Beszéd a Szentkirály Szövetség rendezvényén

Tisztelt Polgármesterek! Tisztelt Ünneplő Közösség!

A Szentkirály Szövetségnek nemcsak névválasztása ihletett, hanem az éves találkozók időpontjának kijelölése is szerencsés. A tavalyi, a székelyföldi Székelyszentkirályon tartott találkozó augusztus 8-án volt, a mai találkozóra augusztus 7-én kerül sor, így hát ezeken a találkozókon nemcsak életünk tartalmát illetően segít, de a keresztény naptár szerint is időszerű az augusztus 6-ai Urunk színeváltozása ünnepének kétezer esztendős jézusi üzenete: „Ne féljetek!”
A világjárványokkal, egy újabb világháború veszélyével és egy világgazdasági válság bajaival terhelt mindennapjainkban különösen fontos ez a jézusi üzenet, hiszen bárhol is éljenek a nagyvilágban, az embereknek napjainkban alapos okuk van az aggodalomra. 

Nekünk, magyaroknak emlékeznünk kell még egy üzenetre, amely ezredéve megtart, éltet és oltalmaz bennünket a Kárpát-medencében: „Ha kitartotok, megmentitek lelketeket” – így szólt Szent István királyunk intelme Imre herceg és minden jövendőbeli magyar nemzedék számára.
A mai, léleksorvasztó időkben, amikor a nyugati világban az embereket el akarják idegeníteni Istenüktől, hazájuktól, családjuktól; amikor az embert olyan meghasonulásba akarják kergetni, hogy a végén már azt se tudja magáról, hogy fiú-e vagy lány, hogy ne tudjon többé különbséget tenni az igaz és a hamis, a jó és a rossz között – nos, ilyen időkben különösen fontos Szent István királyunk öröksége.  

Amikor a Szent Királyra emlékezünk, mindig hatalmas távlatokat látunk. Szent István legbecsesebb öröksége a keresztény magyar állam, amely a mai napig meg tudta tartani ezt az országot hazának. 

Államalapító királyunktól közösségi szabadságunk legmagasabb rendű formáját kaptuk, ugyanis egy közösség számára a szabadság legnemesebb fokát az önálló, független, önrendelkező államként történő önszerveződés képessége jelenti.
Ezredéves tapasztalatunk, hogy ha államalapítónk intelme szerint kitartunk, akkor lélekben megmenekülve mindig meg tudjuk őrizni államalkotó képességünket még akkor is, ha a legmostohább idők vagy a legádázabb ellenségek szakadnak a nyakunkba; még akkor is, ha az országunkat túlerővel időlegesen elfoglalják, feldarabolják, vagy az államunkat időlegesen idegen uralom alá veti a történelem.

Így tartottak ki, és küzdöttek a magyar nemzedékek Mohács után, amikor a Szent István-i magyar állam három részre szakadt; így tartottak ki Trianon után is, amikor történelmi országunk területének kétharmada és a magyarság egyharmada került idegen megszállás alá; így tartottak ki a XX. századi kommunizmus több mint négy évtizede alatt, és ki fogunk tartani mi, mai magyarok is, amikor XXI. századi világunkban Európában minden államot – azaz minden államalkotó nemzet legfőbb szabadságát – a felszámolódás veszélye fenyegeti.

A nyugati világban a nemzeti államok mint a közérdeket képviselő közhatalmak és a magánérdekeket képviselő globális magánhatalmak kapcsolatában az elmúlt időszakban változás következett be: a tőke- és a technológia-koncentráció hatására megerősödő magánhatalmak már nem együttműködni akarnak a nemzeti államokkal, mint azt korábban tették, hanem politikailag uralni, gazdaságilag alávetni, és kulturálisan semlegesíteni akarják őket azért, hogy a saját hasznukra, teljes egészében és kizárólagos módon rátegyék a kezüket az európai nemzeti államok – azaz az őket alkotó európai emberek – szellemi és gazdasági javaira és erőforrásaira.   

A globális magánhatalmak célja Európa uzsorás eladósítása, és az európai középosztály felszámolása, tulajdonától való megfosztása, s ezáltal az egzisztenciális biztonságukat és értékrendi kapaszkodóikat vesztett európai emberek manipulálható fogyasztói tömeggé silányítása.

Mindannak, ami a nyugati politikában és gazdaságban – különösképpen, ami az Európai Unióban – történik napjainkban, ez a magyarázata.
Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár, amelynek a tétje, hogy a kevesek magánérdekén alapuló, jellemzően Európán kívüli globális magánhatalmak önkénye vagy a sokak közérdekét képviselő európai nemzeti államok demokratikus együttműködése fogja-e irányitani az európai emberek életét a XXI. században. Ennek a küzdelemnek a szellemi értelemben vett tétje az is, hogy a közérdeket védő józan ész és erkölcs vagy az ezek helyébe lépő sátánista aberrációk fogják-e meghatározni a gyermekeink és unokáink életét.

