460 éves az Alföldi Nyomda - ünnepi beszéd

Debrecen

Főtiszteletű Püspök-helyettes Úr, tisztelt Vezér-igazgató úr, Polgármester Úr! Tisztelt Emlékező és Ünneplő Közösség!

Négyszázhatvan esztendővel ezelőtt mindenhol Európában a könyvnyomtatás izgalmas szellemi kihívásnak számított.

Négyszázhatvan esztendővel ezelőtt hazánkban a magyar nyelvű könyv nyomtatása azonban ennél többet jelentett: szellemi honvédelmet.

1561-re ugyanis már beteljesedett a mohácsi csatamezőn a túlerő súlya alatt megroppant egységes és önálló magyar állam szétszakadása. Az akkor már több mint fél évezrede fennálló független Magyarország a nyugati és keleti birodalmak ütközőpontjába kerülve katonai felvonulási területté vált, idegen érdekek igájába került, a magyarság pedig elveszítette az önálló államhatalom biztosította ország- és nemzetvédelmi eszközeit és lehetőségeit.

Akkor földrészünkön még olyan idők jártak, hogy amit az európai történelem és politika elvett a magyarságtól, azt az európai kultúra igyekezett visszaadni. A XVI. század, a protestantizmus teremtette hitbéli megújulással, az anyanyelv és anyanyelvi kultúra kibontakozásával és felemelkedésével új erőt adott a magyarságnak: a szellemi honvédelem erejét.

Ma már pontosan tudjuk: ez az az erő, amely nélkül mint nemzet nem élhettük volna túl az elmúlt négy és fél évszázadot; ez az erő teremtette, éltette és élteti a nemzeti öntudatunkat; ez az az erő, amellyel mindig minden visszaszerezhető abból, amit elveszítettünk; ez az az erő, amely nélkül soha nem védhetjük meg azt, ami a miénk. Ez az erő hozta létre egykor Debrecenben a református kollégiumot, azaz Magyarország legrégebbi folyamatosan működő felsőoktatási intézményét, amely diákjainak létszáma alapján – mint jogutód – ma az ország második legnagyobb egyeteme, és a városi nyomdát, Magyarország legrégebbi – és napjainkban egyben legnagyobb – folyamatosan működő nyomdáját.

A Történelem Ura miért éppen Debrecennel volt ilyen kegyes? A csallóközi születésű és később Kassáról menekülni kényszerülő vándornyomdász, Huszár Gál konok kitartása, a somogyi származású Juhász Méliusz Péter református püspök nagyívű terve és a születőben lévő erdélyi fejedelemség elöljáróinak támogatása miért éppen a debreceni nyomda 1561-es megalapításában talált egymásra?

Minden bizonnyal azért – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, mert azokban az időkben a debreceniek – miként ma is – nemcsak ismerték a mondást, hogy segíts magadon és az Isten is megsegít, hanem aszerint is éltek és dolgoztak.

Debrecen, mint a honfoglalás óta tősgyökeres magyar város, a XVI. században olyan közösségi – mondhatni politikai – teljesítményt nyújtott, amelynek tanulmányozása minden jelenkori uniós brüsszeli bürokratának kötelező tananyag lehetne, ha az európai múltat éppen nem eltörölni akarnák, hanem okulni belőle.

A korabeli Debrecen városa ugyanis bebizonyította, hogy két hódító szándékú erő, a keleti oszmán és a nyugati Habsburg birodalom harapófogójának szorításában nemcsak meg lehet maradni, hanem az egymásnak feszülő külső világhatalmi érdekeket lehet úgy okosan semlegesíteni, hogy a város közben megőrizheti belső önrendelkezését és szabadságát, megőrizheti polgárai hitét és méltóságát, és gazdaságilag felemelheti önmagát, még akkor is, ha közben a szomszédságában az alföldi települések sajnos hanyatlanak és elvesznek.

Ez Debrecen XVI. századi történelmi leckéje a XXI. századi Európai Unió részére, ez a teljesítmény az, amire mi, magyarok ma is büszkék vagyunk, és próbálunk tanulni belőle!

Tisztelt Polgármester Úr, ne adják fel annak reményét, hogy Brüsszelbe is eljuttassák, és megértessék egyszer ezen példa üzenetét!

Tisztelt Emlékező és Ünneplő Közösség!

Huszár Gál – szavai szerint – „egész Magyarország és Erdélység világosító lámpásának” szánta a debreceni nyomdát. Nem tévedett: négyszázhatvan esztendő után is lobog az általa meggyújtott örökláng.  

1561 és 1570 között az országban megjelenő 39 magyar nyelvű könyvből 34 a debreceni nyomdában készül. A kezdeti idők ezen arányszáma már jól jelzi a debreceni nyomda hozzájárulását a kibontakozó magyar szellemi honvédelemhez.

