba, a reménység királyfia legyőzhetetlen seregének tagjai a székely gyermekek, fiúk és lányok, akik szüleik vágyainak csillagösvényén mindig megérkezhetnek közénk.

Csaba királyfi mai üzenete népének, hogy Székelyföldön az élet nem attól lesz könnyebb, ha apadó létszámban, kevesebben küzdünk érte, hanem attól, ha gyarapodó erővel, gyarapodó lélekkel és lélekszámmal vívjuk meg a csatát. Ha ezt az üzenetet Pannóniában és Hunniában élő magyarjaink is megszívlelik, akkor ismét szép jövő előtt áll a székely-magyar sorsközösség ügye. Adja Isten, hogy így legyen, hogy mindannyian tenni tudjunk ennek érdekében.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A ma avatandó szobor talapzatának két oldalán az első és második világháborúban elesett tibódi hősök neve szerepel.

A száz esztendővel ezelőtt kitört első világégésben több mint tizenötmillió ember halt meg a nagyvilágban, ebből közel egymillió magyar ember volt. Közöttük van a maroknyi tibódi székelység öt halottja is, akikre itt és most tisztelettel emlékezünk név szerint is: András György, András Dénes, Balázs János, Bereczi Ferenc és Dakó János.

Õk életükkel fizettek a magyar hazáért, azért a magyar hazáért, amelyet mások közben elárultak és 1918-19-ben, sorsfordító időkben megbénítottak és porba döntöttek. Mindennek következményeként a Kárpát-medencében élő minden tíz magyar emberből három magyar ember idegen államok fennhatósága alá került és kisebbségi sorsra jutott.

Az első világháború lezárásának igazságtalanságaiban fogant a második világháború, amelynek ismét több tíz millió áldozata volt a nagyvilágban, közöttük ismét közel egy millió magyar halott, soraikban négy tibódi székely: Bereczi István, Gergely István, ifjabb Horváth Domokos, Huszár János.

A szobor talapzatának hátoldala üres és bízzunk benne, hogy az is marad, hogy soha többé nem kell rá tibódi háborús áldozatok nevét vésni. Bízzunk benne és tegyünk érte, hogy az erőszak soha többé ne oltson ki emberéletet a Kárpát-medencében, hogy jogainkért és jövőnkért ne véráldozattal, hanem munkaáldozattal fizessünk.

Elvégzendő közös munkánk pedig temérdek van, Budapesttől Székelyföldig.

Budapesten folytatjuk a magyar állam újjáépítését és folytatjuk a nemzeti összetartozás megerősítését. Az egységesülő Európán belül olyan magyar világot akarunk, amelyben nincs többé úgynevezett határon inneni és határon túli magyar ügy, csak egyetlen magyar ügy van: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye.

Mindez úgy lehetséges, ha a nagyvilágban és a Kárpát-medencében élő magyarok összeadni és összpontosítani tudják anyagi és lelki erejüket, mindezt úgy, hogy senki érdekét nem sértjük vele, csak a magunk érdekét védjük és erősítjük.

Ebben a nagyszerű nemzetépítő munkában Székelyföld népének és Csaba királyfitól örökölt életerejének nélkülözhetetlen szerepe van.

Azt is mondhatnánk a Kárpát-medence magyarsága ugyanolyan bizalommal tekint a székelyekre, ahogyan a székely magyarok Csaba királyfira. Székelyföld mindig erőt ad lakóinak és vendégeinek. Itt Tibódban, a barátság völgyében, ezt különösképpen megéreztük.

Kossuth Lajos annak idején úgy fogalmazott, hogy „Magyarhonban milliók vannak, kik a kedves Erdélyhez egység kapcsával óhajtanak csatoltatni, de kevesen vannak, kik Erdélyt és különösen az oly igen érdekes Székelyföldet ismernék.”

A mai naptól kezdve minden magyar honfitársunknak eggyel több oka van, hogy Székelyföldre látogasson.

A tibódi Csaba királyfi vár mindenkit a seregszemlén.

Köszönöm, hogy ma én is itt lehettem!