Ebben a küzdelemben mi, magyarok harcedzettek vagyunk, és Szent István intelmei szerint ki fogunk tartani a XXI. században is itt a Kárpát-medencében, meg fogjuk őrizni a legfőbb szabadságunkat, azaz megőrizzük a nemzetét szolgáló és oltalmazó, önrendelkező magyar államot.

2010 óta ehhez a küzdelemhez ad a magyar emberek többsége négyévente megújuló erkölcsi és politikai erőt illetve demokratikus felhatalmazást a magyar államnak. 2010 óta ehhez a küzdelemhez gyűjt a magyar állam szövetségeseket a sorstárs nemzetek és államok között Közép-Európában és a nagyvilágban.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A név mindig kötelez, ezért Önök – mint a Szent Király nevét viselő települési szövetség magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tagjai – jól tudják, hogy a Szent István-i örökség milyen fontos építőeleme közös sorsunknak, hiszen ez az építőelem Önökhöz a névhasználat szintjén is kapcsolódik. Meglehet, őseik közvetlenül szolgálták az uralkodót, vagy a település alapítása kötődik első királyunkhoz, esetleg ő a templomuk védőszentje. Lehet, hogy a történelem forgatagában az Önök településeit ideig-óráig megfosztották Szent István nevének viselésétől, de államalapító királyunk hitét soha nem tudták, és nem is fogják tudni elvenni Önöktől.

Az Önök életét 1997 óta – amióta hűségesen őrzik a szövetséget, melyet a Szent Király örökségének jegyében egymással kötöttek – Szent István is alakítja. Emlékezete egy régi értelemben vett emberöltő óta minden évben összehívja Önöket, egy irányba fordítja a tekintetüket és a szívüket, egymás mellé ülteti az Isten házában és a fehér asztal mellett. Évről évre útba indítja ezeket a közösségeket, hogy miközben az ősök útját keresik, az egymáshoz vezető utakat is bejárják.

Egy emberöltő óta összekapcsolódott az életük. 25 éven keresztül nem fogytak ki a jó szóból, a szíves vendéglátásból, tudtak egymásról, és segítették egymást. Sokan e közösségek tagjai közül az alapítás óta – amint Gárdonyi írja – megtértek Szent István orcája elé. Az apákból nagyapák, az anyákból nagyanyák lettek. A gyermekek felnőttek, és mindezt olyan magától értetődő örökségként kapták meg, mint a Szent Királyról nevezett falvak tornyait vagy a gyermekkori emlékeket. Apák és anyák lettek vagy lesznek, és ők is továbbadják majd ezt az örökséget.

Megtiszteltetés számomra, hogy immáron harmadszor jómagam is tanúja lehetek a szövetség közös ünnepének, s láthatom betelni Önökön a mai együttlétünk jelmondatát képező verssor igazát: „Nem sokaság, hanem Lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Sokáig azt hittük, hogy a XXI. század nem annyira a nagy háborúk kora, hanem az emberi lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz. A fogyasztás folyamatos fokozásában érdekelt globális cégeknek, a magánbirodalmak építésében érdekelt erőknek útjában állnak mindazon közösségek, amelyek a keresztény kultúrából nőnek ki: az életet hordozó, erős családok, a saját érdekük szerint növekedő erős gazdaságok, az érdekeiket érvényesíteni képes, erős nemzeti és helyi közösségek, a polgáraikat megvédeni képes erős jogállamok és az erejüket a nép szabadon tett felhatalmazásából merítő demokráciák. 

Térségünk – felidézve a XX. század véres tapasztalatait – újra nagyhatalmak vetélkedésének színterévé válik. Újra háború tombol a szomszédunkban – százhoz közelít azon kárpátaljai magyar honfitársunk száma, aki áldozatul esett a harcoknak. Európa újra találkozik az elfeledett hadikarácsonyok nyomorával, a kétségbeeséssel és az egzisztenciális kiszolgáltatottság szörnyű érzésével. Felforrósodott a Balkán, nincs béke sem Észak-Afrikában, sem Közel-Keleten, és a Távol-Keletről is aggasztó hírek érkeznek. 
Nem lehetnek kétségeink: nehéz idők következnek. Ha azonban végig tekintünk az ezeréves úton, látjuk, hogy a Szent Király örökségével felvértezve meg tudtunk maradni a szálfaroppantó időkben is. Meg tudtuk őrizni mindazt, ami az életet jelenti a számunkra: nem hagytuk elveszni egymást, meg tudtuk őrizni a nemzeti összetartozást. Ilyen időkben különösen figyeljünk tehát az Országalapító intelmére: „A szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”
Kívánom, hogy amint ezen a közösségen betelnek ezek a szavak, úgy teljenek be egész nemzetünkön is! 
Isten segítse mindannyiunkat!

Sajtóiroda