A Reformáció Emlékévének megnyitója
Budapest, Művészetek Palotája
Főtiszteletű Püspök Urak! Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Emlékező Közösség!
Fél évezreddel ezelőtt kezdődött egy bűnbánatban fogant és az anyanyelvben kiteljesedő erkölcsi forradalom: a reformáció, amely megújította Európát és a magyarságot.
Hogyan is indult e történet? Egy Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton buzgó és alázatos munkája, szolgálata nyomán a rendház főnökétől Bibliát kapott.
Luther ekkor ismerte fel, hogy a vak engedelmesség, a tekintély kritika nélküli elismerése és szolgálata nem Istentől való akarat gyermekei számára, hiszen ebből a szemléletből hiányzik a gondolkodás méltósága és az ember szabadsága.
Luther megértette, és hirdetni kezdte, hogy a Szentírás ismerete nem a beavatottak privilégiuma, hanem mindenkinek joga van elolvasni azt, mert az Írás önmagát magyarázza. Ezen gondolatok alapján született meg az egyetemes papság elve, és ehhez kapcsolódik élete fő műve is, a Biblia németre fordítása, mely egyrészt megalapozója lett az egységes német irodalmi nyelv kialakulásának, másrészt eljuttatta mindenkihez Isten szavát német földön.
A XVI. századi Európa a hitviták tüzében égett, és a lázas igazságkeresés eredményeként új felekezetek születtek. A kor nagy protestáns teológusai, Luther, Kálvin, Zwingli tanításai nyomán jött létre az új evangélikus, református és – történelmi következményként – az unitárius felekezet.
Ha csak ennyi lett volna a reformáció – azaz mindössze egyházi és teológiai forradalom – akkor is jelentős lett volna az emberi kultúrára tett hatása. Ám ennél többről volt szó! A reformáció civilizációs korszakalkotó szerepe abban rejlik, hogy meghirdette az emberi gondolkodás szabadságát, az egyén méltóságát és felelősségét, úr és jobbágy, azaz minden ember egyenlőségét Isten szemében. A protestáns gazdaságetika alapozta meg a Nyugat gazdasági felemelkedését, pénzgazdálkodását és kereskedelmét, a reformáció alapozta meg a modern európai demokrácia értékrendszerét és elveit, s tette mind nyilvánvalóbbá az európai társadalmi berendezkedés változásának szükségességét. Elindította a politikai közgondolkodás változásait, ugyanis Kálvin tanításának foglalatában, az Institutio-ban ott van a mai európai társadalmi berendezkedés alapját képező önrendelkezés és önkormányzatiság gondolata is.
Tisztelt Emlékező Közösség!
A magyar reformáció a Kárpát-medencében a Szent István által alapított keresztény magyar állam hanyatlásának korában bontakozott ki. Egy olyan időszakban, amikor a történelmi hibákkal, mulasztásokkal szembesülő, bűnbánó magyarság oltalmat már nem a haldokló egységes magyar államban, hanem csak az újjászülető egységes magyar nyelvben találhatott. Csanádi Imre szavaival: „ország lappangott itt, mikor nem vala ország”. Ez a magyarázata, hogy a magyarság körében hihetetlenül gyorsan terjedtek a reformáció tanai.
A XVI. század végére Melius Juhász Péter, Sztárai Mihály, Dávid Ferenc, Károli Gáspár és számos más reformátor és prédikátor munkája nyomán az ország lakosságának mintegy 90 százaléka valamelyik protestáns felekezet tagja lett. Az új gondolkodás elterjedésében döntő szerepet játszott Károli Gáspár 1590-ben kiadott teljes magyar nyelvű Bibliája és Szenczi Molnár Albert Zsoltárkönyve 1606-ból.
Az ország tragikus szétesésének terhe, valamint az idegen uralom nyomása alatt a magyarság a reformáció korában jutott el az egyéni hitkérdésektől a nemzeti bűnbánat gondolatáig. Ennek a hitvalló, erkölcsi megújhodásnak a betetőzése a református Kölcsey bűnvalló nemzeti imádsága, a Himnusz is 1823-ból, mely a reformáció csodálatos, késői szellemi leágazása.
