Archívum

Archívum - 2024. augusztus 18.


Beszéd az augusztus 20-ai nagykaposi ünnepi megemlékezésen

Nagykapos

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Ünneplő Honfitársak!

A keresztény magyar állam megalapításának 1024. esztendejében, István királyunk szentté avatásának 941. évfordulóján, azaz két nap múlva, augusztus 20-án Magyarország születésnapját ünneplik nemzetünk tagjai, éljenek akár a Kárpát-medencei szülőföldjükön többségben vagy éppen kisebbségben, akár a szülőföldjüktől távol a nagyvilágban.

Régi igazság, hogy az ember csak olyan dolgot ünnepel tiszta szívből, amiben hisz és amit szeret. Ez a szeretet gyűjtött egybe ma bennünket, kedves felvidéki honfitársaink!

Azonban ma itt, a szlovákiai magyarság legkeletebbre élő közösségében különösképpen indokolt megemlékeznünk arról is, hogy a 907-ben lezajlott diadalmas pozsonyi csata volt az, ami lezárta a magyar honfoglalás korszakát, és megnyitotta a lehetőséget a Kárpát-medencei keresztény magyar állam megszervezése előtt.

A messzi keletről érkező és egymásnak hűséget esküvő magyar törzsek otthont teremtettek maguknak a Kárpát-medencében, s 1117 esztendővel ezelőtt elődeink mindazoknak, akik őket hontalanná akarták tenni, el akarták űzni vagy ki akarták irtani, a pozsonyi csatában megmutatták: megvédik magukat és honukat, megvédik mindazt, ami az övék.

„Ugros Boiariae regno eliminandos esse” – a történelmi krónikákban latinul így jegyezték fel a Frank Birodalom keleti utódainak azon törekvését, hogy földjeikről a magyarokat kiűzzék. Ezen szavakat a századok során felgyülemlett történelmi tapasztalat egyfajta fátummá, baljós végzetté lényegítette. A saját rendjében és szabadságában élni akaró magyarság minden nemzedékét megkísértik és próbára teszik a különféle idegen birodalmak azon törekvései, hogy felszámolják a magyar szabadságot, megtörjék a magyar életet, hogy elűzzék, vagy akár kiirtsák a magyarokat. Ezer éve kísérti a történelmünket az „ugros eliminandos esse” gondolatának fenyegetése. 

A múltban voltak, akik arról akartak meggyőzni bennünket, hogy a pozsonyi csata tulajdonképpen nem is történt meg; de ha mégis, akkor nem is ott volt, hanem valahol egészen máshol; és bárhol is lett volna, egyébként sem lett volna semmi jelentősége, és a csatához vezető – majd évszázadok múltán állandósult – birodalmi veszélyek is csak puszta kitalációk.
Egy államszervezési készséggel, képességgel és tapasztalattal rendelkező, több mint ezeréves nemzetet azonban nem lehet becsapni semmiféle történelemhamisítással, ezért mi, mai magyarok az államalapításunk ünnepén örök hálával emlékezünk a pozsonyi csata hőseire éppúgy, mint a magyarság azon vezető rétegére, akiknek örökségére bátran építhetett Szent István nemzedéke. 

Tisztelt Ünneplő Közösség! 
Szent István több mint ezer esztendővel ezelőtt a közösségi önszerveződésnek az emberiség történetében máig ismert legmagasabb fokára vezette a magyarságot. 
Negyven esztendő kemény munkájával létrehozott, megszervezett és felépített egy több mint egy évezreden át időtálló államot, amelyet keresztény erkölcs, írott jog és az erkölcsöt valamint a jogot érvényre juttató erő kormányzott. Ez az ország nemcsak képes volt megvédeni önmagát minden külső ellenségtől, de komoly tényezővé vált keleten és nyugaton egyaránt. Elhelyezte Magyarországot a formálódó Európa térképén, amelyen országunk – mindössze három másikkal együtt az Európai Unió tagállamai közül – immáron tizenegy évszázad óta jogfolytonosan rajta is maradt. 

Így és ezért jelenhetett meg többek között 1214-ben a leleszi prépostság alapító levelében első alkalommal Nagykapos település neve is, mely település – mint csepp a tengert – sorsában mindig magában hordozta az ország békebeli rendeltetését: kereskedelmi kapunak lenni Nyugat és Kelet, Európa és Ázsia között. 

Magyarország a történelem során változott, területe néha megnagyobbodott, olykor megkisebbedett, néha megszállták, néhányszor úgy tűnt, hogy elpusztul. De a Szent István által Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlott országnak mindig volt ereje, hogy megtalálja a megmaradás és az újrakezdés ösvényeit. 

