Beszéd a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Ünnepi Zsinatának nyitó istentiszteletén

Kolozsvár

Tisztelt Zsinati küldöttek, kedves Keresztény Testvéreim! Főtisztelendő és Főtiszteletű Püspök Urak!

A mai együttlétünk kapcsán egy távoli földrészről, keresztény kultúrkörön kívülről érkező feltételezett vendégben felmerülhetne a jóhiszemű kérdés: mit keres egy református európai politikus egy másik európai ország evangélikus egyházának zsinati ülésén? 

Az állam és az egyház szétválasztásának elvét valló, s egyre inkább vallástalanodó Európában vajon miért jó, ha egyházi és világi elöljárók – felekezeti határokat és államhatárokat is átlépve – keresik egymás társaságát?

Nos, egy ilyen feltételezett kérdésre talán négy indokkal kísérelnék meg jóhiszemű választ adni. 
Az első és legegyszerűbb indok, hogy Főtiszteletű Adorjáni Dezső püspök úr – akivel ismeretségünk és barátságunk az időben mélyebbre nyúlik, mint az Ő húsz esztendős püspöki szolgálatának kezdete –, meghívott a mai zsinati ülésre, amit ezúton is köszönök. Örömmel tettem eleget a megtisztelő meghívásnak, mert a Jóistennek hála mindketten abban az életkorban vagyunk, amikor már van mire közösen emlékeznünk, de még van értelme közösen terveznünk is.

A második indok, tisztelt Zsinat, hogy a Önök által is jól ismert 1973-as leuenbergi Konkordia aláírásával a református és evangélikus  egyházak egymásnak kölcsönösen úrvacsorai és szószéki közösséget biztosítottak. Ezen megállapodás alapján például az egyháztagok még presbiteri tisztséget is vállalhatnak a másik egyház gyülekezetében, tehát jómagam bizonyára nem sértem meg a regulát azzal, hogy református létemre részt veszek a mai evangélikus zsinati ülésen. 

Egyébiránt a reformátusok és evangélikusok együttműködésének nemcsak múltja van, hanem – meggyőződésem szerint – jövője is kell legyen. A katolikus testvéreink iránti kellő tisztelet mellett büszkék lehetünk arra, hogy több mint ötszáz éve a protestantizmus adott új civilizációs lendületet a keresztény Európának, olyan lendületet, amely sajnos éppen napjainkban látszik kifulladni. Nem könnyű eldönteni, hogy Európa a reformációt megelőző időszakban volt, vagy napjainkban van-e nagyobb pénzügyi, gazdasági és morális válságban? Ez is arra int bennünket, tisztelt Zsinat, hogy az európai keresztények – katolikusok, protestánsok és ortodoxok – együttműködésére a jövőben nagyon nagy szükség lesz, hiszen a közös tapasztalataink szerint napjainkban több értelemben is deformálódó Európát szellemi és lelki értelemben ismét a kereszténységnek kell reformálnia, azaz megújítania.

Ittlétem harmadik indoka egyszerre történelmi, jogi és erkölcsi természetű. Szent István királyunk 1009-ben Erdély ősi fővárosában, Gyulafehérváron alapította meg az első erdélyi püspökséget, ezért mi, keresztény magyarok több mint ezer esztendeje a Kárpát-medencén belül Erdélyben is itthon vagyunk, mindig hazajövünk az erdélyi földre, amely a románoknak, németeknek és más nemzeti közösségeknek is történelmi otthona lett. Sajnos a magyar-román kapcsolatokban mindig is túl nagy jelentőséget tulajdonítottunk az elsőbbség kérdésének, azaz hogy ki volt előbb Erdély földjén, a magyarok vagy a románok? A történettudomány szempontjából eme valóban érdekes kérdés megválaszolását nyugodtan ráhagyhatnánk a valódi történészekre. 

A jövő szempontjából azonban a legfontosabb kérdés nem az, hogy ki volt előbb Erdély földjén, hanem az, hogy ki marad meg ezen a földön? Erre a kérdésre pedig a választ alapvetően a demográfia fogja megadni. Meggyőződésem szerint napjaink Európájában – így Romániában és Magyarországon is – nincs fontosabb kérdés, mint a népesedés ügye. Az, hogy mi — magyarok, románok — európai emberek be tudjuk-e lakni azt a földet, amelyet a Jóistentől kaptunk otthonul, s amelyet az előttünk járók tettek Krisztus nevében a nemzeti kultúránk sokszínűségével neki tetszővé. Ennek ellenére, a nyugati világban már ott tartunk, hogy politikai bátorságra vall erről beszélni, hiszen a halál kultúrájának képviselői a gyermekvállalás, az élet ajándékának továbbadása mellett szólót könnyen azzal a politikai szitokszónak szánt jelzővel illethetik, hogy „nativista”, azaz életpárti, ami a szélsőségesség kirekesztéssel fenyegető gyanújába keverheti az illetőt. 
Ezért is köszönjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség körünkben jelen lévő elnökének, Kelemen Hunor elnök úrnak, hogy a romániai magyarság államfőjelöltjeként a jelenleg zajló választási kampányban fontosnak tartotta ráirányítani a közfigyelmet a romániai – és benne a romániai magyar – demográfiai helyzetre. 

