Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Emlékező Képviselőtestület! Kedves Honfitársaim!

Kossuth Lajosra emlékezve ma Pápán hármas évfordulót ünnepelhetünk – Kossuth születésének, pápai díszpolgárrá választásának, valamint a pápai Kossuth utca elnevezésének évfordulóit –, ám az előttünk álló időben Kossuth Lajostól nem függetleníthető további évfordulók várnak ránk: 2018-ban 170 esztendeje lesz az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének; 2020-ban nemcsak a Trianonban megfizetett tragikus áron létrejött önálló magyar állam száz esztendős évfordulója, hanem 30 esztendős évfordulója lesz az 1990-ben demokratikusan újjászületett független magyar államnak is; és ne feledkezzünk meg az idei esztendőről sem, amely éppen a 150. az 1867-es kiegyezés óta.

A magyarság életében sorsfordító események évfordulói ezek. Események, amelyek gyújtópontjában vagy azok történelmi metszéspontjaiban ott áll Kossuth eszméje és eszménye.

1894-ben, élete utolsó esztendejében, Kossuth így fogalmazta meg ezt az eszmét: „Az óramutató nem szabályozza az idő folyását, de jelzi. Az én nevem óramutató: jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell, ha a magyar nemzet számára még tartottak fel jövőt a végzetek, és annak a jövőnek a neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak, annak a jövőnek a neve: állami függetlenség.”

Az önrendelkező, független és szabad magyar állam eszméjének megvalósítása és eszményének éltető megerősítése az, amiért mi, magyarok, nemcsak mélyen tiszteljük, de mélyen a szívünkbe is zártuk Kossuth Lajost. Múltbéli magyar nemzedékek évszázados törekvésének olyan XIX. századi megvalósítója ő, akinek példája irányt tud mutatni a XXI. század magyarjainak is, ezért Kossuth Lajos számunkra nemcsak a múlt, hanem a jövő embere is. A középkorban elveszett önálló és független magyar államiság helyreállítására és megőrzésére irányuló törekvések története a magyarság elmúlt közel félévezredes kárpát-medencei történetének a lényegét adják.

A részekre szakadt ország államszervezeti, területi, társadalmi és lelki egységének helyreállítása vezérelte a nemzete iránt felelős magyar politika legjobbjait Mohács után, a XVI. század második felében; ez adott erőt és célt Rákóczi szabadságharcának a XVIII. században; ezt valósították meg rövid történelmi időre, vérrel és könnyel megszentelve Kossuthék a XIX. században; a nemzeti és társadalmi méltóság jegyében, ezért küzdöttek az 1956-os barikádokon a XX. századi szabadság-harcosaink; és 1990-ben ez adott erőt nekünk, mai magyaroknak, hogy egy kedvező világpolitikai helyzetben demokratikus és békés úton újjáteremtsük a szabad és független magyar államot.

2018-ban lesz 170 esztendeje annak, hogy Kossuth pénzügyminiszterként megteremtette a valódi önrendelkezés alapját képező önálló gazdaság legfőbb feltételét: az önálló magyar pénzkibocsátással függetlenséget teremtett Magyarországnak.

Az idegen pénz idegen érdeket szolgál, a magyar pénz pedig magyar érdeket – vélte Kossuth, aki az utóbb róla elnevezett magyar bankók kibocsátásával egyben a magyar szabadságharc pénzügyi fedezetét is megteremtette. Nem véletlen, hogy az ellenséges haderő, mihelyst tehette, azonnal lefoglalta a Kossuth bankók értékalapját képező magyar aranykészletet; nem véletlen, hogy az ellenség vezetői nemcsak a honvédek zászlóit, hanem a magyar pénzt is tűzre vettették.

Idén van 150. évfordulója a kiegyezésnek, és nem könnyű megítélni, hogy másfélszáz esztendő elegendő történelmi távlatot nyújt-e a tévedés kockázatát kizáró értékítéletnek.

Ha Deák húsvéti cikke a tézis és Kossuth Cassandra levele az antitézis, akkor nekünk, az utókor magyarjainak a feladatunk, hogy megteremtsük magunk számára a szükséges és helyes történelmi szintézist. Kossuth a kiegyezést ellenző levelében, kifogásolva az önálló magyar pénzügyi, külügyi és honvédelmi politika lehetőségét, így fogalmazott: „Magyarország… a legfontosabb ügyekben (…) önállólag nem intézkedhetve, idegen érdekek vontatókötelére akasztatik”.

A korabeli dualista Monarchián belül, az osztrák államadósság egy részének átvállalása miatt, öt évtizeden keresztül a magyar állami költségvetésből Magyarország évi közel 30 millió osztrák forint összegben osztrák államadósságot törlesztett, ami nagyságrendileg az éves magyar költségvetések tíz százalékát képezte.

