Beszéd Kató Béla püspök úr kibúcsúzó istentiszteletén

Kolozsvár

Főtiszteletű Püspök Úr! Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Egy erdélyi történelmi helyszínre és egy európai történelmi korszakhatárra érkezve köszönjük ma meg Kató Béla püspök úrnak a szolgálatát.
A Farkas utcai templom falai minden korszakban a szülőföldjén megmaradni akaró erdélyi magyarság Bethlen Gábori létigazságát hirdetik: nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. 

Ha egyetlen gondolatban kellene összefoglalnunk azt, amiért hálásak vagyunk Kató Béla püspök úrnak, az úgy szólna, hogy az elmúlt negyvenöt esztendőben nemcsak azt tette meg, amit lehetett, hanem megtette azt is, amit a leginkább kellett.
A hitéhez és szülőföldjéhez ragaszkodó erdélyi magyarságnak ugyanis leginkább mindig az élő példa, az életpélda kell. Püspök úr ezt a példát mutatta fel a közösségének. Nincs ennél maradandóbb, ami ember által adható.

Kolozsvár azonban nemcsak az örök magyar létigazságok, hanem a XX. századi erdélyi magyar létparadoxon szellemi forrásvidéke is. 
Kató Béla egyik híres kolozsvári elődje így fogalmazta meg két szóban az erdélyi magyarságra nehezedő kisebbségi lét erkölcsi és politikai lehetetlenségét és elviselhe-tetlenségét: „nem lehet!”

Egy nagyszerű kolozsvári magyar írástudónak pedig ez volt rá a válasza: „lehet, mert kell!” Az erdélyi magyarság azóta is ebben a létparadoxonban őrlődik: több mint száz esztendeje nemzedékek sora napnyugtakor sokszor azt érzi, hogy nem lehet, míg minden napkeltekor az ad erőt számukra, hogy lehet, mert kell.

Kató Béla püspök úr a maga székely szívósságával, bölcsességével és alázatos szolgálatával segített feloldani ezt a XX. századi erdélyi magyar létparadoxont, hiszen bebizonyította, hogy „mindig lehet!”

Bebizonyította, hogy a helytállás nemcsak kényszer, hanem lehetőség is. Bebizonyította, hogy a helytállás nemcsak szenvedés, hanem boldogság is. Hálás szívvel köszönjük Önnek ezt a bizonyságtételt, Püspök Úr!

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Napjainkban a keresztény Európa történelmi korszakhatárhoz érkezett: kétezer esztendő után hátat fordít Krisztusnak, és a végképp istentelenített világ ezáltal még embertelenebbé válik, vagy visszafordul Krisztushoz, és próbálja megőrzi emberinek a világot?
Az európai kereszténység létparadoxonjának lényegét a legrövidebben és legpontosabban talán egy ismeretlen költő verse fogalmazza meg, a lübecki Krisztus szobor felirataként:

„Ti mesternek hívtok – és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek – és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok – és nem néztek reám.
Életnek neveztek – és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok – és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek – és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok – és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek – és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek – ne okoljatok engem!”

A nyugati világban a Diabolosz vérszemet kapva tombol, hogy minden természetes emberi közösséget – családot, nemzetet és a keresztény egyházakat – szétziláljon azért, hogy az egyéneket olyan tömegekbe terelhesse, amelyek képtelenek értékeik felismerésére és érdekeik érvényesítésére, így korlátlanul uralhatók.

Az elmúlt negyvenöt esztendőben bárhol is járt, bármilyen tisztségben is szolgált, Kató Béla püspök úr mindig szembeszegült ezen diabolikus rombolással: igyekezett az egyénekből mindig értéktudatos közösségeket szervezni, erősíteni egyházon belül és kívül, a társadalomban, gazdaságban és kultúrában egyaránt.

Püspök úr szavai szerint „az egyház ott kezdődik, ha két olyan embert, aki éli az életét elkülönülten, el tudsz indítani egymás felé”.
Magyar, román és európai világi és egyházi elöljárók mindannyian tudjuk, tisztelt Ünnepi Gyülekezet, hogy nemcsak az egyház, hanem minden európai nemzet – és végső soron maga Európa is – pontosan így kezdődik: ha a nemzettársak felismerik, és nem felejtik történelmi összetartozásukat, ha az európai népek felismerik, hogy egymásra vannak utalva, és ebből erőt tudnak meríteni közös érdekeik érvényesítéséhez, a közös európai cselekvéshez.
Kató Béla püspök úr közösségépítő munkájával hozzájárult a magyar nemzetpolitika eredményességéhez, hozzájárult a romániai felekezeti és etnikai béke megerősítéséhez. Nem utolsó sorban pedig fontos és megfontolandó európai példát adott mindenki számára a szülőföldön való boldogulás lehetőségéről, a szülőföld megtartó erejének növeléséről. 

Az előttünk álló idők viharaiban ugyanis minden nemzetnek nagyon nagy szüksége lesz szülőföldje megtartó erejére. 

Tisztelt Ünnepi Gyülekezet!

Kató Béla püspök úr szolgálatát mindvégig az Úrhoz fordulva folytatta, ebből merített magának hitet és erőt a cselekvéshez. Református közösségével mindig az Urat kereste, ezért válhatott számára a helytállás a szenvedés helyett a boldogság forrásává, s ezért vált lehetségessé az ő közössége számára, hogy ne az elmúlás, hanem a megmaradás útját járja. Püspök úr ezen példája áthat állami és felekezeti határokon, és a megmaradás XXI. századik reményét sugározza minden európai keresztény közösség számára. „Hat napon át végezd munkádat, de a hetedik napon pihenj meg” – szól a bibliai ige.

Tisztelt Püspök Úr!

Pihenje ki az elmúlt negyvenöt esztendőnyi munkát, de maradjon velünk sokáig, és segítse tovább küzdelmünket a magyar és keresztény megmaradásért. Isten adjon ehhez Önnek és mindannyiunknak erőt és bölcsességet! 

Sajtóiroda