Elnöki cikk listázó

Esemény - 8 October 2024


Szerbia nagyon sokat remélhet Magyarországtól az európai uniós integráció során

Szerbia "nagyon sokat remélhet" Magyarországtól az európai uniós integráció során - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Szabadkán, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetésével találkozott.

A kétnapos szerbiai látogatásra érkezett házelnök rámutatott, hogy "a Vajdasági Magyar Szövetség és az általa képviselt magyar közösség ebben az értelemben is összekötő kapocs lesz Szerbia és Magyarország, illetve Szerbia és az Európai Unió között".

Kövér László Szerbiában  Szöveg Szabadka, 2024. október 8. Kövér László, az Országgyűlés elnöke megbeszélést folytat (b4) Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével (j3) Szabadkán a VMSZ székházában 2024. október 8-án. Mellettük Simicskó István, az Országgyűlés Magyar-szerb Baráti Csoportjának elnöke (b3), Lyubomir Alexov szerb nemzetiségi szószóló (b2), Sárdi Péter külügyi igazgató (b4) és Csallőközi Eszter szabadkai főkonzul (b6), Kerekes József, a VMSZ alelnöke (j4), Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke (j2) és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke (j). A magyar házelnök kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Szerbiába. MTI/Molnár Edvárd

Kövér László az egyik legfontosabb feladatnak a vajdasági magyar közösség, különösen a fiatalok megőrzését nevezte. A szülőföldön történő boldoguláshoz véleménye szerint Magyarországnak további erőfeszítéseket kell tennie számos területen, így a gazdaságban is. Hozzátette: a számokból úgy tűnik, hogy Szerbia "korábban soha nem látott lehetőségek előtt áll", így erre is támaszkodhatnak a magyar közösség tagjai. "Ha minden jól megy, akkor Szerbia önerőből is tud tenni azért, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül minden szerbiai állampolgár megtalálja a boldogulását itt Szerbiában". Ehhez pedig nagyon fontos s jószomszédi kapcsolat - magyarázta az Országgyűlés elnöke.

Kövér László elmondta, hogy a találkozó során beszéltek arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség harminc éve alakult, és megemlékeztek Pásztor Istvánról, a párt közel egy éve elhunyt elnökéről is. Rámutatott, hogy a néhai pártelnöknek "óriási szerepe volt abban, hogy ma a szerb-magyar kapcsolatok ilyen jók, és aminek köszönhetően a VMSZ is olyan lehetőségekkel rendelkezik a magyar nemzeti érdekérvényesítésben", amire sem Szerbiában korábban nem volt példa, sem a környező országokban nincs ilyen.

Kövér László Szerbiában  Szöveg Szabadka, 2024. október 8. Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnöke (j) és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke (b) Szabadkán a VMSZ székházában 2024. október 8-án. A magyar házelnök kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Szerbiába. MTI/Molnár Edvárd

Mint mondta: szerdán a szerb köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és a szerbiai parlament elnökével találkozik Belgrádban, a megbeszélések témáik között pedig a szerb-magyar kapcsolatok további bővítése szerepel majd, illetve annak kérdése, hogyan tudja Magyarország segíteni Szerbia európai integrációját.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke rámutatott, hogy az egyeztetések során általában a magyar kormány szerepét szokták kiemelni, ám az Országgyűlés hozza meg az egyes intézkedések alapjául szolgáló törvényeket, így a szerepe nagyon fontos. Ezek az intézkedések - a gazdaságfejlesztési program, az ösztöndíjrendszer, a kollégiumi rendszer bővítése, az intézményrendszer fenntartása - pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar közösség a szülőföldjén tudjon boldogulni, "magyarként a közösségért erőben, egészségben fenn tudjon maradni".

MTI

8 October 2024