Tisztelt Milan Brglez Házelnök Úr! Kedves Barátaink!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a mai jeles évfordulón, amelyen a magyar-szlovén kisebbségvédelmi egyezmény aláírásának negyedszázada okán tulajdonképpen azt ünnepelhetjük, hogy Magyarország és Szlovénia között beteljesedett a szlovén himnusz záró sorainak fohásza: rabokból szabadokká váltunk, és jó szomszédok vagyunk a nap alatt.

Huszonöt esztendő egyetértésben, békességben és kölcsönös tiszteletben egy házasságban is szép teljesítmény, a XX. század által meggyötört két közép-európai szomszédos ország között pedig mindez különösképpen örömteli, elismerésre és ünneplésre méltó eredmény.
Kerek évfordulók alkalmával szokás számot vetni önmagunkkal és az elvégzett feladatokkal, ami jelen esetben nem kisebb ügy, mint a muravidéki magyar és a rábavidéki szlovén nemzeti közösség szolgálata a magyar‒szlovén kisebbségvédelmi együttműködés keretében. Mindenekelőtt azonban hasznos megállapítanunk, hogy mi az alap, amelyre az elmúlt negyedszázadban építkeztünk, vagyis mi a titka a jó nemzeti együttműködésünknek?

A titok az – tisztelt Hölgyeim és Uraim – hogy mi, magyarok és szlovének megtanultuk a történelemből, hogy az identitás olyan, mint a szabadság: senkinek sem lesz több belőle, ha elveszi a másét.

Nemzeti együttműködésünknek ez a nyílt titka, amelyet szívesen megosztunk bárkivel Európában, aki napjainkban fontosnak tartja az önazonosság és a szabadság egymással összefonódó kérdéseit.

A nemzetiségi jogok szabályozását illetően ma Európában az országok két csoportba sorolhatók. Az egyik csoportban valamennyi ország azt állítja, hogy példaszerűen biztosítja a területén számbeli kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek jogait, és azt is el szokták mondani ezekről a közösségekről, hogy remekül érzik magukat. A másik csoportba tartozó országokban – ezekből sajnos kevesebb van – maguk az őshonos és államalkotó nemzetiségek képviselői szoktak úgy nyilatkozni közösségeikről, hogy köszönik az érdeklődést, helyzetük jogilag alapvetően rendezett, s noha azok gyakorlati érvényesítéséért mindig lehet még többet tenni, de biztonságban vannak, és jól érzik magukat. Magyarország és Szlovénia, illetve a muravidéki magyarság és a magyarországi szlovén nemzetiség ezen második csoportba tartozik. Nemzeti közösségeink kölcsönösen megkapják azt a kiemelt figyelmet, támogatást és pozitív megkülönböztetést, amelynek köszönhetően kis lélekszámuk ellenére közösségként léteznek és tervezhetnek.

Ennek az eredményes kisebbségvédelmi együttműködésnek a kibontakozását segítette a Muravidék és Rábavidék közös történelmi és földrajzi helyzete, hasonló gazdasági és társadalmi kihívásai, valamint segítette természetesen a magyar és szlovén politika között az alapvető kérdésekben fennálló nézet- és érdekazonosság.

A szlovén politika bölcsessége nagyban hozzájárult a muravidéki magyarság célkitűzéseinek megvalósításához. A kulturális autonómia, a területhez kötött közösségi jogok és nemzeti kisebbségi jogok rögzítésével Szlovénia az európai kisebbségvédelem élén jár.
A demokratikus párbeszédre való igényt, a nemzeti kisebbségek meghallgatását tükrözi a magyar parlamenti hely biztosítása a Szlovén Nemzetgyűlésben, illetve a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség számára garantált jogkörök meghatározása is. Ezzel a jogi szabályozással mintát teremtettek arra, hogy Közép-Európában is lehet a nemzeti kisebbséget erőforrásnak és értéknek tekinteni. Magyarország törvényei hasonlóak: Alaptörvényünk a 13 őshonos nemzeti közösség között a szlovéneket is államalkotó tényezőnek tekinti, közösségi jogaikat külön sarkalatos törvényben rögzítjük, számukra kisebbségi önkormányzati intézményrendszert, nemzetiségi országgyűlési szószólói tisztséget és széles intézményfenntartói jogokat biztosítunk.

Nagyra értékeljük a szlovén állam azon döntését is, hogy Szlovénia első magyarországi nagykövetének épp a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség egykori vezetőjét, Hajós Ferenc jogászt nevezte ki, aki személyesen is nagyon sokat tett a két ország közötti intézményes kapcsolatok kialakításában, a közös elvi alapok kimunkálásában és a magyar‒szlovén kisebbségvédelmi egyezmény kialakításában. Ezen kétoldalú megállapodás előkészítésében résztvevők úttörő szerepet játszottak, hiszen az 1992. november 6-án megkötött megállapodás időrendileg az első a szomszédos országokkal megkötött kisebbségvédelmi egyezményeink sorában.
Szlovénia egyébként az egyetlen szomszédunk, amelyik az elmúlt negyedszázadban több alkalommal is a szlovéniai magyar közösség soraiból származó és remek munkát végző nagykövetet küldött Budapestre. Ez önmagában is jelzi az országaink közötti és nemzeti közösségeink iránti bizalom fokát.

Az elmúlt 25 év során a megállapodás végrehajtását figyelemmel kísérő Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság üléseinek témái között számos fontos ügy volt.

Engedjék meg, hogy csak egyet emeljek most ki, a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti út megépítését. Az út átadásával a rábavidéki szlovénség két faluközössége közötti távolság a mindennapokat megkönnyítő, élhető mértékűre csökkent. Reményeink szerint ehhez hasonló sikerrel fog járni a Rédics-Lendva vasúti összeköttetés megteremtése is, amely mind gazdasági, mind kulturális szempontból jelentős közeledést tenne lehetővé országaink között. Zala megye és Muravidék elérhető távolságba kerülhetne a vasút segítségével, s az emberi léptékűvé váló földrajzi távolság elősegítené a határokon átívelő további közös gondolkodást, tervezést és munkálkodást. Hasonlóképp reméljük és várjuk, hogy miként a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom és környezete felújítása hamarosan befejeződik, és a szlovén nemzetiség céljait is szolgáló galéria létrejön, úgy hamarosan közös összefogással a lendvai vár is megújulhat, és ott a muravidéki magyarság intézményei is helyet kapnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Politikai akarat megvan, a jogi keretek megvannak, a pénz is előteremthető, már csak a magyar és szlovén bürokráciát kell néha a szeretet erejével megszelídítenünk, és minden feltétel biztosított lesz a nemzeti közösségeink kölcsönös támogatására.
Ebben a munkában az emberi tényező szerepe felbecsülhetetlen, és e téren is szerencsések vagyunk, hiszen a muravidéki magyar és a magyarországi szlovén közösség vezetői szívlélek emberek. Göncz László parlamenti képviselő úrnak, a muravidéki magyarság érdekképviselőjének a Szlovén Nemzetgyűlésben, valamint Horváth Ferenc úrnak, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökének a közösségük képviselete nem pusztán feladat, hanem hivatás és szolgálat. A Rábavidéken pedig ugyanazt tapasztaljuk a nemzeti közösség ügyét több évtizede segítő elöljárók, Kissné Köles Erika szószóló asszony, Ropos Márton úr és Hírnök József úr mindennapi odaadó munkájában.

Ezúton is gratulálunk és támogatásunkról biztosítjuk azt az egyedülálló kezdeményezést, amellyel a két nemzetiségi önkormányzat, az Országos Szlovén Önkormányzat és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Szentgotthárd és Lendva települési önkormányzatának bevonásával létrehozták a Mura‒Rába Korlátolt Felelősségű Európai Társulást.

Kedves Barátaink!

Ez elmúlt huszonöt esztendőben, az euroatlanti integrációk keretében nemcsak azt tanulhattuk meg mindannyian, hogy a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeink nem veszélyt, hanem esélyt jelentenek az országaink számára, hanem azt is megtapasztalhattuk, hogy ezekben a nemzetközi integrációkban méreteiktől és erejüktől függetlenül érdekérvényesítésük során bizonyos értelemben minden ország kerülhet kisebbségi helyzetbe. Úgy is fogalmazhatnánk, Európában politikai értelemben tulajdonképpen mindenki kisebbségi, csak még sokan nem tudnak róla. Azt is megtapasztalhattuk, hogy a nemzetközi politikában nem a vélt vagy valós erőfölény alkalmazása, hanem az érdekek harmonizálása, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés az egyetlen út, amelyen tartós eredményeket lehet elérni.

Együttműködésre márpedig egyre nagyobb szükségünk van és lesz, mert egyre erőteljesebbek azok a kísérletek, amelyek arra irányulnak, hogy szabadokból ismét rabokká tegyenek valamennyiünket, nemzeti közösségeket és kisebbségeket egyaránt. Vannak – nem kevesen és nem lebecsülendő erővel bírnak –, akik mindannyiunkat ki akarnak forgatni nemi, családi, vallási és nemzeti identitásunkból, el akarják törölni nemzeti államainkat annak érdekében, hogy korlátlanul alávethetők és kifoszthatók legyünk.

Ezért tartjuk fontosnak, hogy a nemzeti többségek és nemzeti kisebbségek identitásvédelmi képességei megerősödjenek, és hogy Közép- és Kelet-Európa egymás mellett élő népei a nemzeti kizárólagosságra törekvés XIX. századi politikai reflexeitől magukat megszabadítva, a nemzeti méltányosság gondolatától vezettetve egymást ne gyengítsék, hanem erősítsék. Ez nemcsak kisebbségi kérdés, hanem az európai demokrácia kérdése is, ezért kérjük és köszönjük szlovén barátaink segítségét ebben az ügyben is.

Az elmúlt negyedszázad tapasztalata alapján a tévedés kockázata nélkül megállapíthatjuk, hogy Magyarország és Szlovénia kisebbségvédelmi együttműködése egész Európa számára példaértékű, és egyben azt bizonyítja, hogy a közös európai értékek melletti kiállással és összefogással az európai őshonos nemzeti közösségek számára biztosítható a jövő.

Adja Isten, hogy a magyaroknak és a szlovénoknak az elkövetkező 25 évben is legyen hitük és erejük a folytatáshoz!