Az Aranybulla-emlékülés megnyitó beszéde

Országház

Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A krónikások feljegyezték, hogy az elmúlt évszázadokban mindig nagy érzelmeket váltott ki a kortársakban, ha felröppent annak a híre, hogy megtalálták az Aranybulla eredeti példányát. A hazafiak lelkendeztek, az idegenszívűek pedig az emlékét is szerették volna feledtetni.
Ma, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójának okán szervezett emlékülésünkön talán kijelenthetjük, hogy ugyan az eredeti példány a maga fizikai valóságában valószínűleg már soha nem lesz fellelhető, ám az Aranybulla eszmei örökségét megtaláltuk: ott van a magyarok szabadságszeretetében, beépült nemzetünk alkotmányos önazonosságának DNS szerkezetébe.

Noha mindannyian porból vétettünk, és porrá leszünk, a Teremtő akaratából nem a semmiből érkezünk, és a semmibe veszünk, hanem – József Attila szavait kölcsön véve – az őssejtig vagyunk minden ős, a világ vagyunk, mert „minden, ami volt, van." A jog nyelvén mindezt úgy fogalmaztuk meg, hogy „Tiszteletben tartjuk a történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét, valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége. (…) Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

Mindez önmagában is elegendő válasz lehetne arra a logikusnak tűnő kérdésre, hogy mi okból tulajdonítunk ilyen kiemelkedő jelentőséget egy nyolcszáz évvel ezelőtti jogi dokumentumnak. 

A történész szakma arra keresi a választ, hogy e királyi oklevél kiadása, az adott korban milyen jelentőségű és kihatású aktus volt; milyen társadalmi problémák tükröződtek benne, és milyen megoldásokat kínált ezekre. 

A jogászok számára fontos tisztázni, hogy az Aranybulla milyen távolabbi kihatással járt; minek köszönhetően vált a történeti alkotmányunk részévé; s miután az Alaptörvény a történeti alkotmányt élő hivatkozási alappá tette, milyen mai aktualitása, relevanciája lehet a jogalkalmazás illetve az alkotmányértelmezés szempontjából. 
Mindezek mellett pedig talán az sem vonható kétségbe, hogy a politikusoknak is joguk sőt kötelességük, hogy az előbbi két tudományág tapasztalataira és eredményeire támaszkodva a maguk kérdéseit is feltegyék, és keressék az ezekre adandó válaszokat. Hiszen a politika alapvetően a jogalkotáson, és az általa alkotott jog alkalmazásának kikényszerítésén keresztül gyakorolja a hatalmat. Azáltal, hogy az Országgyűlés a történeti alkotmányra hivatkozó Alaptörvényt fogadott el, az Aranybullát azon alkotmányos korlátok elemévé tette, amelyeket a jogalkotás során önmagának is tiszteletben kell tartania. 

Nem utolsó sorban pedig a politika számára hasznos lehet annak vizsgálata is, hogy vajon mivel és mennyiben igazíthat el bennünket mai problémáink megoldási kísérleteiben régvolt eleink példája.

Ahogy szüleink gesztusai, viselkedési mintái, értékrendje észrevétlenül beépülnek a személyiségünkbe, ugyanígy egy nemzet elitjének problémamegoldó képességét is meghatározza az a kultúra, amelyben ez az elit kinevelődik, és meghatározza az a tudatos döntés is, hogy milyen mélységig hajlandó ezt a kultúrát elsajátítani, magáénak elismerni. 

Tisztelt Honfitársaim! 

Egy évezredes államalkotói lét magyar tapasztalata, hogy a szabadság – az egyén és a közösség számára egyaránt – mindig a szellemi és anyagi önrendelkezés jogában, képességében és lehetőségében gyökerezik. A szellemi önrendelkezés alapja a tudás, az anyagi önrendelkezés alapja pedig a tulajdon. Tudás és tulajdon nélkül sem az egyén, sem a közösség számára nincs szabadság. 

