Közép- és kelet-európai országok házelnökeinek csúcstalálkozója
Varsó
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Kollegák!
Közép-Európa talán legtömörebb meghatározása az, hogy Európának az a része, amely Keletről Nyugatnak, Nyugatról pedig Keletnek számít.
Közép-Európa azonban nemcsak egy viszonylag jól meghatározható közös földrajzi tér, hanem egy viszonylag jól azonosítható közös történelmi sors és ebből fakadó hasonló tapasztalat, értékrend és identitás.
A történelem során a mindenkori keleti és nyugati birodalmak ütközőpontjában Közép-Európa népei és országai mindig hűségesek voltak és áldozatot hoztak Nyugatért, ezzel szemben a Nyugat gyakran inkább feláldozta őket a Keletnek, mintsem a legkisebb áldozatot is hozzon Közép-Európáért.
Így volt ez a középkorban és így volt ez a XX. században is.
Tennék egy rövid válaszkísérletet arra a kérdésre, hogy a nehéz történelmi múlttal rendelkező, sokszínű Közép-Európának napjainkban mi az alapvető közös lényege; mi a legerősebb összekötő kapocs az egymással mindig történelmi versenyben lévő közép-európai nemzetek és közép-európai államok között napjainkban.
Ez az erős és értékes kapocs a közép-európai emberek hasonló kulturális, gazdasági és politikai tapasztalataiból fakadó – érték- és érdekközösségen alapuló hasonló identitása.
Napjainkban ismét erősödő identitásképző elem Közép-Európában a keresztény gyökerű kulturális értékazonosság, a térség gazdaságában a verseny mellett az egymásrautaltság, a kooperáció valamint a politikában az állami szuverenitás.
Olyan mértékben erősödnek ezek az identitáselemek, amilyen mértékben Nyugat és Kelet felől egyre érzékelhetőbben közelednek az ezeket érő kihívások és külső támadások, s amilyen mértékben ezek a fenyegetések előhívják a közös tudatból azokat a fasiszta és a kommunista diktatúrák időszakából származó emlékeket, amikor sem a keresztény kultúra összekötő erejéről, sem a közép-európai népek érdekegyeztetéséről, sem pedig az állami, nemzeti önállóságról nem volt tanácsos, nem volt lehetséges értekezni.
1989-1990-ben Közép-Európa abból a geopolitikai ütközőzóna szerepből akart kitörni, amelybe 1945 után a Nyugat belelökte. Napjainkban az Európa gyengítéséhez fűződő globális geopolitikai érdekek ebbe a szerepbe akarják ismét Közép-Európát visszakényszeríteni.
Az az üzenetünk a nyugat-európai barátaink számára, hogy nem lehet ugyanúgy cserbenhagyni és feláldozni Közép-Európát, mint ahogyan a XX. században ezt tették, mert a XXI. századi globálissá vált világunkban maga Európa – beleértve Nyugat-Európa is – válhat ugyanolyan alávetett, megalázott és kifosztott ütközőzónává, mint amilyenné 1945 után Közép-Európát tették.
Közép-Európa újbóli kényszer alá rendelésének és Európa gyengítésének több eszköze van, én most csak az aktuálisan mindenki számára leginkább érzékelhető eszközt, az illegális migráció jelenségét emelném ki.
A demográfiailag hanyatló Európában nem önmagában a migráció veszélyes, hanem annak lehetséges hatása: a szolidaritás jelszavával visszaélve az európai államok szuverenitásának csorbítása, azaz a népakaraton nyugvó európai demokratikus rendszer gyengítése; a befogadás jelszavával visszaélve a keresztény gyökerű európai kulturális értékhomogenitás megbontása; és az integráció jelszavával visszaélve a viszonylagos európai társadalmi stabilitás szétzilálása.
Aggasztó tapasztalni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy vannak, akik tudatosan vissza akarnak élni a migrációval.
Mi, közép- és kelet-európaiak a XX. század második felét egy olyan világban kellett túléljük, amelyben nem volt demokrácia, nem volt nemzeti szuverenitás, nem volt társadalmi jólét és nem volt szabad nemzeti kultúra.
Nem akarunk hasonló világban élni a XXI. század előttünk álló évtizedeiben.
Mindezért senki nem vitathatja el azon jogunkat, hogy közép-európai eszményeink és értékeink szerint akarunk élni egy olyan Európában, amely nem válik Európán kívüli erők áldozatává, egy olyan Európában, amely kannibál módra nem áldozza fel ismét Közép- és Kelet-Európa nemzeteit.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Közép-Európa talán legtömörebb meghatározása az, hogy Európának az a része, amely Keletről Nyugatnak, Nyugatról pedig Keletnek számít.