Ami a XVI. századi magyarság legjelesebb gondolkodóinak lelkét égette, azt sűríti Kölcsey a Himnuszba, szándékosan választva alapformául a jeremiád műfaját. A bűnöket ugyanis nem megmagyarázni, hanem megvallani kell. A XVI. századi nemzetpusztulás okát így írja le: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben.” Ezzel azt is leszögezi, hogy a felelősségünk közös és nem felekezeti alapú – feloldva az évszázados vitát, hogy kinek a bűnei miatt jutott végromlásba a magyarság. Hasonló egyetemes felelősségvállalás zeng Illyés Gyula „A Reformáció genfi emlékműve előtt” című versében. A katolikus Illyés le meri írni: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem.”
A magyar reformáció időszakában a kor legfelelősebben gondolkodó arisztokratái és fejedelmei megértették, hogy a hatalom nem csupán jogokat ad nekik, hanem felelősséget is ruház rájuk.
Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna nagylelkű adományaikkal támogatói lettek mindazoknak, akik az új szellem elterjesztéséhez intézményeket hoztak létre és tartottak fenn.
A nemzetet fojtogató történelmi vészhelyzetben így jöhettek létre a magyar szellem végvárai, a kollégiumok – vagy, ahogy akkoriban nevezték őket, a gymnasiumok – Debrecenben, Sárospatakon, Pápán, Gyulafehérváron vagy Nagyenyeden. Protestáns iskolák sokasága így emelte lélekben, tudásban és hazaszeretetben a nemzetet Miskolctól Csurgóig, Rimaszombattól Hódmezővásárhelyig, Soprontól a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumig, Nagyberegtől Székelyudvarhelyen át Törökszentmiklósig.
A reformáció teremtette erkölcsi és szellemi megújulás jegyében számos tehetséges magyar fiatal jutott ki nyugat-európai egyetemekre. Budáról, Esztergomból, Erdélyből már az 1520-as években többen eljutottak például Wittenbergbe, hogy aztán hazajőve szellemi támogatói legyenek az ellenséges nagyhatalmak szorításában is élni és megújulni akaró nemzetnek.
Nem pusztán kultúrtörténeti véletlen tehát, hogy az első magyar ábécéskönyv Kolozsváron a protestáns Heltai Gáspár műhelyéből került ki 1553-ban, mint ahogyan az sem, hogy a matematika-oktatás alapjainak megteremtése a debreceni tanárnak, a református Menyő Tolvaj Ferencnek köszönhető, akinek tankönyvét még a XVIII. században is használták felekezetektől függetlenül.
Tisztelt Honfitársaim!
Az előttünk álló esztendő módot és alkalmat ad, időt és teret nyit arra, hogy ámulva és hálatelt szívvel vehessük számba a nemzetünk felé kiáramló kegyelem mindazon megnyilvánulásait, amelyekben a reformáció révén Isten részeltetett bennünket.
Egy alapvetően erkölcsi válságban gyökerező, de sokféle – identitásbeli, kulturális, demográfiai, gazdasági, társadalmi és politikai – kihívásokkal küszködő Európában a reformáció félévezreddel ezelőtti erkölcsi forradalmára napjainkban visszatekinteni reményt nyújt mindannyiunk számára.
Reményt arra, hogy Isten teremtményeiként mindig képesek vagyunk a megújulva történő megmaradásra.
Reményt arra, hogy ismét olyan közösségi létformát, azaz olyan nemzetépítő államot alkothattunk magunknak, amely az anyanyelvünkkel együtt képes oltalmat és védelmet nyújtani minden magyar ember számára Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban egyaránt.
Reményt arra, hogy mi, magyarok a XXI. században újra megtanulhatunk az Isten előtt lehajtott fővel, de a világ nemzetei között az Őtőle kapott méltósággal járni.
Reményt arra, hogy az Írás örök, rendíthetetlen igazságaiba kapaszkodva az elkövetkező 500 évben is meg fogunk maradni, mert – Kálvin szavai szerint – „olyan ugyanis az élet, mint egy őrállomás, ahová az Úr helyezett minket”. Azaz: mindez nemcsak reményt nyújt, hanem példát és mércét, felelősségünk és kötelezettségeink felismerésének lehetőségét is. Adja Isten, hogy élni tudjunk vele!
A Reformáció Emlékévét ezennel megnyitom.
Tisztelt Emlékező Közösség!
Fél évezreddel ezelőtt kezdődött egy bűnbánatban fogant és az anyanyelvben kiteljesedő erkölcsi forradalom: a reformáció, amely megújította Európát és a magyarságot.
Hogyan is indult e történet? Egy Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton buzgó és alázatos munkája, szolgálata nyomán a rendház főnökétől Bibliát kapott.
Luther ekkor ismerte fel, hogy a vak engedelmesség, a tekintély kritika nélküli elismerése és szolgálata nem Istentől való akarat gyermekei számára, hiszen ebből a szemléletből hiányzik a gondolkodás méltósága és az ember szabadsága.
Luther megértette, és hirdetni kezdte, hogy a Szentírás ismerete nem a beavatottak privilégiuma, hanem mindenkinek joga van elolvasni azt, mert az Írás önmagát magyarázza. Ezen gondolatok alapján született meg az egyetemes papság elve, és ehhez kapcsolódik élete fő műve is, a Biblia németre fordítása, mely egyrészt megalapozója lett az egységes német irodalmi nyelv kialakulásának, másrészt eljuttatta mindenkihez Isten szavát német földön.
A XVI. századi Európa a hitviták tüzében égett, és a lázas igazságkeresés eredményeként új felekezetek születtek. A kor nagy protestáns teológusai, Luther, Kálvin, Zwingli tanításai nyomán jött létre az új evangélikus, református és – történelmi következményként – az unitárius felekezet.
Ha csak ennyi lett volna a reformáció – azaz mindössze egyházi és teológiai forradalom – akkor is jelentős lett volna az emberi kultúrára tett hatása. Ám ennél többről volt szó! A reformáció civilizációs korszakalkotó szerepe abban rejlik, hogy meghirdette az emberi gondolkodás szabadságát, az egyén méltóságát és felelősségét, úr és jobbágy, azaz minden ember egyenlőségét Isten szemében. A protestáns gazdaságetika alapozta meg a Nyugat gazdasági felemelkedését, pénzgazdálkodását és kereskedelmét, a reformáció alapozta meg a modern európai demokrácia értékrendszerét és elveit, s tette mind nyilvánvalóbbá az európai társadalmi berendezkedés változásának szükségességét. Elindította a politikai közgondolkodás változásait, ugyanis Kálvin tanításának foglalatában, az Institutio-ban ott van a mai európai társadalmi berendezkedés alapját képező önrendelkezés és önkormányzatiság gondolata is.
Tisztelt Emlékező Közösség!
A magyar reformáció a Kárpát-medencében a Szent István által alapított keresztény magyar állam hanyatlásának korában bontakozott ki. Egy olyan időszakban, amikor a történelmi hibákkal, mulasztásokkal szembesülő, bűnbánó magyarság oltalmat már nem a haldokló egységes magyar államban, hanem csak az újjászülető egységes magyar nyelvben találhatott. Csanádi Imre szavaival: „ország lappangott itt, mikor nem vala ország”. Ez a magyarázata, hogy a magyarság körében hihetetlenül gyorsan terjedtek a reformáció tanai.
A XVI. század végére Melius Juhász Péter, Sztárai Mihály, Dávid Ferenc, Károli Gáspár és számos más reformátor és prédikátor munkája nyomán az ország lakosságának mintegy 90 százaléka valamelyik protestáns felekezet tagja lett. Az új gondolkodás elterjedésében döntő szerepet játszott Károli Gáspár 1590-ben kiadott teljes magyar nyelvű Bibliája és Szenczi Molnár Albert Zsoltárkönyve 1606-ból.
Az ország tragikus szétesésének terhe, valamint az idegen uralom nyomása alatt a magyarság a reformáció korában jutott el az egyéni hitkérdésektől a nemzeti bűnbánat gondolatáig. Ennek a hitvalló, erkölcsi megújhodásnak a betetőzése a református Kölcsey bűnvalló nemzeti imádsága, a Himnusz is 1823-ból, mely a reformáció csodálatos, késői szellemi leágazása.