Sorsunk azon fordul meg, hogy elődeinknek az önmagukról és a világról összegyűjtött tudását szabadon át tudjuk-e venni, majd sajátunkéval kiegészítve szabadon továbbadhatjuk-e azt az utódainknak? Vagy az utódokat megfosztják elődeik tudásától, eltörlik a kultúrájukat, az emlékezetüket, szellemi önrendelkezés helyet szellemi alávetettségre kényszerítik őket. Szabadon megörökölhetjük-e, gyarapíthatjuk-e az elődeink által megteremtett tulajdont, és szabadon átruházhatjuk-e az utódokra? Vagy kiforgatják elődeik tulajdonából az utódokat, államokat és egyéneket egyaránt, anyagi önrendelkezés helyett anyagi kiszolgáltatottságba taszítva őket?
A történelem forgatagában – feudalizmusban, kapitalizmusban, kommunizmusban, posztkommunizmusban és napjaink globalizmusában, mutatis mutandis – mindig ezek az egyéni és közösségi szabadság létkérdései, tisztelt Hölgyeim és Uraim! 

Az Aranybulla a maga történelmi korában magyar választ adott a szabadság ezen örök és nagy kérdéseire. Talán ez a legfőbb magyarázata annak, hogy az elmúlt fél évszázadban a magyar közjogi és alkotmányos gondolkodásban az Aranybulla megkerülhetetlen viszonyítási pont lett, politikusnak, jogásznak és történésznek egyaránt. II. András Aranybullájában tükröződik az Árpád-kori magyar vezető réteg akkor már csaknem kétszáz esztendős államalkotói tudása és tapasztalata.  
Az Aranybulla az adott korszakban meghatározó társadalmi csoportérdekek jegyében és a magyar önérdekűség szellemében megerősítette, és közjogi biztosítékokkal látta el a feudális magánföldesúri birtokjogot, azaz egy korabeli társadalmi konfliktust jogba öntött politikai kompromisszum révén eredményesen kezelt.
Az azóta eltelt évszázadok alatt az egykori földesúri tulajdonjogból kifejlődött a közjogilag védett és a polgári jog által szabályozott, minden állampolgárt megillető magántulajdon, az előkelőket megillető ellenállási és ellentmondási jogból pedig kifejlődött a magyarságnak minden külső vagy belső önkénnyel szembeni nemzeti ellenállási és ellentmondási joga.

Tekintettel arra a már említett tényre, hogy az Alaptörvényünk a történeti alkotmányt élő hivatkozási alappá minősítette, az Aranybullának a zsarnoki hatalom elleni fellépés jogát biztosító záradéka ma is közjogi jelentőséggel bír, hiszen az Alaptörvényünk kimondja, hogy „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”
Tisztelt Konferencia!

Az emlékezést azonban nemcsak a 800 esztendős évforduló, nemcsak a múlt, hanem a jelen és a jövő is indokolja. 
Mikor lenne időszerűbb az Aranybullára emlékezni, mint ma, amikor az Európai Unióban Magyarország a nemzeti ellentmondási jogának tiszteletben tartásáért harcol a saját létérdekeit fenyegető brüsszeli tervekkel szemben? 

Mikor lenne időszerűbb az Aranybulla kapcsán a tulajdonjog és tulajdonvédelem történetiségéről értekezni, mint ma, amikor kontinenseken és államhatárokon átívelő, a demokratikus ellenőrzés alatt álló közhatalom korlátozására és manipulálására törő globális gazdasági-pénzügyi magánhatalmak képviselői nyíltan megüzenték mindenkinek, hogy az előttünk álló időkben „semmitek nem lesz és boldogok lesztek”, azaz meghirdették a nyugati világban a magántulajdon felszámolásának programját és jelszavát? 
Mai találkozónkat az Aranybulla emlékezetének jegyében azon szándékból hívtuk össze, hogy hozzájáruljon a nemzeti szabadságunk megvédéséhez elengedhetetlenül szükséges szellemi önrendelkezési képességünk megerősítéséhez. 

Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást!