„Az európai kultúrát nem a hatemeletes betonházak, nem a repülőterek jelentik (…). Az európai kultúrát egy lelkiállapot jelenti, mely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit. Aki ennek az élményszerű lelkiállapotnak részese, az európai.”

Tisztelt Tartományfőnök úr és Tisztelt Polgármester urak!

Tisztelt Képviselő urak! Tisztelt Glória asszony! Tisztelt Nagykövet Urak!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Amikor ma átadjuk ezt az utat és ezt a hidat, érdemes felidéznünk az európai polgár, a nagy magyar hazafi, a világszerte jól ismert írófejedelem, Márai Sándor ezen gondolatát. Összetartozásunk egy évezredes közös múlt eredménye. Közös múlt, azaz közös élet eredménye: közös utaké, amiket együtt jártunk be, közös harcoké, amiket egymás ellen és egymásért vívtunk, közös hibáké, amiket együtt követtünk el, közös ügyeké, amikben együtt hittünk és hiszünk, közös sikereké, amikből lépésről lépésre felépült a kontinensünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Amit gondolt – okosság, amit érzett - jóság, amit mondott – igazság”. Ez a néhány egyszerű gondolat, amit vele kapcsolatban gyakran emlegetnek, nagy szeretettel foglalja össze báró Berg Gusztáv emlékezetét. Pályafutása megmutatja, hogy mennyi minden belefér egy elkötelezett ember életébe. Bármibe fogott, hatalmas erővel látott munkához és keze nyomán megváltoztak a dolgok. Megváltoztak az uradalmakban, a mezőkön, az utakon.

Kezdeményezésére óvoda és kórház épült, gazdasági iskola alakult, amiből a nemzet legjobb agrárszakemberei kerültek ki, s egy külföldön kevéssé ismert magyar földdarab terményei pedig a világ leghíresebb kiállításainak díjait hódították el egymás után. Folyót szabályozott, takarékpénztárt szervezett, vasútvonalat tervezett.

Ha végig tekintünk báró Berg Gusztáv életén egy büszke, saját erejéből és emberségéből, kemény munkájából és tehetségéből fejlődő régió képe jelenik meg a szemünk előtt. Egy olyan régióé, ami a sok baj és gond ellenére megtalálja a gyarapodás lehetőségét, amiben nemzetiségi és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki otthon lehet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Otthonunkkal, Közép-Európával elbánt a 20. századi történelem. Ha valaki, tudni akarja, mit is jelentene ez, gondoljon ennek a vidéknek a történelmére. Gondoljon a világháborúk pusztítására, a hősi emlékművekre, az idegenben, tömegsírokban nyugvó fiúkra és férfiakra. Gondoljon a határok tologatásával keletkezett emberi tragédiákra, a kettévágott földekre és az elszakított családokra. Gondoljon az elszakított nemzetekre, a határsáv borzalmaira: az aknamezőkre, a szögesdrót akadályokra.

Gondoljunk arra, miként lett ebből a gyarapodó országrészből, egy a szomszédjaitól és életlehetőségeitől elvágott határsáv, a létező szocializmus diktatúrájának börtönkerítése. Egy elszorított, elzsibbadt, elerőtlenedett kar.

És gondoljunk arra, hogy mint omlott össze mindez szinte varázsütésre, amikor 1989-ben az NDK-ból érkező német menekültek otthonról hazafelé utaztukban itt lépték át a két világ határát. Gondoljunk arra, hogyan lett lépésről lépésre átjárhatóvá a határ közös erőfeszítéseink nyomán.

Soha, egy pillanatra sem szabad elfelednünk mindazt, ami a 20. században történt velünk, hogy emlékezzünk, mennyire fontos mindaz, amit a rendszerváltoztatás óta közösen megteremtettünk.

Sehol sem látszik mindez annyira, mint itt a határszélen. Miután felszedtük a szögesdrótot, és elbontottuk a műszaki zárat, a gaz verte, sehova sem vezető utakat újra megnyitottuk és azóta is napról napra bejárjuk. Az eddig külön álló területek élete egyre jobban összekapcsolódik. Az elmúlt húsz esztendőben az ország eldugott sarkából egy fontos híd lett: az elszorított, elzsibbadt karba visszatért az élet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A küldetésünk, a feladatunk két évtizede az, hogy ott folytassuk a dolgokat, ahol a derék báró Berg Gusztáv abbahagyta. Építenünk, gyarapodnunk kell. Ki másról nevezhetnénk el ezt a hidat, itt Kapuváron, ami közelebb hoz bennünket egymáshoz?!

Az Európai Unió küldetése nem az, hogy kormányozza Európa nemzeteit. Az Európai Unió küldetése, hogy közelebb hozza a nemzeteket egymáshoz. Gazdasági értelemben éppen úgy, mint az élet minden más területén. Ez a kerékpárút és a rajta átvezető híd jól szolgálja ezt a célt.

A kerékpározás az utazásnak az a formája, ahol a legjobban megismerhetjük egymást. Egymást: útitársainkat és azt az országot, ahol járunk. Nem haladunk túlságosan gyorsan ahhoz, hogy a fontos helyeken az út mentén meg ne álljunk. Sokkal többet találkozunk emberekkel, sorsokkal, történetekkel, személyes benyomásokkal. Van időnk – ha szabad így mondanom – elmélyülten utazni.

Ma az Önök elkötelezett munkájának köszönhetően a Rábaköz népét és a magyar nemzetet újabb kapocs köti össze szomszédjaival. Köszönjük Önöknek!

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Márai Sándor 1942-ben, a háború kellős közepén, a leigázott kontinensen a következő sorokat vetette papírra:

„Ma talán még valószínűtlennek tetszik, de néhány esztendő múlva egyáltalán nem lesz valószínűtlen a föltevés, hogy a mai, gazdasági érdekektől és világnézeti szempontoktól tragikusan részletekre szaggatott Európa helyén fölépül egy másik, ahol minden európai nemzet polgára akadály nélkül utazhat, s az útlevél zsebében jogot ad arra, hogy vízum nélkül lépje át az európai országok határait; Oslóban ugyanazzal a pénzzel fizessen, mint Nápolyban, s a norvég halász áruját egyenesen és külön engedély nélkül feladhassa a svájci nagykereskedő címére.”

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, a 20. század háborús nemzedékének volt egy álma a közös Európáról. Ezt az álmot éljük most. Az a kérdés, hogy vannak-e efféle álmaink Európáról? Van-e szándékunk folytatni az egymáshoz vezető utakat? És legfőképpen: van-e bátorságunk hűnek maradni az alapítók szándékaihoz, a szabadságban szövetkezett nemzetek közös, egymás kölcsönös tiszteletén és méltánylandó értékein alapuló együttműködéséhez?

Azt kívánom mindannyiunknak, maradjunk meg ebben az irányban és legyen bátorságunk ebben a szellemben új utakat és új hidakat építeni.