Vona Gáborék gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek.

Az ellenzék gyengeségének számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát – erről is beszélt a lapunknak adott interjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Elmondta, bár korántsem elégedetlen azzal, amit mostanáig el tudtak érni, azért „szükségünk lenne további egy, vagy akár még egy ciklusra, hogy a hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket, illetve programokat megerősítsük”.

[galeria=242]– Rendkívül durván lépett fel a spanyol rendőrség a katalóniai népszavazás résztvevőivel szemben, Brüsszel mégsem kiáltott diktatúrát, ahogy nálunk szokott kevesebbért. A kettős mérce újabb bizonyítéka ez?

– Nálunk is voltak hasonló vagy még brutálisabb jelenetek, emlékezzünk csak 2006 őszére! Érdekes módon akkor nem volt gond a magyarországi demokráciával. Annak idején nem lépett fel senki a gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága védelmében a Gyurcsány-kormánnyal szemben, nyilván azért, mert az a garnitúra kiválóan kiszolgálta az idegen érdekeket, amelyeket mi nem szolgálunk ki. Ezért mindenki, akinek a nemzeti érdekek alapján zajló kormányzati politika, akár csak az addig megszokott extraprofitjának jövőbeni elmaradása okán, vagy a baloldali, liberális ideológiai hegemónia megtörése okán nem tetszik, az évek óta válogatott eszközökkel próbál revansot venni rajtunk, politikánk feladására kényszeríteni bennünket, illetve maximális célként pedig előidézni egy olyan szituációt, melyben ettől a kormánytól megszabadulhat, hogy a gyarmati sorba vetettségünk újra a régi lehessen. Reméljük azonban, a következő választás megerősíti Magyarországot azon az úton, amelyen haladva – immáron nehezen letagadható módon – komoly eredményeket értünk el a gazdaságban, a foglalkoztatás terén éppúgy, mint a nemzetpolitikában vagy a családok támogatásában.

– Külföldön maradva: milyen tanulságokat hordoz a német választási eredmény?

– Éppen a minap láttam egy statisztikai adatsort, mely szerint a volt NSZK nagyvárosaiban az óvodás- és a kisiskolás korúak között már jelentős többségben vannak a bevándorló hátterű gyermekek. Óriási a probléma. Ha nem lesz iránymódosítás, a mostani demográfiai trenddel meg a bevándorlási hullámmal Németország történelmi értelemben egy pillanat alatt elveszítheti a kulturális, illetve nemzeti karakterét.

– A német kormány integrációért felelős tagja, bizonyos Aydan Özoguz nemrég meg is állapította: olyan, hogy német kultúra, a nyelven túl egyszerűen nincs is.

– Merkel kancellárasszony már a nagy migrációs katasztrófa előtt is úgynevezett Leitkulturról, azaz vezető kultúráról beszélt, melyhez a Németországban letelepedni akaróknak szerinte alkalmazkodniuk kell. De már önmagában ez a kifejezés is azt sugallja, hogy ez egyetlen elem a sokszínűségben. Tehát az ottani politikusok mintha félig-meddig már nyíltan lemondtak volna arról, hogy Németországot megpróbálják a németek otthonának megtartani.

– A jelek szerint a brüsszeli irányvonal hasonul a berlinivel.

– Valóban, a különböző uniós dokumentumokban is régóta szerepelnek olyan megállapítások, hogy jól kell menedzselni a migrációt. Az föl sem merül, hogy esetleg meg kellene gátolni, vagy legalább mérsékelni kellene ezt a folyamatot, a nyugat-európai gazdaság munkaerőhiányát pedig más módon kielégíteni. Merkelnek egyébként a kampányban volt egy érdekes elszólása ezzel kapcsolatban: olyan bevándorlás-politikát előlegezett meg, amely szakmai kvóták alapján engedélyezné az érkezők letelepedését. Ez erkölcsileg komoly kételyeket vet fel a Willkommenskulturral kapcsolatban. Eddig ugyanis azt hallottuk, azért kell tömegesen befogadni a migránsokat, mert őket üldözik. Ezek szerint mégsem? Továbbá e logika mentén haladva: vajon nem az a cél, hogy a közép-európai országokat a Nyugaton nem kellő migránsok egyfajta „lerakatává” tegyék? Vajon nem erről szól-e az Európai Bizottság kötelező, felső határok nélküli kvótát erőltető terve is? Egy FDP-s politikus vetette fel, nagyon helyesen, hogy Szíriának talán nagyobb szüksége lenne az újjáépítésben a szakképzett szír munkaerőre, mint Németországnak. Ez is egy erkölcsi kérdés.

– Hamarosan Ausztria is választ. Hozhat változást az eredmény az uniós migránspolitikában?

