– Szent István napja, a magyar államalapítás ünnepe jó alkalom arra, hogy felidézzük a történelmünket. Lehet-e párhuzamot vonni Magyarország akkori és mostani helyzete között?

– A magyar állam geostratégiai helyzete alapvetően nem változott ezer esztendeje, a maihoz hasonló kihívásoknak kellett megfelelnie, hasonló dilemmákat kellett feloldania Szent István királyunknak, mint amilyenekkel mi is szembesülünk. Azért helyezhetjük őt a történelmi személyiségeink közül az első helyre, mert a korabeli magyar vezető réteggel közösen képes volt megalapozni egy olyan államot, amely ezer év elteltével is létezik. Ennek súlyát akkor érzékelhetjük igazán, ha számba vesszük, hogy az elmúlt évezredben a mai napig hány ország működött folyamatosan ugyanazon a néven, azonos területen önálló államként. Még úgy is, hogy tudjuk, hazánk függetlensége nem volt mindig teljes és folyamatos. A Szent István-i állam politikai vezetésének teljesítménye a mai közélet számára is fontos viszonyítási pont.

– Az akkori államvezetés geopolitikai elképzeléseiből mi az, amit a mai helyzetben is érdemes megfontolni, alkalmazni?

–Szent István is a Nyugat mellett tette le a voksát, de zseniális külpolitikával – no meg persze erővel, ha kellett – sikerült elkerülnie, hogy az ország a német császár hűbérbirtoka legyen.
A szűkebb környezetünk, a közép-európai régió országai irányába is szövetségépítő politikát folytatott. Ugyanakkor – az akkori diplomáciai lehetőségekkel élve – igyekezett a Bizánci Birodalom felé is védetté tenni Magyarországot. Jelenleg sem lehet kérdés, hogy a nyugati integráció keretein belül van a helyünk, de ez nem jelentheti a saját érdekeink idegen érdekek alá rendelését, az ország egyoldalú függési helyzetbe hozását, függetlenségünk feladását.
Az állami szuverenitásunk minél teljesebb megőrzése nemcsak a nemzeti létünk záloga, de a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele. Érdekes módon azokat az ellenzéki csoportokat, amelyek a szabadon választott kormánytól féltik a demokráciát, cseppet sem zavarják azok az idegen törekvések, amelyek mind nyíltabban törnek az ország érdekérvényesítési mozgásterének szűkítésére, végső soron a népszuverenitást semmibe véve.

– A tagállamok függetlensége, illetve a hatáskörök elvonása és átadása az európai uniós szervezeteknek folyamatos vita tárgya. Valójában Brüsszellel vagy az uniót meghatározó nagyhatalmakkal, Németországgal, Franciaországgal, esetleg a kontinensen kívüli érdekcsoportokkal állunk szemben?

– Az érdekellentétek nem csupán az unió és az említett kontinentális hatalmak vonatkozásában állnak fent, fontos tényező az Amerikai Egyesült Államok is. Sőt, az Egyesült Államok érdekei sem feltétlenül esnek egybe annak az uralmi elitnek az érdekeivel, amely eddig eszközként használta az Egyesült Államok intézményrendszerét. Számunkra korábban elképzelhetetlennek tűnt, amit ma Donald Trump ellenében művelnek: az Egyesült Államok szellemi, politikai, gazdasági elitjének egy része mindent megtesz a demokratikusan megválasztott elnök ellehetetlenítéséért. Mindezek mellett tény, hogy Magyarország közvetlen ellenfele a brüsszeli bürokrácia, az Európai Bizottság, amely felhatalmazás nélkül a politika alakítójává akar válni. Túllépi a hatáskörét, semmibe veszi az uniós normákat, miközben egyes tagállamokat, például hazánkat és Lengyelországot vádolja azzal, hogy nem tartjuk be az EU jogszabályait. Az Európai Bizottság persze nem öncélúan ténykedik, elsősorban Németország az, amely meghatározza az európai intézményrendszer működésének irányát, a saját nemzeti érdekei alapján.

– A közép-európai országok a V4-ek együttműködésével talán képezhetnek egy olyan erőcentrumot, amelynek tagjaként Magyarország is sikeresebben védheti meg gazdasági szuverenitását. Ezt a szövetséget most éppen Franciaország igyekszik bomlasztani.

