Archívum

Archívum - 25 février 2011


Kövér László: végig kell járnunk a kiengesztelés útjait

Az Országgyűlés elnöke szerint emlékezni kell a kommunizmus által elkövetett bűnökre, hogy ilyen szörnyűség soha többet ne történhessen meg - mondta Kövér László a kommunizmus délvidéki áldozatainak emlékére tartott ünnepségen a Parlamentben pénteken.

A Házelnök szerint emlékezni kell mindazokra, akik "elszenvedői voltak az emberiség történetében fellelhető legostobább és legaljasabb szellemi kaland, kísérlet, tévedés gyakorlati megvalósításának." Kövér László az 1944-1945-ben a Délvidéken történteket a történelem egy "borzalmas, rettenetes, brutális" pillanatának nevezte. Az Országgyűlés elnöke feltette a kérdést: "miért nem tárták fel eddig az igazságot? Mert éltek, élnek még a tettesek? Miért gyalázzák meg most is a délvidéki emlékműveket? Hiszen a történelem bebizonyította, hogy az etnikai tisztogatásra nem lehet országot és hazát építeni, a gyűlölet nem teremt szabadságot. Kövér László hangsúlyozta: a szocializmus és a" kommunizmus távozásával Közép-Európából Magyarország és Szerbia "soha nem látott lehetőséget kapott a gondviseléstől, hogy újjáépítsük az egymáshoz vezető utakat. Hogy legyen közös életünk Európában és a Kárpát-medencében, meg kell járnunk az kiengesztelés útjait. A múltat be kell vallanunk, hogy semmit sem feledve eljuthassunk az őszinte kibékülésig, megbékélésig."

1944-45-ben az egykori Jugoszláviában, a mai Bácska és Bánát, valamint a baranyai háromszög területén a bevonuló jugoszláv

partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság utasítására tömegesen kínozták meg és végezték ki a kollektív bűnösséggel vádolt magyar és német nemzetiségű lakosokat. Így álltak bosszút egyebek mellett az 1942. januári "hideg napokért

Sajtószolgálat

25 février 2011