Mádl Ferenc szobrának avatása
Bánd
Mélyen tisztelt Dalma Asszony, tisztelt Mádl család, Polgármester Úr!
Tisztelt Emlékező Közösség!
1936-ban egy bándi kisfiút szülei elvittek a szomszédos Márkóra, a karácsonyi éjféli misére. A kisfiúnak nemcsak a havas éjszakában való meseszerű utazás maradt meg az emlékezetében, hanem a márkói templom oltárképén látható oroszlán látványa is. Csodálkozott azon, hogy miként kerül az oltár fölé az oroszlán, amelytől megrémült. Hosszan nézte a fenevad képét, és egy olyan gonoszt látott benne, amely őt nézi, és arra gondolt, hogy ez a gonosz nemcsak őt, hanem bizonyára mindenkit felfalna a templomban, ha életre kelne. Az ötéves gyermeket a mise után az édesapja magyarázata nyugtatta meg: a gonoszt, a rosszat mindig a jóval lehet legyőzni, mindig a jót szolgáló helyes választással és cselekedettel lehet megszelídíteni, miként tette a kisfiú által látott oroszlán gazdája, a márkói templom védőszentje, Szent Márk is.
A bándi kisfiút Mádl Ferencnek hívták. Évtizedek múltán tudós ember és államfő lett belőle, de a jó és a rossz felismerésének gyermekkorban kialakult ösztönös képessége egy életen át segítette abban, hogy soha ne felejtse el megszerzett tudományának és elnyert tisztségeinek fundamentumát: a Jó választását és cselekedetét.
Hamvas Béla szerint „a gondviselés az emberi sorsba nem avatkozik, mert ez a szabadság megsértése lenne, ilyesmit nem tesz. Amit tesz, hogy szüntelenül olyan helyzeteket kínál, amelyek, ha helyesen választunk, fölemelnek, ha ostobák vagyunk, maradhatunk ott ahol voltunk, vagy még jobban elmerülünk”.
A XX. és a XXI. századot átívelő életében a Gondviselés sokszor állította választás elé Mádl Ferencet is. Ő mindig helyesen választott, mindig a jó döntések emberének bizonyult. Mindezt mindig szelíden, csendesen és derűsen tette. Szavai szerint „a mosoly a türelem és a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság és a béke, a belső erő és a reménység jele”. Egy zaklatott, békétlen és reménytelennek látszó korból Mádl Ferenc ezért emelkedett oda, ahová mindannyian felnézhetünk rá.
1947 után, a hitetlenség és Istentagadás kibontakozó korszakában, Mádl Ferenc a hitet és Istent választotta. Hűséges maradt a szülei és nagyszülei hitéhez, a veszprémi piarista gimnázium szellemiségéhez, a katolikus ifjúsági mozgalomban kapott lelki útravalóhoz.
1945-ben a nyilasok által kényszersorozottként a tizennégy éves Mádl Ferenc – tizenhat esztendős bátyjával együtt – a német-osztrák határvidéken fogságba esett, ahol munkára fogták őket egy helyi parasztcsaládnál. Fakitermelésnél dolgoztak, lovakat gondoztak, mindezt olyan jól csinálták, hogy a helyiek marasztalták őket, és végleges letelepedési lehetőséget kínáltak nekik. Mádl Ferenc és testvére azonban a külföld helyett a szülőföldet választotta. Amint lehetett, biciklit vásároltak és elindultak Magyarországra. Hazaérkezve gyanús elemeknek minősítették őket, és azonnal átnevelő gyűjtőtáborba kerültek, még a kerékpárokat is elkobozták tőlük. „Ez volt az első találkozásom a felszabadítással és a kommunistákkal” – emlékezett vissza később erre az időszakra Mádl Ferenc.
A kommunista önkény korában tanulmányainak tárgyául majd szakmájául a jogot, a jogtudományt választotta. 1951-ben kezdte meg tanulmányait a pécsi tudományegyetemen, majd 1955-ben jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. „A jog az erkölcs minimuma” – ez volt szakmai hitvallása, erre épült az a tárgyi tudás, amely nemzetközileg elismert jogtudóssá tette őt.