– Nem tehetünk szemrehányást az ellenfeleinknek, ha a saját érdekeik szerint cselekednek akár a rovásunkra is, hiszen mi is ezt tesszük, ha van rá lehetőségünk. Látni kell azt is, hogy a V4-es tagországok az alapvetően azonos geostratégiai meghatározottságuk mellett is sok tekintetben eltérő helyzetben vannak, ezért a mi érdekeink sem mindig egyeznek a lengyelekével, a szlovákokéval vagy a csehekével. Lengyelországnak például – történelmi okokból is – más a viszonya Oroszországhoz vagy éppen Romániához, mint nekünk. A szövetség fenntartása érdekében össze kell hangolnunk az eltérő nézeteinket, kompromisszumokra is szükség van ahhoz, hogy a nagyhatalmak ne tudjanak megosztani minket. Történelmi tapasztalat: vagy sikerül erőinket összeadva megvédeni az érdekeinket, vagy magunkat egy nagyobb erő jóindulatára bízzuk – nincs harmadik út.

– Hosszú távon milyen jövőt jósol az Európai Uniónak?

– Az Európai Unió hosszú távú fennmaradására nem kötnék fogadásokat. A kvótaperben kizárólag az egyértelmű jogi helyzet semmibevételével hozhatnak Magyarország és Szlovákia számára kedvezőtlen ítéletet, mégis ez valószínűsíthető az előzmények alapján. Ha ilyen döntés születik, azzal az Európai Unió a saját erkölcsi alapjainak felszámolását kezdi meg. Ha nem képes komolyan venni a saját szabályait, akkor a bizalom minimuma is szétfoszlik. Németország még csak nem is értelmezhető érdekek miatt kényszerítette Európát arra, hogy több millió migránst ellenőrizetlenül befogadjon. Ha már közös európai értékekről és szolidaritásról beszélünk, vajon ki hatalmazta fel a német politikai vezetést, hogy az általunk felfogott európai értékeket, civilizációt, életmódot mások megkérdezése nélkül olyan mértékben veszélyeztesse, mint azt tette és teszi 2015-től kezdődően?

– Lehet, hogy olyan érdekek állnak az európai elit döntéseinek hátterében, amelyekről a közvélemény nem tud semmit?

– Ma az európai demokratikus intézményeket meghatározó elitek jelentős része annak a globális háttérhatalomnak a megvásárolt, függőségben tartott ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke, és amelynek csak idejétmúlt korlátként értelmezhetők a nemzeti keretek. Nem tartom kizártnak, hogy az Európai Unió még az én életemben megszűnik, de nekünk ez nem áll érdekünkben, ez újabb európai tragédia lenne. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ne a most látható irányba haladjon az unió, hanem a fenntarthatóságot jobban figyelembe vevő, a nemzetállamokat erősítő, az érdekeket méltányosabban kiegyenlítő közösséggé váljon.

– Soros György a háttérhatalom része, vagy egy magányos tőzsdecápa, aki csak a saját érdekeit nézi?

– A személyiségek különbözők, egyesek a háttérben, zárt ajtók mögött ténykednek, másoknak az okoz örömet, hogyha a világmegváló filantróp szerepében tetszeleghetnek. Azt azonban senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül Soros mozgatja a világ történéseit. Ő a világ legismertebb, jelenlegi tudásunk szerint legnagyobb befolyású és óriási pénzeszköz felett rendelkező szereplője a háttérhatalomnak. A háttérhatalom legfontosabb jellemzője, hogy rejtőzködik, és csak annyira fedi fel magát, amennyire céljai megvalósításához szükséges. A nyitott társadalom elméletének az egyes nemzetekre erőltetéséhez például szükséges, hogy Soros György, a demokratikusan megválasztott, de kisszerűnek, ostobának és korruptnak láttatott helyi politikai elitek globális problémákra önzetlen emberbarátként megváltást kínáló ellentétpárjaként lépjen a nemzetközi politika színpadára.

– Mit lehet kezdeni a nem kormányzati szervezetekkel, az NGO-kkal, amelyek mára politikacsináló szerepet vállalnak demokratikus felhatalmazás nélkül?

