Beszéd a Károli Gáspár emlékévet lezáró konferencián

Országház

Tisztelt Rektor Úr! Eminenciás Bíboros Úr! Főtiszteletű és Főtisztelendő Püspök Urak! Tisztelt Ünneplő Közösség!

Tisztelettel, szeretettel és örömmel köszöntöm Önöket! Isten hozta minden külföldi és hazai vendégünket az Országházba a Károli Gáspár emlékévet záró konferenciára, melynek a szervezők ezt az enciklopédikus témát és címet választották:  „Az egyház és az oktatás feladata a huszonegyedik században”. 

Szerény házigazdaként az én tisztem az volna, hogy egy köszöntő pár perces udvariassági időkorlátai között felvezessem a két évezredes múlttal rendelkező egyetemes, a több mint ezer éves múlttal rendelkező magyar keresztény egyház illetve a fél évezredes múlttal rendelkező keresztyén, azaz magyar református egyház és a velük nagyjából egyidős európai és magyar oktatási intézmények előtt a jelenben és a jövőben tornyosuló teendőket.

Nos, mint tudják, a politikusok szeretik a kihívásokat, szeretnek beszélni is, de azért ez a házigazdai feladat alázatra intett, így legjobb tudásom és szándékom szerint a témát illetően köszöntő gyanánt csak az általam leglényegesebbnek ítélt feladatról való elmélkedésre szorítkoznék.

A hit és az ész harmóniájának helyreállítása a XXI. században: ez volna talán a legfontosabb közös feladat – tisztelt Konferencia –, ami a keresztény egyházak és az oktatás előtt áll Európában és Magyarországon. Olyan feladat ez, amelynek teljesítése nélkül – több mint harminc esztendőnyi politikusi tapasztalatra épült meggyőződésem szerint – a nyugati világban gyakorlatilag esélytelen megoldani mindazon politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális vagy akár környezetvédelmi gondokat, amelyek egyre hangosabban dörömbölnek nemzeteink ajtaján. 

Szent II. János Pál pápa tizenkét esztendőt dolgozott a hit és az ész viszonyát taglaló, 1999-ben megjelent korszakos enciklikáján, melyben így fogalmazott: „a hit és az ész olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem felemelkedik az igazság szemlélésére. Istent megismerve juthatunk el önmagunk teljes igazságához.”
Az elmúlt kétezer esztendőben az európai világ – benne keresztény egyházaink és az európai oktatási rendszer – ezeken a szárnyakon emelkedett a világtörténelem azon csúcsaira, amely csúcsokról napjainkban készülnek letaszítani Európát azok, akik a hitet és az észt végzetesen és véglegesen szembe akarják fordítani egymással. 
A hit és az ész szembefordítására való törekvés nem valamiféle ködös korszellem fátumként reánk nehezedő terhe – bár sokszor annak akarják láttatni –, hanem nyers hatalmi törekvések eredménye, embereknek az embertársaik fölötti uralkodási vágyából eredő cselekedetek posztmodern következménye.

Ha az alávetendő emberek arcáról eltörlik az Istenképűséget tükröző vonásokat, akkor lassanként vagy egy pusztító hatalom karjaiba vagy a magány kétségbeesésébe kergetik őket.

Azok az erőcsoportok, amelyek politikai, gazdasági és pénzügyi értelemben egyszer s mindenkorra uralni akarják Európát, azoknak mindenekelőtt mentális értelemben kell hatalmuk alá gyűrniük az európai embereket, ezért akarják elvágni a keresztény gyökérzetű európai szellemiséget minden transzcendens kapcsolatától.
Napjainkban a keresztény egyházak ezért állnak folyamatos pszichológiai és politikai ostrom alatt Európában, az európai oktatási rendszert és azok csúcsain lévő egyetemeket pedig ezért akarják a nevelés és a tudomány eszközeiből az úgynevezett progresszív ideológia által meghatározott politikai hatalom eszközeivé alakítani. 

