Elnöki cikk listázó

Esemény - 24 November 2023


A tanulmányok során megszerzett tudással felvértezve a gyermekek fontos felnőtté válnak

Azzal a tudással felvértezve, amit tanulmányaik során megszereznek, a gyermekek fontos, jelentős felnőttekké válnak - mondta az Országgyűlés elnöke az MBH Bank, a Waberer's International és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös ösztöndíjátadó ünnepségén pénteken Budapesten.

Fotó: MTIKövér László, a szolgálat magyar egyesületének elnökeként hangsúlyozta: az ösztöndíjprogram is bizonyíték arra, hogy a gyermekek a támogatók számára is rendkívül fontosak. Szorgalmuk és tehetségük kibontakoztatásának pedig immár nem lehetnek anyagi akadályai - tette hozzá.

A házelnök kiemelte, biztos benne, hogy a gyermekekből jó orvosok, jogászok, közgazdászok, illetve sok más jelentős szakma kiváló képviselői lesznek. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a későbbiekben ők is tudnak majd másokon segíteni. A bő negyedszázada indult kezdeményezés során ez a mostani már a 26. díjátadó - emlékeztetett.

Egerszegi Ádám, az MBH Bank általános vezérigazgató-helyettese az esemény házigazdájaként arról tájékoztatott, hogy támogatásukkal eddig már mintegy ezer gyermek részesült ösztöndíjban, és ezt a pénzintézet ettől az évtől kezdve már 60 millió forinttal támogatja. A vezérigazgató-helyettes a jó tanulmányi eredményt, a kitartást és a szorgalmat a legjobb befektetésnek nevezte.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeken az ünnepi díjátadókon Kövér László házelnök jelenléte az állandóságot jelenti, egyúttal a gyermekektől azt kérte, hogy továbbra is tanuljanak jól, hiszen a támogatottság feltétele a legalább 4,5-es tanulmányi átlag megtartása.

Az ösztöndíjban részesülő gyermekek ezzel "kitüntetett klubba" kerültek, hiszen ők évente több ízben különböző jeles programokon is részt vehetnek - tette hozzá. Erdélyi Barna, a Waberer's International igazgatósági tagja többek között arról beszélt, hogy számukra mindig nagy öröm ennek a rendezvénynek a közös megtartása. Reményét fejezte ki, hogy ezeket a most elért eredményeket a gyermekek a jövőben is teljesíteni fogják, és céljuk, hogy akik ebbe a programba bekerültek, azokat egészen az egyetemig el tudják kísérni

Mint fogalmazott, esélyt biztosítanak arra, hogy a megszerzett tudást a gyermekek felnőtt korukban is hasznosíthassák.

Fotó: MTIIdén a szolgálat, az MBH, illetve a Waberer's támogatásával 186 gyermek részesült ösztöndíjban, a programba olyan tanulók jelentkezhettek, akik befejezték az általános iskola első és második osztályát, tanulmányi eredményük átlaga 4,5 felett van és családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 48 ezer forintot.

A díjátadó esemény mellé kiadott háttéranyagban az MBH Bank azt is írta, hogy jó tanulmányi eredményük megőrzése esetén a diákok egészen  a mesterdiploma megszerzéséig részesülhetnek az ösztöndíjban, hangsúlyozva, hogy a programba bejutó diákok többsége kitűnő tanuló, szorgalmas, ambiciózus gyermek.  A Gyermekmentő Szolgálathoz évről évre beözönlő pályázatok nagy száma bizonyítja, hogy nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekre, és az MBH Bank - CSR-stratégiájának megfelelően - kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetűek megsegítését - írták.

Az ünnepségen a díjakat átadó felszólalók mellett részt vett Nagy István agrárminiszter, valamint Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is.

MTI

24 November 2023