Birodalmak törtek ránk keletről és nyugatról, aztán a történelem süllyesztőiben rendre eltűntek, míg az általuk meggyötört Magyarország a Szent István-i alapokon mindig újjászületett. Legjobbjaink szerint – mint ahogyan Babits Mihály írja a magyar jellemről – ezer év alatt mi, magyarok, már mindent láttunk.  
Láttuk országunkat gyarapodni és emelkedni, láttunk hanyatlást és háborúkat. Láttuk, hogy 1241-ben miként öldököl bennünket a Kelet, láttuk, hogy 1526-ban miként hagy bennünket cserben a Nyugat, miként láttuk azt is, hogy 1849-ben Nyugat és Kelet birodalmai egymással összefogva miként fojtják vérbe a szabadságharcunkat. Mohács után láttuk a XVII. században Thököly Imrét és bujdosóit, a XVIII. században láttuk a Nagyságos Fejedelmet és kurucait, a 
XIX. században láttuk Kossuth Lajost és honvédeit, akik mind ugyanazért küzdöttek: a magyarság számára a legfőbb szabadságot jelentő független és önrendelkező Magyarországért. Láttuk a történelmi kompromisszumnak nevezett Kiegyezést, amely később akaratunk ellenére az első világháborúba sodorta az országot. 

Mi, magyarok, sok minden mellett már láttuk azt is, amikor a magát progresszívnek nevezett sajtó merényletekhez és végül gyilkossághoz vezető gyűlölethadjáratot folytatott egy legitim miniszterelnök ellen. 1912 és 1918 között hétszer próbálták meggyilkolni Tisza István magyar miniszterelnököt, mígnem a hetedik merénylet kioltotta az életét. Sorsdöntő időben a magyar állam vezető nélkül maradt, és pontosan tudjuk, hogy mindennek milyen tragikus következménye lett. 


Mi, magyarok ezért is rendültünk meg, értesülvén a Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico úr ellen elkövetett merényletről. Imádkoztunk az életéért, és kívánjuk, hogy mielőbb felépüljön és a régi erőben folytathassa munkáját a szlovák kormány élén. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A XX. század elején láttuk a vesztes háború tragikus következményét, amelynek egyszóval Trianon volt a neve. Láttuk, hogy miként választottak el egymástól országot és nemzetet, miként akarták mindkettőt életképtelenségre és elmúlásra ítélni. Azt is láttuk, hogy a nemzet áldozatából, kitartásából és teljesítményéből miként állt talpra az ország, majd külső kényszerek hatása alatt miként sodródott bele a második világháborúba.
Láttunk katonai megszállásokat és deportálásokat – etnikai és társadalmi alapon. Láttunk népirtásokat és nemzeti közösségeket elsorvasztó politikát, láttunk több mint négy évtizedig tartó embertelen és istentelen kommunista diktatúrát, láttuk közben a pesti srácokat és lányokat az 1956-os barikádokon, láttuk a kommunizmus elleni harcunk vérbefojtását, aztán 1990 és 2010 között láttuk az ellentmondásokkal terhelt posztkommunizmus útkereső korszakát is. 


Napjainkban pedig azt látjuk, hogy az európai nemzeti államokat mint közhatalmakat a legtöbb államét felülmúló gazdasági erőt koncentráló globális magánhatalmak miként akarják túszul ejteni; az európai eszményeinket – a békét, a demokráciát, a jólétet és a keresztény gyökérzetű kultúrát – korábban megtestesítő Európai Uniót pedig miként akarják ugyanazon erők a háború, a diktatúra, az elszegényítés és a keresztényellenesség eszközévé tenni. 
Soha, egyetlen évszázadban sem volt könnyű az élet a Kárpát-medencében, és a harmadik világháború kitörésével fenyegető mai időkben sem az. Nekünk, magyaroknak azonban Szent István eszmei hagyatéka a legnehezebb időkben is mindig biztos utat mutatott, és ez korunkban sincs másként.

Tisztelt Ünneplő Közösség!
A Kárpát-medencében együttélő nemzetek között – így a magyarok és a szlovákok között is – sokszor felmerül a kérdés, hogy ki volt ezen a földön előbb, kinek mi volt a része a múltból? 

Ez a történettudományra tartozó kérdés, de ennél van egy fontosabb kérdés is, ami viszont mindannyiunkra tartozik: azon a földön, amelyet magyarok és szlovákok egyaránt a szülőföldjüknek tartanak, ki marad meg legtovább, ki nyeri el a jövőt?
A demográfiai mutatók alapján jelenleg a Kárpát-medencében egyetlen nemzetnek sincs oka derűlátásra, ezért mindannyiunknak ideje lenne komolyan megfontolni Jeremiás könyvének parancsát: „Vegyetek magatoknak feleséget, hogy fiúk és lányok szülessenek, fiaitokat házasítsátok meg, lányaitokat adjátok férjhez, hogy ők is fiúknak és lányoknak adjanak életet: nektek ugyanis sokasodnotok kell ott, nem pedig kevesebbednetek.” (Jer 29,6)

Tisztelt Honfitársaim! 
Nekünk, magyaroknak, mint a Kárpát-medencében ma is legnagyobb lélekszámban élő nemzetnek, a jövő kérdésének megválaszolásában a lélekszámunkkal arányos a felelősségünk.