A szocialista nemzetköziség és nemzetbomlasztás évtizedeiben a nemzetközi magánjog egyik legjobb ismerőjeként Mádl Ferenc mindig a nemzeti gondolatot és a magyarságot választotta. „Én szívem szerint azok felé húzok – mondta – akik jóleső érzéssel kimondják, hogy a mögöttünk hagyott 1000 esztendőnek mégiscsak az a legfontosabb üzenete, hogy megálltuk a helyünket a világban.(…) Csak azok a közösségek tudnak és fognak fennmaradni (…) amelyek kötődnek és ragaszkodnak gyökereikhez, képesek megőrizni nemzeti önazonosságukat, és nem esnek divatos tendenciák áldozatává. (…) Csak így menekülhetünk meg egy globális homogenizáció fenyegető sivatagától ”.
A kétpólusú világrend idején, a vasfüggönnyel elválasztott Európában Mádl Ferenc az európai egységet választotta. 1974-ben az akadémiai doktori értekezésének tárgya az európai gazdasági integráció volt. Az Európai Közösség jogáról értekezve kitért Szent Istvánra, s arra, hogy a magyarságnak és a magyar államnak Európában a helye. „Készülnünk kell arra a pillanatra, amikor visszatérhetünk oda, ahová mindig is készültünk” – írta. Mádl Ferenc egy olyan európai egységben, olyan Európai Unióban hitt, amely – szavai szerint – képes arra, hogy „erősítse erkölcsi erőnket, nemzeti és európai tudatunkat és önbecsülésünket”.
1990-ben a demokratikus Magyarország érdekében a rendszerváltoztató politikai cselekvést választotta, és szerepet vállalt az első demokratikus kormányban. A gazdaságpolitika és a kultúrpolitika területén legfontosabb céljának az anyagi és szellemi esélyegyenlőség helyreállítását tartotta mindazok számára, akik korábban érdekeikben és értékeikben sokszor jogellenesen, de mindig méltatlanul és méltánytalanul elnyomást és sérelmet szenvedtek.
1995-ben, az első posztkommunista visszarendeződés idején, Mádl Ferenc a nemzeti-polgári politikai tábor újjászervezésében való részvételt választja. A szükséges parlamenti többség nyilvánvaló hiányában is vállalja az államfőjelöltséget, hogy ezáltal is erősítse az akkor parlamenti kisebbségben lévő politikai közösségét.
1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként erkölcsi, szakmai és politikai tekintélyével erősíti a nemzeti-polgári oldal politikai építkezését, amely az 1998-ban bekövetkezett választási győzelemhez vezetett. Noha szíve a diákjai, a tanári pálya, a kutatómunka folytatása és publikációja felé húzza, 2000-ben Mádl Ferenc mégis igent mond a legfőbb állami szolgálatra, és az Országgyűlés Magyarország államfőjévé választja. Megválasztása utáni parlamenti beszédében úgy fogalmazott, hogy „most, amikor benn élünk Szent István koronázásának ezredik és a kereszténység kétezredik évében, jó elgondolkodni azon: a múlt és jövő mezsgyéjén mennyi felelősség van rajtunk”.
Egyik első elnöki interjújában arról szólt, hogy a politikába szinte minden igazán fontosat otthonról, Bándról hozott. „Onnan hoztam a szülők, a család áldozatos szeretetét. A munka, a tanulás, a betű, az írás szenvedélyét, amelyben könnyű volt viselni arcunk verítékét. A faluval, az iskolai és tágabb közösséggel való szolidaritást. A haza szeretetét. A karácsonyi jó hír és a béke élményét.”
Halála előtt négy hónappal, 2011 januárjában, arra az újságírói kérdésre, hogy mit remél a következő évektől, Mádl Ferenc így válaszolt: „Nemzeti és európai ügyeink, földünk, vizeink, szuverenitásunk fokozottabb védelmét (…) és mindenekelőtt erkölcsi és kulturális felemelkedést. A történelem komoly, nehéz leckét írt ki számunkra.”
Tisztelt Emlékező Közösség!
Mádl Ferenc erkölcsi ereje, nemzeti hűsége és polgári arányérzéke mindannyiunknak reményt és erőt nyújt arra, hogy a ránk váró legnehezebb feladatokat is meg tudjuk oldani, megerősíti hitünket abban, hogy mindig van lehetőség a helyes választásra, abban, hogy a Jó mindig legyőzheti a Rosszat, ha mi a Jó eszközeiül szegődünk.
Az őt vezérlő értékeket ő maga így foglalta össze: „Isten, gondviselés, emberi méltóság, erkölcs, szabadság, szeretet és szolidaritás.”
Mádl Ferenc – Köztársasági Elnök Úr, Tanár Úr, Feri bácsi – bándi szobra hirdesse az ezen értékekre épülő emberséget. A magyar és az európai jövendőnek mindig szüksége lesz az ő példájára. Isten adjon nekünk elegendő erőt és bölcsességet, hogy követhessük.