Tisztelt Zsinat! 

Magyarország Alaptörvénye, amely a kereszténységet nemzetmegtartó erőként ismeri el, arra kötelezi az államot, hogy a nemzetközi joggal összhangban felelősséget viseljen az állam határain kívül élő magyarokért. Az első világháborút lezáró békeszerződések rendelkezései szerint az addig ezer éve a szülőföldjén élő erdélyi magyarság feje fölött is átléptek az államhatárok, így az erdélyi magyarság a román állam fennhatósága alá került. 

Az elmúlt több mint száz évben az erdélyi magyarok úgy őrizték meg önmagukat, hogy közben mindig értékteremtő állampolgárai voltak Romániának. 

Ma is egyidejűleg lojálisak a román államhoz, és hűségesek a magyar nemzethez, s ilyenként a romániai etnikai béke és a regionális politikai stabilitás erősítői is. Elég kitekintenünk a világba – innen nem is kell nagyon messzire –, hogy a valódi értékén tudjuk kezelni a romániai magyarság e teljesítményét, melyben benne van a romániai magyarság egyházi közösségei, így a romániai magyar evangélikus egyház egy évszázadnyi áldozatos munkája, és azon belül benne van Főtiszteletű Adorjáni Dezső püspök úr idén éppen húsz esztendős püspöki szolgálata is. Engedjék meg — és ez a negyedik indok —, hogy mindezért a magyar állam nevében ma is köszönetet mondjak a romániai magyar evangélikus egyháznak és püspök úrnak!

Tisztelt Ünneplőú Egybegyűltek!

Az elmúlt bő száz esztendőből az utóbbi húsz év talán a legígéretesebb időszak volt nemcsak az erdélyi magyarság – és benne a magyar evangélikusok –, hanem Magyarország és Románia kapcsolatában is. 
Magyarország 2004-ben, Románia pedig 2007-ben vált az Európai Unió teljes jogú tagjává. Az Unió akkor még egyértelműen a béke, a demokrácia és a jólét megtestesítője volt, így hát természetes módon megerősítette az együttműködést az országaink között, illetve a demokráciát és jólétet a magyarok és románok számára.

Ha csak egyetlen dolgot kívánhatnék a romániai magyar evangélikusoknak, az az lenne, hogy amikor az egyház ma kezdődő új zsinati ciklusa valamikor 2028 körül majd véget ér, azon időpontra az Európai Unió a béke, demokrácia és jólét eddigi megtestesítőjéből ne deformálódjon, ne torzuljon el nemzetek feletti, arctalan hatalmak birodalomépítő ambícióinak mindannyiunkra csak háborút, diktatúrát és elszegényedést hozó eszközévé.

Annak érdekében, hogy az egyre tornyosuló gondok dacára az Európai Unió a jövőben is megmaradjon a kereszténységben gyökerező értékközösségnek és a szuverén demokratikus nemzeti tagállamok együttműködésén alapuló érdekközösségnek, azért, hogy ezen cél elérését Magyarország és Románia a maguk eszközeivel elő tudják segíteni, nekünk, európai politikusoknak és Önöknek, a magyar, román és más európai keresztény egyházak képviselőinek elengedhetetlenül egyre szorosabban  együtt kell működnünk. 

A nyugati civilizáció vívmánya ugyanis nemcsak az, tisztelt Zsinat, hogy az állam és az egyház a történelem során szervezetileg elkülönült egymástól, hanem az is, hogy az államok mint legitim közhatalmak és a keresztény egyházak közösen szolgálták és szolgálják a közjót és a közérdeket. 

Ne hagyjuk senkinek, hogy eltérítsenek bennünket ezen szolgálattól!

Ma, amikor talán még a kommunizmus jelentette fenyegetésnél is nagyobb veszélynek vannak kitéve természetes közösségeink – nemzeteink, egyházaink és családjaink –, amikor a tobzódó luciferiánus relativizmus már a természeti törvényeket, benne az ember biológiai meghatározottságát is kétségbevonhatónak tekinti, nem hagyhatjuk cserben azokat, akiknek vezetését a Jóisten ránk bízta! 

Kérjük Őt, erősítsen meg mindannyiunkat, hogy helyt állhassunk ott, ahova Ő állított! 

Isten éltesse főtiszteletű Adorjáni Dezső Zoltán püspök urat, s adjon az ő vezetésével eredményes új zsinati ciklust a romániai magyar evangélikus egyháznak! 

„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” 

Sajtóiroda