A mi válaszunk pedig az, hogy a Kárpát-medence együttélő nemzetei és egymással szomszédos nemzeti államai a XXI. században csak Szent István egyetemleges örököseiként együtt, egymással együttműködve maradhatnak meg, míg egymás ellenében működve valamennyien elveszhetnek.

A minden európai nemzeti államot mint közhatalmakat – benne Magyarországot és Szlovákiát is – felszámolni akaró és az erőforrásaik kisajátítására törő globális magánhatalmakkal szemben a jövőben csak a nemzeti identitást védő, és nem a nemzeti identitást korlátozó vagy felszámoló államoknak van esélyük megmaradni.

A globális magánhatalmak legpusztítóbb eszköze az identitásrombolás, különös tekintettel a nemzeti önazonosságra. Az összetartozás érzése nélkül ugyanis nincs nemzet, nemzet nélkül pedig nincs létjogosultsága a nemzeti államoknak, így azok – földrészünkön például Európai Egyesült Államok néven – a globális magánhatalmak érdekei szerint összeolvaszthatók és felszámolhatók. A mindezt előkészítő műveletnek a következményei mindazon abnormalitások, amelyeket politikai, gazdasági vagy kulturális területen napjainkban az Európai Unióban látunk. Ahhoz, hogy az emberek korlátlanul manipulálhatóak legyenek, meg kell fosztani őket a számukra eligazodást és védelmet jelentő közösségeiktől. El kell idegeníteni őket istenüktől, nemzetüktől, végső soron pedig családjuktól is. Hitnélkülivé, hazátlanná és nemi önazonosságukban elbizonytalanítva, családalapításra képtelenné kell őket tenni. Immáron ember mivoltunk áll átfogó ostrom alatt, tisztelt Honfitársaim!

A ma még a mi demokratikus ellenőrzésünk alatt működő államainknak ezért nemcsak a szállásterületünk, gazdasági és természeti erőforrásaink, biztonságunk védelme a feladata, hanem egyre inkább kultúránknak, hagyományainknak, erkölcsi szokásrendünknek, s – mindenek felett – gyermekeink és unokáink mentális egészségének megóvása, közösségeink és nemzeti önazonosságunk megerősítése is.

A magánhatalmi önkény ellen ugyanis soha nem az egyének és a tömegek, hanem mindig csak az öntudatos közösségek, különösképpen a legnagyobb erőt képviselő nemzeti közösségek képesek fellépni.

A területén akár számbeli többségben, akár kisebbségben élő nemzeti közösségek identitását tiszteletben tartó és egymással együttműködni képes államoknak lesz csak kellő ereje a közös fenyegetést jelentő, globális magánhatalmakkal szembeni önvédelemre és talpon maradásra. 

Magyarország ezért ugyanazt kívánja valamennyi Kárpát-medencei szomszédjának, és így Szlovákiának is, amit önmagának: szuverén, cselekvőképes és együttműködésre kész, a területén élő természetes közösségeit védelmező, keresztény gyökereiket megőrző, demokratikus és mindezáltal erős nemzeti államokat. Az élet törvényei szerint – miként a múltban, úgy a jövőben is – az erősek összefognak, a gyengék pedig széthullanak.

Tisztelt Ünneplő Közösség!
„Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.” – mondta gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság mártírja, aki egész életét a megbékélés ügyére és az elnyomottak jogvédelmére tette fel. 1935 márciusában a nagykaposi járásban elmondott beszédében így fogalmazott: „azt akarjuk(...), hogy a kisebbségi magyar teljes jogú polgára legyen az államnak, hogy helyes gazdaság- és adópolitikán kívül respektálják teljes mértékben a nyelvi és kulturális jogainkat, adjanak magyar iskolát minden községnek, ahol a lakosság jelentős része magyar.(...) A jövőbe kell tekintenünk, észlelnünk kell, hogy az egyre kaotikusabbá váló nemzetközi helyzetben most olyan idő közeledik, amelyben a népek, nemzetek és államok sorsa fog eldőlni, nem szabad egy pillanatra sem letérnünk a komoly mérlegelés és józan megfontolás útjáról.” Esterházy János korabeli nagykaposi útját Dobóruszkán zárta, ahol az egri hős, Dobó István sírhelye mellől összetartásra buzdította a felvidéki magyarságot.   
Mai ünnepünkön is hajtsunk főt Esterházy János emléke előtt, és ne feledjük szavait, kedves felvidéki honfitársaink! Szlovákia lojális és értékteremtő állampolgáraiként is mindig maradjanak és maradhassanak hűséges tagjai a magyar nemzetnek!

Isten tartson meg bennünket a következő ezer esztendőben is Szent István örökségében!
 

2024. augusztus 18.