Archívum

Archívum - 13 de junio de 2014


Beszéd várossá válás jubileumán

Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vörösmarty Mihály nevezetes versében így rajzolja elénk Magyarország címerét.

„Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,
Téridet országos négy folyam árja szegi,
Ám természettől mind ez lelketlen ajándék:
Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.”



Azt a magyar címert láttatja így a költő, ami összetartozásunkat hivatott megjeleníteni annak a tájnak a jelképeivel, amelyben élünk. A hon, az a táj, ahol lakunk, nincs meg nélkülünk: amit megteszünk érte, amit megteszünk egymásért, abból jön létre, abból épül fel a hazánk és a nemzetünk, a városunk és az otthonunk – napról napra ezer év óta.

Egy ilyen ünnepi alkalommal, mindennél fontosabb, hogy emlékezzünk: nem elsősorban a város falait, sokkal inkább a városban lakók közösségét ünnepeljük. A város közösségében résztvevők munkáját, az ő teljesítményüket, az ő életüket: amellyel felhúzták és megtartották ezeket a falakat, amellyel felépítették otthonaikat, létrehozták és megtartották családjukat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nyergesújfalu várossá lett. 25 esztendő telt el azóta, egy minden bizonnyal történelmi negyedszázad. Elmentek a szovjetek, összeomlott a létező szocializmus bűnben és vérben fogant rendszere, és vele bukott az a kölcsönökből fenntartott csalóka jólét, ami eladósította a jövőt, a mi elmúlt 25 évünk jelenét és gyerekeink holnapját is. Önök az ország többi részéhez hasonlóan 1990-ben kezükbe vehették a sorsukat: dönthettek arról, hogy merre menjen tovább a nemzet és merre menjen ez a város. Ám az önálló döntéshez és az önálló felelősséghez ritkán adódtak hozzá az önálló lehetőségek is, s a hozzá adódó terhek egyre inkább megnehezítették, esetenként lehetetlenné tették, hogy a települések önállóan határozzák meg jövőjüket.

2010-ben közösen fogtunk bele Magyarország megújításának munkájába. Ennek egyik legfontosabb része a vidéki élet és az önkormányzatok megújításának kérdése. Ezen a területen is nagy erőkkel dolgoztunk, s mostanra elmondhatjuk: komoly eredményeket sikerült elérnünk. Átvágtuk az önkormányzatokat kisebb-nagyobb megszakításokkal a kezdetektől szorongató adósságbéklyót és gondoskodtunk róla, hogy többé ne alakulhasson ki újra.

Szeretnénk tovább csökkenteni a családok terheit, folytatni a bajba jutott devizahitelesek megmentését, de emellett azért is dolgozunk, hogy még több családban váltsa fel a segélyt a munka, s folytatódjon a közszférában elindított béremelési program. Ez azonban most már, négy év kemény munkája után nem csak üres szó, hanem egy komoly cél, amihez egyre közelebb jutunk, és amiről egy pillanatra sem vesszük le a tekintetünket.

Mára elmondhatjuk: Magyarországon a pozitív gazdasági folyamatok egyre inkább éreztetik a hatásukat az emberek mindennapjaiban. Egyre többen dolgoznak és egyre többet ér a munka: egy év alatt 10,6 százalékról 7,8 százalékra csökkent a munkanélküliség. A gazdaságot segíti az emberek jövedelmének emelkedése, s ezzel a belföldi fogyasztás fokozatos bővülése, ami idehaza teremt majd új munkahelyeket. Az eddig megtett intézkedésekkel Magyarország határozottan elindult egy olyan irányba, melynek köszönhetően a családok, a magyar vállalkozások és a települések is bátrabban tervezhetnek előre, mint 2010 előtt.

Minden ok megvan az óvatos optimizmusra, de amint mondani szokás: a puskaport továbbra is szárazon kell tartani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A középkorban volt egy mondás, miszerint a városi levegő szabaddá tesz. Ha egy fiatalember meg tudott szökni a földesurától, és egy-két évet el tudott tölteni valamely városban a maga emberségéből dolgozva és megélve, szabad ember, városi polgár lett. Olyan szabad polgár, aki kézbe vehette az életét: onnantól kezdve rajta múlott minden.

Ma már más időket élünk, de várossá lenni minden településnek rangot jelent – nem csak rangot azonban, hanem feladatot és küldetést is. Egy városnak fontos szerepet kell játszania a környék életében, a kulturális életben, az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban – és még sok más területen.

Nyergesújfalu kiállta a rendszerváltoztatás próbáját: megküzdött az összeroskadó rendszer okozta válsággal, élt az adódó lehetőségekkel, és kemény munkával megteremtette a továbblépés lehetőségeit. Kiállta a várossá válás próbáját is: a polgármester asszonynak, a képviselőtestületnek és a hivatal dolgozóinak köszönhetően egyre jobban teljesíti feladatait.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Ma az ünneplés napja van. Ünnepeljük ezt a negyedszázadot, ezt a bő emberöltőt, ami a várossá válás óta eltelt. Azokat, akik akkoriban születtek, s ma éppen családalapítás előtt állnak. Azokat, akik akkor voltak fiatalok, akik akkor alapítottak családot, s akik most vállukon hordozzák családjuk és a város sorsán keresztül az ország és a nemzet életének mindennapjait. Azokat, akik a rendszerváltoztatás terheit és gondjait hordozták, s akiknek köszönhetően továbbléphet ez a város és ez az ország. Azokat, akik azóta eltávoztak közülünk, s akiknek az örökségét nekünk kell továbbvinnünk. Azokat, akik ezekben a napokban, s eztán érkeznek közénk, akiknek egyszer majd mi is átadjuk a stafétabotot.

Ünnepeljük azokat, akik az élet legkülönbözőbb területein hozzátették a magukét a város közös életéhez: a hivatalban és a képviselőtestületben, a közszolgálatban és a tanári katedrán, az egészségügyben és a kultúra szolgálatában, a legkülönbözőbb közösségekben a cserkészettől a nyugdíjas klubokon át a sportcsapatokig.

Tisztelt Honfitársaim!

Az Önök városának – éppen ahogy hazánknak és nemzetünknek – nem csak nagy múltja, hanem erős jelene is van, és szép jövője is lehet. De nem szabad felednünk: ezt a földdarabot csak közös munkánk, közös akaratunk teheti naggyá.

Azt kívánom mindannyiunknak, teljenek be rajtunk Vörösmarty szavai, tartozzunk össze közös munkánkban, közös ünnepeinkben, közös életünkben - az előttünk álló huszonöt esztendőben még eredményesebben, még szebben, még nagyobb egyetértésben, mint ahogy a mögöttünk hagyott negyedszázadban volt. Isten éltesse Önöket!

Sajtószolgálat

13 de junio de 2014