Az Összetartozás harangjának avatása

Piliscsaba

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Ünneplő Közösség!

Napjainkban harangot állítani nemcsak a hálaadás kifejeződése, hanem a keresztény önvédelem gesztusa is, ezért a XX. században összetört erdélyi harangokból ma újjászülető piliscsabai harang szava nemcsak a Kárpát-medencében – a délvidéki Hertelendyfalvától a kárpátaljai Beregszászig – élő magyarok nemzeti összetartozását hirdeti, hanem hozzájárul az eurázsiai térségben – Lisszabontól Vlagyivosztokig – élő keresztények összetar-tozásának erősítéséhez is.

Ma is hálát adunk a Jóistennek azért, hogy a XX. században a magyarság lelki összetartozása erősebbnek bizonyult, mint azon erők, amelyek szét akartak szakítani bennünket, és azért fohászkodunk Hozzá, hogy a XXI. században segítse a kereszténységet abban, hogy erősebbeknek bizonyuljon, mint azon erők, amelyek végső soron a létére törnek.

A Kárpát-medence számunkra nem térkép, és több, mint háromszázezer négyzetkilométernyi táj: nekünk, magyaroknak ez az egyetlen hazánk, amelyet mindig meg tudtunk osztani a velünk együtt élő népekkel, de amelyről soha semmilyen túlerő vagy kényszer hatására nem mondtunk és nem mondunk le,  és nem idegenedünk el tőle.

Az eurázsai térség pedig több, mint geopolitikai fogalom, több mint gazdasági együttműködési lehetőség Európa és Ázsia között. Az egymástól  mintegy 12 ezer kilométerre lévő földrajzi végpontjai között él és remél a világ kétmilliárdnyit meghaladó keresztény emberének jó negyede, akiknek ugyan különböző az anyanyelve, különbözőek a szokásai, hagyományai és hitbéli felekezete, de mindannyiukat összeköti az Isten szeretete és a kultúrájuk alapját képező egyetemes keresztény erkölcs. 

Lisszabontól Piliscsabán át Vlagyivosztokig a keresztény emberek számára a harangok hirdetik Isten dicsőségét, a keresztény haza otthonosságát és közösségeik, ezek között is legfőképpen az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló keresztény család éltető erejét.

Ahol harangok emelkednek, ott mindig emelkedik a lélek, életerőben és biztonságban emelkedik a harangállítók közössége is. Ahol a harangok elnémulnak, ott felüti a fejét az istentelenség, a hazátlanság és a családellenesség, ott sorvad a lélek, és létbizonytalanságba hanyatlik a harangjaihoz hűtlen közösség. A kétezer éves kereszténység európai történetének és az ezeréves magyar történelemnek a Kárpát-medencében egyaránt ez a tanulsága. 

Mindazoknak a nevében, akiknek a ma avatandó harang szava megnyitja és felemeli a szívét, köszönetet mondunk a harangöntő székelyudvarhelyi Lázár Imrének, köszönetet mondunk a harangot adományozó Kiss Antalnak és családjának, és köszönetet mondunk Piliscsaba a harangot befogadó, és arra a jó gazda gondosságával vigyázó önkormányzatának. 

Tisztelt Ünneplő Közösség!
„Előtted sziklafal, mögötted szakadék” – a ma avatandó harangunk megöntési helyén, azaz Székelyudvarhelyen, 1925-ben, így fogalmazta meg Tompa László költő az akkori magyar nemzedékek életérzését. Egy másik költő, Reményik Sándor ugyancsak 1925-ben Kolozsvárról így üzent a magyar utókornak: „Magyar hajósok, hallgassátok, ha jártok ott fenn fergeteges éjben, Erdély harangoz, harangoz a mélyben”.

Napjainkban az Európai Unióban a nemzetük és Európa iránt felelősséget érző politikusok hasonlóképpen érezhetik úgy, hogy előttük sziklafal van, mögöttük pedig szakadék. Napjainkban a felelős európai írástudók hasonlóképpen úgy érzik, hogy Európa süllyed, mint Atlantisz, és abban bíznak, hogy a jövő európai nemzedékei azért még hallani fogják Európát harangozni a mélyben, és ezért Európa – egy boldogabb jövőben – egyszer majd még feltámadhat, és kiemelkedhet a mélységekből.

Mi lehet az oka – tisztelt Ünneplő Közösség –, hogy a gondolkodó európai emberek életérzése napjainkban hasonló, mint a száz esztendővel ezelőtti magyarság életérzése volt? A magyarázat kézenfekvőnek tűnik: a hasonló léthelyzetek hasonló életérzéseket szülnek.