Ami a XVI. századi magyarság legjelesebb gondolkodóinak lelkét égette, azt sűríti Kölcsey a Himnuszba, szándékosan választva alapformául a jeremiád műfaját. A bűnöket ugyanis nem megmagyarázni, hanem megvallani kell. A XVI. századi nemzetpusztulás okát így írja le: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben.” Ezzel azt is leszögezi, hogy a felelősségünk közös és nem felekezeti alapú – feloldva az évszázados vitát, hogy kinek a bűnei miatt jutott végromlásba a magyarság. Hasonló egyetemes felelősségvállalás zeng Illyés Gyula „A Reformáció genfi emlékműve előtt” című versében. A katolikus Illyés le meri írni: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem.”
A magyar reformáció időszakában a kor legfelelősebben gondolkodó arisztokratái és fejedelmei megértették, hogy a hatalom nem csupán jogokat ad nekik, hanem felelősséget is ruház rájuk.
Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna nagylelkű adományaikkal támogatói lettek mindazoknak, akik az új szellem elterjesztéséhez intézményeket hoztak létre és tartottak fenn.
A nemzetet fojtogató történelmi vészhelyzetben így jöhettek létre a magyar szellem végvárai, a kollégiumok – vagy, ahogy akkoriban nevezték őket, a gymnasiumok – Debrecenben, Sárospatakon, Pápán, Gyulafehérváron vagy Nagyenyeden. Protestáns iskolák sokasága így emelte lélekben, tudásban és hazaszeretetben a nemzetet Miskolctól Csurgóig, Rimaszombattól Hódmezővásárhelyig, Soprontól a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumig, Nagyberegtől Székelyudvarhelyen át Törökszentmiklósig.
A reformáció teremtette erkölcsi és szellemi megújulás jegyében számos tehetséges magyar fiatal jutott ki nyugat-európai egyetemekre. Budáról, Esztergomból, Erdélyből már az 1520-as években többen eljutottak például Wittenbergbe, hogy aztán hazajőve szellemi támogatói legyenek az ellenséges nagyhatalmak szorításában is élni és megújulni akaró nemzetnek.
Nem pusztán kultúrtörténeti véletlen tehát, hogy az első magyar ábécéskönyv Kolozsváron a protestáns Heltai Gáspár műhelyéből került ki 1553-ban, mint ahogyan az sem, hogy a matematika-oktatás alapjainak megteremtése a debreceni tanárnak, a református Menyő Tolvaj Ferencnek köszönhető, akinek tankönyvét még a XVIII. században is használták felekezetektől függetlenül.
Tisztelt Honfitársaim!
Az előttünk álló esztendő módot és alkalmat ad, időt és teret nyit arra, hogy ámulva és hálatelt szívvel vehessük számba a nemzetünk felé kiáramló kegyelem mindazon megnyilvánulásait, amelyekben a reformáció révén Isten részeltetett bennünket.
Egy alapvetően erkölcsi válságban gyökerező, de sokféle – identitásbeli, kulturális, demográfiai, gazdasági, társadalmi és politikai – kihívásokkal küszködő Európában a reformáció félévezreddel ezelőtti erkölcsi forradalmára napjainkban visszatekinteni reményt nyújt mindannyiunk számára.
Reményt arra, hogy Isten teremtményeiként mindig képesek vagyunk a megújulva történő megmaradásra.
Reményt arra, hogy ismét olyan közösségi létformát, azaz olyan nemzetépítő államot alkothattunk magunknak, amely az anyanyelvünkkel együtt képes oltalmat és védelmet nyújtani minden magyar ember számára Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban egyaránt.
Reményt arra, hogy mi, magyarok a XXI. században újra megtanulhatunk az Isten előtt lehajtott fővel, de a világ nemzetei között az Őtőle kapott méltósággal járni.
Reményt arra, hogy az Írás örök, rendíthetetlen igazságaiba kapaszkodva az elkövetkező 500 évben is meg fogunk maradni, mert – Kálvin szavai szerint – „olyan ugyanis az élet, mint egy őrállomás, ahová az Úr helyezett minket”. Azaz: mindez nemcsak reményt nyújt, hanem példát és mércét, felelősségünk és kötelezettségeink felismerésének lehetőségét is. Adja Isten, hogy élni tudjunk vele!
A Reformáció Emlékévét ezennel megnyitom.
Sajtóiroda
2017. január 6.