– Az NGO-k megítélése a migránsok tömegeinek Európába juttatásában játszott – finoman szólva is ellentmondásos – szerepe okán változóban van. Ezeknek a szervezeteknek még csak a kritikája is szélsőjobbos eretnekségnek számított nemrég, ma viszont már Olaszország baloldali kormánya – amely évek óta kiáll bármilyen globalista elképzelés mellett – tűrhetetlennek minősíti, és fellép az ellen, hogy a magukat civilnek nevező szervezetek nyíltan harmadik világbeli bűnszervezetekkel működnek együtt a földközi-tengeri migrációs útvonalon. Az NGO-k problémája egyszerű jogalkotási kérdés. Ha pedig ezek a szervezetek úgy érzik, hogy a törvények nem vonatkoznak rájuk, akkor a jog alkalmazásával lehet fellépni ellenük. Nem engedhető meg, hogy a demokratikus választásokon kifejezett népakaratot felülírni szándékozó külső erők eszközeiként, illegitim módon próbálják meg befolyásolni egy ország kormányzását.

– A fenti problémák mellett újabb kihívás az egyre elterjedtebb kiberbűnözés. A láthatatlan ellenség akár az államot is megbéníthatja. Mit lehet tenni ez ellen?

– Ezeket a cselekményeket nyugodtan lehet terrorizmusnak nevezni, és az elkövetőkkel megítélésem szerint úgy is kell bánni, mint a terroristákkal. Úgy látom, hogy az európai államok ezen a téren kicsit elkényelmesedtek, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. Nyilvánvaló üzleti és praktikus államszervezési okokból ezeknek az informatikai rendszereknek eddig csak az előnyét hangsúlyozták, pedig minden, ami az életünket komfortosabbá teszi, az egyúttal kiszolgáltatott helyzetbe is hoz. Rendelkeznünk kell forgatókönyvvel azokra a szélsőséges katasztrófahelyzetekre is, amelyekben ezek a rendszerek esetleg tartósan használhatatlanná válnak. E rendszereket fenyegető külső támadásokkal kapcsolatban pedig nemcsak a védelemre kell felkészülni, hanem a felderítésre is. Jogi rendszerünket is ahhoz kell igazítani, hogy minden ilyen támadás a terrorizmussal azonos elbírálás alá essék. Mert, ahogyan a székely mondja, a medve nem játék – pontosabban: a medve sem.
A szuverenitásunk megőrzése nemcsak a nemzeti létünk záloga, de a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele – mondta Kövér László

– A 2018-as országgyűlési választási kampányt mennyiben befolyásolja az a tény, hogy egy nagyvállalkozó, Simicska Lajos nyíltan beállt az egyik ellenzéki párt, a Jobbik mögé?

– Egykor volt harcostársunkat nem akarom lebecsülni, de vannak nála nagyobb szereplők is az ellenzéki oldalon, például ne feledkezzünk meg a már említett Soros Györgyről. A személyes vonatkozások érdektelenek, amit erről el lehetett mondani a nyilvánosság előtt, azt már elmondtuk. A magyar történelemben mindig is voltak, és ma is vannak olyan emberek, politikai csoportosulások, akiknek a fejében és lelkivilágában, politikai programjában, ideológiájában a nemzet mint közösség nem jelent semmit. Ők úgy látják: saját, jogosnak vélt érdekeik érvényesítése során nem kell figyelembe venni, hogy ez milyen következményekkel jár annak a nemzetnek az érdekeire, amelyből származnak. Eddig ezt evidenciaként csak a baloldalról gondoltuk, most viszont meglepődtünk, hogy egy magát jobboldalinak nevező politikai alakulat is eljutott erre a szintre.

– Az újdonságnak tekinthető, hogy a média egy része átvette az ellenzéki pártok szerepét?

