Beszéd a Szent Istán kiállítás megnyitásán
Azt is tudom, nem én kezdtem
Tudom, nem is én végezem.
Most is halnak és születnek
Nem lesz vége a nemzetnek.
Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a kalotaszegi népdal arra figyelmeztet minket, hogy úton vagyunk. Egy egész nemzet története áll mögöttünk és áll előttünk. Egy nemzet története, aminek mi magunk is részesei vagyunk. Ma arra az emberre emlékezünk, aki ezer esztendővel ezelőtt új irányt szabott a nemzet életének: a pusztulásból az életre vezette a rábízott magyarságot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy kiállítás, különösen egy ilyen nagyszabású kiállítás megnyitása mindig nagy ünnep. Nagy ünnep, ami sok ember sokáig tartó közös erőfeszítését, elkötelezett munkáját zárja le. A mai nap különösen is az. Egyre többet tudhatunk meg a Szent Királyról, ahogy a történészek, végtelen türelemmel, oklevelek félmondatainak értelmezésével, új források megnyitásával hozzátesznek valamit ahhoz a nagy mozaikhoz, amit a modern történetírás megszületése óta ez a nagy és tiszteletre méltó szakma felrajzolt. Ezen a mai találkozáson egy, a modern szaktudomány által megalkotott képpel szembesülhetünk, ami történelmünk egyik legfontosabb alakjáról és legfontosabb korszakáról beszél nekünk.
Szent István a legnagyobbak közül való volt. A legnagyobbak közé tartozott államférfiként, s a legnagyobbak közé tartozott emberként is. Olyan kihívásokkal teli pályát kellett befutnia negyven esztendő alatt, ami a legnagyobbaknak is ritkán adatik. Olyan kérdésekben kellett döntenie, amelyek csak nagyon ritkán adódnak egy nemzet életében. Döntenie kellett életről és halálról, megmaradásról és pusztulásról. Döntenie kellett azokban a kérdésekben, amelyek századokra kijelölték a magyarság útját. Döntései a nagy kérdésekben kivétel nélkül kiállták az idők próbáját.
A rövid életű III. Ottó császár víziója a kereszténységben testvérré lévő nemzetekről, új távlatokat nyitott meg Közép-Európa számára. Sokan csak egy epizódnak tartják, ami gyorsan jött és gyorsan ment, pedig jobban formálta Európát, mint elődeinek és utódainak fegyvercsörgéssel és halálhörgéssel kísért birodalomépítése. Számunkra az önálló egyházszervezet, s ezzel a szuverén magyar állam megteremtésének lehetősége volt ez. Az a pillanat, amikor Lengyelországgal egy időben Magyarország saját jogán, a saját erejéből, a saját szokásai szerint válhatott részesévé az európai nemzetek akkoriban formálódó családjának, hogy megkezdje a magyarság történetének dicsőséges korszakokkal, viszontagságokkal, tragédiákkal és újrakezdésekkel teli új évezredét. A kiindulóponton ott áll Szent István király, ha megpróbálunk áthatolni a történelmi távlat meglehetősen erőteljes ködén, és a művet felépítő embert keressük, egy küzdelmesen eltöltött életet láthatunk magunk előtt, amelyben volt helye a győzelmeknek és sok-sok szenvedésnek is. Több véres polgárháború és az ellenséges inváziók elleni harc, családi tragédiák, épülő városok és templomok kísérték útján. Hihetetlenül nehéz feladat jutott osztályrészéül, így lett az élete at egyik legdrágább, leggazdagabb ajándék.
Megnyerte a rákényszerített háborúkat, elvágta a belháborúk fonalát és megvédte az országot a külső ellenséggel szemben is. Az országot a béke, az építkezés és a gyarapodás útjára vezette.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden nemzedéknek meg kell ismernie, meg kell értenie, újra és újra fel kell mutatnia Szent István király művét. Azt a művet, ami boldogabb időkben a nemzet életének szilárd alapja volt. Nehéz időkben támasz, amelyre tekintve mindig újra lehetett kezdeni mindent.
