Tisztelt Rákosi Úr!
Tisztelt Kormánybiztos Úr, Polgármester Úr, a Pannónia Stúdió egykori és mai tisztelt szakmai közössége!
Kedves vendégek!

Bizonyára sokan emlékeznek az első, s mindeddig egyelten Oscar díjas magyar rajzfilmre, A légyre, amely ennek az épületnek az egykori négyes stúdiójában készült.

Alkotója Rofusz Ferenc ma is itt van velünk. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntjük, és kívánunk neki töretlen egészséget és alkotóerőt.
Az ő 1980-ban megvalósult alkotása egy örök érvényű és közérthető, három perces gondolatébresztés a kiszolgáltatottságról, amely korabeli rendszerkritikaként is értelmezhető – az alkotó tudna mesélni arról, hogy a cenzorok mennyit faggatták, arról ki az üldöző, és ki az üldözött a filmben, – ám napjainkból visszatekintve A légy akár egy filmes allegóriája is lehetne a XX. századi magyar rajzfilmgyártás sorsának.
Annak a rajzfilmgyártásnak, amely ugyan mindig kiszolgáltatottja volt a történelemnek, korszellemnek, államnak és piacnak egyaránt, amelyiket – úgy tűnt – a század végén a légyhez hasonlóan lecsaptak, ám mégis él, mégis meg tudta mutatni magát a világnak, mégis fel tudott mutatni egy rajzfilmes magyar világképet, mely szeretetet és elismerést váltott ki a nézőkben itthon és külföldön egyaránt.

A XX. században Magyarországnak – oly sok más területhez hasonlóan – a rajzfilmgyártásban is csak arra volt ereje, hogy kiképezze és elindítsa a teljesítmény útján az alkotóit, de arra már nem volt képes, hogy ezen tehetségeknek itthon és maradéktalanul teremtse meg a kibontakozás feltételeit.

Költői a kérdés, de talán érdemes feltenni: mi lett volna, ha…? Ha nemcsak Macskássy Gyula, a magyar rajzfilm atyja, de az angol rajzfilmgyártás megteremtője, John Halas, azaz Halasi János, a francia rajzfilmgyártás alapítója, Jean Image, azaz Hajdú Imre vagy a holland és amerikai rajzfilmgyártás nagy alkotója, George Pal, azaz Pál György is Magyarországon tudja megvalósítani terveit; vagy ha az Oscar díj elnyerése után Rofusz Ferenc megkapja azt a támogatást, amely méltán járt volna neki? Milyen eredmények születtek volna a magyar filmgyártásban – és benne a rajzfilmgyártásban –, ha Magyarország nem került volna a XX. században a történelem fogaskerekei közé; ha az első világháború után nem akarták volna gyakorlatilag felszámolni hazánkat; ha a nácizmus borzalmai után nem löktek volna csaknem fél évszázadig kommunista igába minket; ha a nyugodt és huzamos alkotómunkához adottak lettek volna a politikai és gazdasági feltételek?
Tudjuk, hogy a XX. századi tehertételek és veszteségek ellenére a magyar rajzfilmgyártás a Pannónia Filmstúdió révén ebből az épületből az 1980-as években mégis világszínvonalra emelkedett, és a világ legjobb öt rajzfilmműhelye között tartották számon.

Ez kizárólag annak a magyar alkotói nemzedéknek az érdeme, amelyik – minden ideológiai és pénzügyi korlát ellenére – megőrizte hitét az animációs magyar önkifejezés lehetőségében és jelentőségében, és világszínvonalú teljesítményt tudott nyújtani.

Nehéz a teljesség igényével felsorolni őket, de mi nemcsak a saját nemzedékünk, hanem gyerekeink és unokáink nevében is köszönettel tartozunk az olyan alkotóknak, mint idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója és vezetője, a ma velünk együtt emlékező Jankovich Marcell vagy Nepp József, Dargay Attila, Mata János, Foky Ottó, Ternovszky Béla.