– Sebastian Kurz, az esélyes néppárti kancellárjelölt külügyminiszterként igen markáns nyilatkozatokat tett a bevándorlással kapcsolatban. Értelmesebb, tarthatóbb, az emberek véleményét inkább figyelembe vevő politikát várok az új osztrák kormánytól, s ezzel akár egyfajta hangsúlyeltolódást is Európában. Azonban természetesen, ahogy nálunk, úgy ott sem szabad az eredményt előre borítékolni. Azért is óvatosnak kell lenni, mert Ausztria és Magyarország érdekei nem mindenben esnek egybe. De talán jobban megértjük majd egymást.

– Hazai vizekre evezve, mit jelent a Fidesznek Botka László visszalépése a miniszterelnök-jelöltségtől?

– Semmit.

– Azért látva az MSZP-sek marakodását, egy kávét csak megiszik ilyenkor egy fideszes, nem?

– Nyilván. Félretéve a tréfát: sokszor elmondtam, és komolyan is gondolom, hogy nekünk nincs okunk a baloldali Muppet Show-ra építeni a stratégiánkat. Úgy kell készülnünk, mintha megvalósulna a teljes ellenzéki összefogás. Persze az együttműködés azon a térfélen nem csak amiatt nehéz, mert sok az ambíció, a potenciálisan megszerezhető mandátumhelyek száma pedig kevés, hanem azért is, mert ezen ellenzéki pártok szavazói nem fogadják el feltétlenül a másik politikáját. Vagyis az összefogás nem biztos, hogy hoz nekik a konyhára. Ettől függetlenül nekünk az a dolgunk, hogy folytassuk a korábban elhibázott, sok fájdalmat és keserűséget okozó baloldali országvezetéshez képest érzékelhető javulást hozó politikánkat. Legyen szó a tanárok, az egészségügyben dolgozók, a hivatalnokok, a rendvédelmiek jövedelméről, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséről, a közbiztonságról vagy éppen a határvédelemről. Ha világossá tesszük az emberek számára a céljainkat, bemutatva azokat az eredményeket, melyeket közösen értünk el, nem érhet bennünket meglepetés. Az ellenzék gyengeségének amúgy számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát.

– Az ígérgetést azért továbbra sem aprózzák el a kormányváltásra készülők.

– Csakhogy bármit mondanak, annak a katasztrofális politikának a tükrében, amit 2002 után folytattak, teljesen hiteltelenek. Nem véletlenül építené az LMP a politikai jövőjét arra, hogy a 2010 előtti erőkkel nem akar összefogni. Amúgy már egy hatéves gyerek sem hiszi el, hogy a baloldalt nem Gyurcsány Ferenc manipulálja, mozgatja. Szemlátomást az ellenzéken belül Gyurcsányt – aki nemcsak az országot, hanem a baloldalt illetve az MSZP-t is tönkretette, anyagilag, morálisan és politikailag egyaránt – se kiköpni, se lenyelni nem tudják.

– Nemrég a bukott kormányfő a börtönig kísérte a Sukoró-ügy másodrendű vádlottját, Császy Zsoltot, és közölte, helyette kerül rács mögé.

– Ezt egy figyelemre méltó gesztusnak tekintem, hasonlónak, mint amikor a vádlottak mögött ült a cigánygyilkosságok perének tárgyalásán. Akkor is mondhatott volna hasonlót. Azt tartom problémának, hogy nem maradt ott velük.

– Ami az MSZP-t illeti: Ujhelyi István és maga Botka László is arról beszélt, fideszes ügynökök akadályozták a sikerüket. Mit lehet erre mondani?

– Bizonyos szempontból ezt akár dicséretnek is vehetném. Ezek szerint olyan erősek vagyunk, hogy már az MSZP politikáját is mi alakítjuk. Ugyanakkor el sem tudok képzelni ennél szánalmasabb magyarázkodást egy bukott politikustól.

– Vagy csak a régi szocialista hagyományt látjuk ismét.

– Mondhatjuk, ki mint él, úgy ítél. Az MSZP elődei, a kommunisták 1945 után, majd a hármas főcsoportfőnökség segítségével a rendszerváltozás kezdetén is előszeretettel építették be saját ügynökeiket a demokratikus pártokba. Nyilván ma is azt gondolják, hogy a politika így működik. De van egy rossz hírem: saját erőből ilyen tehetségtelenek, mi ehhez nem kellettünk.

– Az Index aztán arról cikkezett, egyenesen a Fidesz tartja életben a szocialista pártot.

– Akkor most beszéljék meg egymás között, mit gondolnak, és értesítsenek bennünket az eredményről!