Az évszázadok sodrásában a Haza sokszor lángokban állt, földjét idegen megszállók taposták és gyalázták, nemzeti kincseinket elpusztították vagy elrabolták, ám a debreceni nyomdán nem fogott sem a török dúlás, sem a felvilágosult abszolutizmus politikai intrikája, sem a szabadságharc és forradalom bukása, sem a Tanácsköztársaság direktóriumának ámokfutása, sem a román megszállás, de a három évtizeddel később ránk szakadó államszocializmus ólomsúlyú évtizedei sem.
A debreceni nyomda négyszázhatvan esztendős történetében ott tükröződik tizenöt magyar nyomdász nemzedéknek a feudalizmus, kapitalizmus, kommunizmus és posztkommunizmus történeti korszakain átívelő munkája, a nyomdában kiadott könyvekben – mint cseppben a tenger – ott csillog vagy éppen erőt gyűjt a magyar lélek, ott kavarognak a reformáció és az ellenreformáció szenvedélyes vitái, a protestáns táboron belüli birkózások, a törökkel való harcok, nemzeti szabadságküzdelmeink sora, és villannak fel az 1956. október 23-i debreceni sortűz emlékképei is.

Ebből a nyomdából kerültek ki a legfontosabb kálvinista vitairatok, itt nyomtatták Rákóczi 1703-as híres manifesztumát, ebben a nyomdában látott napvilágot 1849-ben a Függetlenségi Nyilatkozat. Itt üzemelt az 1920-as években a klebelsbergi kultúrpolitika részeként a megcsonkított Magyarország egyik legjelentősebb tankönyvkiadója. Innét indultak az első hírek 1945-ben a második világégés utáni új élet kezdetéről is, ebben az intézményben jelent meg az évszázadok alatt megannyi irodalmi, történelmi, tudományos munka, kalendárium és legfőként ábécéskönyv, amelyekből magyar gyermekek milliói tanulták a betűvetést, az anyanyelvüket.

A magyar szellemi honvédők nevében mindezt köszönjük az Alföldi Nyomda és Debrecen közösségének!

Tisztelt Honfitársaim!

A maihoz hasonlóan nehéz európai időkben, 1933-ban Németh László Debreceni Káté címmel 12 kérdésben és a rá adott válaszokban foglalta össze a XX. századi magyar szellemi honvédelem helytállási esélyeit. Az írás címe nem véletlen, önmagában is tisztelgés Debrecen előtt. Németh László ebben az írásában fogalmazta meg később sokat idézett gondolatát: „A történelem a tragikus életérzés csodája. Marathonnál a reménytelenség győzött.”

Valóban! Huszadik századi történelmünk ismeretében a magyarság talpon maradása akár a maratoni győzelemhez is hasonlítható. A Debreceni Káté azon kérdésére, hogy „hogy állhat helyt a magyarság?”, az egyik leglényeglátóbb huszadik századi gondolkodónk válasza az, hogy „Ki kell egyenesednie és sorsa helyére kell szöknie.” Olyan válasz ez, amelyet a számára kirendelt történelmi időben minden magyar nemzedéknek hasznos megfejtenie.

Mi, mai magyarok is megfejtettük azzal, hogy nemcsak a kommunizmusnak vetettünk véget 1990-ben a választópolgárok akaratából békés és demokratikus módon, hanem 2010-ben egyszer és mindenkorra lezártuk a magyarországi posztkommunizmus korszakát is, kiegyenesedtünk.

Az elmúlt tíz esztendőben közösen azon dolgoztunk, hogy magunkhoz ragadjuk a sorsunk irányítását, azaz újjáépítsünk egy olyan magyar államot, amely a szellemi honvédelemben a nemzet számára erőforrás, és nem vámszedő; amely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a magyar érdekeket. Közös munkánk révén olyan államot építettünk, amely az elmúlt tíz esztendőben több mint hatezer milliárd forinttal növelte a nemzeti közvagyont, megerősítette a magyarság nemzeti öntudatát és összetartozásának érzését, megerősítette a nemzeti kultúra intézményrendszerét, azaz a szellemi honvédelem fegyvertárát.  

Ennek a folyamatnak a keretében került többek között a debreceni Alföldi Nyomda is a nemzetépítő magyar állam tulajdonába, azért hogy a jelenleg is világszínvonalon felszerelt és világszínvonalon teljesítő intézmény a jövőben is változatlanul betölthesse azt a szerepét, amelyet majd’ fél évezrede betölt a magyar nyomdaiparban és kultúrában.

Kívánom, hogy a debreceni Alföldi Nyomda fennállásának majdani ötszázadik évfordulóján több magyar ábécéskönyvre legyen szüksége a nemzetnek, mint korábban bármikor a történelemben, és kívánom, hogy a nyomda ugyanúgy álljon majd a nemzet rendelkezésére, mint mindig eddigi történelmében.

Isten adja, hogy így legyen!