Szántó Piroska: Forradalmi szvit. 1956. október–december (részlet)

...hirtelen, mintha láva ömlene, minden betorkolló utca zokogó, kiáltozó, rohanó emberek tömegét zúdítja a Bajcsy-Zsilinszky útra, magukkal is sodornának az ellenkező irányba. S jönnek, jönnek torlódva, futva, sikoltozó, síró, jajgató nők és férfiak, egy ember orvosért kiáltozva sebesült lányt támogat, van, aki másodmagával hurcol egy vérző rongybabát, aki nem tud megállni a lábán, csak lóg a feje, valahogy csonttalanul. Egy-egy feltűnő alaknak csak a könnyes, zokogó arca vagy a jajgató szája ugrik ki a tömegből, de már új síró arc, új kiáltozó száj, rémült szem, és közben egyetlen gyalázkodó, káromkodó szó sem hallatszik, csak a vonító, egybeolvadó zaj és hullámzó, fel-felcsapó zokogás, mögöttük a Parlament felől még elszórtan, ropogó sorozatok. Autók állnak meg és autóbuszok, kezek nyúlnak le a sebesültekért, sok, sok a sebesült, de a kapuk is nyitva vannak:

– Ide hozzák be! Van orvos a házban! - És már rohan is ki egy vékony férfi, s a véres test fölé hajol.

„Közénk lőttek!” „A Parlament előtt halottak fekszenek!” „Az ávósok!” „A tankok!” „Az ávósok!” Tájkép csata után.

Az Országházzal kapcsolatos további idézetek itt találhatók.