Gábor Dénes-díj átadása
Magyar Tudományos Akadémia
Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Kuratórium! Tisztelt Díjazottak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az adventi várakozás idején mindig öröm az immár hagyománnyá vált Gábor Dénes-díjosztó ünnepségen találkozni Önökkel. Már több mint egy évtizede ér az a megtiszteltetés, hogy egyik fővédnöke lehetek ennek a harmincnegyedik alkalommal megszervezett jeles eseménynek, és – ha jól számoltam – az a szerencse is végigkisért, hogy eddig tíz alkalommal személyesen tudtam eleget tenni az Önök felkérésének, eddig mindig az Országház épületében, ezúttal pedig itt, egy nem kevésbé patinás helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, mely lehetőséget tisztelettel köszönjük Freund Tamás elnök úrnak.
Gábor Dénes egyik hajdani hallgatójának elbeszéléséből ismerhetjük azt a történetet, amely szerint Nobel-díjas jeles tudósunk egyik előadása során, mivel az elektromos művek dolgozói éppen sztrájkot tartottak, kialudtak a fények, s ő kénytelen volt vetítés nélkül, a vészvilágítás homályában folytatni mondandóját. Az előadás azonban – miként a hallgató az emlékirataiban feljegyezte – „így is ragyogóan sikerült”.
Gábor Dénes egykori kitartására napjainkban mindannyiunknak szüksége van, hiszen Európában kialszanak a fények, és működésbe lépnek a vészvillogók. Mindannyian érzékeljük ezt, van, ahol mindez még csak jelképesen történik, és van, ahol már ténylegesen is ez zajlik.
Miért jutottunk ide, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Több mint hetven esztendővel a második világháború vége után, több mint harminc esztendővel Európa nyugati és keleti felének természetes egymásra találása után, több évtizednyi kiemelkedő európai gazdasági és műszaki fejlődés után hogyan lehetséges, hogy Európára most képletes vagy tényleges sötétség borul?
A kérdés nem költői, pontos válaszra vár. Európának – és nekünk, minden európai és magyar embernek – egzisztenciális érdekünk, hogy megtaláljuk a helyes választ, ellenkező esetben nem tudjuk elhárítani a vészhelyzetet, és a növekvő bajban nemcsak a mi nemzedékünk, hanem gyerekeink és unokáink is egyre kiszolgáltatottabbá válhatnak.
A fenti kérdésre sokféle válasz tolul az ajkunkra: az európai földön dúló, a híradásokban orosz-ukrán háborúnak nevezett tragikus konfliktus, a geopolitikai nagyhatalmi játszmák, az Európai Unió drámaian elhibázott szankciós politikája, az energiaválság, a világjárvány, az adósságoktól és a különféle spekulációktól fuldokló nemzetközi pénzügyi rendszer, az emberi mohóság és közöny vagy éppen a féktelen hatalmi vágy azon érdekcsoportok részéről, amelyek tagjai úgy gondolják, hogy annyi eszük van, mint amennyi pénzük, és ezért állandóan új világrendet akarnak szabni a világnak.
Nos – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, ezek mind igaz, de csak részleges válaszok, amelyek attól tartok – minden látszat ellenére –, csak a fecsegő felszínt érintik, nem okai, hanem csak okozatai, következményei mindannak, ami napjainkban Európában történik. Az okok mélyebben keresendők.
A legmélyebb kiváltó ok szerintem az, hogy az elmúlt évtizedekben a tudatipar – az oktatás, kultúra és média – eszközei által, lassan, fokozatosan – mint egy métely – az európai politikába, közbeszédbe és közgondolkodásba beférkőzött, és ott egyre rombolóbban hat a valóságtagadás gondolata és gyakorlata.
A józan ész által ismert és megtapasztalt valóság tagadása gyötri az egész nyugati világot, és benne különösképpen Európát. Az egyetemes biológiai valóság tagadása, amikor az egy férfi és nő szeretetközösségén alapuló család fogalmát és intézményét ki akarják forgatni önmagából. Az európai történelmi valóság tagadása, amikor a vesztfáliai béke eredményeként létrejött európai nemzeti államokat úgy akarják felszámolni, hogy Európai Egyesült Államok fedőnévvel egy idegen érdekeket szolgáló, mesterséges birodalmi konstrukciót akarnak ácsolni félmilliárd európai ember feje fölé a megkérdezésük nélkül. A fizikai valóság tagadása, amikor – Európát energetikailag megfojtva – az európai embereket arra akarják kényszeríteni, hogy a rendelkezésre álló energiaforrások helyett ideológiai maszlaggal fűtsék és világítsák a lakásaikat. A piacgazdaság valóságának tagadása történik akkor, amikor Európát – velejéig hamis érvekkel, idegen érdekek jegyében – iparának szétverésére kényszerítik, majd az ennek következtében kényszerhelyzetbe hozott, szülőföldje elhagyására késztetett, magasan képzett európai munkaerőt lefölözik, és kisajátítják.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem az ünneprontás, hanem a tisztánlátás érdekében érdemes pontosan látnunk és értelmeznünk mindazt, ami napjainkban Európában zajlik. Valóságtisztelet vagy valóságtagadás? Hűség vagy hűtlenség? Mindez a politikában, gazdaságban, tudományban, művészetben hivatásukat gyakorlók számára egyaránt kérdésként merül fel, és meggyőződésem, hogy ezek az európai jelen és jövő legfontosabb létkérdései. Minden felelős európai és magyar értelmiséginek, akinek nemcsak képzettségét igazoló diplomája, hanem nemzete, országa és Európa sorsa iránt felelősségérzete is van, legyen akár humán-, akár műszaki értelmiségi – és ha megengedik, kellő alázattal, de még a politikusokat is az értelmiség kategóriájába sorolnám –, nos, mindannyiunknak el kell döntenünk, hova állunk, mit szolgálunk? A valóság tiszteletére alapozó építők vagy a valóságot tagadó rombolás, a káoszteremtés erőit?
Gábor Dénes szakmai életműve mindig biztos iránytű lehet a magyar műszaki értelmiség számára. Ő a valóságot nem tagadni, nem eltörölni vagy elhazudni akarta, hanem jobbá, élhetőbbé, emberibbé tenni, a műszaki tudományok eszköztárával és az emberi alkotóerő által.
Köszönjük a Novofer Alapítványnak, hogy több mint három évtizede éltetik ezt az eszmei örökséget. Köszönjük az idei Gábor Dénes díjban részesülők munkáját, és gratulálunk a teljesítményükhöz. Külön elismerésünket fejezzük ki a mai napon életműdíjban részesülő Roósz András professzor úrnak, aki az egész életét a valóságtiszteleten alapuló jövőteremtés nemes ügyének szolgálatára tette fel, és sikeresen dolgozott a gyakorlatban éppen úgy, mint az oktatásban, a következő nemzedékek felnevelésében.
Bízva abban, hogy Európa jövőbe vezető útját nem a vészjelzők, hanem a közelgő ünnep fényei fogják bevilágítani, bízva abban, hogy a valóság és annak tisztelői erősebbnek bizonyulnak a valóságot elárulóknál, kívánok Önöknek áldott karácsonyt és békés, eredményekben gazdag új esztendőt!
Isten éltesse a díjazottakat!