– Az említett portál tulajdonosa egyébként nemrég a veszprémi éjszakában festette le trágár, Orbán Viktort becsmérlő üzenetekkel a saját plakátjait, miközben az általa támogatott párt az Állami Számvevőszéket fenyegette meg. Mi lesz ebből?

– A Jobbik olyan „politikai kultúrát” hozott be, amely jelentős mértékben lerontotta az addig sem feltétlenül rózsás magyar politikai közállapotokat. Ezek a fiúk nem tudnak késsel-villával enni. Semmilyen viselkedési szabályt nem tartanak kötelezőnek magukra nézve. Ez nyilastempó. Gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek. A felszínen akarnak maradni, ezért minden árat hajlandók megfizetni. De úgy vélem, a magyar demokrácia van annyira érett, a magyar emberek pedig vannak annyira bölcsek, hogy ezt a problémát is megoldják előbb-utóbb. Ha a jobbikosok nem változtatnak az elemi együttélési normákat is figyelmen kívül hagyó magatartásukon, s nem alkalmazkodnak a parlamentáris demokráciához, akkor bizony ki fognak kopni.

– A kormányfő azt mondta, a Jobbik egy megvett párt. Akkor elképzelhető, hogy már nem is őket látjuk és halljuk?

– Vona Gábor maga mondta: ő adta, majd ő vette el a pártja lelkét. Bizony lehetséges, hogy – akár másokkal együtt – a Jobbikot, mint politikai közösséget, el is adta. De ezt majd ők lerendezik egymás között. Amúgy nem sírok a Jobbik „eladott lelkéért”, nem az a bajom ugyanis az úgynevezett néppártosodásukkal, hogy maguk mögött akarták hagyni a szélsőséges, kirekesztő és mosdatlan politizálást, hanem az, hogy ez a szándék egy pillanatra sem volt őszinte, csupán a baloldali szavazók elcsábítását célozta. Csakhogy végeredményben minden rosszat megtartottak, ami addig a politikájuk sajátja volt, s hozzá társítottak olyan elemeket – például a nemzeti érdekekkel szembeni nyílt fellépést –, amelyek addig csak a liberális baloldalt jellemezték. Gondoljunk csak az alaptörvény-módosítás elutasítására, a kvótanépszavazás kampányában mutatott kétszínű viselkedésükre, vagy a CEU és a külföldről támogatott ügynökszervezetek kapcsán tanúsított álláspontjukra.

– Miért fontos a nemzeti konzultáció?

– Minden olyan kérdésben, melyben a kormánynak vitája van itthon vagy a nemzetközi porondon, újra és újra fel kell sorakoztatnia maga mögött az állampolgárokat, s ennek látható jelét kell adni. Ez a demokrácia alapvető logikájából is fakad. Ráadásul az embereket tájékoztatni kell a valós kérdésekről. Persze, lehet viccet csinálni a konzultációból – némely próbálkozás egészen szellemes –, lehet gyalázkodni vagy a költségeket sokallni, de egy dolgot nem szabad: elvitatni, hogy ami az illegális migráció kapcsán ma zajlik Európában, azon a gyermekeink és az unokáink jövője múlhat. Most dől el, hogy ötven év múlva lesz-e magyar Magyarország vagy sem; hogy lesz-e európai Európa tőlünk nyugatabbra, aminek már jóval kisebb esélyt adnék. Nekünk, a lengyeleknek, a cseheknek, a románoknak és a többi, a volt szocialista blokkhoz tartozó országnak talán éppen a történelmi lemaradásunkból meg az ötvenévnyi kommunizmus elzártságából fakadóan váratlanul lett egy olyan előnyünk, amit a nyugatiak talán már elveszítettek. Lehetőségünk van megőrizni az identitásunkat. Úgy tűnik, a demokrácia és a jólét, társulva a korlátlan – s ekként már önmaga paródiájába forduló, abszurditásig vitt – szabadsággal, vagy inkább totalitárius liberalizmussal, aláásta a nyugati társadalmak természetes védekező mechanizmusát, immunrendszerét.

– Az ellenzék, a sajtója és maga a spekuláns szóvivője is arról értekezett a napokban, hogy nincs is Soros-terv. Azt is vitatják, hogy kötelező kvótákat akarna Soros. Mit szól ehhez?

– Könnyű lenne megcáfolni mindazt, amit a kormány állít. Elég lenne annyi, hogy Brüsszelben ki kellene jelenteni, hogy hiba volt testvéri csókkal köszönteni Sorost, majd azt, hogy átalakítják a bevándorláspolitikát. Vagyis mostantól betartják a hatályos szabályokat, nem engedik be Európába az arra nem jogosultakat, akik pedig illegálisan tartózkodnak itt, hazaküldik őket. Továbbá az európai keresztény kultúrát visszahelyezik az első helyre, rögzítve: aki itt szeretne élni, előzetesen ki kell fejezze a szándékát arra vonatkozóan, hogy ezt elfogadja, és németté, hollanddá vagy éppen magyarrá akar válni – de legalábbis: kultúránkat, törvényeinket, erkölcseinket tiszteletben tartó vendégként szeretne velünk együtt élni, s munkájával hozzájárulni az őt befogadó közösség boldogulásához.