A korabeli szocialista kultúrpolitika meghatározott korlátok között ugyan, de hagyta őket dolgozni, így megszülethettek azok a művek, amelyeket mi és gyerekeink is a szívünkbe zártunk, s amelyek – maradandó értékűek lévén – reményeink szerint unokáink számára is meghatározó élményt jelentenek majd.

Nem költői, hanem konkrét válaszra és cselekvésre váró kérdés, hogy a XXI. században, azaz napjainkban a magyar állam, a magyarországi magántőke és a hazai filmes, rajzfilmes szakma képviselői, együttműködve tudnak-e változtatni a korábbi fátumon, azaz tudunk-e együtt olyan feltételeket teremteni, hogy a filmművészetünk képviselői, filmes és rajzfilmes alkotóink tehetsége itthon ne csak rügyeket hajthasson, hanem termőre is fordulhasson.

Azért is fogadtam el megtisztelő meghívásukat a mai eseményre, mert hiszek abban, hogy igen: közösen képesek vagyunk erre a fordulatra, közösen képesek vagyunk és leszünk a globalizáció lehetőségeit felhasználva, a hátrányaiból magunk számára előnyt faragva nemcsak a politikai és gazdasági, hanem a szellemi szuverenitásunkat is megőrizni és megerősíteni.

Szellemi szuverenitásunk léte pedig azon dől el, hogy gyerekeinknek milyen szellemi vértezetet tudunk adni, ezen belül milyen vizuális, képi kultúrával tudjuk felruházni őket.

Mindezen teendőkben az állam két öreg hibát követhet el – mindkettőre láttunk példát a múltban –: ha a kelleténél mélyebben foglalkozik az üggyel, és ezáltal megbénítja azt, vagy ha a kelleténél kevesebbet törődik vele, ezzel mintegy védtelenné teszi az ügyet, és ezáltal hozzájárul az elsorvadásához.

Vannak eredmények, amelyek azt mutatják, hogy 2010 után az állam a kellő mértékű szerepvállalás irányába mozdult el a filmgyártás területén.
A körünkben lévő Vajna András kormánybiztos úr izgalmas dolgokat tudna mesélni a megtett lépésekről, a különféle ellenérdekeltségekről, valamint arról, hogy milyen állapotból indultunk el néhány éve, és hol tartunk most. Rengeteg még a tennivaló, de a szép szavak mellett a magyar filmgyártás elmúlt években elért eredményei is igazolják, hogy alapvetően jó úton, jó irányba indultunk el.

Mindez talán megalapozza azon reményünket is, hogy a magyar film előbb-utóbb a következő nemzedékek nemzeti önazonosságának megőrzésében és megerősítésében is újra elnyeri azt a meghatározó szerepet, amelyet a mi generációnk esetében neki tulajdoníthatunk.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Idő, kitartás, sok munka és nem kevés pénz – erre van szükség ahhoz, hogy a jövőben az állam, a magántőke és a szakma képviselői egy új sikeres korszakot nyissanak meg a magyar filmgyártás történetében.

Ezen a közös úton egy reménykeltő állomásnak tekinthetjük a Pannónia Stúdió épületének mai újjászületését.
Kívánom, hogy mindez Rákosi Tamás úrnak az egyik legmaradandóbb és legértékesebb befektetésévé váljon azáltal, hogy az épület falai között újjászületik a világszínvonalú teljesítményre képes magyar rajzfilmgyártás is.

Tartsuk természetesnek ugyanakkor fontosnak, hogy ebben a közös munkában szemhatárunkat mindig terjesszük ki a Kárpát-medencében és a nagyvilágban máshol alkotó magyar filmesekre is.

Ezért örüljünk, hogy ma velünk van az első székely rajzfilmsorozat, a Székely Legendárium ötletgazdája és megvalósítója, Fazakas Szabolcs úr is, akinek egyébként a Pannónia Stúdió korábbi nagy alkotói voltak gyerekkori példaképei.

Bízom benne, hogy ez az épület, mint a múltban, úgy a jövőben is, nemcsak az alkotómunka, hanem az ezt megtermékenyítő, nemzedéki és földrajzi határokat átívelő magyar találkozások helyszíne is lesz.

Jó munkát kívánok a Pannónia Stúdió minden munkatársának!