1927-ben egy francia filozófus, Julien Benda gyakorlatilag megjósolta a második világháború kitörését, és előrevetítette a fordulópontot, amely abban áll, hogy korábban az emberiség ugyan a rosszat cselekedte, de méltányolni mindig a jót méltányolta, ám a jövőben ez változni fog, és az emberiség már nem csak cselekedni, hanem méltányolni is a rosszat fogja. A rossz megcselekvésének és elfogadásának egyik ilyen tragikus európai fordulópontja egy szóban így foglalható össze: Katyñ.

A lengyel katonai és értelmiségi elit ellen elkövetett tömeggyilkosság ténye, annak példátlan előzményei és szintén példátlan évtizedes utóélete Katyñ-t különösen megrendítő jelképpé teszik. Katyñ nem csak a barbár népirtás, hanem a politikai cinizmus és politikai cinkosság egyik történelmi mementója is.

Az európai történelemben sokszor fordult elő, hogy két ország közösen leigázott egy harmadik országot, de az példátlan, ahogy a két – látszólag homlokegyenest ellentétes ideológiájú – totalitárius diktatúra, a nácizmus és a kommunizmus 1939-ben közösen lerohanta Lengyelországot, és tette mindezt a Nyugatnak nevezett világ reálpolitikának álcázott cinizmusától és tétlenségétől kísérve.

Európában és a nagyvilágban sokszor előfordultak tudatos és szervezett népirtások, de a tények és az igazság feltárásának megakadályozása érdekében egyetlen népirtást követően sem segédkezett az elkövetőknek a Nyugatnak nevezett világ reálpolitikának beállított politikai cinkossággal. 1940-ben a Szmolenszkhez közeli Katyñ-ban és más helyszíneken a szovjet NKVD osztagai csaknem 22 ezer lengyel tisztet, tartalékos tisztet, földbirtokost és tisztviselőt öltek meg. Sztálin parancsára tudatosan, előre kitervelten tették mindezt, azzal a szándékkal, hogy lefejezzék a lengyel katonai és polgári elitet, és megtörjék a lengyel értelmiség gerincét.

A szovjetek felajánlották: azok a lengyel foglyok, akik feladják keresztény hitüket és ateisták lesznek, feladják hazájukat, nemzeti érzelmeiket és internacionalisták lesznek, azok beállhatnak a Vörös Hadseregbe, hazájuk ellen fordulhatnak és kommunistaként megválthatják az életüket A krónikások szerint a huszonkétezer emberből tizennyolc főt tudtak arról meggyőzni, hogy tagadják meg önmagukat.

A német fogságba esett Jakov Dzsugasvili, Sztálin fia, 1943-ban, amikor közzétették a Katyñ-i sírok felfedezését, így fogalmazott: „Minek ez a felhajtás tíz vagy tizenötezer lengyel miatt? Ukrajnában a kollektivizáláskor három millióan pusztultak el! Mit törődöm én a lengyel tisztekkel... Ezek értelmiségiek voltak, a legveszélyesebb elem számunkra. Emberségesen végeztek velük, nem a németek brutális módszereivel.”

Az amúgy szovjet módra „emberségesen”, azaz tarkólövéssel meggyilkolt, majd tömegsírokba temetett áldozatok közt, mai ismereteink szerint legalább két magyar ember is volt. Pontosabb lett volna talán a „magyar” helyett a „magyarországi” jelzőt használni, hiszen az egyik, Kuehnel Oszkár Rudolf, aki 1897-ben, Brezánban látta meg a napvilágot, Magyarországról Lengyelországba kivándorolt német szülők gyermekeként lett jó lengyel hazafi. Részt vett már az 1920-as szovjet elleni háborúban is, amiért kitüntetést is kapott.

A másik, a budapesti születésű, filozófiai végzettségű Korompay Emánuel, a Varsói Egyetem első magyar nyelvi lektora, a magyar tanszék megalapítója, akinek a nevéhez az első lengyel-magyar szótár elkészítése is fűződik.

Korompay Emánuel kettős állampolgárként nem keveset tett a két nemzet közeledéséért, s családja a lehető legnagyobb áldozatot hozta Lengyelországért: lengyel felesége Auschwitzban lelte halálát, egyik lánya egy lebombázott hadikórházban, másik lánya pedig az ellenállás harcosaként a gestapo kínzókamráiban halt mártírhalált.

A Katyñ-i tömeggyilkosság feltárásában, a szovjet politikai hazugságok orvostudományi igazságokkal való megcáfolásában nagy szerepe volt Orsós Ferenc magyar akadémikusnak, patológus professzornak, a magyar Országgyűlés Felsőháza tagjának, akinek a tudományos módszerével a Katyñ-ban vizsgálatokat végző nemzetközi orvoscsoport kétséget kizáróan meg tudta állapítani a népirtás pontos időpontját, és ez alapján az elkövetők kilétét is. Orsós professzort ezért 1944 után a magyar kommunisták megfosztották akadémiai tagságától, s háborús bűnösnek bélyegezték. Életét csak az mentette meg, hogy Németország nyugati megszállási övezetébe emigrált, és az Egyesült Államok illetékes szerveinek rendelkezésére bocsátotta a Katyñ-i vizsgálati anyagait. Jelképes, de ezer éves sorsközösségünkre, a történelmi magyar-lengyel barátságra tekintettel ugyanakkor természetes is, hogy Budapest az első főváros Közép-Európában, ahol a Katyñ-i vérengzés mementójaként emlékparkot létesítettünk. 2010 óta minden évben fejet hajtunk itt a huszonkétezer lengyel mártír emléke előtt.

A ma megnyíló kiállítás is ezt a sorsközösséget hivatott erősíteni, s egyúttal az európai közös emlékezetet hivatott éltetni, egy olyan korban, amelyben még mindig túl sok a cinizmus, túl sok a hazugság, túl sok a gonosszal való cimborálás.

A mai napon a két ország parlamentjei határozatot fogadnak el a lengyel menekültek befogadásában, a Magyarországon menedéket talált lengyelek segítésében kulcsszerepet játszó idősebb Antall József halálának 40., valamint Henryk S³awik mártírhalálának 70. évfordulója emlékére, hogy feltegyük magunknak a kérdést: tudjuk-e mai, morálisan is elkényelmesedett világunkban olyan álhatatosan méltányolni és cselekedni is a jót, ahogy az előttünk járók legjobbjai. Kíséreljük meg, kedves Barátaim!

Tartozunk ezzel a mártíroknak.

Isten segítsen bennünket!