Napjainkban is újra fel kell fedeznünk és újra a közgondolkodás részévé kell tennünk Szent Istvánt: meg kell ismernünk életét és mindazt, amit alkotott. Meg kell ismernünk és meg kell ismertetnünk az utánunk következő nemzedékekkel. Tetszik ez nekünk vagy nem, mai világunkban, melyben a tömegmanipulációs eszközök a XXI. század tömegpusztító fegyvereinek hatásával felérő csapásokat mérnek civilizációnk legalapvetőbb értékeire, a Szent Király műve sem tabu. A hivatalos állameszmében és a lélekből fakadó népénekekben századokon át, egyként magasztalt nagy királyt nem csak szent mivoltából - mint tették ezt a kommunisták negyven éven át -, de államférfiúi nagyságából, sőt emberi méltóságából is kiforgatnák egyesek. Akik összetartozásunkat tagadják, a nemzet létező közösségét tagadják, vagy éppen a keresztény Európa létezését és összetartozását tagadják, napjainkban előszeretettel gyalázzák a Szent Király művét bal szélről és jobb szélről egyaránt. Tapasztaljuk: eredményét tekintve a két irányzat nagyon is közel áll egymáshoz.
Mi azonban akkor járunk el helyesen, ha a kultúrkampf terméketlen iszapbirkózását bölcsen elkerülve, a történészek munkájára figyelünk, s megpróbáljuk mindazt megismerni és megérteni, amit az uralkodóról magáról megtudhatunk, s azt, hogy mit is jelentett az ő személye a magyarság számára az elmúlt évezredben.
A történelemtudományt az a hit és bizonyosság élteti, hogy ha ismerjük a múltat, ha ismerjük az előttünk járók döntéseit jóról és rosszról, hasznosról és haszontalanról, összetartozásról és önzésről, megmaradásról és pusztulásról, képesek vagyunk jobb döntéseket hozni.
Szent István életének története azt példázza, hogy az, aki elkötelezetten és hozzáértően, illő alázattal, a fentvalót keresve, de két lábbal a földön állva, a múltat mérlegre téve és a jövő távlataira figyelve munkálja a jelent, minden baj és csapás ellenére tartalmas és boldog életet él. Olyan életet, ami túlmutat önmagán, s aminek van eredménye.
A közös történelmünkkel szembesülő ember tudja és tapasztalja, hogy nem él önmagában: egy család, egy közösség, egy nemzet része. Olyas valaminek a része, amiért érdemes élni, dolgozni, és ha kell, küzdeni is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Időről időre megtalál minket a nagy kérdés: lehet-e szent, aki a politikát műveli, a hatalmat gyakorolja? Nos, István király életével felelt erre a kérdésre. Élete ezen a téren is méltó a figyelmünkre. A politika, a közügyek intézése nem egy doktrína, hanem maga az élet. Nem egy narratíva, egy folytatásos szappanopera, amit a médiában olykor nagyon is kimódoltan adnak elénk, hanem kemény munka, amit el kell végezni, egy kőkemény szabályokkal meghatározott hivatás, amit gyakorolni kell, egy út, amin járni kell, s nem ritkán áldozat.
Senki sem lehet szentté papíron. Senki sem élhet szemben a valósággal. Mérlegre kell tenni mindazt, amit lehet, együtt azzal, amit kell, és válaszokat kell adni azokra a kérdésekre, amit az élet elénk állít. A végső választ a Szent Király hite szerint nem az emberek - nem az a valami, amit a történelem ítélőszékének szoktak nevezni - mondják ki, hanem egy sokkal nagyobb és igazságosabb bíró. Ez tette lehetővé számára, hogy a távlatokat szem előtt tartva mindennap megtegye azt, amit kell, és amit lehet. Az eredmény – minden politika egyik legfontosabb fokmérője – őt igazolta. A mű, amelyet ez az élet létrehozott áll. Ezer esztendeje áll. Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, minden baj, háború, pusztulás dacára áll. Mert a mű, amelyet alkotott elég erős volt. Elég erős volt, hogy megteremtse a mindennapi élet kereteit, a jog és a törvény rendjét, megvédje az ország polgárait a belső és külső ellenségtől, elég erős volt, hogy újra meg újra megerősítse azt az összetartozást, amely összekapcsolt minket a háborús évtizedeiben és a béke esztendeiben. Elég erős volt, hogy újra és újra megvívja a maga harcait, elég erős volt, hogy újra kezdje az életét a mongol hódítás, az oszmánok özönvize, Trianon megrendítő csapása, a bolsevik diktatúra pusztítása után. A művet úgy hívják, Magyarország. Magyarország negyven nemzedék földrajzi és szellemi otthona. A mű a hazánk, azaz, mi magunk vagyunk: tegnapi, mai és holnapi magyarok.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Azt kívánom mindannyiunknak, találkozzunk itt és most a Szent Királlyal, hogy élete példája alakítsa a mi gondolkodásunkat, a mi életünket is, s adjon erőt a mában e mű fenttartásához, védelméhez és továbbépítéséhez. S emlékezzünk a dal szavára:
Azt is tudom, nem én kezdtem
Tudom, nem is én végezem.
Most is halnak és születnek
Nem lesz vége a nemzetnek.
Tudom, nem is én végezem.
Most is halnak és születnek
Nem lesz vége a nemzetnek.
Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a kalotaszegi népdal arra figyelmeztet minket, hogy úton vagyunk. Egy egész nemzet története áll mögöttünk és áll előttünk. Egy nemzet története, aminek mi magunk is részesei vagyunk. Ma arra az emberre emlékezünk, aki ezer esztendővel ezelőtt új irányt szabott a nemzet életének: a pusztulásból az életre vezette a rábízott magyarságot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy kiállítás, különösen egy ilyen nagyszabású kiállítás megnyitása mindig nagy ünnep. Nagy ünnep, ami sok ember sokáig tartó közös erőfeszítését, elkötelezett munkáját zárja le. A mai nap különösen is az. Egyre többet tudhatunk meg a Szent Királyról, ahogy a történészek, végtelen türelemmel, oklevelek félmondatainak értelmezésével, új források megnyitásával hozzátesznek valamit ahhoz a nagy mozaikhoz, amit a modern történetírás megszületése óta ez a nagy és tiszteletre méltó szakma felrajzolt. Ezen a mai találkozáson egy, a modern szaktudomány által megalkotott képpel szembesülhetünk, ami történelmünk egyik legfontosabb alakjáról és legfontosabb korszakáról beszél nekünk.
Szent István a legnagyobbak közül való volt. A legnagyobbak közé tartozott államférfiként, s a legnagyobbak közé tartozott emberként is. Olyan kihívásokkal teli pályát kellett befutnia negyven esztendő alatt, ami a legnagyobbaknak is ritkán adatik. Olyan kérdésekben kellett döntenie, amelyek csak nagyon ritkán adódnak egy nemzet életében. Döntenie kellett életről és halálról, megmaradásról és pusztulásról. Döntenie kellett azokban a kérdésekben, amelyek századokra kijelölték a magyarság útját. Döntései a nagy kérdésekben kivétel nélkül kiállták az idők próbáját.
A rövid életű III. Ottó császár víziója a kereszténységben testvérré lévő nemzetekről, új távlatokat nyitott meg Közép-Európa számára. Sokan csak egy epizódnak tartják, ami gyorsan jött és gyorsan ment, pedig jobban formálta Európát, mint elődeinek és utódainak fegyvercsörgéssel és halálhörgéssel kísért birodalomépítése. Számunkra az önálló egyházszervezet, s ezzel a szuverén magyar állam megteremtésének lehetősége volt ez. Az a pillanat, amikor Lengyelországgal egy időben Magyarország saját jogán, a saját erejéből, a saját szokásai szerint válhatott részesévé az európai nemzetek akkoriban formálódó családjának, hogy megkezdje a magyarság történetének dicsőséges korszakokkal, viszontagságokkal, tragédiákkal és újrakezdésekkel teli új évezredét. A kiindulóponton ott áll Szent István király, ha megpróbálunk áthatolni a történelmi távlat meglehetősen erőteljes ködén, és a művet felépítő embert keressük, egy küzdelmesen eltöltött életet láthatunk magunk előtt, amelyben volt helye a győzelmeknek és sok-sok szenvedésnek is. Több véres polgárháború és az ellenséges inváziók elleni harc, családi tragédiák, épülő városok és templomok kísérték útján. Hihetetlenül nehéz feladat jutott osztályrészéül, így lett az élete at egyik legdrágább, leggazdagabb ajándék.
Megnyerte a rákényszerített háborúkat, elvágta a belháborúk fonalát és megvédte az országot a külső ellenséggel szemben is. Az országot a béke, az építkezés és a gyarapodás útjára vezette.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden nemzedéknek meg kell ismernie, meg kell értenie, újra és újra fel kell mutatnia Szent István király művét. Azt a művet, ami boldogabb időkben a nemzet életének szilárd alapja volt. Nehéz időkben támasz, amelyre tekintve mindig újra lehetett kezdeni mindent.
Napjainkban is újra fel kell fedeznünk és újra a közgondolkodás részévé kell tennünk Szent Istvánt: meg kell ismernünk életét és mindazt, amit alkotott. Meg kell ismernünk és meg kell ismertetnünk az utánunk következő nemzedékekkel. Tetszik ez nekünk vagy nem, mai világunkban, melyben a tömegmanipulációs eszközök a XXI. század tömegpusztító fegyvereinek hatásával felérő csapásokat mérnek civilizációnk legalapvetőbb értékeire, a Szent Király műve sem tabu. A hivatalos állameszmében és a lélekből fakadó népénekekben századokon át, egyként magasztalt nagy királyt nem csak szent mivoltából - mint tették ezt a kommunisták negyven éven át -, de államférfiúi nagyságából, sőt emberi méltóságából is kiforgatnák egyesek. Akik összetartozásunkat tagadják, a nemzet létező közösségét tagadják, vagy éppen a keresztény Európa létezését és összetartozását tagadják, napjainkban előszeretettel gyalázzák a Szent Király művét bal szélről és jobb szélről egyaránt. Tapasztaljuk: eredményét tekintve a két irányzat nagyon is közel áll egymáshoz.
Mi azonban akkor járunk el helyesen, ha a kultúrkampf terméketlen iszapbirkózását bölcsen elkerülve, a történészek munkájára figyelünk, s megpróbáljuk mindazt megismerni és megérteni, amit az uralkodóról magáról megtudhatunk, s azt, hogy mit is jelentett az ő személye a magyarság számára az elmúlt évezredben.
A történelemtudományt az a hit és bizonyosság élteti, hogy ha ismerjük a múltat, ha ismerjük az előttünk járók döntéseit jóról és rosszról, hasznosról és haszontalanról, összetartozásról és önzésről, megmaradásról és pusztulásról, képesek vagyunk jobb döntéseket hozni.
Szent István életének története azt példázza, hogy az, aki elkötelezetten és hozzáértően, illő alázattal, a fentvalót keresve, de két lábbal a földön állva, a múltat mérlegre téve és a jövő távlataira figyelve munkálja a jelent, minden baj és csapás ellenére tartalmas és boldog életet él. Olyan életet, ami túlmutat önmagán, s aminek van eredménye.
A közös történelmünkkel szembesülő ember tudja és tapasztalja, hogy nem él önmagában: egy család, egy közösség, egy nemzet része. Olyas valaminek a része, amiért érdemes élni, dolgozni, és ha kell, küzdeni is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Időről időre megtalál minket a nagy kérdés: lehet-e szent, aki a politikát műveli, a hatalmat gyakorolja? Nos, István király életével felelt erre a kérdésre. Élete ezen a téren is méltó a figyelmünkre. A politika, a közügyek intézése nem egy doktrína, hanem maga az élet. Nem egy narratíva, egy folytatásos szappanopera, amit a médiában olykor nagyon is kimódoltan adnak elénk, hanem kemény munka, amit el kell végezni, egy kőkemény szabályokkal meghatározott hivatás, amit gyakorolni kell, egy út, amin járni kell, s nem ritkán áldozat.
Senki sem lehet szentté papíron. Senki sem élhet szemben a valósággal. Mérlegre kell tenni mindazt, amit lehet, együtt azzal, amit kell, és válaszokat kell adni azokra a kérdésekre, amit az élet elénk állít. A végső választ a Szent Király hite szerint nem az emberek - nem az a valami, amit a történelem ítélőszékének szoktak nevezni - mondják ki, hanem egy sokkal nagyobb és igazságosabb bíró. Ez tette lehetővé számára, hogy a távlatokat szem előtt tartva mindennap megtegye azt, amit kell, és amit lehet. Az eredmény – minden politika egyik legfontosabb fokmérője – őt igazolta. A mű, amelyet ez az élet létrehozott áll. Ezer esztendeje áll. Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, minden baj, háború, pusztulás dacára áll. Mert a mű, amelyet alkotott elég erős volt. Elég erős volt, hogy megteremtse a mindennapi élet kereteit, a jog és a törvény rendjét, megvédje az ország polgárait a belső és külső ellenségtől, elég erős volt, hogy újra meg újra megerősítse azt az összetartozást, amely összekapcsolt minket a háborús évtizedeiben és a béke esztendeiben. Elég erős volt, hogy újra és újra megvívja a maga harcait, elég erős volt, hogy újra kezdje az életét a mongol hódítás, az oszmánok özönvize, Trianon megrendítő csapása, a bolsevik diktatúra pusztítása után. A művet úgy hívják, Magyarország. Magyarország negyven nemzedék földrajzi és szellemi otthona. A mű a hazánk, azaz, mi magunk vagyunk: tegnapi, mai és holnapi magyarok.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Azt kívánom mindannyiunknak, találkozzunk itt és most a Szent Királlyal, hogy élete példája alakítsa a mi gondolkodásunkat, a mi életünket is, s adjon erőt a mában e mű fenttartásához, védelméhez és továbbépítéséhez. S emlékezzünk a dal szavára:
Azt is tudom, nem én kezdtem
Tudom, nem is én végezem.
Most is halnak és születnek
Nem lesz vége a nemzetnek.
Sajtószolgálat
31. August 2013