– Továbbra is úgy látják, hogy zavargásokra, rendbontásra lehet számítani a következő időszakban a Soros által támogatott szervezetektől?

– Meglepődtem, hogy az ellenzékiek meglepődtek, amikor erre többen is figyelmeztettünk. Pedig csak azokra a nyilatkozatokra hivatkoztunk, melyeket éppen ők, illetve a parlamenten kívüli, úgynevezett civil szereplők tettek, s amelyeknek éppen a korábbi hasonló akciók miatt volt érdemes hitelt adnunk. Minek kellene tekinteni például azt a legutóbbi tüntetést, amikor egyesek be akartak törni az Országházba, provokálva a rendőröket? Valami furcsa oknál fogva a sajtósok előre fel voltak készítve arra, hogy az épület mely részénél lesz éppen akció, azért, hogy időben oda tudjanak menni, ha egy jól irányzott karhatalmi pofont akarnak lencsevégre kapni. Ilyesmire azonban szerencsére nem került sor. Hozzáteszem, például Macedóniában vagy Albániában láthattuk, hogyan ténykednek a Soros-féle szervezetek, kierőszakolva akár egy nekik tetsző kormányváltást is.

– Gulyás Márton és társai most azt ígérik, október 23-án nagy balhét csinálnak, ha addig a parlament nem módosítja az általuk elképzelt módon a választási rendszert. Mit üzen nekik?

– Nagyon megijedtünk, de hosszú, álmatlan éjszakák után mégis arra a következtetésre jutottunk, hogy a demokráciának megvannak a maga szabályai. Az emberek a választáson megválasztják a képviselőiket, akik aztán az alaptörvénynek illetve a választói akaratnak megfelelően, de lelkiismeretük és meggyőződésük szerint hozzák meg a döntéseket. Egy mindenféle felhatalmazás nélküli nyikhaj semmilyen ultimátumot nem tud a magyar Országgyűlésnek adni, akár fideszes, akár másmilyen többség van benne. Legalábbis addig nem, amíg demokráciának hívják a berendezkedésünket.

– A Fidesz 2002-es választási veresége után mondta azt, hogy „kormányon voltunk, nem hatalmon”. Milyen áthallása van ennek 2017-ben?

– Belülről nézve az elmúlt nyolc, akár még a második négy év történéseit is, sokszor lehetett érzékelni, hogy sok ellenérdekelt fél van még pozícióban, akár a formális intézményrendszer keretein belül, akár azon kívül. Nekik az a törekvésük, hogy lerontsák a kormányzat döntéseinek hatékonyságát, vagy egyenesen megakadályozzák, hogy egy politikai döntés megszülessen. De ha a 2010 óta minket ért támadások hőfokát és erejét nézzük, azok azt tükrözik, hogy az ellenérdekelt felek mégiscsak azt gondolják, hogy hatalmon vagyunk. Képesek vagyunk érvényt szerezni a választói akaraton nyugvó politikánknak, akkor is, ha mindent megpróbálnak ellene.

– Ez korábban, az első polgári kormány idején nem volt így?

– Miután 1998-ban nyert a Fidesz, ha nem is gúzsba kötve kellett vezetni az országot, mint az Antall-kormánynak, de kétharmados többség híján nagyobb léptékű változtatásokra nem volt lehetőségünk. Bár korántsem vagyok elégedetlen azzal, amit mostanáig el tudtunk érni, szükségünk lenne további egy, vagy akár még egy ciklusra, hogy a hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket programokat megerősítsük. A legfontosabb, hogy a demográfiai folyamatot legalább megfordítsuk, az 1,5 körüli termékenységi mutatót megpróbáljuk 2,1-re felvinni, hogy a nemzet legalább a reprodukcióra képes legyen. Szintén fontos a Trianon által elszakított nemzetrészekkel való társadalmi és kulturális kapcsolattartást intézményesíteni illetve szervessé tenni, gazdasági eszközökkel is alátámasztani, hogy a különböző politikai változások erre már ne legyenek hatással. A külpolitikában pedig a közép-európai együttműködés megerősítése számít kiemelt feladatnak, a történelmi konfliktusainak hátrahagyásával, hogy minden érintett ország számára történelmi dimenzióba helyezett politikai stratégia legyen a közös érdekérvényesítés az unió porondján.