Kövér László: Öveges József elajándékozta az életét
Öveges József elajándékozta az életét; piarista szerzetesként és tanárként másokért élt, másoknak adta a tudását - méltatta az 1979-ben elhunyt fizikaprofesszort az Országgyűlés elnöke vasárnap a Zala megyei Pákán, az Öveges Emlékház avatóján.
Kövér László - aki zalai országgyűlési képviselő - az épület átadása kapcsán arról beszélt: a pákai születésű Öveges József attól volt nagyszerű tanár, hogy kíváncsiságával, kérdésfeltevésével hallgatóságát is kíváncsivá tudta tenni. Követendő és követhető példát adott, szerette a növendékeit és tisztelte a hivatását.
Egyik küldetése a tudás átadása volt, 35 könyvet írt, szerkesztette az Élet és Tudomány című folyóiratot, mégis a rádiózással és a televízióval lett közkedvelt. "Nem sztár és nem celeb, ahogy ma mondanák, hanem ismert és közkedvelt ember, akit a nézők tiszteltek" - fogalmazott a politikus.
Kifejtette, hogy a professzor azok közé tartozott, akik megmutatták, hogy mire is való a tömegmédia. Reményét fejezte ki, hogy ugyanilyen színvonalon, legalább a közszolgálati médiában lesz újra tudományos ismeretterjesztés.
Öveges József tudása és személyisége ennyi évtized után is hat, interneten, videomegosztókon ma is láthatóak egykori műsorai, újonnan megismételt kísérletei. Mindez azt mutatja, hogy halála után három évtizeddel még most is sokat jelent, amit tőle megtanultak.
Kövér László arra is felhívta a figyelmet, hogy a professzor álmodta meg elsőként a Csodák Palotája néven ismert játszóházat, ahol a fizikával barátkozhatnak a gyerekek.
Az 1895-ben született és 1979-ben elhunyt Kossuth-díjas fizikaprofeszor emlékházát Béres Katalin, a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársa mutatta be az avatón. Elmondta, hogy az ezen a telken állt eredeti szülőházat az 1930-as években lebontották, akkor épült a helyére a mostani, ahol haláláig minden nyáron hosszan időzött.
A ház egyik szobájában egykori bútorai láthatók, a másikban pedig tárlókban helyezték el személyes tárgyait, kísérleti eszközeit. Itt látható egy általa készített mikroszkóp vagy éppen az 1949-ben átvett Kossuth-díj.
Az emlékház harmadik szobájában a látogatók maguk is kipróbálhatják Öveges József kedvenc kísérleteit. Kézbe fogható az elektromágneses kapcsolóval, hangfrekvenciával működtetett kutyaház is, amelyben egykori kísérleti kedvence, Heki kutya "lakik" ma is.
Forrás: MTI

Sajtószolgálat
27. Februar 2011