Egykoron, mint az első világháború egyik vesztesét, Magyarországot politikailag alávetettségre, gazdaságilag életképtelenségre, katonailag kiszolgáltatottságra, a magyar nemzetet megaláztatásra, szétszakítottságra, több mint három millió magyart pedig nemzeti önazonosságának elveszítésére ítélték a győztesek. 
Mi, magyarok mindezt egyetlen szóba sűrítve úgy nevezzük: Trianon. 

Ma, a szomszédságunkban – azaz európai földön – kitört háborút politikailag megakadályozni nem tudó, a békét diplomáciailag helyreállítani képtelen, illetve – külsőnyomásra – a legalapvetőbb gazdasági érdekei ellen cselekvő Európai Unió már most vesztesnek minősül attól függetlenül, hogy a háborús frontokon melyik közvetlen hadviselő fél hirdeti majd ki magát győztesnek. Az Európai Unió polgárai már most gazdasági, pénzügyi, politikai vesztesei annak a Nyugat és Kelet közötti tragikus geopolitikai erőpróbának, amit a híradások orosz-ukrán háborúnak neveznek. A vesztesek sorsa pedig mindig keserű. 

Napjainkban Európán kívüli érdekcsoportok és magánhatalmak az Európai Uniót egészében és minden uniós tagállamot külön-külön katonai kiszolgáltatottságra, politikai alávetettségre, gazdasági és energetikai életképtelenségre, pénzügyi eladósításra és kifosztásra, és mindezek nyomán társadalmi szétzilálásra szánnak. Fel akarják számolni az európai nemzetek önazonosságát, keresztény hitét és megtartó közösségeit, hogy ellenállás nélkül manipulálhassák, sajátíthassák ki, végső soron pedig felszámolhassák demokratikus államaikat azért, hogy Európai Egyesült Államok fedőnévvel létrehozzanak egy olyan eszközt, amellyel véglegesen és végzetesen gyarmatosíthatják Európát. 

Mi, magyarok a XX. században megtanultuk, hogy mindig csak annyira élünk, amennyire Magyarország él. Az európai sorstársainknak a XXI. században kell megtanulniuk ugyanezt: európaiként is mindig csak annyira élhetünk, amennyire a hazánk él. A magyarságot a XX. században a sziklafal és a szakadék közé szorította a történelem. Nem zuhantunk a szakadékba, hanem – keserves áron, nagy lelki és anyagi veszteségekkel, mély sebekkel és fájdalmas horzsolásokkal, hitének, akaratának, munkájának és áldozatának köszönhetően – a magyarság egy évszázad alatt megmászta a maga sziklafalát, azaz sikerült elkerülnünk azt a sorsot, amit az ellenségeink nekünk szántak.

A magyar nemzet ma változatlanul a legnagyobb lélekszámú nép a Kárpát-medence gyűrűjén belül, nemzetünk a határokon átívelő módon lélekben békésen újra egyesült, a magyar állam visszanyerte cselekvőképességét és erejét arra, hogy szolgálja és óvja nemzetét, visszanyerte önértékelési képességét, hogy tanulni tudjon a szomszédaitól és Európától, és visszanyerte önbizalmát és tekintélyét arra is, hogy sok tekintetben utat és példát mutasson szomszédainknak és egész Európának. 

Mi, magyarok a saját XX. századi tapasztalatunkat tudjuk felajánlani a XXI. században szakadék szélére kényszerített Európának. Az ezeréves Magyarország ugyanis az elmúlt száz esztendőben teljesítményével és eredményével ismét bebizonyította, hogy a történelemben és a politikában a szakadékok fölött tornyosuló sziklafalak soha nem megmászhatatlanok. 

A sziklafalakon egymás nyomaiba kapaszkodó és lépő, egymással összekötött hegymászók kötélbarátságnak nevezik egymásra-utaltságukat, amelyben mindannyian tudják, hogy együtt emelkednek vagy együtt zuhannak, együtt nyernek vagy együtt veszítenek, együtt nevetnek vagy együtt sírnak. A hegymászóknak nem szeretniük, hanem tisztelniük kell egymást, és mindig tudatában kell lenniük annak, hogy egymástól függenek, és csak együtt juthatnak célba.

Európa — és benne különösen a Kárpát-medence — nemzeteinek ilyen kötélbarátságot kell kötniük egymással azért, hogy Európa túljusson a maga XXI. századi sziklafalán, hogy gyerekeink és unokáink ne elszenvedői, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Azért, hogy Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja illetve egész Európa ne csak az emlékek mélyébe süllyedve, hanem a vágyak magasságába emelkedve is harangozhasson, minden Istenszerető és békeszerető magyar és európai ember számára. 

Ebben a barátságban ránk, magyarokra mindig számíthatnak a Kárpát-medencei szomszédaink és minden európai nemzet. 

A piliscsabai összetartozás harangja pedig mától erősítse a magyarság összetartozását a Kárpát-medencében és a keresztény testvériséget Európában! 
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?”