Tisztelt Emlékező Közösség!
1936-ban egy bándi kisfiút szülei elvittek a szomszédos Márkóra, a karácsonyi éjféli misére. A kisfiúnak nemcsak a havas éjszakában való meseszerű utazás maradt meg az emlékezetében, hanem a márkói templom oltárképén látható oroszlán látványa is. Csodálkozott azon, hogy miként kerül az oltár fölé az oroszlán, amelytől megrémült. Hosszan nézte a fenevad képét, és egy olyan gonoszt látott benne, amely őt nézi, és arra gondolt, hogy ez a gonosz nemcsak őt, hanem bizonyára mindenkit felfalna a templomban, ha életre kelne. Az ötéves gyermeket a mise után az édesapja magyarázata nyugtatta meg: a gonoszt, a rosszat mindig a jóval lehet legyőzni, mindig a jót szolgáló helyes választással és cselekedettel lehet megszelídíteni, miként tette a kisfiú által látott oroszlán gazdája, a márkói templom védőszentje, Szent Márk is.
A bándi kisfiút Mádl Ferencnek hívták. Évtizedek múltán tudós ember és államfő lett belőle, de a jó és a rossz felismerésének gyermekkorban kialakult ösztönös képessége egy életen át segítette abban, hogy soha ne felejtse el megszerzett tudományának és elnyert tisztségeinek fundamentumát: a Jó választását és cselekedetét.
Hamvas Béla szerint „a gondviselés az emberi sorsba nem avatkozik, mert ez a szabadság megsértése lenne, ilyesmit nem tesz. Amit tesz, hogy szüntelenül olyan helyzeteket kínál, amelyek, ha helyesen választunk, fölemelnek, ha ostobák vagyunk, maradhatunk ott ahol voltunk, vagy még jobban elmerülünk”.
A XX. és a XXI. századot átívelő életében a Gondviselés sokszor állította választás elé Mádl Ferencet is. Ő mindig helyesen választott, mindig a jó döntések emberének bizonyult. Mindezt mindig szelíden, csendesen és derűsen tette. Szavai szerint „a mosoly a türelem és a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság és a béke, a belső erő és a reménység jele”. Egy zaklatott, békétlen és reménytelennek látszó korból Mádl Ferenc ezért emelkedett oda, ahová mindannyian felnézhetünk rá.
1947 után, a hitetlenség és Istentagadás kibontakozó korszakában, Mádl Ferenc a hitet és Istent választotta. Hűséges maradt a szülei és nagyszülei hitéhez, a veszprémi piarista gimnázium szellemiségéhez, a katolikus ifjúsági mozgalomban kapott lelki útravalóhoz.
1945-ben a nyilasok által kényszersorozottként a tizennégy éves Mádl Ferenc – tizenhat esztendős bátyjával együtt – a német-osztrák határvidéken fogságba esett, ahol munkára fogták őket egy helyi parasztcsaládnál. Fakitermelésnél dolgoztak, lovakat gondoztak, mindezt olyan jól csinálták, hogy a helyiek marasztalták őket, és végleges letelepedési lehetőséget kínáltak nekik. Mádl Ferenc és testvére azonban a külföld helyett a szülőföldet választotta. Amint lehetett, biciklit vásároltak és elindultak Magyarországra. Hazaérkezve gyanús elemeknek minősítették őket, és azonnal átnevelő gyűjtőtáborba kerültek, még a kerékpárokat is elkobozták tőlük. „Ez volt az első találkozásom a felszabadítással és a kommunistákkal” – emlékezett vissza később erre az időszakra Mádl Ferenc.
A kommunista önkény korában tanulmányainak tárgyául majd szakmájául a jogot, a jogtudományt választotta. 1951-ben kezdte meg tanulmányait a pécsi tudományegyetemen, majd 1955-ben jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. „A jog az erkölcs minimuma” – ez volt szakmai hitvallása, erre épült az a tárgyi tudás, amely nemzetközileg elismert jogtudóssá tette őt.
A szocialista nemzetköziség és nemzetbomlasztás évtizedeiben a nemzetközi magánjog egyik legjobb ismerőjeként Mádl Ferenc mindig a nemzeti gondolatot és a magyarságot választotta. „Én szívem szerint azok felé húzok – mondta – akik jóleső érzéssel kimondják, hogy a mögöttünk hagyott 1000 esztendőnek mégiscsak az a legfontosabb üzenete, hogy megálltuk a helyünket a világban.(…) Csak azok a közösségek tudnak és fognak fennmaradni (…) amelyek kötődnek és ragaszkodnak gyökereikhez, képesek megőrizni nemzeti önazonosságukat, és nem esnek divatos tendenciák áldozatává. (…) Csak így menekülhetünk meg egy globális homogenizáció fenyegető sivatagától ”.