– Amikor – a külföldi kézben lévő tulajdoni hányad elsöprő túlsúlya dacára, vagy éppen ennek következtében – totális baloldali hegemónia volt a magyar sajtóban, és ezt a polgári oldal szóvá tette, akkor érdekes módon ez senkinek sem okozott problémát sem a baloldalon, sem az Európai Unióban. Emlékezzünk: Medgyessy Péter akkoriban azt mondta, hogy akinek televízió kell, az vegyen magának. A sajtó bizonyos mértékű átrendeződése mostanság kezdett a baloldal szerint problémává válni, amikor csak külföldi segítséggel tudják fenntartani a saját médiájukat. Jelenleg ez a média már szinte diktál a meggyengült, önbizalomhiányos, megroppant ellenzéki pártoknak. A kérdés csak az, vajon milyen érdekek képviseletében.


– Mit kezdhetnek a kormánypártok a teljesen alaptalan álhírekkel szemben, amelyek egyre gyakoribbak az ellenzéki médiában?

– Sajnos ez sem újdonság, és nem is sajátosan magyar jelenség. Amíg csak Magyarországról lehetett hazudozni a nemzetközi – benne a német közszolgálati – médiában, amíg hatékonyan lehetett az informálisan kézben tartott sajtón keresztül a fősodratú politika érdekeinek megfelelően manipulálni a közvéleményt, addig ez volt maga a sajtószabadság. Amióta azonban az internetalapú kommunikációs lehetőségek megtörték a hazudozás monopóliumát, azóta az európai politika ingerküszöbét is elérte az úgynevezett fake news, vagyis az álhírek problémája, az unió egyes fórumain is felmerült a befolyásolási szándékkal az internetre felkerülő tartalmak elleni fellépés szükségessége.

– Mennyire lehet hatékony ez a fegyver a hazai ellenzék kezében? A választások kimenetelét is befolyásolhatja?

– Az ellenzék már egy ideje mindenféle megfontolás nélkül támad. Nincsen programja, nincsenek hiteles személyiségei, de a hatalmat egyre görcsösebben akarja. Folyamatosan feszültséget próbál kelteni, el akarja hitetni, hogy Magyarország maga a siralom völgye. Mindehhez hatékony támogatást remélhet a Soros-féle álcivil világtól és a média egy jelentős részétől. A cél, hogy ne az ellenzék kormányképtelenségéről és a Magyarország által az elmúlt években bejárt sikeres útról szóljon a kampány, mert ha a józan ész dönt, akkor elképzelhetetlen, hogy ne a Fidesz–KDNP nyerje meg a választásokat.

– A józan ész győzelméért tenni is kell. Milyen kampányra készül a Fidesz?

– Hét éve egy történelmi szakadék peremén tántorgó országot vettünk át. Tehát a viszonyítási pont elég markánsan rajzolódik ki. A felmérések szerint az emberek 80-90 százaléka alapvető változást akart 2010-ben. Még azok is, akik a szocialistákra szavaztak. Az előző ciklusban, miközben ez Görögországnak nem sikerült, minden gáncsoskodással, kritikával dacolva röpke néhány év alatt visszahoztuk az országot az összeomlás széléről, és már a ciklus vége felé lehetett látni, hogy nemcsak megmenekültünk a nagy bajból, hanem elindultunk újra felfelé. Ez tette lehetővé, hogy a második választást is megnyerjük. A 2014 óta eltelt több mint három esztendőről már most mindenféle dicsekvés nélkül elmondható, hogy a rendszerváltoztatás óta ez volt a legsikeresebb kormányzati ciklus. Nincs olyan statisztikai adat, amely ne ezt támasztaná alá – ideértve a legfontosabb területet, a népesedési folyamatokat is.

– Az ellenzék ennek az ellenkezőjét sulykolja. Az lesz a nyertes, aki hangosabb?

– Ha az egyik serpenyőbe a kudarcokat, a hiányosságokat, az elmaradt teljesítményeket rakjuk, a másikba pedig az elért eredményeket, akkor az ellenzék nem tud olyan tényeket említeni, amelyek alapján ne a fejlődés irányába billenne a mérleg. A kampányunkban az a teendőnk, hogy ezt tudatosítsuk. Másrészt, tanulva 2002-ből, fel kell vennünk a kesztyűt minden egyes támadás esetén. Saját táborunknak egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy a közvélemény-kutatások szerint már megnyertük a választást. Ismét idézem a klasszikus baloldali mondást: nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat. Azokat pedig még nem nyertük meg.