Ennek ellenére a kiegyezés öt évtizede kétségbevonhatatlan és páratlan gazdasági fejlődést hozott. Mint ahogy az is nehezen vitatható, hogy az ország szuverenitását a Kossuth által kifogásolt módon korlátozó kiegyezés szinte szükségszerűen torkollott a világháborús és a trianoni tragédiába, 600 ezer halott magyar katonát hagyva maga után, az ország területe kétharmadának, valamint a magyar emberek egyharmadának idegen országok uralma alá kerülését is magával hozva.

Ironikus, ugyanakkor fenyegető is az a párhuzam, amely az Osztrák-Magyar Monarchia bukása és az Európai Unió mai válsága között vonható: a Monarchia szétesésének legfőbb oka ugyanis a császári udvar, a birodalmi bürokrácia és pénzügyi vezető réteg azon érzéketlensége és értetlensége volt, amellyel a feltörekvő nemzeti közösségek önrendelkezési vágyához és törekvéseihez viszonyult, s amelyhez hasonló érzéketlenséget és értetlenséget tapasztalunk az egyre inkább birodalmi központként viselkedő Brüsszelből.

Az első világháborút lezáró békeszerződések által életképtelenségre szánt, megcsonkított, kifosztott, megalázott és gúzsba kötött magyar állam mégis élni tudott önrendelkezési szabadságával, és óriási erőfeszítéseket téve talpra állt. A két világháború között a magyar emberek áldozatának és munkájának köszönhetően Magyarország azért tudott ismét sok tekintetben Közép-Európa vezető államává válni, mert soha, a legmostohább körülmények dacára sem mondott le a kossuthi gondolatról, azaz az állami függetlenségről.

Ezt a függetlenséget csak a náci, majd a kommunista diktatúrákat ránk erőltető idegen hatalmak túlereje, a katonai megszállások tudták megtörni és felszámolni.
2020-ban harmincadik évfordulója lesz annak, hogy mi, magyarok, a kossuthi függetlenség jegyében megalapoztuk a szabad, független és szuverén magyar állam újjáépítését.

Az összeomló kommunizmusból békés és demokratikus rendszerváltoztatással kimenekítettük az országot, majd húsz esztendő múlva, 2010-ben elsöprő közös akarattal sikerült lezárni a posztkommunizmus korszakát is Magyarországon.
2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozásunk során nem az állami szuverenitásunkat ruháztuk át az Unió különböző intézményeire, hanem csak arról kötöttünk szerződést, hogy annak meghatározott elemeit, szabad akaratunk és döntésünk alapján velük közösen gyakoroljuk – így nem bizonyulván hűtlennek Kossuth politikai örökségéhez, amelynek egyébként fontos része az 1862-ben kidolgozott terv is a Dunai Konföderációról.

Ez a történelmi üzenetként fennmaradt kossuthi terv a Duna–tájon élő államok egyenrangú szövetségét javasolta annak érdekében, hogy egyesíteni tudják érdekeiket és erejüket. Sok vonatkozásban számunkra ez a kossuthi terv a nemzetállamok egyenrangú együttműködésén alapuló Európai Unió történelmi előképének is tekinthető.

Meggyőződésünk, hogy a független és egyenrangú nemzeti államok szükségszerű és szoros európai együttműködésének kossuthi gondolata a XXI. században is az egyetlen járható út nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa és az Európai Unió számára is.

Tisztelt Ünnepi Közgyűlés!
Kossuth Lajos nemcsak történelmünk egyik legnagyobb hatású államférfia, hanem az egyik legtisztábban és legmesszebbre látó politikai gondolkodója is. Tetteiben és írásaiban természetesen tükröződik a korszellem, a korabeli magyar vezető réteg minden erénye és hibája, s világosan kirajzolódnak a nemzet előtt az adott kor szabta lehetőségek, kényszerpályák és zsákutcák is. Miként az is világossá válhat előttünk, hogy – szemben egyes világhíressé vált, ámde felületes próféciákkal – a Történelem, s benne a magyar történelem sem ért véget, hanem a múltunk forrásából eredezve folyik a jövő felé, a jelen, általunk is formált medrében; hogy a múltat végképp eltörölni, sem a bolsevizmusnak, sem a „létező liberalizmusnak” nem sikerült és nem sikerülhet; hogy tehát Kossuth Lajos, s mindaz amit jelképez, része a mai életünknek is. Nélküle – és a hozzá fogható nagyjaink nélkül – ma nem azok lennénk, akik vagyunk – sőt, talán sem Magyarország, sem magyar nemzet nem lenne. Azt, hogy az Önök elődeinek bölcsessége révén Pápa város 130 évvel ezelőtt díszpolgárává fogadta Kossuth Lajos, azt az előbbiek igazolásaként is felfoghatjuk.
Bízom benne, hogy Magyarország és Pápa polgársága hű marad a kossuthi örökséghez az előttünk álló időkben is.
Adjon az Isten erőt, bölcsességet és kitartást Kossuth Lajos híveinek Pápán, Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt!