Megemlékezések a nemzeti gyásznapon
Országszerte megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk napján, amelyet 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított a kormány.
A Parlament előtti Kossuth Lajos téren reggel 8 órakor félárbocra engedik a nemzeti lobogót; a tiszteletadáson részt vesz Schmitt Pál köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Fiumei úti nemzeti sírkertben emlékezik meg, és helyez el koszorút a Batthyány-mauzóleumnál.
A fővárosban több kerületben, így a II. és a IV. kerületben is megemlékezéseket tartanak az önkormányzatok, a XXII. kerületben a Baross Gábor Telepi Polgári Kör tart rendezvényt.
Országszerte több városban lesznek hivatalos programok; koszorúzást és megemlékezést tartanak Kecskeméten, Nagykanizsán, Lőkösházán, Hévízen, Szentendrén, Salgótarjánban, Keszthelyen, Miskolcon, Veszprémben és Kaposváron is.
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
Forrás: MTI

Sajtószolgálat
6. Oktober 2011