A kétpólusú világrend idején, a vasfüggönnyel elválasztott Európában Mádl Ferenc az európai egységet választotta. 1974-ben az akadémiai doktori értekezésének tárgya az európai gazdasági integráció volt. Az Európai Közösség jogáról értekezve kitért Szent Istvánra, s arra, hogy a magyarságnak és a magyar államnak Európában a helye. „Készülnünk kell arra a pillanatra, amikor visszatérhetünk oda, ahová mindig is készültünk” – írta. Mádl Ferenc egy olyan európai egységben, olyan Európai Unióban hitt, amely – szavai szerint – képes arra, hogy „erősítse erkölcsi erőnket, nemzeti és európai tudatunkat és önbecsülésünket”.
1990-ben a demokratikus Magyarország érdekében a rendszerváltoztató politikai cselekvést választotta, és szerepet vállalt az első demokratikus kormányban. A gazdaságpolitika és a kultúrpolitika területén legfontosabb céljának az anyagi és szellemi esélyegyenlőség helyreállítását tartotta mindazok számára, akik korábban érdekeikben és értékeikben sokszor jogellenesen, de mindig méltatlanul és méltánytalanul elnyomást és sérelmet szenvedtek.
1995-ben, az első posztkommunista visszarendeződés idején, Mádl Ferenc a nemzeti-polgári politikai tábor újjászervezésében való részvételt választja. A szükséges parlamenti többség nyilvánvaló hiányában is vállalja az államfőjelöltséget, hogy ezáltal is erősítse az akkor parlamenti kisebbségben lévő politikai közösségét.
1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként erkölcsi, szakmai és politikai tekintélyével erősíti a nemzeti-polgári oldal politikai építkezését, amely az 1998-ban bekövetkezett választási győzelemhez vezetett. Noha szíve a diákjai, a tanári pálya, a kutatómunka folytatása és publikációja felé húzza, 2000-ben Mádl Ferenc mégis igent mond a legfőbb állami szolgálatra, és az Országgyűlés Magyarország államfőjévé választja. Megválasztása utáni parlamenti beszédében úgy fogalmazott, hogy „most, amikor benn élünk Szent István koronázásának ezredik és a kereszténység kétezredik évében, jó elgondolkodni azon: a múlt és jövő mezsgyéjén mennyi felelősség van rajtunk”.
Egyik első elnöki interjújában arról szólt, hogy a politikába szinte minden igazán fontosat otthonról, Bándról hozott. „Onnan hoztam a szülők, a család áldozatos szeretetét. A munka, a tanulás, a betű, az írás szenvedélyét, amelyben könnyű volt viselni arcunk verítékét. A faluval, az iskolai és tágabb közösséggel való szolidaritást. A haza szeretetét. A karácsonyi jó hír és a béke élményét.”
Halála előtt négy hónappal, 2011 januárjában, arra az újságírói kérdésre, hogy mit remél a következő évektől, Mádl Ferenc így válaszolt: „Nemzeti és európai ügyeink, földünk, vizeink, szuverenitásunk fokozottabb védelmét (…) és mindenekelőtt erkölcsi és kulturális felemelkedést. A történelem komoly, nehéz leckét írt ki számunkra.”
Tisztelt Emlékező Közösség!
Mádl Ferenc erkölcsi ereje, nemzeti hűsége és polgári arányérzéke mindannyiunknak reményt és erőt nyújt arra, hogy a ránk váró legnehezebb feladatokat is meg tudjuk oldani, megerősíti hitünket abban, hogy mindig van lehetőség a helyes választásra, abban, hogy a Jó mindig legyőzheti a Rosszat, ha mi a Jó eszközeiül szegődünk.
Az őt vezérlő értékeket ő maga így foglalta össze: „Isten, gondviselés, emberi méltóság, erkölcs, szabadság, szeretet és szolidaritás.”
Mádl Ferenc – Köztársasági Elnök Úr, Tanár Úr, Feri bácsi – bándi szobra hirdesse az ezen értékekre épülő emberséget. A magyar és az európai jövendőnek mindig szüksége lesz az ő példájára. Isten adjon nekünk elegendő erőt és bölcsességet, hogy követhessük.
Sajtóiroda
2016. július 31.