Archívum

Archívum - 5 de noviembre de 2011


Kövér: ez a kormányzati ciklus az utolsó esélye az országnak

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év az egyetlen, az utolsó esélye Magyarországnak.

A parlament és a Fidesz választmányi elnöke ezt a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete országos választmányának tisztújító ülésén mondta szombaton Budapesten. Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben" , vagyis a felelősség óriási és egyetemleges.

Kövér László előadásában beszélt a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) való viszonyról is, és azt mondta: az Orbán-kormány azért vonta ki magát az IMF befolyása alól - vállalva az ezzel együtt járó plusz terheket -, mert úgy gondolta, ez az egyetlen esély arra, hogy visszaszerezze az ország szuverenitásának maradékát. "Ahol az IMF segítségére van szükség, ott nem a kormányok csinálják a gazdaságpolitikát, hanem a kormányok abból a kottából énekelnek, amit az IMF (...) lejegyez nekik." Ahol az IMF járt, és ahol a szervezet előírásai szerint próbáltak kilábalni a válságból, ott abból mindig gazdasági és szociális katasztrófa lett - figyelmeztetett.

Szerinte nem azért okoz konfliktust a nemzetközi pénzügyi körök és Magyarország között például a bankadó vagy a devizahitelesek megsegítésének módja, mert olyan súlyosak lennének e körök Magyarországon elkönyvelt veszteségei, hanem azért, mert ahogyan 1956-ban nem engedhette meg a Szovjetunió, hogy precedenst teremtsen a magyar forradalom győzelme, és futótűzként tovaterjedjen, úgy ma a nemzetközi pénzügyi világ egy része sem engedheti meg magának, hogy a magyar gazdaságpolitika nem szokványos intézkedései mintául szolgáljanak más országoknak.

2012 kérdésének azt nevezte, hogy a kormány talpon tudja-e tartani az országot, vagy "elvérzik abban a szabadságharcban" , amelyet azokkal szemben vív, akik erre az országra "kizsákmányolandó gyarmatként, pénzszivattyú kiüríthetetlennek tűnő medencéjeként" tekintenek.

A kormány eddigi teljesítményét a politikus úgy értékelte, hogy a kabinet emberfeletti munkát végzett. Hozzátette ugyanakkor, sokan gondolják úgy a Fidesz szavazói között is, hogy talán többet is el lehetett volna érni, és előrébb kellene tartani, ám szerinte az, amit a kormányoldal elért, mindent egybevetve, tisztes eredmény, amely alkalmas a 2012-es év megalapozására. Magyarország legfontosabb stratégiai céljának azt nevezte, hogy relatíve távol maradjunk a "zaklatott világtól". A jövő évi költségvetés ezért egy biztonsági játékot játszó csapatnak a pályára lépése előtti taktikai utasítása - fogalmazott.

A házelnök a november 4-i nemzeti gyásznap alkalmából hangsúlyozta: kötelesség megemlékezni az 55 évvel ezelőtt történtekről azért is, mert a mai napig élnek a társadalomban olyanok, akik - saját bűneik, "valahai ócska kis hazaárulásuk elkendőzése" vagy napi politikai, egzisztenciális érdekeik érvényesítése céljából - úgy gondolják, joguk van "pocskondiázni" 1956 emlékét és azok méltóságát, akik részt vettek a forradalomban. Azt kérte a fidelitasoktól, a saját eszközeiket felhasználva ne hagyják, hogy ezek az emberek hallathassák a hangjukat.

Kövér László szerint abban, hogy az előttünk álló húsz év egyelőre borúsnak látszik, nagy részük van mindazoknak, akik 1956. november 4-én "a barikád velünk szemben lévő oldalán álltak" , valamint azoknak, akik az ő erkölcsi, politikai örököseik, akiket "mi (...) sok mulasztást, hanyagságot, hibát elkövetve többször is demokratikus körülmények között visszaengedtünk az ország élére, hogy ott folytathassák (...), ahol az elődeik 1989 végén, 1990 elején látszólag kénytelenek voltak abbahagyni. Ezek a politikai" csoportok - folytatta - semmit nem tanultak és nem is felejtettek: míg 1990 előtt a nemzetközi munkásmozgalomra hivatkozva, addig 1990 után a nemzetközi tőke szolgálatába szegődve tették - megváltozott körülmények között, de - ugyanazt, "fosztották, rabolták ki, adósították el, lakták le, amortizálták le, terrorizálták és vetették szolgaságba az országot". A Fidesz választmányi elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte: a következő húsz év után nem lehet ugyanaz a mérleg, mint a demokrácia első húsz esztendeje után.

Zárásul az Országgyűlés elnöke a fidelitasoktól azt kérte, ne riválist lássanak a Fidesz - reményei szerint megújuló - ifjúsági tagozatában, hanem partnert.

Forrás: MTI

Sajtószolgálat

5 de noviembre de 2011