Az észtől elszakított hit babonává torzul, a hittől – azaz az egyetlen igazi tájékozódási pontjától – elszakított ész pedig – miként azt az úgynevezett eltörlés kultúrája és az úgynevezett társadalmi nemek agresszív ideológiája mutatja – önmaga paródiájaként végsősoron az ember ellen fordul; a minden bizonyosságától megfosztott ember először bizonytalanságba, majd félelembe, magányba és kétségbeesésbe sodródik, végül tehetetlenül megadja magát azoknak, akik a jövőben a történelem során korábban megismert minden totalitárius ideológiai diktatúránál embertelenebb technológiai diktatúra alá akarják hajtani – ez a XXI. században az európai emberekre leselkedő legnagyobb veszély, tisztelt Honfitársaim!

Ezt a veszélyt csak úgy lehet elhárítani, ha a keresztény egyházak és az európai oktatás bizonytalansággal terhelt korunkban meg tudja őrizni, a hit és az ész biztonságát, amely megerősíti az embereket abban, hogy az Istenről szóló igazság feltárja az emberre vonatkozó igazságot, hogy a hit és az ész nincsenek ellentétben egymással, nem is függetlenek egymástól, hanem kiegészítik, sőt feltételezik egymást.

A keresztény tudományosság egyik leghitelesebb képviselője, Galileo Galilei már 1613-ban úgy fogalmazott, hogy a hit és az ész igazsága azért nem mondhat soha egymásnak ellent, „mert a Szentírás és a Természet egyformán az Isteni igéből származik, előbbit a Szentlélek diktálta, utóbbi Isten rendeléseinek hűséges végrehajtója”.
Galilei szentenciája a kvantumszámítógép és a mesterséges intelligencia századában is megkerülhetetlen igazság marad. Ennek jegyében kimondhatjuk, hogy a keresztény egyház és az európai oktatás XXI. századi legfontosabb közös feladata, hogy az európai lélek védelmét biztosítsa a lélekrombolókkal szemben.

Tisztelt Konferencia!

Számunkra, magyarok számára büszkeség és önbizalom forrása – méginkább ok a hálaadásra –, hogy több mint ezer esztendeje önmagunk keresztény lelkét megőrizve, erőnkön felül tudtunk és tudunk hozzájárulni az európai lélek védelméhez, a hit és az ész harmóniájának fenntartásához.
Földrajzi és történelmi adottságaink okán több mint ezer esztendeje világvallások és világbirodalmak ütközőpontjában élve úgy tudtuk megőrizni önmagunkat, hogy hallani és hallatni akartuk Istent.

A reformációnak és a bibliafordító Károli Gáspárnak köszönhetően mindezt nem is akárhogyan tehetjük: anyanyelvünkön, magyarul hallgathatjuk és hirdethetjük Isten igéjét. Megmaradásunknak a történelem forgatagában minden bizonnyal ez az egyik titka.

Mindezért örök tiszteletünk Károli Gáspárnak és köszönet mindazoknak, akik éltetik az ő szellemi hagyatékát. Köszönet a Károli Gáspár egyetem egykori alapítóinak, korábbi és jelenlegi vezetőinek, oktatóinak és diákjainak, hogy munkájuk és elhivatottságuk révén is a demokratikus magyar állam az elmúlt harminc és az elmúlt tíz esztendőben valamit törleszteni tudott abból az anyagi, szellemi és erkölcsi adósságból, amellyel a kommunista állam történelmi súlyú kártételei miatt tartozunk a nemzetmegtartó szerepet betöltő keresztyén egyházunknak. Isten segítse a Károli Gáspár Református Egyetemet és az ott szolgálatot teljesítőket, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és minden egyházi fenntartású oktatási intézménnyel együtt betölthessék küldetésüket Magyarország keresztény elkötelezettségű, nemzetéért tenni kész és képes jövőbeni elitjének kinevelésében. 

Kértük őt, hogy a velünk lévő és a még előttünk álló erőpróbák közepette se hagyja, hogy szem elől tévesszük Pál apostol intelmét: „azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van”!

Sajtóiroda