Főtiszteletű Püspök Úr, Főgondnok Úr, Ünneplő Gyülekezet, Kedves Testvéreim!

Az egri várvédőktől megtanultuk, hogy a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében, és azt is tudjuk, hogy ez nemcsak a várfalakra, hanem a templom- és iskolafalakra is igaz. S bízunk benne, hogy igaz ez akkor is, amikor Magyarország határait védjük, s mindazt amit körül ölel:földünket, hagyományainkat, életmódunkat, családunkat, hitünket és nyelvünket, múltunkat és jövőnket.

Ezért is többszörös örömünnep a mai, mert nemcsak az Ótemplom falai megújulásának, hanem új lelkészeink felszentelése által a közösségünket élni segítő lelki erő megújulásának is örülhetünk, és a Pro Pannonia Reformata díjak átadása révén a közösségünket szolgáló és gazdagító hittestvérek előtt is tiszteleghetünk. Ünnepelhetjük mindezt békében, szeretetben és bizodalomban, a reformáció ötszázadik évfordulójának évében, a magyar református gondolat egyik történelmi erősségében, sokunk szülővárosában, itt Pápán, amiért múlhatatlan hálával tartozunk a Történelem Urának.

A reformáció emlékévében sokszor megidéztük az egykori wittenbergi vártemplom kapuját, ahonnan Luther Márton kifüggesztett tételeivel történelemformáló erővel indult útjára az európai protestáns reformáció. Napjainkban a wittenbergi vártemplom kapujában egy robotpap – igen, jó hallották – egy robotpap oszt öt nyelven áldást az arra járóknak. A helyi protestáns testvéreink minden eshetőségre gondolva tartalékrobotról is gondoskodtak, és szavaik szerint mindezt azért teszik, mert szerintük az emberek kíváncsiak, érdekli őket az újítás, és a robotpappal azt akarják kipróbálni, hogy adható-e teológiai perspektíva a gépnek.

A wittenbergi egykori lutheri tételek és a mai robotpap mint jelképek között ott feszül a kérdés: a reformáció által ötszáz esztendeje a hit és az értelem, az isteni igazság és az emberi igazságkeresés között helyreállított harmónia és teremtő feszültség megőrizhető-e a jövő számára? Persze erre a hitújításra is igaz, hogy nem tett mást, mint az elfelejtett krisztusi tanítást fedezte fel újra, s állította a hitélet középpontjába.
Hiszen már Pál apostol is arra inti a keresztyéneket, hogy „a hit mellé ragasszanak tudományt", Canterbury Anzelmusz pedig a 13. században így fogalmaz: „fides querens intellectum” – a hit törekszik az értelemre.

Ötszáz esztendővel ezelőtt Európában az észtől megfosztott hit romboló vakhitté vált, amelytől mindig elfordul az Isten. Ezért az európai ember meghasonlott és válságokba süllyedt. A reformáció akkor azért válhatott történelemformáló erővé, mert a hit és az ész, az isteni igazság és az emberi igazságkeresés között egyszerre állította helyre a harmóniát, s tartotta fenn az isteni és emberi között feszülő teremtő különbséget. Mindezt tette úgy, hogy nem az Evangéliumot igazította a korszellemhez, hanem a korszellemet az Evangéliumhoz. A korszellem Evangéliumhoz való igazításának készsége és képessége a semper reformanda, az örök megújulás lényege, mely megújulás örök irányát Pál apostol szavai jelölik ki: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok a Ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

Az Isten Igazsága és az emberi igazság, a hit és az ész harmóniájának a protestantizmus általi helyreállítása szárnyakat adott az európai embernek, megerősítette őt hitében, nemzeti nyelvében, kultúrájában és önazonosságában. A protestantizmus ezáltal nélkülözhetetlen szellemi kovásza lett a modern európai demokráciának, az európai nemzetállamoknak és a modern európai kultúrának, amelyek az elmúlt fél évezred európai teljesítményeinek alapját képezik.

Nekünk, magyaroknak a reformáció különösképpen történelmi megtartó erő. A katolikus Illyés Gyulával együtt hisszük, hogy a középkorban elveszett, a nemzetét védeni képes önálló és független államunk híján, a szélrózsa minden irányába szétszakítottan, nemzeti mivoltunk a reformáció adta anyanyelvi és szellemi oltalom nélkül nem élte volna túl az elmúlt fél évezredet. A 16. században a megmaradáshoz egy második, megint csak a bibliai-keresztyén alapokra épített államalapításra volt szüksége a magyaroknak.

Napjainkban ismét válságok gyötrik, és a meghasonlás veszélye fenyegeti Európát, mert ismét eltűnni látszik a hit és az ész, az abszolútum erejével bíró isteni igazság és a viszonylagosságukban törékeny emberi igazságok közötti összefüggés. A hittől megfosztott ész rombolóvá válik, és az ember ellen fordul – ennek lehetünk tanúi ma a nagyvilágban és különösképpen Európában. A keresztényeket és keresztyéneket ma egyaránt térdre akarják kényszeríteni azáltal, hogy a hittől megfosztott ésszel mindent meghaladhatónak és ezért mindent viszonylagosnak akarnak beállítani. El akarják törölni az ismeretelmélet által kijelölt határokat az igaz és hamis között, az etika által meghúzott határokat a jó és rossz között, a biológiai határokat a nő és férfi között, a történelem által kialakított határokat a vallások és kultúrák között, az egyediség határait a nemzetek között. Csalárd módon teológiai perspektívát akarnak adni a gépeknek, miközben valójában az embereket akarják megfosztani a teológiai perspektívától, egyszóval nembéli, hitbéli és nemzetbéli azonosságunkat akarják eltörölni azok, akik úgy érzik, hogy a XXI. században már elegendő hatalmuk van arra, hogy ezáltal totális uralmuk alá hajtsák embertársaikat.

Azok, akik féktelen uralmi szándékaikban térdre akarnak bennünket kényszeríteni nem tudják, hogy a hitüket őrző keresztények és keresztyének akkor válnak a legerősebbekké, amikor térden állnak. Itt állunk és másként nem tehetünk – valljuk ma is Lutherrel együtt mindazok, akik hiszünk Isten dicsőségében, és az embertársaink javára akarunk élni, akik hiszünk abban, hogy a keresztényeknek és keresztyéneknek együtt a XXI. században is lesz erejük helyreállítani az Isten Igazsága és az emberi igazságok között a korunk gonosztevői és megtévesztettjei által megbontott rendet és harmóniát. Mi, magyarok a XXI. században így fogalmazhatnánk át Luther híres mondatát: itt élünk és másként nem tehetünk. De nem is akarunk másként – tegyük hozzá!

Ebben a megújulásban a reformáció múltja erőt, míg a jelene figyelmeztetést ad mindannyiunk számára. Az emberi, nemzeti és hitbéli méltósággal élhető európai élet iránti lelki, szellemi és politikai küzdelemben a magyarság világi és egyházi elöljáróinak az első sorokban a helyük. A magyar reformáció életösztöne pedig az európai lelki megújulás egyik forrása lehet, ha töretlenül hiszünk abban, amit Pál apostol tanít nekünk, hogy „az igaz pedig hitből él, ...Mert mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

SOLI DEO GLORIA