Közép-Európa azonban nemcsak egy viszonylag jól meghatározható közös földrajzi tér, hanem egy viszonylag jól azonosítható közös történelmi sors és ebből fakadó hasonló tapasztalat, értékrend és identitás.
A történelem során a mindenkori keleti és nyugati birodalmak ütközőpontjában Közép-Európa népei és országai mindig hűségesek voltak és áldozatot hoztak Nyugatért, ezzel szemben a Nyugat gyakran inkább feláldozta őket a Keletnek, mintsem a legkisebb áldozatot is hozzon Közép-Európáért.
Így volt ez a középkorban és így volt ez a XX. században is.
Tennék egy rövid válaszkísérletet arra a kérdésre, hogy a nehéz történelmi múlttal rendelkező, sokszínű Közép-Európának napjainkban mi az alapvető közös lényege; mi a legerősebb összekötő kapocs az egymással mindig történelmi versenyben lévő közép-európai nemzetek és közép-európai államok között napjainkban.
Ez az erős és értékes kapocs a közép-európai emberek hasonló kulturális, gazdasági és politikai tapasztalataiból fakadó – érték- és érdekközösségen alapuló hasonló identitása.
Napjainkban ismét erősödő identitásképző elem Közép-Európában a keresztény gyökerű kulturális értékazonosság, a térség gazdaságában a verseny mellett az egymásrautaltság, a kooperáció valamint a politikában az állami szuverenitás.
Olyan mértékben erősödnek ezek az identitáselemek, amilyen mértékben Nyugat és Kelet felől egyre érzékelhetőbben közelednek az ezeket érő kihívások és külső támadások, s amilyen mértékben ezek a fenyegetések előhívják a közös tudatból azokat a fasiszta és a kommunista diktatúrák időszakából származó emlékeket, amikor sem a keresztény kultúra összekötő erejéről, sem a közép-európai népek érdekegyeztetéséről, sem pedig az állami, nemzeti önállóságról nem volt tanácsos, nem volt lehetséges értekezni.
1989-1990-ben Közép-Európa abból a geopolitikai ütközőzóna szerepből akart kitörni, amelybe 1945 után a Nyugat belelökte. Napjainkban az Európa gyengítéséhez fűződő globális geopolitikai érdekek ebbe a szerepbe akarják ismét Közép-Európát visszakényszeríteni.
Az az üzenetünk a nyugat-európai barátaink számára, hogy nem lehet ugyanúgy cserbenhagyni és feláldozni Közép-Európát, mint ahogyan a XX. században ezt tették, mert a XXI. századi globálissá vált világunkban maga Európa – beleértve Nyugat-Európa is – válhat ugyanolyan alávetett, megalázott és kifosztott ütközőzónává, mint amilyenné 1945 után Közép-Európát tették.
Közép-Európa újbóli kényszer alá rendelésének és Európa gyengítésének több eszköze van, én most csak az aktuálisan mindenki számára leginkább érzékelhető eszközt, az illegális migráció jelenségét emelném ki.
A demográfiailag hanyatló Európában nem önmagában a migráció veszélyes, hanem annak lehetséges hatása: a szolidaritás jelszavával visszaélve az európai államok szuverenitásának csorbítása, azaz a népakaraton nyugvó európai demokratikus rendszer gyengítése; a befogadás jelszavával visszaélve a keresztény gyökerű európai kulturális értékhomogenitás megbontása; és az integráció jelszavával visszaélve a viszonylagos európai társadalmi stabilitás szétzilálása.
Aggasztó tapasztalni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy vannak, akik tudatosan vissza akarnak élni a migrációval.
Mi, közép- és kelet-európaiak a XX. század második felét egy olyan világban kellett túléljük, amelyben nem volt demokrácia, nem volt nemzeti szuverenitás, nem volt társadalmi jólét és nem volt szabad nemzeti kultúra.
Nem akarunk hasonló világban élni a XXI. század előttünk álló évtizedeiben.
Mindezért senki nem vitathatja el azon jogunkat, hogy közép-európai eszményeink és értékeink szerint akarunk élni egy olyan Európában, amely nem válik Európán kívüli erők áldozatává, egy olyan Európában, amely kannibál módra nem áldozza fel ismét Közép- és Kelet-Európa nemzeteit.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Sajtóiroda
2017. május 18.