Archívum

Archívum - 5. November 2016


Kövér László a szlovéniai Népújságot méltatta

Amennyiben hatvan esztendő múlva Európában még lesz nyomtatott sajtó és annak múltja iránti történészi érdeklődés, akkor a napjainkban éppen 60 éves szlovéniai Népújság nemcsak az európai sajtótörténetnek, hanem a nemzeti hűségnek és az állampolgári lojalitásnak is kicsiny, de nagyszerű európai példája lesz - jelentette ki szombaton Lendván Kövér László.

A magyar Országgyűlés elnöke a muravidéki magyar közösség hetilapja fennállásának 60. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédet.

Kövér László szerint az 500 milliós lakosságú Európai Unióban egy tízezer fő alatti, számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség újságja nemcsak az európai múlt hiteles tanúja, hanem európai jövőnek biztató hírnöke is.

A házelnök úgy vélte: az igaz sajtó mindig együtt él az olvasóival, a közösségével, és különösképpen így van ez a nemzeti kisebbségben élők sajtója esetében.

"Az igazi sajtó tükör, amelyben a közösség önmagát szemlélheti, és palackposta, amellyel a közösség a külvilágnak üzen" - emelet ki Kövér László.

A tízezer fő alatti szlovéniai közösség és a szlovéniai Népújság az elmúlt hatvan esztendőben bebizonyította, hogy a történelmi viharok ellenére egyidejűleg hűséges maradhatott a magyar nemzethez, lojális lehetett Szlovéniához és mindeközben értékteremtő európai tudott maradni - húzta alá a házelnök.

Kövér László megköszönte az áldozatos munkát, amit a Népújság munkatársai nap, mint nap végeznek a magyar közösségért, annak fennmaradásáért és boldogulásáért.

Milan Brglez szlovén házelnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségek gazdagítják a társadalmat, egy ilyen rendezvény pedig kitűnő alkalom arra, hogy Szlovénia és Magyarország viszonya még jobban elmélyüljön.

"A két ország együttműködése a muravidéki magyarok és a Rába-vidéki szlovének jólétét is biztosítja, Szlovénia és Magyarország pedig például szolgálhat sok ország számára, ami a kisebbségi jogok védelmét illeti" - tette hozzá.

Király Meszelics Jutka felelős szerkesztő arról beszélt, hogy az első magyar nyelvű újság 1956-ban jelent meg a Muravidéken, a Pomurski Vesnik mellékleteként. 1958-ban Népújság néven önállósult, míg hetilap formájában 1963-tól létezik.

"Azóta nagy utat tett meg az újság, amely elmondhatjuk, hogy a miénk és ezért az olvasóink is azonosulni tudnak vele" - hangsúlyozta.

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke beszédében kiemelte: a muravidéki magyar újság és az itteni közösség a jövőben csak úgy tud fennmaradni, ha Magyarország és Szlovénia továbbra is közösen támogatja.

A Népújság című magyar nyelvű hetilap a szlovén állam támogatásával jelenik meg. A magyar állam néhány éve nemzeti jelentőségű intézménynek nyilvánította az újság kiadóját, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézetet, és anyagi támogatásban részesíti.

Kövér László teljes beszédét itt olvashatják!

MTI

5. November 2016